Esztergom és Vidéke, 1915
1915-03-18 / 22.szám
elhangzott és szűnni nem akaró tapsot a kárpáti őrszem szép előadásával hálálta meg A közönség teljes megelégedéssel hagyta el az ősi termet és egy pillanatig sem unta el a teljes két óráig tartó előadást, áldozatkészségéről pedig ismét fényes tanúbizonyságot tett, amidőn közel 800 koronát áldozott a nemes célra. A harmadik előadás március 21-én lesz d. u. 6 órakor s ennek műsora is méltó lesz az előzőkhöz, amennyiben a reáliskola ének- és zenekara fog közreműködni és az Urániától beszerzett háborús vetített képek mellé a véres harcmezőket megjárt szeretett plébánosunk Mátéffy Viktor úr fog élményeiről beszámolni. Remélhető, hogy Büchner Antal úr és felesége művészi zongora játékában és Gőzön Gyula úr énekében is gyönyörködhetünk, Szegedy Anczika pedig a háborús költészet egyik remekét fogja előadni. Ha szabad hinnünk a jelekben, Liszt Ferenc Libériája fogja azután a méltó koronát feltenni ezen rövid idők alatt ily tökéletesen összeállított és előadott művészi eseményekre. Dolgozzatok, míg a mécsetek ki nem alszik. Tépést csináljon minden honleány! Az Iparbank közgyűlése. Élénk érdeklődés nyilvánult meg az Iparbanknak f. hó 14-én megtartott XL1. évi rendes közgyűlésén. Dr. Koperniczky Ferenc praelatus kanonok, közgyűlési elnök széleskörű tudásra valló megnyitójában a háborús állapot folytán előállt közgazdasági helyzetet tüzetesen ismertette, melyből kifolyólag a hazai pénzintézetekhez hasonlóan a helyi intézetek is redukálták a mult üzletévi osztalékot. Bejelenti, hogy az igazgatóság Dr. Gróh József igazgatósági tagot a helyettes igazgatói teendők ellátásával bízta meg, amit a közgyűlés egyhangú helyesléssel tudomásul vett. A tiszta nyereség felosztására vonatkozó tervezetet egyhangúlag elfogadta a közgyűlés. A megüresedett igazgatósági tagsági helyekre egyhangúlag Jedlicska Rezső és Toldy János, míg a felügyelőbizottságba póttagul Bérezi Endre választatott meg. Bleszl Ferenc részvényes érdekes példákkal illusztrálta ama különbséget, mely az esztergomi intézetek és a legtöbb vidéki pénzintézet közt mutatkozik; míg az esztergomi pénzintézetek a mult évi osztalékot csak kevéssé redukálták, igen sok intézet a tavalyi osztaléknak csak harmadát, vagy felét adta részvényeseinek. Érne körülmény is élénken bizonyítja, mily biztos alapokon nyugszanak az esztergomi pénzintézetek. A közgyűlés végén Marosi József igazgató szíves szavakkal mondott köszönetet Dr. Koperniczky Ferenc elnöknek a ritka szép megnyitóbeszédért és a tapintatos elnöklésért, mire a közgyűlés az elnöklő főpap lelkes éljenzésével véget ért. Adakozzunk a Vöröskereszt Egyesületnek. — Lépjünk be a „Vöröskereszt" Egyletbe. Ideges, nagy várás az egész életünk. Elégedetlenek a mával, többet szeretnénk a holnaptól s hosszú hónapokon át reszketve, remegve, fáradtan várunk valamit. Valami nagyot, amelynek történnie kell, amelyet már mindnyájan óhajtanánk s amely után eljöhet a — béke. Kiesik a toll ujjaink közül, agyunkat elkerülik a gondolatok, nincs türelmünk semmihez, s ugy élünk, mint akik szeretnék, ha már átmehetnének egy másik világba. Várjuk azt a másik világot, melynek gyümölcsei most érlelődnek lelkünkben s zavartalanul majd akkor élvezhetjük, ha biztos lesz a talaj lábaink alatt. Nincs most egy nyugodt