Esztergom és Vidéke, 1915

1915-01-06 / 2.szám

lódi, vagy csak ráfogott „sajtóhibák" voltak-e a kimutatott számbeli tévedések; a fő az, hogy hibákkal teljes irányzatot adtak a képviselők kezébe s — ami még főbb! — minden utánszámítás, átvizsgálás nélkül merték a közgyűlés előtt felolvasni. Ez az eljárás amellett, hogy a képviselőtestületre nézve eléggé sértő dolog, önmagában birja elitélését. Mit mentegetőznek nekünk betegséggel ? Hiszen a főszámvevő úrnak csak van helyettese, kinek kötelessége lett volna az első lenyomáson a korrekturát elvégezni. És azután nem lehetett volna a már kinyomatott előirányzatot tintával kijavítani s úgy küldeni szét a képviselőknek ? Hogyne lehetett volna, de az persze figyelmes egybevetést követelt, ami elvégre lehet kötelesség, de semmiesetre sem szórakozás ! Tovább mehetnénk a következtetésünkben és feszegethetnők, hogy a tanács is felelős ezért a szégyenletes slendriánságért, mert a köteles ellenőrzést elmulasztotta; de nem teszszük. Miért is tennők ? Hiszen, ha a képviselőtestület nem vonta épen ezért őt szívesen és mosolyogva rögtön kinevezte kapitánynak, hogy Isten parancsolata szerint uralkodjék. — Most pedig köszönd meg versben a kinevezésedet. Hála legyen az Istennek, Mégis szeret a királyom, Most hogy nagyobb hős lehessek Kérem még áz ekvipázsom. A Király rögtön megértette a verselő kapitány kétértelmű versét és ötletesen ekép vágta végét további verselő mesterkedésének: — Most már hadd abba a rímelést, mert azzal többet kérsz, mint amennyit érdemelsz. Az ekvipázs szó alatt a fejedelem nem a fogatot, hanem az új kapitányi felruházást értette. VI. Vadászati jog. Történt, hogy Nagy Frigyes udvari emberei agyonhajszoltak egy halálraijedt nyuszikát. Az üldözött pára kétségbeesésében berohant az evangélikus lelkész házába, ahol épen vacsoráztak. A szegény nyuszi a legbiztosabb helyre, a lelkész felesége szoknyája alá bújt. Ezért a merényletért a lelkész azután hősiesen megragadta a nyulat és erős nyakon ütéssel ki is végezte. Ekkor megszűnt ugyan az aszszony rémülete. De még csak most kezdődött újabb rémület. A vadászok ugyanis erősen becsöngettek és harsányan követelték zsákmányukat. A lelkész ünnepélyesen tiltakozott. Bepörölték tehát másnap a hatóságon. A lelkész hatósága tizenöt talkérdőre és nem ellenőrzi kellően a tisztviselők és a tanács működését, ö

a sajtónak minden jóakaratú bírálata kárba vész. A legnagyobb hiba tehát utolsó elemzésben a képviselőtestületben van. A végső tanulság: ha azt akarjuk, hogy a városházán az ügyek rendben s kifogástalanul follyanak, elsőben a képviselőtestületnek kell a jobbulás útjára lépnie. Fullánk. A téli háború borzalmai ellen katonáinknak prémre van szükségük. Akinek van nélkülözhető, küldje e címre Hadsegélyző Hivatal Bpest Váci ucca 38. sz. A posta díjtalan szállítja. Véradó. Ha valamikor volt szükség a véradóra, akkor a jelenben látjuk, annak nagy szükségét. Nagy úrnak és szegény ember fiának ma egy forma mértékkel mérnek. A béke idején, mikor húsz évet betölti, akár gazdag ifjú, akár szegény legény, sor alá kerül és ha megüti a mértéket, és nincs valamely testi, lérra it élte a papot. Ezt a hallatlan ítéletet megföllebbezte rögtön az igazságos királyhoz. Nagy Frigyes csak ezt írta az apelláló lelkész kérvényének margójára. — A lelkész konzisztóriuma iszonyú szamárságot követett el, mert a lelkésznénél csakis a lelkésznek volt vadászati joga. VII. A király cipőt rendel. Hogy mégis csak ember volt az akkori idők nagy embere, ezt bizonyítja a következő adoma, hogy őt is be lehetett csapni. A király elküldi egyszer az új udvarmesterét, hogy vásárolja meg neki a legjobb cipőt. Az udvarmester buzgón bejárja Berlint. Végre is a legjobb mesternél megveszi a legszebb cipőt. Kérdi a király, mikor hazahozta: — Mibe került ez az új pár cipő ? — Két aranyba, felség. — Micsoda ? Két aranyba ? Gyarló portéka lehet. Tudod mit ? Járatlan kezdő vagy. Tartsd meg tehát magadnak ezt a pár cipőt. És eredj most valódi királyi cipőt keresni, királyi áron. Fizess tiz aranyat! Az új udvarmester újra végigjárta Berlin összes cipőművészeit és végre ismét azt találta legkülönbnek, ahol már vásárolt. — Tessék valódi királyi cipőt adni királyi áron. Ez ő felsége parancsa. A cipőkészítő iparos becsületes ember, tehát' őszintén ezt feleli): — Kérem, az én cipőim mind királynak való alkotások. Áruk azonban mindamellett csak po

