Esztergom és Vidéke, 1916
1916-11-05 / 87. szám
POUTim és TRR5RDRLMILRR Esztergom, 1916 XXXVIII. évfolyam 87. szám Vasárnap, november 5 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Á SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM ^ TELEFON 21., $ HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ J KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ t LÖFIZÉTÉSI . ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÖi DENDŐK. t FÉLELŐS SZdRKESZTŐ FÖMUMKATÁRS DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. DK- KŐRÖSY LÁSZLÓ. KIADÓ ; ULAJDONOSO í : LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI. MEGJELENIK: M NDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLER. MYILTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Kultúrközponi — Esztergomban. A német kancellár határozottan szokott nyilatkozni. Legutóbb azt jelentette ki, hogy a leszerelés tervezete minden pontjában kész : a béke semmi esetre sem lesz meglepetés, ha holnap jönne is. Pedig ő is, Hindenburg is további erőfeszítések szükségességét hirdeti s a harcok szinte keményebben dúlnak, mint valaha. De hátha mégis holnap lesz a béke holnapja ? Si licet magna componere parvis : talán Esztergomban sem időszerűtlen tehát egy olyan kérdés fölvetése, melynek megoldása a háború utánra esik ugyan, de akkor azután nagyon is sürgős, pedig hosszas előzetes tárgyalásokat tételez íöl. Ez a kérdés a kaszárnya ügye : mi történjék ezzel a nagy épületkomplexummal a háború után ? Mert annyi kétségtelen, hogy kaszárnyát tartani a legforgalmasabb úton, amikor megfelelő épületre más intézményeknek égető szüksége volna, a kaszárnya pedig másutt még jobban el volna helyezhető : nagyon is drága luxus. Már pedig mindkét föltétel megléte alig megcáfolható tény. Varosunk számos fontos intézménye hely híján szűkölködik. Itt vannak, mindjárt a városi elemi iskolák. Mostani helyük a városháza mindkét oldalán, vagy akár az ú. n. kapuiskolában mindennek mondható, csak sikerültnek nem, főként a közegészségügy szempontjából. A kaszárnya helyére való telepítéssel azután meg volna oldható néhány tanítói lakás kérdése is. A háború sok családot dön- tött gyászba mind Esztergomban, mind a vidéken, a megyében elesett hősökkel szemben. Az legelemibb hazafias kötelesség, hogy az apjukat vesztett árvák sorsáról, elhelyezéséről gondoskodjunk. Szóval nagyon is szükséges volna egy áwaJiáz létesítése. Az elemi iskolákkal kapcsolatban megoldható volna ennek elhelyezése is, úgy hogy volna egy, a béke éveiben is szükséges humanitárius intézményünk, melyben hozzávéve kedvező fekvését ózonos levegőjét, talán nem megyünk túl a határon, ha azt hisszük, hogy ennek vonzó hatása volna nemcsak a vidékre, hanem Budapestre is és talán ezzel kapcsolatban volna megoldható a Kath. Tanítók Árvaházának ügye is. Sajnosán nélkülözi városunk a kultúrházak intézményét. Pedig erre nagy szükség volna mind kultúrális és társadalmi, mind idegenforgalmi szempontból. A kultúrházban ugyanis könnyen el volna helyezhető a városi múzeum és könyvtár, melyeknek fejlesztése a nagy- multú Esztergomnak szinte becsületbeli kötelessége; lehetne benne egy nagyterem kultúrális és művészi előadások számára (— Esztergomban ilyen célra egyetlen egy ilyen helyiség sincs —); helyet találna benne a városi mozgókép-szinház, mely a mozik irányítása szempontjából is föltétlenül szükséges, de a városnak is szép jövedelmi forrás lenne; otthont találna több egyesület (vagy hivatal); és végül a legegyszerűbb megoldás „Esztergom és \íidekc“ tárcája. Az öreg káplár. Ezüst holdsugarak hullanak le szépen, Fehér felhőfátylak úszkálnak az égen ■ . ■ Hűvös őszi