Esztergom és Vidéke, 1916

1916-07-13 / 54. szám

FŐÚTI Kfíf és TßRS

Esztergom, 1916.

XXXVIII. évfolyam 54. szám.

Csütörtök, július 13.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL :

SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21.,

HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK.

FÖMUNATÁRSAK :

DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KÖRÖSY LÁSZLÓ

Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős :

LAISZKY JÁNOS

MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK :

EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K

EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR . NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR.

HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA

Közérdekű Levél.

(Dr- Kőrösy László úrnak.)

Kedves Barátom! E lap jún. 2ö-i számában érdekkel olvastam az „Iparosaink jövőjéről“ írott tartalmas cikkedet. Ahhoz volna némi hozzátennivalóm, részint kritikai, részint gyakorlati irányban.

Tudom, hogy szélmalmok ellen harcolok, de valahányszor az iparos szót hallom, vagy olvasom, mindig fölizgulok egy kicsit s újra, meg újra elfog az az érzés, amely a régi Sz. Háromság-szobor elhordásakor szorította ökölbe a kezemet. Iparos! De hát mért iparos, miért nem kézműves a mesterember ? Hát szebb ez a szó, ez az iparos elnevezés ; urasabb, vagy kifejezőbb ? Azt hiszem ; nem. De újabb, — akár csak a rettenetes úrasszony, vagy úr- leány, az asszony, vagy úrnő és a kisasszony helyett.

Ezt a szerencsétlen iparos szót is a mi — fajdalom, csupán képviselőválasztáskor s akkor is csak a jelölt részéről aktuális — demokratikus hatodik érzékünk találtatta ki velünk. Mert hát a kézműves, vagy a mesterember szóból, Isten tudja miért, valami lekicsinyítést, valami túl szerénynek jelzését vélték kihangzani. De még rádupláznak a tisztes jelző fájdalomcsillapító hozzáadásával. — Legyen nekik az ő hitük szerint. De azt már sehogysem tudom megérteni, hogy miért kell a mi kézműveseink- nek

aggodalommal tekinteni a jövő elé ?

Mert hogy a háború elvitte a fiaikat, ez mindnyájunkkal közös baj; de hogy elvette volna üzletük forgalmát is, ezt

nem irom alá. Amerre nézek s ameddig látok — igen csekély, néhány szakmára terjedő kivétellel — mindenütt emelkedett üzleti forgalommal látom dolgozni a kézművest. A rettenetes drágaságot pedig csak mi érezzük igazán : a fixfizetéses, vagy nyugdíjas emberek.

A háború előtt 60—90 K volt az ára a közönséges férfiruhának. Tavaly már 150 K-át, az idén meg éppen 250 K-át kér a szabómester, — nem ugyanezért, de — silanyabö szövetért. 1913-ban egy pár erős fűzős, úgy nevezett hegymászó cipőnek 16 —18 K volt az ára, a rákövetkező évben 24—30 K, ma pedig 70-80 K és ma nem kapom meg ugyanazt s így mehetnék végig a kézművesség valamennyi klaviatúráján, mely a komoly helyzet által némileg letompítva, de azért nem kedélytelenüi zengi az „áthárítás“ dalát.

A tény az, hogy a kézműves drágábban veszi a nyersanyagot, drágábban fizeti (mert ritka) a segédmunkást, de drágábban is (sőt méregdrágán) adja a készárut s mivel neki is kell laknia, sőt jóllaknia s ru- házkodnia, a sokféle drágaságot egyesítő készítményének vételárába a rrrga „tisztes“ hasznát akkora összegben foglalja, hogy úgy a maga szerény, mint családjának fokozottabb igénye rövidséget ne szenvedjen.

Ami az entente gazdasági háborúját illeti, hát azt egy ügyetlenül falrafestett ördögnek tartom, amely sohasem fog megjelenni. Nem pedig azért, mert Észak és Kelet-Európa meg az entente államok közé mi, a Középeurópai szövetség vagyunk beékelves aha gőzhenger koloszszus, meg a többi arrafeléfekvő kényszeredett semleges bevitelét túlontúl el tudnák is látni ,,derék ellenségeink“ de a hiányzó vasút hálózatot nem képesek máról-holnapra a Szarmata-síkságokra varázsolni. Meg aztán a nemzeteknél csak úgy, mint a magánosok életében, nagy ereje van a megszokásnak, s az a muszka, vagy román kereskedő, ha a becsületes Hahnemann (in Kötschen- broda bei Dresden) 1914 előtt Kifogástalan minőségben szállította neki a szövet festékanyagot, az órát, vagy a droguákat, majd csak a békekötés után is Hahnemann-tói fogja szükségletét hozatni, — még azért is, mert Drezda közelebb esik, mint Páris, vagy Birminghan s így a szállítást olcsóbban fö- dözheti.

Még ha aláírná is Oroszország a „második bosszúálló antánt kötelezvényt“ abból a gyakorlati élet csak úgy üres papirost csinálna, mint amilyen tabula-rázánaic tekinti maAnglia pl. a londoni egyezményt.

A W irtschaftszeitung-nak azt a közleményét, hogy a középponti hatalmaknak közös céllal meg kell hódítaniok a középeurópai gazdasági területeket, nem egészen értem. Hiszen Középeuropa — úgyszólván - mi vagyunk. De azt magam is vallom, hogy valamelyes formában ipari és kereskedelmi érdekeink védelmére s terjesztésére egyesülnünk kell majd akkorra, ha a fegyverek zaja végleg elhallgat, S/iilippovics nyilatkozata is bővítésre szorul — nézetem szerint — abban a tekintetben, hogy közös gazdasági kérdéseink szabályozását ne csak magyar-német- és osztrák, de bolgár és török szakférfiakból is szervezett bizottság intézze. Mert hiszen nagyon jól tudjuk mindannyian, hogy micsoda gazdasági, ipari és kereskedelmi talentumok szunnyadnak Balkán és Kis- ázsia földjében.

A Technológiai Iparmúzeum igazgatójának: Gaul Károly úrnak igen helytálló azon próféciáját, hogy „Iparosainknak a háború után nemcsak jó technikusoknak, hanem életrevaló kereskedőknek is kell lenniök“, még azzal egészítem ki, hogy: tanulniok kell.

Igen tanulniok és ez által annyi intelligenciát s műveltséget kell szerezniük, amely képessé fogja őket tenni, nemcsak mesterségük fokozottabb tökéletesítésére, de arra is, hogy az u. n. tisztes, de egy számlát becsületes orthografiával kiállítani nem tudó iparos-bó\ intelligens kéz?nűvessé fejlődjenek :

És akkor mi értelme sem lesz többé a lateiner apák részéről annyiszor fölhangzó fenyegetésnek.

— Ha nem tanulsz, suszterinasnak adlak !

Akkor nem lesz, bizonyos lealázó jóakarattal kezelt „alak“ a kézműves, hanem intelligenciája s társadalmi csiszoltsága révén bármely művelt társaságban helyt álló egyén s tömörüljön akár a középkori kinövéseitől megnyesegetett céhrendszerbe, vagy az ipartestületbe, olyan szellemi súlyt fog képviselni, mely az ország sorsában egyaránt hatékony lesz.

Akkor azután nem lesz kontármunka, megszűnik a terminusok késedelme, — ez a két, manapság annyi bosszúságot,