Esztergom és Vidéke, 1916
1916-08-31 / 68. szám
Csütörtök, augusztus 31. Esztergom, 1916. XXXVIII. évfolyam 68. szám. SZERKÉSZTOSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : A SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM j TELEFON 21., * HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ 4 KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI . ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t 4 FŐMUNATÁRSAK: DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős : LAÍSZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ♦ 4 t * t ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE NEGYEDÉVRE 3 K 6 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTER SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Vásárcsarnokunkról. A mi ősi dicsőségű szülővárosunk a legérdekesebb kontrasztok városa. Az impozáns Magyar Sión átellenében virít a szenttamási viskók Ínséges látványossága. Van aszfaltunk és nincsen csatornázásunk. Volna villamos világításunk, de hiányzik a vízvezetékünk. Őskori tehát, elavult hagyomány a piacunk is. Az élelmiszereket, (á zöldséget, a gyümölcsöt és mindazt, ami köriy- nyen inficiálható, az uccák porán árusítják. Egészségi szempontból föltétlenül veszedelmes és esztétikai szempontból múlhatatlanul fölháborító ez az állapot. Várospolitikai szempontból tehát már elavult és tűrhetetlen hagyaték. Szükségtelen ma bizonyítani, hogy Esztergom városában nélkülözhetetlen a vásárcsarnok. Az is nyilvánvaló, hogy a város tulajdonában és kezelésében ez az intézmény pompás jövedelmi forrást jelentene. Ilyen kecsegtető vállalat realizálására teljes bizalommal vállalkoznék pénzpiacunk. . A múlt századok elavult kiváltsága, a hídbéiiet kora már lejárt. Hasonló elavult maradvány a piaci vám is. . Bajos ugyan olyan városban Vásárcsarnokot alapítani, ahol még vízvezeték sincsen. A hű- Áőhelyiségek pedig jeget követélnének. A város elsőrendű érdeke lenne tehát a jéggyár .Mielőbbi szervezése. A vízvezetéket pótolhatná egyelőre egy •:,50—>HOO 'köbméteres víztartó, melybe benzines motor hajtaná föl ,a kútví-zet. Mert abszolút tisztaság el sem képzelhető a vásárcsarnokban bőséges vízvezeték nélkül. Nevezetes kérdés azután az is, hogy hová kerüljön a vásárcsarnok ? Erre a kérdésre azonban válaszoljon a közérdekű intézmény saját rendeltetése. Mindenesetre középpontinak kell lennie. Közel a kis Dunához a víziszállításért. Később a párkánynánai-esztergomi villamos összekötő vasút lendítené föl forgalmát. Legyünk azonban óvatosak az új vásár- csarnok telkének kijelölésében, hogy semmiféle telekspekuláció ne ártson reális számításainknak. Kétségkívül a pénzügyi kérdés után a második a vásár- csarnok megfelelő helyének kérdése, mert 'a jövő érdekében már előre számolnunk kell a terjeszkedés lehetőségével saját telkünkön. Dőljön el tehát ez a kényes kérdés egyesegyedül a jelen és a jövő közérdekének javára. A XX. század szelleme követeli ezt a nélkülözhetetlen intézményt, mely egész városunk és vármegyénk élelmiszereit, valamint iparunk és kereskedelmünk mindennapi cikkeit értékesítené. A háború után azonnal fogjunk hozzá, mert több milliót érne rögtön városunk közegészsége és vagyona, ha megalkotnánk a régóta hiányzó csatornázást, a vízvezetéket és a vásárcsarnokot. Mind a három befektetés elsőrendű jövedelmi forrást jelentene Tótadós háztartásunkban. Célszerű városi politika csakis korszerű és közérdekű alkotásokra vállalkozhatik. A béke korszakának tehát ez . a három vívmánya évtizedes mulasztásokat pótolna és évtizedekre kijelölné a jövő fejlődés üdvös programmját. Dr. Kó’rösy László. Lappangó műkincsek c. cikket közölt az „Új Idők“ 32. füzete. Érdekes részlete : — „Új magyar képek kerültek napfényre az esztergomi prímási képtárban. Uj képek, melyek évtizedek óta pihennek, lappanganak és nem igen törődtek velük az emberek. Régi művészeti kultúránk e hirdetői némaságra voltak kárhoztatva, az irodalom nem sokat törődött velük. Nem csodálkozunk rajta. Mint ahogy nincs e mai napig valóban hasznavehető magyar művelődéstörténet, úgy nincs még magyar művészettörténet sem, sőt nincs egyáltalán könyv, amelyből a közönség a mi művészeti múltúnkkal tüzetesen megismerkedhetnék. íróink közül vájjon ki is merhet ehhez a tárgyhoz nyúlni ? Hiszen még a nyersanyag sincsen összehordva, az adatok sincsenek összegyűjtve. Akiknek azt a munkát végezniük kellett volna, azok nem csinálták meg. Akik pedig meg szerették volna csinálni, azok közt véletlenül egy sem akad, akinek akkora vagyona volna, hogy nyugodtan rászánhatna az ilyen munkára tiz-húsz esztendőt és éveken át keresztül-kasul utazgathatna Magyarországon a szükséges autopszia köréből. . . . Hogy a magyar művészet történetével ilyen szomorúan állunk, annak van egy más oka is. A közönség teljesen tájékozatlan, a vidék egyebekben művelt embere e téren nem tud a kutatók segítőtársává lenni. Nem tanult semmit művészetünk múltjáról az iskolában, mert azok tanárainak sem igen volt módjukban e tárggyal tüzetesen megismerkedniök. . .. Minden új lelet — például a legújabb esztergomi is, igazolja ezt a megállapítást. De egyben eme intőjel arra figyelmeztet minket, hogy vessünk határt a patópálosdásnak és lássunk már egyszer hozzá, módszeresen, megfeszített murrká- val a' regi hiány pótlásához. Utódaink jogos szemrehányását csak kemény es céltudatos munkával fegyverezhetjük le.“ Az előkelő cikkírónak valóban teljesen igaza van, mikor művészettörténeti ismereteink szegénységéről nyilatkozik. Arról azonban már nincsen tudomása, hogy „az esztergomi prímási képtár“ igazság szerint a Simor-Múzeum egyik alkotórésze. Simor János herceg- prímás ugyanis nem magán képgyűjteményt akart szerezni, hanem az első magyar katholikus múzeum megalapítására áldozott, midőn a régi egyházi tárgyú festményeket összevásárolta. Értékes képtárának első gyűjtője volt Aradi Lippert műépító, a Simor-udvar valódi udvari művésze. Előkelő Ízlésű főpap, Maszlaghy Ferenc kanonok rendezte az anyagot. Gazdag azonban a praehis- torikus. római és régi magyar leletekből eddig gyarapodott régiségtára is. Nagybecsű szintén a Simor- Múzeum harmadik alkotórésze: a könyvtár rendkívül értékes díszműveivel és unikumaival. A Simor-Múzeum értéke csak most válik becsessé és országos érdekűvé a szakszerű restaurálás után. A lángszellemű Sitnor-János kegyeletes Pázmán3r szobra is bizonyítja, hogy mikor a Magyar Katholikus Múzeum fön- séges eszméjével foglalkozott, a Magyar Sión szellemi arzenáli- sának szervezését a magyar katholikus esztergomi egyetemmel óhajtotta befejezni. Az ilyen egyetem lesz hivatva a magyar egyházi művészet történetét kul- tiválni. Ezekkel az őszinte észrevételekkel tartozunk a Simor- Múzeum nimbuszának. Dr. Körösy László.
