Esztergom és Vidéke, 1915

1915-03-18 / 22.szám

W WW WW WW W* WW WW WW w> FŐMUNKATÁRSAK: D

R- RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D

R KŐRŐSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. Az önérzet és őstermelés körül.*) Társadalomtudományi szempontból érdemes lenne a hazai és külíöldi sajtó termékeit öszszehasonlitani. Tanulságos volna például megfigyelni, hogy mi érdekli Esztergom lapolvasó közönségét és milyen szellemi táplálékot nyújt egy nyugateurópai körülbelül húsz ezer lakosságú város újságja. Nagyjába véve külföldön rövidebbek a vezér* Az aposztrofált cikkek íróinak e felszólalásra mindössze két rövid megjegyzésük van. Egy az a felszólaló meggyőződésük szerint teljesen félremagyarázza vezércikkük célzatát. A másik meg, hogy oly nyilvánvaló elvi ellentét választja el a felszólalót tőlük, hogy megegyezésre bajosan juthatnának. Ezért a felszólalás cáfolatába nem kivánunk bocsátkozni. Szerk. „Esztergom és tfidéke" tárcája. Látod, nem merek . . . Karafidth yenö. Látod, nem merek szemedbe nézni, Látod, kerüllek szüntelen - - • Pedig a szivem ma is a régi, Pedig bálványom vagy nekemLátod, suttogja rólunk a város, Látod, már modják: véget ért • • • Peáig vágyódunk csillagsugáros, Forró, szerelmes éjekért . . . Pedig vágyódunk szent tűzben égni, Azt is tudom, hogy jössz velem • . • S látoá, nem merek szemedbe nézni, Látod, kerüllek szüntelen - • • Kettecskén. [(Csöndélet.) Irta: Dr. Körösy László. (Vége.) II. A hatodik hónap után a gazdaszszonynak egyszer nagyon, de nagyon rossz álma volt. Mert azt kellett neki látnia, hogy a Pali lovát kilőtték alóla, a Gyurit elf.gták ágyústól, a Pista pedi megsebesült. t i cikkek, kimeritőbb a hírszolgálat és a közönség köréből is gyakran szólnak közérdekű dolgokhoz, mig nálunk hosszú vezércikkek divatoznak, a hírszolgálat vérszegény és a közönség szava ritkán vagy alig hallható. A bevezetés nem kritika, hanem inkább igazolás akar lenni azért, hogy nyugati mintára igénybe veszem lapjuk terét és olvasóik idejét, a mikor a „közönség köréből" felszólalok két vezércikkük ellen, melyek januái 21-én Nemzeti önérzetünk erősödése, illetőleg február 18-dikán Őstermelésünk elégtétele cimen jelentek meg. Az első cikk a háború szülte nemzeti önérzet erősödésében panaceát lát, mely bajainkból De nem merte egyelőre ezt a sok szomorúságot az urának elmondani. Hanem mikor már egész nap nem szólt egy árva szót sem az asszony, a gazda mégis csak megtudakolja, hogy hát mi a baja. Este felé azután a duruzsoló kemence előtt meggyónja az álmát. A gazda makrapipájára gyújt és annak a kacskaringós füstjében keresi az álmok igazságát. Az asszony bánatos beszédje után sokáig nem szólt semmit. Végre is nyugodtan igy beszélt: — Lelkem, most erősöknek kell lennünk ám! Ha teljesednék is az álmod, akkor se lesz szabad kétségbeesnünk. Mert ha minket is lesújt a csapás, akkor már mindennek vége lenne! A gazdasszony csak tovább szepegett. A gazda meg a füstkarikákat nézte. Másnap reggel megérkezik a Pista rózsaszínű kártyája. Azt irja, hogy most a huszárt is gyalogositják néha, mert igy biztosabb a magyar élete és a muszka halála. Tegnap tűzték mellére a vitézségi érki fog gyógyítani. Próféták dolga a jövőbe látás, de véleményem szerint önérzetünk eddig is eléggé ki volt fejlődve, és mégis távol állunk attól, hogy az eredménytől el lennénk ragadtatva. Néhány hét előtt e lap hasábjain egy hölgyíró cikke elejére tette a költői idézetet, hogy áldja sorsát, mert az a szép gondolata volt, hogy magyar nőnek szülessen, egy másik cikkíró pedig ugyancsak e lapban a magyarok Istenéről értekezett. Ez az önérzetesség szinte túltengő. Bismarck egy izben azt mondta rólunk, hogy a spanyolokhoz hasonlítunk, kik — mintha hályog lenne szemükön — soha sem látnak tisztán. Nem esküszöm a vaskancellár szavaira, de met nagy parádéval, mert a mult héten iszonyú nagy szerencséje volt. Hogy mi lehetett az a nagy szerencse, azzal már nem dicsekedett a huszár. De az öregek boldogan néztek egymásra. Mintha csak az asszony szemében valami incselkedő mosoly nevette volna ki a furcsa álmot. Az okos falusi házas életben egyik fél sem akar diadalmaskodni a másikon. Igy éldegéltek azután kettecskén, elég bölcsen. Verőfényes napjuk volt azonban mindenképen a gyerekük kitüntetésének hírhozója. Azon tűnődtek azután kettecskén, hogy milyen érmet kaphatott-e a Pista, arany, ezüst vagy csak érdemjel-e az ? — Akármilyet lelkem! — döntötte el a gazda a töprengést. Csak hogy semmi baja nincs a Pistának! Két nap múlva a Gyuri jelenti, hogy a napokban összeágyuztak egy egész muszka üteget és elcsípték megmaradt orosz tüzéreket. Ez a jó hír is derűs napot hozott a csöndes házba. A gazda háELÓFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 8 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA talán nem tévedek, ha azt gondolom, hogy több esetet tudnék felhozni tisztánlátásunk, mint önérzetünk hiányára. Hogy csak egyet említsek. A magyar állam több tengerhajós társaságot támogat subventiókkal, a hajóstisztek havi 200—500 korona fizetést és úri ellátást kapnak és esztergommegyei tisztet hiába keresünk köztük. Esztergom megye a Duna mellett fekszik, a lakosság maga előtt látja a hajózást a hajóstiszti kiképzést ugyanannyi időt igényel, mint mondjuk a tanítói pályára való készülés és az esztergommegyeiek mégis inkább tanítóknak mennek és sokkal egészségesebb, jobban jövedelmező hajóstiszti pályát mellőzik. Az őstermelés elégtétele c. romszor is elolvasta a Gyuri tudósítását, de azért egyszer sem szégyeníti meg élettársát múltkori rossz álma miatt. Negyednapra a Pista sorait hozza a falu rezesorru levélhordója. Ezek a betűk is sok örömet irtak a szülők szivébe. Azt irta ugyanis a gyerek, hogy a napokban elfogtak néhány ezer muszkát és ekkor a csata után kapta meg hajtókájára az első csillagot. Tisztöli hát, örvendező szívvel, édes szüleit és Csillagját, a Magduskát. Ezután a harmadik áldás után már áhítatosan és engesztelődve néz az asszony az ura derült szemébe. A gazda megint pipára gyújt, büszkén tekint élettársára és szelíden igy szól: — Meg kell várnunk csöndesen a nagy háború végét, lelkem. Ha eddig velünk volt a magyarok Istene, ezentúl se fog már elhagyni. Kérjük a mindennapi áldást jó szívvel és szent bizalommal. Akkor csak csöndesen elviseljük, továbbra is kettecskén a mi édes keresztfánkat!