Esztergom és Vidéke, 1916

1916-09-21 / 74. szám

PO LIT!KR f és TRRSR Esztergom, 1916. XXXVIII. évfolyam 74. szám. Csütörtök, szeptember 21. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : i SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM j TELEFON 21., $ HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ $ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI . ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t FŐMŰNATÁRSAK: DK- RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. I t *> t t 4 ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTER SORA 50 FILLER. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Vármegyénk mostoháiról. A falusi termelőnek szigorú kötelessége volt termését beje­lenteni. Csak annyit tarthatott meg, a mennyi családja ellá­tására és földje bevetésére szük­séges. De nem minden falusi ter­melő ám. A sok napszámos már nem gabonában, hanem bérben részesedett. Ez' a tömér­dek munkás, vagy zsellér csa­lád pedig á községházáról vár­ja kenyér- és főzőlisztjét. A mi kis, de kies várme­gyénkben elég olyan jobbmódú nagyközség van. ahol minden­kinek rendesen kijutott évi liszt­szükséglete. De igen sok fa­lunkban heteken keresztül nin­csen lisztkiosztás. Míg a nyár gondoskodott a gyerekek ellátásában gyümölcs­ről, a felnőttek számára főze- ékről vigy burgonyáról, addig nem igen sinylették meg a ke­nyér hiányát. Mikor azonban az utolsó gyümölcs, az őszibarack meg szőlő is elfogyott, ak­kor már a tótországi krumpli­korszak kezdődik vármegyénk mostoháinál. A korpahiány miatt a nép burgonya termését kénytelen háziállataival megosztani ; tehát ez élelmicikk sem kifogyhatatlan. Mi lesz ezek után a téli hó­napokban ? Majd minden hó­napban érkezik*néhány sovány zsák hatósági liszt. Egy-két kiló kenyér és főzőliszt jutna egy- egy családnak hsztjegy nélkül. Hogy miképen sáfárkodhatnak ezzel a visszaéléssel, azt csak a koplaló nép tudja. Mert az élelmesebb lakosok a zavaros­ban halásznak legnagyobb si­kerrel. A legtöbb jegyző irodai szol­gálatot végez. Az elavult bíró ma már semmit sem számit. Néhány elöljáró pedig az áldo­másozásért lelkesedik. A járási főszolgabíró nagy ritkán kiszáll néhány falu meg­szemlélésére. Ilyenkor meghall­gatná a nép jogosult panaszát, ha az elöljáróság őrszemei ek­kor einem riasztanák a község­háza körül settenkedő szomorú asszonyokat Ahol ■ pedig nin­csen panasz, ott rend van, állapítja meg a 'közigazgatás feje. Az elhagyatott néppel kevés község elöljárósága törődik. A lakosság java a harctéren küzd szabadságunkért és létünkért. Az itthon küzködő asszonyok­tól és öregektől pedig nem tart senki. Nemsokára megszűnik minden napszám és bekopog­tat a fűtetlen szobákban a nyo­morúság. A vidám falusi gyerekek nem hancurozhatnak már sokáig odakint mezítláb. A felnőttek odahaza foltozgatják ruháikat és bánatukat, mikor a rabság­ból, vagy a harctérről érkezik néhány sor, A sopánkodó ro­konság vigasztalja egymást. Sok helyütt a plébános, vagy a jegyző szokta a foglyok szá­mára a családok üdvözletét megfogalmazni. De legtöbb he­lyen nem ér rá senkise ilyen potya munkára. A milyen üres a falu, olyan a templom tornya is, de még üresebb a kamra. Csak a vár­megye mostoháinak szíve van teli elfojtott keserűséggel, amit egyesegyedül csak imádsággal tud enyhíteni. És mégis a mi magyar fal- vainkban lakozik a jövendő, ha a jelen a harctéren küzködik javunkért. Pedig hány édes anya gondol rettegve a settengő járványokra, melyekre alig akad a háborús világban orvos, vagy orvosság. Rosszul ismerik azonban a magyar népet azok, akik ugyan közöttük élnek, de nem érez­nek velük. Ez a lenézett nép méltán sopánkodik valami meg­váltás után a