Esztergom és Vidéke, 1915
1915-03-07 / 19.szám
POUTlhíRlés TRR5RDRLMÍLRP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., rIOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ES HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK: D R * RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D R KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ES A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. S K ELŐFIZETÉSI ÁRAK EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA „Scylla és Charybdis között." Az ókori hajósoktól és költőktől sokat emlegetett két név 13 Scylla és a Charybdis : felette veszedelmes sziklazátony és örvény a siciliaL tengerszorosban, egymással általellenben; állandó rémei a hajósoknak, mert egyiknekkerülése a másikba sodorhatta hajójukat. Innét a költők szálló igéje : „Incidit in Scyllam, qui vult vitare, Charybdim," azaz — beleesik a Scyllába, ki kerülni akarja Charybdist; és innét a ma is járatos szólás: „Scylla és Charybdis között," vagyis — két nagy veszedelem közt. Ez utóbbi szólás jön ajkunkra önkéntelenül, mikor a mai, már szinte elviselhetetlenül nagy drágaságban azon szerencsétlen „Esztergom és Vidéke" tárcája. „0 Lola ch' an di latte la canisa" (fflascagni: Parasztbecsület.) Emlékszik édes, hányszor hallgattuk együtt A gyönyörű éáes-bús lágy melódiát, S mig a dal a lelkem magához ringatta Keze a kezemet remegőn fogta átAzóta messze ment- Ágyúk bömbölése, Zengő harci nóta most a bús zenéje Muzsikaszó helyett hideg éjszaki szél Jajgatva, sóhajtva sír a fülébe. Itthon azóta már felhangzott a nóta És amíg hallgattam úgy fájt a szivem S otthon titokban, félve, ne lássa senki Sírtam soká, — sírtam keservesen. Mária. Naplójegyzetek. Egy 26. gy. e. zászlós elbeszélése után. i Január 1. Már öt hónapja vagyok itt és még nincs semmi bajom. Csak hideg van s néha nagyon fázom, akkor, amikor a lövész árokban kell emberek nagy tömegére gondolunk, kik fizetésből avagy nyugdíjból élnek. E szánalomra méltó teremtmények, kik közé országunk középosztályának és szellemi képviselőinek nagy része tartozik, valóban Scylla és Charybdis közt kénytelenek ma életükért vergődni: a termelő uzsora Scyllája és a kereskedő uzsora Charybdise között. Ne essék felesleges szó arról, hogy a háborúnak szükségképi velejárója az életfenntartó termények és készítmények megdrágulása ; különösen ne essék szó, pedig akkor, mikor a világ fennállása óta legnagyobb háború van a nyakunkon félévnél több idő óta. Nincs, nem lehet agy — ha még olyan korlátolt is — mely nem értené meg ily körülmények közt az élethez szükséges dolgok rendlenni tétlenül! — Amikor nem megyünk rohamra, — olykor néha, e gy* e gy pillanatra haza fáj a lelkem... . . . oda hozzád! — Ilyenkor előveszem azt a megsápadt, elhervadt rózsát. Megviselte ugyan az idő, de összetörni mégsem tudta! S a sajátságos halvány szine is, azt hiszem csak a csókjaimtól lett. ! — Igen! Amikor elbúcsúztam tőled, ezt adtad. Emlékszem. Langyos, halk, finom nyaréj volt. Te ott állottál a terrasz oszlopánál és a két karodat hátra téve a szemeidet égre emelted. Ugy hasonlítottál a régi mesterek mártírjaihoz ! . . . Szerettem volna előtted térdre borulni és megcsókolni a lábad nyomát . . . S azután ... oh bocsás meg érte! De valami esztelen, szilaj, kétségbeesett vágy úrrá lett felettem és megcsókoltam az ajkad, azt a szent, liliom ajkat ... én nem tehettem róla! . . . Miért voltál Te szomorú, miért