percünk, melyből fel ne rázna a háború véres rémsége, az irtózatos kegyetlenségek, a kar és lábnélküli törzsek véres fetrengése, az elvérző sebesültek, az átlőtt tüdővel hörgők halálimája— —a duklai szorost megtömték gépfegyverekkel. Száz és száz gépfegyver egymás mellett, mögöttük a mieink, a honvédek, a bátrak, a testvéreink. Ez megnyugtató, talán inponáló s kacagni, nevetni tudtunk volna, ha látjuk a borzasztó szép látványt, amint a muszkatestek véréből sármassza lesz a völgy talaján s halálhörgésük káromkodással vegyest túlharsogja a gépfegyverek monoton kattogását. Ezt látni talán jólesett volna, de irtózatosan hat a mieink szenvedése, s mig egyik érzés a másikat hajtja lelkünkben, belefáradunk, belefásulunk és szeretnénk siettetni az időt, hogy egyszer már vége legyen. Vége ennek a rémséges időnek, mely idegölő napjai mellett feltámasztja a kultúra, a társadalom minden ellenségét, fekélyét, parazitáját, élelmiszeruzsorását. Itt bent is mellünknek szegezi a léleknélküli kufárkodók lándzsáját, kiüti a ke nyeret kezeink közül, kiveszi az utolsó garast zsebünkből, s nem törődik azzal, hogy uzsorájával százezreket hajszol a nyomorba, hogy étlen, szomjan, fűtetlen szobában tüdővészes anya apró csemetéi hiába kérnek, könyörögnek betevő falatért —nem. Ide vasököl kellene, aki egy csapásra leteritené a száz fejű hydrát— (***) Hercegprimási udvarból. Dr. Csernoch János bíboros hercegprímás tegnap titkára kíséretében Budapestre utazott a Szent István társulat ma tartandó évi közgyűlésére. Március 15. A nemzet nagy ünnepét ha csendben is, de inpozánsan ülte meg a város. Az ünnepi misén a vármegye, város, adóhivatal, járásbíróság, és tanintézeteken kívül nagy közönség vett részt és áhítatos élvezettel gyönyörködött Táky Gyuláné remek énekében. — A honvéd temetőben Vimmer Imre polgármester a város, Brutsy János a helybeli függetlenségi kör, Draxler Alajos az Esztergomi Polgári Egyesület, a főgimnázium, főreál, és az érseki tanítóképző intézet küldöttei rövid szavak kíséretében koszorúzták meg a hősök sírját. — A kórházzá alakított főgimnázium épületében az ifjúság külön házi ünnepélyt rendezett és megkoszorúzta az intézet honvéd szobrát. Este 8 órakor az Esztergomi Polgári Egyesület ünnepies választmányi gyűlést tartott, melyen sok egyesületi tag megjelent. Draxler Alajos hazafias szavak kíséretében nyitotta meg a gyűlést és felkérte Vitái Istvánt, az egyesület titkárát ez alkalomra szerkesztett emlék beszéd felolvasására. A mult és jelennek párhuzamba hozatala és a győzelembe való teljes reményének adott hazafias tónusban kifejezést felolvasásában. Az egyesület a megvakult katonák felsegélyezésére 50 koronát utalt ki, ezenfelül Borovszky János 100. évét betöltött agg 48-as honvédünknek 10 koronát küldött amihez Farkas Elek nyug. székesfővárosi igazgató tanító bort és szivart adott. Himnusz eléneklésével a hazafias gyűlés véget ért. Szent kötelességünk Márkus József a főváros megboldogult nagyérdemű férfiáról megemlékeznünk. Mert a fényes tehetségű és pályafutásu nagy ember, fiatal korában, mint fővárosi jegyző nősült meg városunkban. Ekkor vette feleségül Feigler János szolgabíró és hegedűművész Janka leányát. Aki elsőrendű zongorás tehetség volt. A daliás úriembert minden esztergomi ismerőse szerette. Vidám társaságban