Esztergom és Vidéke, 1916
1916-05-18 / 38. szám
POUT!KR l és TRRSRDRLMILRR Esztergom, 1916. XXXVIII. évfolyam 38. szám. Csütörtök, május 18. SZERKÉSZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMŰNATÁRSAK: DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KÖRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASARNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR . NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Pénzintézeti Központ. I. közlemény. A magyar pénzintézetek országos szövetsége folyó hó 14.-én a budapesti kereskedelmi és iparkamara nagytermében, a pénzügyi-, kereskedelmi és igazságügyi miniszterek képviselőinek-, továbbá az ország minden részéből megjelent száznál több pénzintézeti vezető részvételével népes közgyűlést tartott, mely reánk, esztergomiakra nézve azért volt érdekes, mert az országos nevű előadók között a szövetség elnökségének felkérése folytán Takarék- pénztárunk nagylátkörű és széles tapasztalatokkal rendelkező, pénzintézeti körökken országosan elismert, jeles igazgatója Bleszl Ferenc is szerepelt. A közgyűlés főtárgya az állam által, a pénzintézetek hozzájárulásával és utóbbiak érdekében alapított, „Pénzintézeti Központ“ volt, melyre nézve Bleszl Ferenc igazgatónk, nagy tetszéssel fogadott előterjesztését az ő szívességéből és közérdekű voltánál fogva a következőkben közöljük : Tisztelt Közgyűlés ! A magyarországi vidéki pénzintézetek alapítása, fejlődése és működése sok tekintetben teljesen elütő a külföldiektől. Külföldön ugyanis rendszerint egyes tekintélyes központi intézetek nagyszámú fiókjaikkal látják el a vidék pénzügyeit, vagy pedig oly pénztárak keletkeztek, melyek altruista alapon szervezett községi intézmények formájában működnek, és mindnyájan következetesen betartják azon korlátokat, melyek a szigorúan vett bank, vagy takarékpénztárak üzletkörét természetszerűen körvo- nalozzák és elválasztják. — Ezzel szemben nálunk, Magyar- országon, a mi népességi és vagyoni viszonyainkhoz arányosítva majd tízszer annyi intézet keletkezett, mint külföldön, ezek úgyszólván kizárólag részvénytársasági alapon állanak fenn és önkormányzati alapon vezetvén saját pénzügyeiket, rendszirint híven szolgálják saját községük és vidékük speciális érdekeit is, de működésükben, legyen az intézet akár takarékpénztár, akár bank, legtöbb esetben mindkét intézmény üzletágait korlátlanul kultiválják. — Sőt vannak reá példák, hogy a bank cég alatt működő intézet tisztán takarékpénztári ügyletekkel foglalkozik, míg egyik-másik takarék- pénztár megfeledkezve eredeti hivatásáról erősen bele szánt a bankok termékeny, de néha csalódást okozó működési területébe. — Már pedig a dolog természete úgy hozná magával, hogy a nagyobb nyereséggel kecsegtető, de egyben rizikóval is járó üzletek, milyen például az ipari és kereskedelmi vállalatok alapítása és financirozása, a parcellázási stb. üzletek, a bankok hatáskörébe utaltatnának, míg a takarékbetétekkel dolgozó takarékpénztárak a most jelzett üzletágak teljes kizárásával, a csekélyebb jövedelmet nyújtó, de kockázattal nem járó jelzálog, lombard, váltó és ezekkel rokon természetű absolut biztos üzletekkel foglalkoznának. — Ha ezen rendszer keresztül vezettetnék, úgy az aki nagyobb jövedelmet óhajt és nem helyez különös súlyt arra, hogy e nagyobb haszon elérésében esetleg tőkeértéke csorbulhat-, pénzét bankpapírokba fektetné, míg a szerényebb jövedelemmel beérő, de vagyona biztonságára féltékenyen ügyelő egyén tőkepénzét takarékpénztárba helyezné el. De ez üzletkörök ily kívánatos megosztása és a betéteknek oly sokszor s méltán hangoztatott biztonsága csak törvényhozási úton volna elérhető. És bizony ily rendelkezés különösen a betétek biztonsága szempontjából sok esetben kívánatos lett volna. Mert jól ismerjük a betevők, különösen a vidéki betétesek e térem teljes tájékozatlanságát. Rendszerint halvány fogalma sincs arról, mily biztosítékot nyújt, mily saját vagyonnal rendelkezik, tehát mily bonítású az az intézet, melyre keservesen megtakarított filléreit, esetleg egész vagyonát bízza. Berakja pénzét a legközelebbi takarékpénztárba, vagy bankba, mert az véletlenül útjába esik, vagy mert a szomszéd, sógor, vagy koma is oda jár. De 40 éves gyakorlati tapasztalatból határozottan állíthatom, hogy a betevők zömének legminimálisabb sejtelme sincs a pénzintézetek szervezetéről és így vakon ajándékoz meg minket korlátlan bizalmával. Pedig ezzel ellentétben talán az sem volna egészen méltánytalan kívánság, hogy a betevők az intézet vezetésébe betekintést nyerjenek, sőt magában az igazgatásban is megmegfelelő befolyást gyakoroljanak és esetleg ezen joguk is tövényesen szabályoztassék. De a magyar kormány, ismerve a magyar intézetek