]

gári árak. Az udvarmester tudomásul vette vagy lelki fogyatkozása, besorozzák katonának. Volt idő a múltban, mikor nem állították mérték alá a legényt : a szegény jobbágy fiát, ha önként elő nem állott, megfogták erővel, csellel, elvitték fiatalon, volt köztük akárhány, kik deres hajjal kerültek haza szülőfalujába. A jobbágy csinálta az utat, fizette az állami adót, de fizette a véradót is. Ezek a szomorú idők elmultak. Ma már mindannyian egyformán édes fiai vagyunk a hazának. És ez így van, jól: jogok és terhek egyenlően oszlanak meg közöttünk. A béke idején besorozott ifjú nem öregszik meg a katonaságnál, legjobb, legalkalmasabb időben tér vissza családjának megalapítására. A katonaságnál eltöltött idő sokkal rövidebb semhogy elszokjék akár a mezei munkától, akár a megtanulta ipartól. Igaz, hogy jobb volna, ha fiaink a családi tűzhely körül maradnának és megszakítás nélkül folytathatnák munkájukat. De ez a mesék országába való gyöngyállapot, talán soha sem fog bekövetkezni, vagy legalább nem addig, míg az emberi természet olyan marad amilyen volt a világ kezdete óta. Már ez az emberi önző természet megmarad a világ végéig. ezt a neki való nagyszerű leckét és ismét csak két aranyat fizetett a más díszítésű új párért. Mikor a palotába ért, első dolga volt uránál tisztelegni és az új királyi cipőt bemutatni. Nagy Frigyes szívesen fölpróbálta azonnal. — Pompásan ráillik a lábamra. Látod, ez már megéri a tiz aranyat. Ez már azután igazán nekem készült. Az udvarmester mélyen meghajolt. Ettől a perctől kezdve azonban a király rendeléseit mindig a király számlája szerint fizette és mégis pol gári árakon vásárolt. Természetesen összetakarékoskodhatott valamit. VIII. A király szalmaágya. A Sanssouci nyári kestély ma is hűségen megőrzi Nagy Frigyes öszszes mondásait és cselekedeteit. Ezek közül való a következő : A poroszok királya azért vált olyan népszerűvé, mert a hétéves háború minden fáradalmában megosztozott harcosaival. Igy járt egy ízben, midőn az egyik őrállomáson elálmosodott, ráfeküdt az ott hentergő szalmára és betakarózott kabátjával. Az új őr, váltás közben, azt vélte, hogy valamelyik tiszt alszik a szalmán és mikor letelt az ideje, egyszerűen lehajolt hozzá és kezdte a szalma javát kihúzogatni alóla. Fölébred a király. Megrémül a katona. — Azért ne szedd el az egész szalmát, fiam — mondta jóságosan. De a katona az egész elkobzott szalmát alázatosan visszaadta. Erre megint igy szólt a király : — Ugyan csak tartsd meg a magad szalmáját, fiam. Valamint a gazda, ha nem vigyáz földjére, hamar elszántják önző szomszédjai, úgy egyes országok nagyhatalmak uralkodói a birtoklás vágya miatt, nem elégesznek saját birodalmukkal, hanem új területhóditásra birodalmuknak nagyobbitására törekesznek. Valamint az egyes ember nem bizik meg rokon szomszédjában, azonképen vannak országok és azoknak uralkodói kik nem biznak meg a szomszéd uralkodóktól nagy hangon hirdetett béke állapotban. Nem elég a térképen, a .béke konferencián körül irni, hogy itt a határ: az önző haszonleső nagyhatalom képviselője hamar átlépi azt a határt, mely birodalmát jelöli. Mindnyájan szeretnők, ha a nagyhatalmak a világbékét örökre megalapozhatnák, de míg az emberek szivét az önzés, a rút kapzsiság ösztökéli, addig a világbékére gondolni sem lehetett. Ezelőtt pár évvel az európai nemzetek nagy csodálkozására a muszka cár volt az, aki a békekonferencián legjobban kardoskodott, hogy a nagyhatalmak szereljék le katonaságukat, hogy így több munkás kéz maradjon odahaza. És mit cselekedett a ravasz atyuska? Titkon gyűjtötte és felszerelte katonáit a hadgyakorlatok címén, országának határaira tolta seregeit, melyek azután ott is maradtak. De ravaszsága nem talált bennünket és szövetségeseinket készületlenül. Mi lett volna belőlünk, ha összetett kezekkel néztük volna a kancsuka uralkodójának hadikészülődését! Bizony az ő sáskahada, már rég elözönlötte volna országunkat. Hiszen ha ő az országának széleire éveken át nem mozgósítja katonáit, már a szövetséges hadak Pétervárott diktálnák a cár atyuskának a béke feltételeit, de a sáskahad készen, mint az éhes farkasok, lestek az alkalmat, hogy bennünket megtámadhassanak. Ezért kellett nekünk is és szövetségesünknek, magunk megerőltetésével mindent elkövetünk, hogy a ravasz nagyhatalmak készületlenül ne találjanak bennünket. Nehezünkre esett béke idején, midőn keservesen lefizetett állami adónk legnagyobb részét az állam, hadseregünk kiképzésére és felszerelésére fordította. Mi mint laikusok sokszor felsóhajtottunk, hogy a katonaság, mint egy nagy moloch, mindenünket felemészti ? Sokszor felkiáltottunk : minek ez a nagy hadsereg nem jobb volna, ha annak egy részét leszerelné a kormány? Hogy igy kevesebb