nagyszerű bariton hangjával tűnt ki. A kiváló tehetségű Márkus családból való Emilia, a Nemzeti Színház elsőrendű művésznője is. A megboldogult férfiú országos érdemeket szerzett szülővárosa szolgálatában. Polgármestere, később főpolgármestere, tehát első polgára lett Budapestnek. Fia, Jenő népszerű fővárosi tanácsos és leánya, Lili jóhírnevű zongoraművésznő. Zsenge gyermek korukban mindketten a nagyapai házban vakációztak. Tehát az akkori Lőrinc-uccai gyerekvilágban szórakoztak. Jobb időkben bemutatjuk olvasóinknak azt az érdekes litografált szinlapot, melyet Márkus Jenő, Aldori Viktor és társai adtak ki. Megható, hogy a hatalmas Márkus Józsefet túlélte édes anyja. Az országos érdemű férfiú jó emlékét örökre megőrzi Esztergom városa is. Jön a bécsi hajó. A Dunagőzhajózási Társaság bécsi hajói március 27-én ismét megindulnak. A Budapest és Bécs között közlekedő hajók menetrendje a következő : Budapest Petőfi-térről este 7 órakor indul az első hajó március 27-én, és 28-án délután 3 órakor érkezik Bécsbe. Onnan az első hajó 29-én reggel 8 órakor indul és este 8 órakor érkezik meg Budapestre. A névre szóló betéti könyv jogi természetéhez ad ujabb adalékot a Kúria 1914. nov. 5-én 1116/v. sz. Ítélete, mely kimondja, hogy: ha a betétkönyv névre szól s azon a társasági alapszabályoknak oly rendelkezése, amely szerint a betétöszszeg a betétkönyv hozójának volna kifizetendő, sem idézés, sem utalás utján feltüntetve nincs : a betétkönyv nem tekinthető bemutatóra szóló papírnak, amiből következik, hogy annak kiállítója a betét kifizetését igénylőnek a betét felvételére való jogosultságát vizsgálat tárgyává teheti. A piac. A közönség megnyugtatására szolgáljon, hogy a hatóság, erélyesen korlátozza a piaci árakat. Szombati hetivásár alkalmával túlmagas árak miatt több árust megbüntetett a rendőrség. Lopás. Drága minden élelmiszer és mert az emberek szeretik a jót, hát lopnak. Szombatról vasárnapra virradó éjszaka ellopták Féja Imréné két hizott lúdját, amely a károsult bevallása szerint testvérek között is megért 28 koronát. Érdekes, hogy egy sovány ludat, mely ugyancsak abban az ólban volt — a tolvaj otthagyta. Hja, ha lúd — hát legyen kövér 1 Nagy takarítás Párkányban. A galíciai menekültek Budapesten már megmutatták nagyban, hogy milyen elem és ezen természetük nem tagadta meg magát kicsinyben sem Párkányban. Az ott lakó hat menekült minden engedély nélkül egy istálóból teremnek kinevezett helyiségben egész vendéglőt nyitottak, melyben persze az ott állomásozó ugyancsak galíciai katonaság részére nagyban mérték a jóféle spirituszból készített pálinkát. Több féle tilos dolgok jutottak a hatóság tudomására amiért letartóztatta az egész társaságot és ekkor olyan dolgok is kerültek felszínre, melyek már súlyosabban esnek a serpenyőbe. Az ügy érdekében nem írhatunk meg mindent, de hogy kik ezek a menekültek — jellemzésül csak annyit, hogy egy katonaszökevény is akad köztük. A lakosság különben már alaposan ráunt az ott levő katonaságra és bizony nem minden ok nélkül. Kereskedelmi- és iparkamaránk közgyűléséről, a lapunknak megküldött jelentésből a következő adatokat közöljük : HlatkySchlichter Lajos elnök távollétében Zechmeister Kálmán alelnök vezette a gyűlést, melynek előadója Szendrői Mór titkár volt. Megjelent Fischer Elemér