különleges fejlődését és szervezetét és honorálva a magyarországi pénzintézetek hasznos közgazdasági működését, nem óhajt törvényes úton a mi speciális viszonyaink folytán keletkezett helyzeten változtatni. És mert a pénzintézeteknek nem sikerült saját hatáskörükben egy központi és ellenőrzési szervet létesíthetni, maga a kormány, a saját erkölcsi súlyával és 125 millió koronás hozzájárulásával alapítja meg a Pénzintézeti Központot, melyre az a nagy feladat vár, hogy annak kebeleben maguk a pénzintézetek autonóm úton oldják meg mindazon nagyfontosságú kérdéseket, melyek a magyarországi pénzintézetek jó hírnevéhez és jövő hasznos és eredményteljes működéséhez fűződnek. Mert legyünk őszinték, szóról-szó- ra igaz az, a mit jeles szakemberünktől, dr. Hoványi Géza or^z. gyűl. képviselő úrtól ma két hete Kaposvárott hallottunk, hogy a magyar pénzintézeti intézmény ma már egy hatalmas, erős tölgy, mely ugyan, — mint a jelen háborús nagy idők is mutatják, — megküzd a legveszedelmesebb viharral is, de mégis voltak alkalmak, amidőn egy-egy galy e hatalmas fáról is letört, pedig szerény véleményem szerint óvintézkedésekkel és törvényes szabályozással a hasznos fának még e mellékágai is legtöbb esetben megmenthetők lettek volna. (Befejező, II. közlemény jövő számunkban.) Dohányt, szivart, cigarettát a sebesült katonáknak! A jó pásztor. Az önfeláldozó szeretetnek szép példáját s a nemes élethivatásnak és vakmerő elhatározásnak megható bizonyságát adta Lukáts Dezső dr., tartalékos tábori lelkész, a 26. gyalogezredhez beosztott ezredkáplán. A 26. gyalogezred a Szán mellett állt. A folyó túlsó partját erősen tartotta az ellenség, rajvonalai pompásan kiválasztott hosszasan kiépített állásokban feküdtek, melyekből nagyszerűen lehetett gyalogsági tűzzel elárasztani az egészet. Röviden : minden feltétel adva volt, hogy az ellenség bárminő próbálkozását meg lehessen akasztani. Szigorú lesben, gyanakodva, vigyázva s ütközetre készen néztek farkasszemet az ellenfelek. S ekkor a szorongató várakozásban, hirtelen segítségért esdeklő jajszó ütötte meg a mieink fülét : egyik szerencsétlen katonánk jajszava, aki égető sebbel a testében az ellenséges vonal előtt feküdt a szabad mezőn. Bár a bajtársak jól hallották a könyörgést, mit lehetett itt tenni ? Segítséget vinni 1 De hogyan ? Lehet segítséget vinni még idejében s egyáltalán lehet-e a szegény sebesülthöz eljutni? Nem esztelen önfeláldozás lenne minden próbálkozás a sikerre való legkisebb kilátás nélkül? Nem dőreség lenne-e, kihívni a sorsot s fényes nappal az orosz puskák elé merészkedni ? A sebesült jajszava azonban nem szűnt meg s bajtársai egyre tanácskoztak és tépelődtek. Óráról órára nőtt a szükség, a lövészárokban semmi elhatározáshoz nem tudtak jutni a mieink. S mégis, — az okosak és elővigyázók érvelése egyszerre elnémult, mert ez alatt valaki, anélkül, hogy sokat kérdezett vagy gondolkozott volna, elindult a jajgató sebesült felé. Az a valaki a lelkész volt, a derék tábori pap, aki minden bajt, szükséget és nélkülözést eddig is hűségesen megosztott a csapatával, Nyájának egyik juha nehéz szükségbe jutott, a jó pásztor tehát nem késlekedett, hogy a szegény elhagyottnak nehéz órájában segítségére ne menjen. Nemes gondolkozása cselekvésre késztette, mialatt a kishitüek körülményesen vitázgattak. Halogatás nélkül megvolt az elhatározása, s hidegvérrel és óvatosan munkához kezdett. Csakhamar talált alkalmas helyet, ahol át tudott kelni a vizen s anélkül, hogy magát céltalan veszedelemnek tette volna ki, rövidesen a folyó túlsó partján volt. De csak most jött a neheze : hogy észrevétlenül a sebesülthöz lopózhas- son. Szorosan a földhöz simulva, lassan mind közelebb és közelebb csúszott s egyik rögtől a másikig tolta magát nagy elővigyázattal. Végre céljánál volt! Hogy örült drága atyai lelke, mikor a szegény elhagyottnak biztató szót, vigaszt nyújthatott 1 Mint lelki pásztor, mint bajtárs élesz- gette a csüggedőt, s reménységet öntött bele, meggyógyította a beteg lelkét, nem hagyta el, biztos szabadulást Ígért neki, mihelyt leereszti védőleplét az éjszaka. A tábori pap példája rendkívüli hatással volt a legénységre : két altiszt nyomban vállalkozott a nehéz feladatra s a hű pásztor örömmel látta, hogy nyája méltó hozzája. A két altiszt hasonló vakmerőséggel és vigyázattal indult el s a vállalkozást siker koronázta. A pap ígérete nem maradt üres szó : a sebesültet csakugyan behozták és megmentették. A tábori lelkész, akinek személyes ret- tenhetetlensége és halálmegvetése a legnemesebb lelkigondozói kötelességteljesítéssel párosult, kitüntetésképen a Vörös kereszt II. osztályú tiszteleti jelvényét kapta a hadiékítménnyel. Aki a negyedik hadikölcsönre jegyez, a békét sietteti.
