Esztergom és Vidéke, 1916

1916-01-01 / 1 .szám

uj követ az emeleti ablakból ezt szónokolta : — Isten éltesse Ő Felségét és a feleségét! 1881-ben bukott meg Pör Antal képviselőnk, mert habár Tisza Kálmán buzgó hive volt, mégis elvesztettük törvényszékünket. Akkor már egymásután háromszor Horánszky Nándor következett, a kit nemcsak gróf Apponyi Albert és Szilágyi Dezső kisért, hanem az esztergomi úrnők és arany ifjak diadalmas hódolata is. Azután kezdődött Frey Ferenc szerepe. 1892.-ben Timón Ákos egyetemi tanárt buktatta ki : három év múlva pedig a kiváló tehetségű Földváry Pistát. A kedvelt Frey Ferenc ugyan szintén kormánypárti volt, de azért szülő városunk még mindig csak az állam hamupipőkéje maradt. 1905-ben jelent meg Kmely Károly egyetemi tanár a függetlenségipárt zászlajával. Végre az áldatlan koalíció után következett a munkapárti képviselők órája. Polgármestereink a zajos képviselő választások alkalmával rendesen választási elnökök voltak. Senkisem remekelt nagyobb hatással ebben a tisztében, dr. Helcz Antalnál, aki örökre szalonkabátban és koturnusban feszitett. Kollár Antal után Esztergom városa polgármesteri székét egy magyar nadrágos és rámás csizmás alak foglalta el. Pap János a cinikus agglegény kulináris latinságával élcelődött velünk. A miért mi lelkesedtünk: kultúráról, irodalomról vagy művészetről és haladásról, sejtelme sem volt. A mit hajdan tanult, azt régesrég elfeledte. Jellemezte egyik eredeti polgármesteri ukáza melyet Sarlay Ede kapitánynak küldött: Amice! — Silvae immaturae a cafis confiscandi sant! (Barátom ! Az éretlen szilvák a kofáktól elkobzandók.) Néhány ifjú amice, vagyis esztergomi egyetemi : hallgató pártfogója volt akkor, mikor hirtelen zálogos kölcsönre szorult. A tubákszagú polgármesteri íróasztal egyik fiókja dúsan megtelt a fiatal sasok hűtlen óráival vagy lánccaival. A haladás ,géniusza természetesen nem került Pap János különleges múzeumába. Megjelent azután a polgárinesteri stallumban a zömök Maiina Lajos, aki sok éven át, sohasem tudta befejezni áradozó ellenzéki beszédeit a közgyűléseken. A 'nagyszóbőségű férfiú polgármestersége alatt azonban nagybőségű visszaélések kezdtek virulni a városházán vívmányok helyett. Az egyetlen ideális polgármester volt még Palkovics Károly. Valóságos grandseigneur. SzentgyÖrgymezei Tuszku'ánumából hoztuk diadalkocsin a kopott városházára. Ekkor épült 1887-ben az uj főgimnázium. Az akkori szerencsétlen műszaki ellenőrzés miatr, azonban ujjá kellett építeni. Tehát a kiváló tehetségű polgármester sem volt képes a városházi katasztrófát elhárítani. Három év múlva épült a kaszárnya azon a pompás helyen, a hová a főgimnázium illett volna. És ekkor költött a város rengeteg öszszegeket a sajátszerű kisajátításokra. Dr. Helcz Antal eleinte Cicero és Demosthenes tanítványa volt, de nemsokára az ő tehetségét is megőrölte az a jóravaló restség, mely a Bottyán-kastélyt már régóta kibérelte. Kár, hogy dr. Földváry István városi főügyész pegazusa sohasem akart polgármesteri paripává vedleni. Vimmer Imre természetesen már alaposan korhadt erdőbe érkezett, mikor sokoldalú tevékenysége után, polgármesternek választották. Nagy kinnal erőszakolta ki ekkor a haladás szelleme a villamostelepet 1905 ben az elavult petroleumkorszak helyébe és az ipar föllenditésére. Az aszfalt azonban gúnyos kontrasztja a csatornázás mizériáinak. A vízvezeték nevezetes kérdése szintén holt partra került. Városunk eddigi polgármesterei a főpapságtól várták az elhanyagolt Esztergom fölvirágoztatását. Pedig úgy az érsekség, mint a főkáptalan számtalan milliót költött már a Magyar Sión uj játere mtésére. Sőt még a Mária Valéria hid épen ugy hirdeti az esztergomi érsekség áldozatkészségeit, mint az alapitója nevét viselő Kolos-kórház. A város részek egyesítése szintén „esztergomiasan" ment végbe. Későn ütötték nyélbe. Azért került a mi történeti nevű királyi városunk a vármegye gyámasága alá, mert az 1876. XX. t.-c. szerint nem volt összesen 15.000 lakosa, holott az egyesítés után már 18.000 lett. Pillantsunk e helyütt vissza a török hódoltság után sínylődő szülővárosunkra. 1702-ben ugyanis — a hivatalos összeírás szerint — a király városban csak 300 család tengődött mindössze. A vergődő város első költségvetése 4000 pengő forintos volt mindössze, mert a tisztviselők nem fogadtak el fizetést. 1907 ben még a városi zárószámadás szerint a bevétel 607.250 K a kiadás 626.y28 K, tehát a maradvány 321 K volt. De a következő esztendőtől kezdve már megkez dődött a pótadózás lavinás rendszere. Az 1907. leltár szerint városunk tekintélyes vagyona, az 5832 kat. hold birtoka, a jövedelmező ingósággal, becsérték szerint 5.529.144 K-t ér. A cselekvő és szenvedő részek kiegyenlítése után a város tiszta vagyona még mindig 3.026,893 K. Ilyen városi vagyont másutt nem hivatalnok, hanem gazdasági akadémiát végzett szakember szokott kezelni. Városházunk gépezete ennélfogva valóban alapos restaurációra szorul. A város népe is megérdemelné, ha háziipar iskolát kapna kosár fonásra, másrészt az elavult gazdálkodás restaurálására, Bolgár kertészetet honosítson meg a város uj atyja és akkor nem lesz annyi mostoha fia Esztergomnak. Az ipar és a kereskedés fölvírágoztatásával a szellemi foglalkozást üző középosztály jóléte is fölvirulna. Adja tehát az ég, hogy annyi tétlenség után végre valahára kiderüljön már fölöttünk az áldásosabb tevékenység verőfénye az új esztendőben ! Dr. Kőrösy László. Adakozzunk a tüdőbeteg katonáknak! Adatok Baross Gábor jellemrajzához. Az egykor hires vasminiszter fejét gyermekkorában a tömpe-orra tette' jellemzetessé ; mikor azonban férfi kort ért el: arcán állandóan bizonyos fanyar, szókatalanul kesernyés gúny ült. Olyan inquisítori vonás, amellyel többet árult el, mintha beszélt, szónokolt volna. Azok, akik bele nem láttak Baross lelkületébe, azt képzelték, hogy ő mint államtitkár s csakhamar miniszter valóban olyan félelmes jelenség, minő az a férfiú volt, akiről a latin költő azt énekelte : „Inpavidum ferent ruinae!" Petrovics Lássló a vasminisztert így jellemezte egy 1892-ben kiadott életrajzában : „Hatalmas vállas-csontos termete, barna négyszögletes arca tekintélyt követelőnek tünt fel; értelmes kékes szemei azonban elá rulták, hogy a testalkat emez önkénytelen tekintélykövetelése nem gőg, hanem az önérzett, önbizalom kifejezése." Annak a megítélésére — váljon „a tekintély követelése" meg az „önérzet" mennyiben volt feltalálható Baross Gábor lelkületeben, az itt felsorolandó pár adat talán elléggé alkalmas zsinórmértékül szolgálhat azoknak, akiket a vasminiszter életpályája érdekel Abból a negyvennégy észten dőből, amit Baross átélt, egykét esztendőt leszámítva, majdnem egy emberöltőn keresztül volt alkalmam természetét, egyéni tulajdonságait, szilárd lelkületét, politikai sikereit közvetlenül megfigyelni, olykor talán tanulmányozni is. Szerintem Baross főjellemvonása a „bon homme" volt; magyarul jó fiúnak, lurkónak lehetne mondani; de ez a két fogalom nem fedi teljesen egymást^ mert Baross nem szerette, ha őt ilyennek ismerték; ide ges ,volt, ha érzékeny szivére appel láltak ; mert akkor rendszerint kiesett a szerepéből ; viszont kiesett akkor is, ha tisztán nagy tudását világos, sőt derűs értelmének útbaigazítását vette valaki igénybe ; különösen, mikor az ilető egy kicsit közel állt egyéni rokonszenvéhez. így történt, hogy sokan ellenmondásba keveredtek Barossal szemben ; tudtokon kívül