Esztergom és Vidéke, 1916

1916-08-13 / 63. szám

4 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1916. augusztus 13. Nincs már száj- és körömfájás. Esztergom város eddig a hasított körmű állatok között dúlt száj- és körömfájás miatt zár alatt volt. A hatósági állatorvosok most jelentet­ték, hogy ezen állatjárvány már meg­szűnt és azon helyeken, hol beteg ség fellépését észlelték, a szükséges fertőtlenítések eszközöltettek. Ebből kifolyólag a hatósági zárlat most fel­oldatott s így a f. hó 14.-én tartandó esztergomi országos állatvásárra már hasított körmű állatok is felhajt­hatok. Felfüggesztették a piaci ára­kat. Csütörtöki számunkban közöl­tük a piaci maximális ármegállapí­tást, mely aznap lépett életbe és má­ris szomorú tapasztalatok alapján ideiglenesen fel kellett függeszteni a kiadott rendeletet. A piac ugyanis teljesen kihalt a maximálás hírére s hogy valamit mégis lehessen kapni, a hatóság azon álláspontra lépett, amely ugyan nem előnyös a közön­ség zsebe szempontjából, de a jobb- módúak gyomrát mégis kielégíti: t. i. akinek draga valami, az ne vegyen. Szinelőadások Esztergomban. Markovics Margit, a budai nyári szín­ház tagja, aki városunkban régebbi fellépéseivel közkedveltségre tett szert, f. hó 19-én, 20.-án és 22.-én a sas­kerti nyári színkörben a győri szín­társulat kiváló erőinek közreműkö­désével előadásokat fog tartani. Szombaton este fél 9 órakor Garvay Andor: „Bent az erdőn“ c. 3 felvo- násos társadalmi drámája, 22.-én este pedig a mai színi újdonságok slágere, a „Nöstényördög“ kerül be­mutatásra. F. hó 20.-án délután fél 4-kor és este 9 órakor augusztusi kabaré lesz a színkörben. Az elő­adásokra felhívjuk a művelt közön­ség figyelmét. Nagy tűz Bajnán. Csütörtökön délben egy 5 éves gyermek gyufá-' val való játéka közben kigyulladt Bajnán több gabona asztag és szal­makazal, melyekről a tűz átcsapott a gyógyszertárra és a plébániára is. A gyógyszerész lakása és a gyógy­szertár, valamint az összes plébániai melléképületek leégtek. A plébánia főépületét sikerült megmenteni. A tűznél a bajnai, epöli és a nagysápi tűzoltóság vett részt dicséretre- méltó buzgalommal az oltásban. A veszedelem esti 9 óra tájban múlt el végleg, amikor nagyjából a kárt is össze lehetett számítani. A plébá­nián 100 q. kicsépelt gabona, azon­kívül 2300 kor. értékű szalma és asz­tag, 2500 kor. értékű takarmány hamvadt el. Az épületekben esett kár is ezrekre rúg. A termények legnagyobb részben biztosítva sem voltak. Felakasztotta magát. Folyó hó 7.-én Bágyi Ferenc báni lakost,% aki a ^tüzéreknél szolgált, a barti ha­tárban egy fára felakasztva talál­ták. Bágyi előzőleg 4 heti szabad­ság időt élvezett, amely letelvén, újabb három napra ismét hazajött. A három nap múltával otthon azt mondta, hogy visszamegy állomás* helyére és érzékenyen el is búcsú­a háború tartamára, hanem még az átmeneti időre is érvényben marad. Általános nősülési engedély a katonaságnál. Az Őrszem című katonai lap uj számában olvassuk: A hadvezetőség mindazok számára, akik a háború alatt tényleges szol­gálati kötelezettségüknek megfeleltek, vagy pedig mint póttartalékosok első katonai kikepeztetésüket elnyerték, a törvényes