Esztergom és Vidéke, 1916

1916-01-23 / 6 .szám

Missió társulatnál második javított kiadásban a nagyhírű paedagogusunknak, Foerster Frigyes Vilmosnak remek műve: Az élet művészete. Úgy érzem, valahányszor Foerster eme bájos könyvét kezembe veszem, mintha valami erős ember gyengéden megfogná kezemet és azt mondaná: Jer velem, a legnagyobb művészetre foglak megtanítani .... Mert ha az embernek szüksége van is a különféle művészetek ismeretére, azok egyes termékeinek megfelelő értékelni tudására ; de hogy a legszükségesebb, mert hozzá legközelebbálló művészet: az élet helyes átélése, nem szorul bizonyításra. Azért én megyek, követem ezt a nagy egyéniséget, miként egykor Xenophón is követte Sókratest, mikor ez megígérte, hogy megmutatja neki azt a helyet, hol a derék, egész emberek teremnek Három gyönyörű képcsarnokba vezet ... Az első fölírása : Önismeret. Ez a pompás képtár telve van olyan szebbnél-szebb képekkel, melyeknek tárgya az emberi élet mindenegyes, ethikai szempontokkal kapcsolatos mozzanata, megnyilvánulása; még pedig úgy és akképen, ahogyan az egyénnek ezen kivirágzásai az öntudat szeme előtt megjelennek és magára a forrásra visszahatnak. Ilyen képföliratok olvaskatonás elhatározással búcsúzott tehát édes szüleitől, akik áldásukat adták a hadak útjára. Néhány hét múlva már elsőrendű hadi kitüntetésben részesült, amiről atyja a hírlapokból értesült, mert Jani sohasem dicsekedett. Rendes harctéri tudósításai mindig a szerénység hangján szólaltak meg. Ha érdemet aratott, azt elsősorban a jó Istennek tulajdonította és köszönte. Ha külön elismerésben volt része, azt följebbvalói jó indulatának magyarázta. A nagy háborúban érdemelte ki a három arany csillagot. A fiatal kapitány minden hónapban rendszeresen haza küldte jövedelmét. De a szülők mégis jobban örvendeztek a rendesen megérkező, rózsaszínű, heti táborilapoknak. A háború második évében, mikor az idősebb népfelkelőket is besorozták, Liliputi János, a negyvennégy esztendős dijnok szintén a harctérre került. De az óriási frontokon sehol sem tudott fiával találkozni, mert rendesen máshol es másképen dolgoztak a 26-osok, mint a népfelkelők pótszázadai. Mennél tovább húzódott a háború, annál acélosabb lett harcosaink bátorsága és kitartása. A hatalmas élet-halálharcot azonban olykorolykor kedves epizódok aranyozták meg. hatók itt: Szokásaink, Harc a saját nyelvünkkel, Az önvizsgálat . • . A második képcsarnok fölírása : Bánásmód az emberekkel. Itt láthatók a legremekebb képek. Mindegyik olyan, mint a legegyenletesebben és így legragyogóbbá kicsiszolt gyémánt. Nincs rajta az eredeti érdekességből, merevségből, durvaságból semmi. Mindegyik kép azt sugallja, azt sugároztatja át belénk : légy szelid, megértő, elnéző, a jót mindenütt meglátó, külsőségekből nem vakmerően következtető, kegyeletes, jóra nevelő, mindenkivel jótevő, tapintatos . . . Mily fölséges tárgyú képek ezek ! Magasztosán hasznos a céljuk, az tudniillik, hogy a belőlük kilövellő fényesség világítása mellett haladjunk életünk utjain és hogy erőforrásul szolgáljanak akkor és azon nemes törekvésünk elérésében, hogy egyrészt magunk — több, igazibb életet élhessük, másrészt másoknak életét könnyebbé, boldogabbá, örömmel teltebbé tehessük. Miután e két képtáron átmentünk, még pedig oly módon, hogy az ott levő képeket életté tettük, saját életünkbe belemásoltuk, belépünk a harmadikba, melynek homlokzatán ez a fölírás áll : Önállóság. A falakon függő képek címei szerint ez az Önállóság nem más, mint: függetlenség, vagy felülilyen vonzó epizód történt az epikus háborúban: Vasárnapon Jani ezrede egy kis lengyel városba érkezett. A századok épen misére készültek, tehát Jani ügyesen és gyorsan megborotválta ezredesét, sőt az ujonan érkezett, elhanyagolt népfelkelőket is. Egy nagy szakálú és hosszúhajű népfölkelő őrmester került épen hajnyirógépe és borotvája alá, mikor az őrnagya is oda érkezett és kemény hangon igy szólt: — Láng kapitány, szabad-e magának népfölkelő őrmestert nyirni és borotválni. Szabályszerü-e ez ? A kapitány szerényen igy válaszolt : — Jelentem alázatosan őrnagy urnák, ez az őrmester, akit fél esztendő óta nem nyírt és borotvált senkisem az én — édes apám, Ebben a pillanatban jelent meg az ezredes, aki mosolyogva ezt mondta: — Brávó Láng ! Azután a megborotvált őrmestert cigarettával kínálta meg. Ugyan ekkor gyújtott rá az ezredes egyiptomi cigarettájára a harsányan kacagó őrnagy és a szerényen mosolygó kapitány. . Valóságos tömjén füst áradt ekkor még a szent mise előtt. (Vége.) Dr. Kőrösy László. emelkedés az emberi tekinteteken, a