ellenkeztek vele, még nagyobb emberek is, akik benne az embert keresték, és nem azt találták fel, hanem a- hideg, kimért és számító diplomatát ; oly egyénisé get, aminőt az első érintkezés alkalmával a társas összejöveteleknél az ember nem igen szokott mindjárt felismerni . . . Egy írónk 1890 ben Baross Gábor irodalmi tevékenységének registrálásához néhány életrajzi adatot kivánt. Halász Sándor, gondolom, a minszter személyes barátja már gyűjtögette az adatokat az „Országgyűlési Almanach" számára ; igen, de az ilyesmi száraz adathalmaz volt, s nem eléggé alkalmas, nem annyira megbízható, mintha az illető maga veti papírra, amit feljegyeztetni kivan. Jó; de ki közelítse meg a zárkózott, a félelmes embert, akinek modorától erélyes fellépésétől rettegtek, s gyakran a magasabb állam hivatalnokok is bizonyos hátborzongást kaptak. Pedig Baross Gáborhoz férkőzni nem volt nagy feladat. Ha valaki azon ürügy alatt próbált volna hozzá menni, hogy bizonyos, félig-meddig hivatalos eljárás körül szabálytalanságot, gáncsolni valót vél felfedezni, hát a vasminiszter ajtaja, nyitva volt; a gyanakodó embereket nem kergette a pokol mélységes fenekére, s ha előtte olyan plánumot pengettek, amelynek a gyakorlati életben sikert tehetett igérni s ezt az illető az ő egyéni nagyságával hozta kapcsolatba, nem volt rá eset, hogy a kétkedőt elutasította volna. A véletlen úgy akarta, hogy ilyen életrajzi adatok beszerzése dolgában, mint közbenjáró én tegyek nála kísérletet, aki az ő jupiteri szemöldökétől soha egy pillanatra se jöttem zavarba ; egy párszor öszsze tűztem vele, s azt tapasztaltam, hogy azokat az embereket, akik vele kikötnek, jobban kedveli, mint azokat, akik beadták a derekukut. A szóban forgó életrajzot készen vittem a dolgozó szobájába. Nagy úr volt akkor Baross, hangfogóval volt kárpitozva az ajtaja, — drága függöny lógottt a benyílóján, finom puha szőnyeg a sima parkettjén. Azt mondottam, hogy teljesen meg vagyok győződve, hogy azt, amit kivánok, neki magának leírni se ideje, se kedve nem volna, arra kérem tehát, fussa keresztül a kéziratban átnyújtott adatokat s tegye meg rá az észrevételeit, amit nyomban az első felszólításra a legnagyobb készséggel teljesített is. Az első észrevétele Baross Gábornak az volt, hogy ő a „Vágvölgyi Lapok"-at nem alapította ; maga a nyomdász volt az alapító ; ő csak átvette és folytatta ezen lap szerkesztését, mindaddig, míg a puchóillavai kerület országgyűlési képvisenek fel nem léptette. Én ezt azt adatot, gondoltam, Szaládynak „A magyar hírlapirodalom statisztikája" cimű könyvéből merítettem ; 1884-ben jelent meg, ha nem volt benne az adat elég correct: feleljen érte a szerkesztő maga. Azonban tovább megyek Báró Podmaniczky Frigyes azt írta : „Naplótöredékei"-ben, hogy Baross tevékenységét bizonyos logikai helyes egymásután, s előre kigondolt tervszerűség jellemezte, s ha ő azt akár mint a közmunka-tanácsnak, akár mint a szabadelvű pártnak az elnöke állította, én azt az alábbi adatokkal csak megerősíthetem. Kifogása volt Baross Gábornak azon kifejezés ellen, hogy Hieronymi Károly visszalépvén az államtitkári állástól, az 1883. évi március végén báró Kemény Gábor közmunka- és közlekedésügyi m. kir. miniszter az ő kipróbált munkaerejét vette igénybe, mikor helyette Barosst titkárrá nevezte ki. Itt látszólag Hieronymi neve ellen volt kifogása, avagy némi ellenszenve. A név, láttam, teljesen szabályszerűség, orthographice volt odakanyarítva, hogy mért nem némtet, szett neki a néven felül: a név viselője ? hamarosan nem bírtam elképzelni ; azért-e hogy ez az okleveles mérnök mint szakember jobban imponált, mint ő, aki az ellenfe leitől az első támadásokat a miatt kapta,- mert Baross Gábort a technika