győztes háború végén. Ne tartsuk a népet egyes­egyedül adó alanynak vagy fe­jős tehénnek, mert már kide­rült, hogy a magyar paraszt­ság nemzetünk egyik legegész­ségesebb alkotórésze. A vármegye mostohái mél­tán sóvárognak olyan elöljárók után, kik nem saját, hanem véreik szolgálatában és érdekei­ben járnak elöl. Ezért a szebb jövőért fohászkodik ma a mél­tatlanul mellőzött magyar falu népe, a mi jobbsorsra méltó sok mostohánk. Népbarát. Mindenekelőtt megállapíthatjuk, — hogy ellenségeinknek nem sikerült közgazdasági konszolidációnkat meg­rendíteni. Anglia kiéheztetési hadjá­rata, melynek sikerében annyira re­ménykedett, a központi hatalmak egyetlen lakosát sem kergette az éh­halálba. De.nem sikerült nekik iparunkat nyers anyagok elvonása által sem tönkre tenni. Ellenkezőleg : iparunk a viszonyokhoz alkalmazkodó foko­zott produkcióképességet tanúsít. A szükség nagyobb leleményességre, bámulatos találmányok kieszelesére kényszerített. Kihasználunk minden előállítási lehetőséget ; es vegyé­szeink oly anyagokat varázsoltak elő, melyek mint hadi pótanyagok mérhetetlen szolgálatot tesznek. Ha hiányzott valami anyagunk, rögtön találtunk helyette valami megfelelő pótlóanyagot. A háborús közgazdaság pénzügyi eredménye kedvező. Sőt sok válla­lat annyi jövedelmet ért el, hogy; közbotránkozásra szolgáltatott okot. ^ Jelentékeny iparáguk egész sora te­temes haszonhoz jutott. Legkívált természetesen a hadicélokat közvet­lenül szolgáló iparágak. A hadsereg óriási szükséglete rendkívül nagy­számú megrendelést juttatott nekik. Szenvedtek ugyan munkáshiányban, meg kellett küzdeniük az anyagbe­szerzés nehézségeivel, és az anyagok árdrágulásával. Ennek következtében az eladási árak tetemesen felszök­tek, ami a közgazdaság általános megterheltetését jelenti. A háborúra való tekintettel a fő­dolog azonban az, hogy az ipari produkciónak egy napig sem kellett szünetelni. Ehhez a kedvező ered­ményhez nem csekély mértékben járult hozzá a milliárdok körforgal­ma, mely az óriási hadiköltségeket mindig ismét visszavezeti az iparhoz. Mindazonáltal az anyaghiány mé­gis éreztette hatását egyes ipar­ágakkal. A behozatali és kiviteli kereske­delem megszűnt. Megsínyli a hábo­rút- a közvetítő nagy- és kiskereske­delem is. A közgazdasági tevékenységet erő­sen korlátozza a háborús rendele­tek tömege, mely a nyers anyagok­kal és kész termékekkel való rendel­kezés szabadságát megszorítja vagy egészen felfüggeszti. Ennek hatását persze nemcsak az ipar, hanem a kereskedelem is érzi. Mindazonáltal a közgazdaság össz­bevételei jelentékenyek, csak a jö­vedelmek eltolódása következett be. Ezt kiegyenlíteni lesz a bekövetke­zendő béke legfontosabb gazdasági és szociálpolitikai feladata. A háborús vísszonyok egyik jelleg­zetessége, hogy egyesek vállalko­zási szelleme érvényre nem juthat. Háború után a legelső feladat te­hát az lesz, hogy ezt a vállalkozási szellemet inkább támogassuk, mint­sem megnehezítsük. Az élelmiszerekkel való ellátás természetesen sok válságnak volt és van kitéve. Remélhetőleg ezek a vál­ságok erélyes hatósági intézkedések következtében mind ritkábbakká fog­nak válni és a háborúval együtt el fognak múlni egészen. Nem fognak azonban elmúlni a háborúért hozandó anyagi áldozatok, melyekre, még a béke hosszú évein át is elő kell készülve lennünk. Még nem tudjuk, hogyan fogjuk a hábo­rú pénzügyi megterheltetését kie­gyenlíthetni. Csak annyi bizonyos, hogy a jövőben jelentékenyen maga­sabb adókat kell fizetnünk; munka­bírásunk azonban ezt a nagy meg- terheltetést is el fogja viselni. Nagy megnyugtatásunkra szolgál az a biztos kilátás, hogy a harcból hazatérő katonáink mind ele gendő, /

Next

/
Thumbnails
Contents