szolgálati idő, illetve a nyolc heti első katonai kiképzés le­teltével, — általános házassági en­gedélyt adott ki. Az említett időpont után tehát a házasságot meg lehet kötni kért katonai engedély nélkül is. Ez időpont letelte előtt azonban a házasságkötéshez minden egyes esetben a felső parancsnokság en­gedélyezése szükséges. E rendelke­zések nem vonatkoznak azokra az altisztekre, akik továbbszolgálatra jelentkeztek. — Ezekre nézve az eddigi intézkedés az irányadó. iiiiiiiiiiii iiiiiiiiinijiii)iiiiiiiiiiiiiiiii!iiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiimiiinj[iiiiiiiiiiii min in ii i ii i IU1I111IIIIII Zongorahangoló Eszter­gomban. Wolek József — bécsi cégtől — tudomására adja a t. c. közönségnek, hogy megérkezett és zom gór át javít, hangol, vesz, elad és cserél. Címe: Ro­zs autca 15. szám. iiiii)ii|itiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiijiiiiu<iiHiii|niiiiiuiniiuiiiiiitiiimiiiiitiiiiiiiiiiii|'uii>iiiiiiníiiiiiiiiiiiiiiiii]iiiiiiiiúiiirtiiiiiiiifiii Hatvankét millió koronát küld­tek haza májusban a frontról A harcterekről május, hónapban bécsi kimutatás szerint a tábori posta út­ján hazaküldtek : postautalványon 29,049.882 koronát, pénzeslevélben 22,423.680 kor.-át, a poslatakarék- pénztár útján 10,448.349 koronát. A hadba álló sereghez a tábori posta utalvánnyal 296.451 kor.-t, pénzes­levélben pedig 56,295.212 koronát juttatott el. 638/916. számhoz. Tüzifaárverési hirdetmény. Az alulírott erdőgondnoksághoz tartozó pilisszentléleki „D“ és mária- nosztrai üzemosztályok 1916. évre vonatkozólag kihasznált vágásaiban termelt 1161 ürm., illetőleg 2194 ürm. 130 cm. magas rakásolású tűzifa, két csoportban ürköbméterenkénti át­lag kikiáltási árban, Pilismaróton 1916. évi augusztus hó 28-án dél­előtt 10 órakor az erdőgondnok­sági irodában zárt ajanlatu ver- senytárgyallással egybekötött nyilvá­nos szóbeli árverésen elfog adatni. Az árverési, illetve faeladási fel­tételek a pilismaróti erdőgondnok- ságnal és a márianosztrai erdőőrség­nél a hivatalos órák alatt betekint- hetők Pilismarót, 1916. évi juli. hó 6-án. A pilismaróti kir. közala­pítványi Erdőgondnokság. Elektrotechnikai szakiskola laboratoriummal és tan­műhellyel összekötve. Műszaki tanintézet az összes elektrotechnika és gépepiteszet részére mindazoknak, kik magukat elektrotechnikusoknak (gyári hiva­talnok, stb.) elméletileg es gyakor­latilag (2 évfolyam alatt) kiképez- tetni akarják. Előképzettség: 4 középiskola vagy polgári iskola. Az igazgatóság: Pozsony, Széchenyi utca, kívánatra prospektust, sorrendet stb. küld es felvilágosítással szívesen szolgai. Zsákzsineget nehéz és könnyű postacsomagok kötözéséhez alkalmas TEXTIL erőpapirspárgát t minden mennyiségben azonnal szállít a Magyar Textilipar részv.