szellő lengeti a fákat, Márványos tiszta éj Álomba ringatja szegény katonákat Naplementekor még halálrokka pergett, Agyúk dörejétől ég is, föld is rengett, S mire csendes lett a Cserna patak völgye-. Szabó János káplár Holtra sebzett szívvel leborult a földre Szólt a bajtársakhoz halk, susogó hangon : „írjátok meg haza, ne várjon az asszony- Pál fiam, a honvéd — fönn az égbe vár [már. ■ . S ráadásul meghal A magyar hazáért Szabó János káplár." (Harctér, 1916.) Somogyi Imre A zsarnok álma. — Catesbey Róbert, meghaltál hazádért. Zsarnoki királyod bitófára húzott, mert nem tűrted kegyetlen mindenhatóságának egyéni hatalmát ; mert nem tűrted gőgjének határtalan megnyilatkozását. Sokat szenvedtetek, mert nem lehetett akaratotok, mely csak fölényes lekicsinyléssel találkozott királyotok lelketlen elbizakodottságában. — Meghaltál sokakért, mert te mégis akartál 1 — Mikor csak rácsodon surrant át a napfény, gondoltad-e vájjon, kifolyó véred miként mutatja majd zsarnokod arcának kaján mosolyát ? Mosolyát, melyben ott bujkált a megfékezett felelem, mert félő reszketéssel hiába, csak körösztülfutott rajta a hideg borzongás, melyben ott lappangott a bukás elöérzetének halálos aggodalma. Aggódó arcát véredben látta, amint szemei elé véred tükörképében visszavetődött. S akkor meghökkent borzalommal nézte végzetes jövőjét, melytől irtózó érzéssel kívánt szabadulni, de az ördögi háló körülfonta már s képtelen volt kibogozni. Vesztőhelyének előcsarnokában, a pók hálójának szálai köze került légy vergődésével erőlködött, mert látszott arcán halálviadalmának eltorzult harca. Buja királyi kastély harangja kön- dult egyet s rezgőn elhaló lágysággal úszott az éjfélutáni lég csípős rétegeiben, hogy keresztülfusson a virrasztó őrök lelkében, hogy szuny- nyadó lényük gondolatra ébredjen. És zsibongó zuhogással zörrent a halastón a nádas, mikor a királyi álom viharorkánja zugó árral közé sivított. Tarolt utján látta vergődő alakod esküvő bosszúját . . . Ráncolt homlokának kuszáit redőiben gondolatok keltek : — Ki jön itt, ki van itt ? — véres kezeivel, villogó szemével, — boszus arcának elszánt tőrével ? Ne csillogtasd, dugd el vértől piros késed ! Halalom szomjazod? — Kitárom keblemet, gyáva maradok ! Fojtó görccsel várlak. Selymes ágyam fehérsége lám — már vérem issza, hogy piros csikókkal gyilkosom árulja ! — Gyilkos? — Te zsarnok, te vetted fejemet igaztalan gőggel, lealázó módon — s kaján mosolyod tőrként hatolt lelkembe, mikor utolsó szavam gyalázatod súgta. — Gyilkos? — Te állati lélek, éreztél szánalmat vergődő kínomban ? — mikor elsuhant lelkem melletted sivi- tott. — Catesbey szelleme dörgőn válaszolta. — — Eressz el 1 — ne fojts meg 1 Hagyj tovább is élni 1 — Vidd el azt a bárdot ! — Mért csillog az éle ? Hidegét itt érzem, már nyakamat vágja . . . Eressz el 1 Eressz el ! Nem hagysz szabadulni ? — Itt van hát életem : tiporj, mint egy férget ! — Megyek a vesztőhelyre egyedül, magamtól ! Börtönöm falai visszhangzón zokognak, — sok kihunyt életet most mind megsíratnak. Tudom, — mindez bűnöm, de ne engedj kárhozni romlott lelkemmel! Hozzád szólok, te, — te, ki most életemre törtél! Engesztelődjél hát ki ! — Nem könyörülsz? — megyek. De lám, itt az irgalom ! . . . Vagy tán a tömeg is halotti hullámat óhajtja ? Nincsen könyörület, örgöngő zavarom nem értitek már meg. Lehajtom fejemet itt e vas üllőre s most vágj rá a bárddal 1 . . . de már . . . A künn tomboló vihar hangos zajában ébredő zsarnok — kimerült szemeit dörzsölte öklével. Fagyos szemei dermedve látták, hogy álom kínozta csak : ocsmány lelkében az igazság ébredt; lelkiismeretének kongó szavai zúgtak hajlékában . . . Sennario.