csillant meg a fájdalom könnye a Te barna Madonna szemedben ? Miért küldték el hozzánk a balzsamos, észtvesztő lehelletüket a kertedben nyiló fehérrózsák ?! De ma nem lehet tovább írni. a kivüli drágulását. Ámde viszont a világosabb elméknek és igazságosan érző sziveknek azt is át kellene látniuk, hogy nem igazság, sőt egyenesen tűrhetetlen igazságtalanság, hogy a kultúra magasztalt századában egyrészt ne legyen határa a termelők és kereskedők kapzsi spekulációjának, másrészt ép a legértékesebb társadalmi osztály legyen kitéve e spekuláció bűnös szabadosságainak. Kezdi az áremelést a termelő. Folytatja egész természetesen a kereskedő. Ha a gazda többet kap a gabonájáért, és állatáértmért ne kérhetnék én is többet a portékámért ? gondolja magában a kereskedő nem is egészen jogtalanul, aminek további következménye, magától érthetően az, hogy amily mértékben emelkednek az élelmiszerek árai, tájra lassan leborul a nyomasztó, hideg éjszaka ... és valahonnan, mint egy szálló sóhaj felkerekedik egy gyönge szél. Január 10. Ma nagy összekapásunk volt az ellenséggel . . . Nagy tűzzel támadtak az" oroszok, de visszavertük őket. De nem lankadt a bátorságuk, vagyis jobban mondva a kitartásuk, mert újra támadtak s ekkor némi sikerrel. Nem is csoda, hisz túlerőben voltak. Ekkor az egyik kápláromnak, névszerint Raskó Jánosnak egy bolond oroszgolyó átfúrta mind a két lábát egyszerre. Ott maradt szegény a lövészárokban — Ugy, ahogy lehetett átkötötte a sebét ott maradt csendben. Egyszerre bement hozzá vagy négy muszka és csodálkozva nézték a mellette fekvő csokoládé darabot. Megszólították őt, hogy mi az ? —• Erre azt felelte a tréfás kedvében lévő katona: „Kő!" — s megcsattogtatta feléjük a fogait, azok pedig ámulva-bámulva mondották: „Hát a magyarok a követ is megtudják rágni!" ... Persze a Raskónak fogalma sem ugyanoly fokban nőnek az ipari és kereskedelmi cikkek áiai is. És az a legnagyobb baj, hogy ennek az emelkedésnek nincsen ma határa. Mit tegyek most már én, a szerencsétlen, kinek fizetése a régi marad? Kinél, hol keressek menedéket a határt nem ismerő kettős uzsora ellen ? Napról napra drágább a betevő falatom, drágul minden ruhadarabom ; maholnap a legnagyobb összehúzódással se fogom kibírni a két oldalról jövő nyomást. Ha húsért megyek a mészároshoz, előre sejtem, hogy néhány fillérrel többet kell fizetnem érte, mint a mult héten, de haza menve legalább avval vigasztalom magam, hogy talán majd a ruházaton megtakaríthatom az élelemdrágulást. Hiú ábránd! Jön a cipészem és kivolt arról, hogy ő most tulajdonképpen fogoly, (mert az árok akkkoraz oroszoké volt) azt hitte, hogy azok a mi foglyaink, pedig megfordítva volt. Egyszerre csak látja ám, hogy az egyik muszka irgalmatlanul elkezd szaladni — neki sem kellett több, fogta a puskát és rálőtt! — S az bukfencezve, kezdte marékolni a földet ... s a csodálatos az, hogy a körülötte leVő orosz katonák nem bántották Raskót! — Persze, már nem volt rá idejük, mert mi újra elfoglaltuk az árkot és lefüleltük a bentrekedt atyafiakat . . . Tehát ma elég meleg napunk volt! — Ma nem értem rá haza vágyni . . . Iszonyú a szélvihar odakint. Olyan mint egy óriási templom gigászi orgonájának hangjai . . . már nem az a halk finom sóhaj hallatszik, hanem olyan, mint ezernyi-ezer zokogó torok hangos segélykiáltása! — Oh hiszen sok árva maradt ma édes hazámba, hej! de sokkal több lett a szerencsétlen orosz árva ! (Folyt, köv.) N. A.