-társaság. Rózsahegy-fonógyár. lil 1 esikenő és mindenféle gazdasági gépekhez szükséges kenőolajakat szavatolt jó minőségben. Weiiz U|ióf és Tsa disznózsír, szalonna- és olajnagykereskedők Budapest, IX., Hentes-u. 17. Sürgönyeim: „Weissefett“ Budapest Interurbán telefon : József 14—50. zott övéitől. De bizony csak a ha- :árba ment ki, ahol végrehajtotta szomorú tettét. Hulláját a csend őr­ség közbenjöttével vágták le és a köz­ségi hullaházból temették. Az esetet táviratilag jelentették az illetékes ka- :onai parancsnokságnak, valamint a párkányi főszolgabírói hivatalnak. Két hajó csodálatos kalandja Már a háború elején is óriási feltű­nést keltettek az Emdennek hős tet­tette a keletázsiai és indiai vizeken. Minden üldöztetés ellenére is hóna­pokon át réme volt ellenségeinknek és merészségével, ügyessegevel mér- letetlen kárt okozott nekik, míg vé­gül egy nagy angol páncélossal foly­atott aránytalan küzdelemben a Szumatrától délre fekvő Keeling szi­getek táján elsülyedt. Közben azon­ban egy 40—50 emberből álló külö­nítmény szétrombolta itt Angliának utolsó távíró összeköttetését Ausz- ;ráliával. Ez a partraszálló szakasz Mücke sorhajóhadnagy vezetése mel- ett egy alig tengerképes, kizsákmá­nyolt vitorláshajón, az Ayeshán, majd egy kis Lloydgőzösön az an­gol blokádvonalat áttörve, ezer ve­szély között eljutott az Indiai Oce- ínon át a Vöröstengerbe. Innen rész­ben vitorlás csónakokon a tengeren folytatták kalandos útjukat, részben 1 hasonlóan vészterhes arábiai siva- agon át sikerült Törökországba jut- niok, miközben az angoloktól felbé- -elt vad beduinhordákkal több na­pon át tartó heves ütközetbe is kel- ett bocsátkozniok. Hős tettekben és 1 legváltozatosabb kalandokban eb­nen a hádorúban is páratlanul gaz- iag az Emden-Ayesha útja. Sze­rencse, hogy ezeket a történelem számára olyan író jegyezte fel, mint Mücke, az Ayesha parancsnoka, aki élményeit és tetteit egy nagy íróhoz méltó művészettel tudja előadni. Mem száraz, többé-kevésbbé múló értékű riport ez a két könyv, hanem minden időkre szóló gyönyörű re­gény, teli finom humorral, költői eírásokkal, meglepő fordulatokkal. Mines az a Verne-regény, mely vele versenyre kelhetne, mert ezekben s sok az ismeretterjesztő részlet, 1 lélekemelő lendület s mindez nem mese, hanem élő valóság, sőt történelem. A haditengerészeti életnek, a sivatag viszontagságainak élvezetes leírása Gáspár ferenc tói­mra emlékeztet. Ez a regényszerüsége és művészi köntös az, ami ezt két könyvet eddig is oly keresetté tette f5 millió példány fogyott el néhány lsét alatt) s ami kiemeli a közönsé­ges hadi irodalomból és hisszük, hogy klasszikussá fogja tenni. Má­sok is írtak az Emden-Ayesha hős­tetteiről. Hasonló kalandokon átesett tengerészek újabban Mücke módsze­re szerint írják meg riportjaikat, de a mester stí usának elevenségét egyik sem tudja megközelíteni. Miiekének végig érdekfeszítő előadása utolér­hetetlen. S a milyen mohón ma, a világháború izgalmai közepete elkapkodtak fiatalok és felnőttek, hölgyek és férfiak egyaránt, olyan érdeklődéssel élvezettel fogják olvas­ni ezután is nemzedekről-nemzedék- re. Az „Emden“-nek, valamint az „Ayeshá“-nak ára 2 kor. 40 filler. Kapható és megrendelhető a kiadó­nál Rózsavölgyi és Társa cs. és kir. udvari zenemű és könyvkereskedő­nél Budapest, IV., Szervita-tér 5. Megmarad a nyári időszámí­tás. Valamennyi porosz miniszter felszólította a hivatalfőnököket, hogy a nyári időszámítás körül szerzett tapasztalataikról jelentést tegyenek. Bevatott körökben biztosra veszik, hoRV a nyári időszámítás nemcsak

Next

/
Thumbnails
Contents