fájdalmaktól, szenvedésektől való félelmen, a rossz szenvedélyeken, a csüggetegségen, földi gazdaságon, a sors szeszélyein . . , Mindezen megindító képek egy fennkölt lélek finom ecsetvonásaival készültek; élethez híven idomuló szinei egy az életet minden vonatkozásában mélyen megértő szív meleg palettájáról valók. Nem prédikációk az egyes fejezetek, hanem egy mindent nyitott szemmel néző és higgadtan itélő bölcsnek behizelgően kedves, egyszerűen közvetlen hangú csevegései. Olyanok, mint az „Élet" folyamot lápláló, szelíden csobogó patakocskák, melyek azután az „Élet" folyamon át a „Művészi Elet" ócceánjába sietnek, szakadnak . . . Foersternek ezt a bájos könyvét a Szociális Missió társulat most második javított kiadásban adta ki. Örvendetes újítást mutat az elsőhöz hasonlítva. Ez az újítás, mondhatjuk javulás abban áll, hogy — mint magyarított könyvhöz illik — mindent magyarul olvashatunk benne, így a költeményeket is ; és ami legfőbb : az egész könyv fordításának szelleme, nyelve igazi magyaros. Ezt a könyvet mindazoknak, akik életüket öntudatosan és annak magasztos célokat tartalmazó mivolta szerint akarják átélni, legőszintébb melegséggel ajánlom. Kapható a Központi Nővédelmi Hivatalban Budapesten, V., Gizella-tér 3. és a Szt. István-Társulat könyvkereskedésében Budapesten, IV., Kecskeméti-utca 2. szám. Ára 3 kor. Kurbély Vince. Háborús vidámság. Szerbia végzete. November közepén közölte egy olasz napilap Monasztirból a következő hietlen táviratot I — Vacsis ezredes, Monasztir beteg várparancsnoka mondta : Katonáim kétségbeesetten halálig küzdenek. De a szerbek.a kereszt lábánál már megfeszítésük óráját várják. Belgrádi nevelés. A szerbek az u. n. fegyverszünet közben bemutatták gyerekeiknek a puskát meg az ágyút, sőt még a nőket is megtanították fegyverforgatásra. Ez a különleges nevelés teremtette azután a belgrádi bombavető asszonyokat és a lesből puskázó orvfickókat. Persze ami tanító mestereink rögtön móresre oktatták az elnevelt belgrádiakat! A belgrádi nevelést mindenfelé majmolták Szerbiában. Azért találtak hódító vitézeink a szerb lövészárokban olyan sok gyereket, asszonyt meg öreg bácsit. Ezek a választékos csapatok eleinte fehér kendőlobogtatással csapták be a derék bolgárokat, akik azután az alávaló bombavetőket rögtön lekaszabolták. Akadtak szerb tisztek is, akik színleg megadták magukat, azután kézigránátokkal üdvözölték a bolgárokat. Ezt a cudar belgrádi nevelést kellett az első hetekben kiirtanunk. Belgrádi csendélet. Szerbia megszállásakor az elbujt hősök éjjel szoktak kilövöldözni őrjáratainkra. Ilyen aljas munka közben csípték el vitézeink a hírhedt Illics-et, aki annak idején Zimonyban megjelölte a magyar házakat. Mikor a szerbek vissztértek Belgrádba ismét a gaz Blies árulta el azokat, akik velünk éreztek. Sok jólelkű szerb pusztult el az alattomos golyótól. Ez az elsőrendű kalandor ostromunk kezdetén vakmerően átúszta a Szávát, hogy ágyuütegelnk állását kikémlelje. Egyik éjjel kereste őrjáratunk a gazembert. De nem lelte lakásában. Végre rábukkantak penészes pincéjében, ahonnan javában telefonált. Egyik bűntársa fölvágta ereit. Azt egyszerűen lepuffantották katonáink. Illics pedig másnap már a Terazián lógott. Bali unokaöccse küldte a pokolba. Égrengető ágyúink. Szánalmas benyomást tett harcosainkra az elrongyolódott szerb katonaság, mely már négy esztendő óta verekedett. Egy ilyen züllött ábrázatú, és agyonhajszolt szerb fogoly mondta keservesen: Ezt a koldus kabátot már négy év óta viselem. A bocskoromat két év óta koptatom. Hanem, kérem goszpodi, mi tudatlan szerb katonák mégis csak megtudtuk, hogy a ti rettenetes ágyúitok Szerbia egét a földre döntötték. A szerbek pártfogói. Az agyonéhezett és agyonvert szerb hadifoglyok közé került egy borostás képű belgrádi színész, aki az első kérdésre megvallotta, hogy negyvenkilenc éves, eddig a hadosztályok telefonját kezelte. Azt is közölte — jó cigarette füstben — hogy rengeteg sokan pusztultak el a hadseregükből tífuszban. Most elég egészségesek, de mezítelenek és koplalók. Nincs már többé Szerbia ! — Az én zászlóaljam, kérem — folytatta tanulságos gyónását — hétszáz emberrel indult Belgrádba és alig tért vissza háromszáz. Igy volt az másutt is. Hiszen én kezeltem a telefont. — Nem hisztek a franciák pártfogásában ? — kérdezte vitézeink. Ekkor a hallgatózó többi paraszt szerb fogoly elröhögte magát. — Nagy komédiások a franciák ! — kiabálták gúnyosan. Egy csontos termetű, rongyos szerb óriás kopott barna kabátjára mutatott: — Nézzék ezt küldték a franciákl A másik fogoly a kenyérzsákját lóbálta: