Esztergom és Vidéke, 1915

1915-02-14 / 13.szám

Esztergom, 1915. XXXVII. évfolvam. 13. szám. ;Vasárnap, február 14. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., rlOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ES HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FOUTIKRIés TRR5RDRLMILRR FŐMUNKATÁRSAK: D R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D R KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Győzelemről győzelemre. Ez a tudat lelkesítse még azokat is, kiket a szerbiai őszi balesemények megszomorítottak Lengyelországban megroppant az orosz nagyerő. Szilézia, Pó­zén és a kárpátok ellen beje­lentett oflenzivája összeomlott. Nem egy ponton, nem egy vo­nalrészen, hanem egész vona­lom győzött és győz a német s osztrák-magyar hadak felsőbb­sége. A visszavonuló ellensé­get mindenütt üldözzük s tud­juk, hogy a világtörténelem leg­nagyobb tragédiája játszódik le az északi harctéren. Naponkint hozza a harctéri tudositó, hogy szövetséges hadseregeink nem csak Galíciában és Bukoviná­ban, hanem saját hazájában püfölik az orosz sáska hadse­reget. S a tehetetlen sáska had „Esztertjom és Vidéke" tárcája. Az igazi babér. Irta: Dr. Kőrösy László. Vannak olykor-olykor olyan vég­telen távolba szálldogáló érzéseink, mintha valóban mellettünk volna az, akire olyan erősen gondolunk. Telepathia ennek a különös mesz­szeiátásnak a tudományos neve. Édes sejtelem pedig ami szótárunk szerint. Mert csak érezzük, de nem értjük; akárcsak a megszokott jó­tékony álmot. Rendesen valami válságos hely­zet teremti ezt a rendkívül lelkiál­lapotot. Ilyen ritka lelkiállapota lehetett Harmath Bence hősünknek, aki már nyolc hónap óta nem találkozott két érdekes női ismerősével. Az egyik Budapesten szórakozott, a másik falun lakott, maga a hős pedig már hét hónap óta a harctéren a ki­etlen orosz határon. A budapesti fiatal özvegy asszony volt első komoly női ismerőse, mi­kor még jogegyetemi tanulmányait végezte. futva menekül győzelmes had­seregeink támadása elől. Egyik város a másik után, egyik erőd a másik után jut szövetsége­seink kezébe. Az ántánt egész vonalán a félelem, a rettegés szele ver hullámokat a háborgó szivekben A háború eseményei fel-fel­tornyosuló hullám vonalakban fejlődnek ki szemeink előtt. Egy egy magasra csapó hullám akár mennyire is mutatja erőképét, mégsem mindig a maga erejét bizonyítja,hanem azét a nagyobb erőét, amely felfelé nyomja. A háborúban azé a végső győzelem, aki nem egy hul­lámra, hanem az egész hullám­tömegre képes nyomást gya­korolni. Bizonyos, hogy ezzel az erővel a mi szövetséges had­seregeink rendelkeznek. A harctéren ezideig lefolyt események mind-mind azt bi­zonyítják, hogy Isten igazságos A tétlen, szép, fiatal özvegy nő valóban gondtalanul élte világát egy négyemeletes ház remek jövedelmé­ből. Ezt a négyemeletes házat valami félkegyelmű ember hagyta reá öz­vegyére, alig félévi házassága után. Ebben a közúti, jól tejelő palo­tában lakott Harmath Bence is és így könnyen megismerkedett a fel­tűnő szép háziasszonnyal. A bájos özvegy az első emeleten uralkodott öt szobában. Ugyanannyi cseléd szolgálta ki. Szerette a társa­ságot. De még inkább a hízelgőt. Harmath Bence csakhamar ész­revette, hogy a szép asszony inkább ünneplő udvart, mint udvarlót óhajt, mert mindenkivel egyformán bánt. Kedvelte a zenét és az élceket. Csinosan zongorázott és szívesen fogadta a legfrissebb budapesti ado­mákat. A hízásnak induló hölgy azon­ban gondos háziorvosa tanácsára — kinek az apósa különben a ház­ban trafikus volt — cigarettázni kezdett és így a füstölni szerető urak gárdája még inkább meggyarapodott. Egyszer négyszem között, azt mondotta a fiatal doktor júrisznak : — Hallja Bence, engem csakis ügyünket nem hagyja elbukni. Szent és méltó háborúnk felett az ántánt hatalom nem fog dia­dalmas halotti tort ülni. Pár nap óta valami igézet van a háborús képben, valami bűvös, mely lebilincseli érzé­seinket. Mint a nyílt a véres seb, ugy tátong a* világ leg­nagyobb örvénye, melyet mi hasítottunk az orosz moloch testében. Napok óta rohan bele a sáska had, de még most sem végzett vele a százezeres halál. Izen­ként törik le róla a nagy erő, nincs is sejtelmünk még róla, milyen méretű az a pusztulás, amely az orosz hadsereget ül­dözi. Nem is tudja ma még senki sem teljes jelentőségében felbecsülni az északi készülő nagy győzelmet. Szövetséges hadseregeink mondhatni máris leverték az oroszokat, de hogy agyon ütötték-e avagy csak meg­egyetlenegy úr érdekel Budapesten. Találja el, ki az ? Bence gyorsan végig gondolt az ünnepelt asszony lovagjainak vég­telen hosszú névsorán, de hamar­jában mégsem volt képes kisütni, hogy ugyan ki az a választott? Erre a tétovázásra ezt mondta az arrogáns úrnő: Ugy látszik, hogy a maga bol­dogulása is csak ilyen megfejthetet­len rejtvény marad. Persze a romlatlan gavallér nem gondolt rögtön arra, hogyha valahol ég a kunyhó, akkor ropog a nád, ha pedig érdekel valamely szépasz­szonyt valaki, az is csak közelében lehet. Tehát a szép Putifárné nem tett szert a szerény József vallomására. Mikor Harmath Bence már tel­jesen elkészült tanulmányaival, el­búcsúzott szép háziasszonyától, aki ismét jelentőségesen így nyilatkozott: — Hallja Bence! maga még mindig nemtalálta ki, hogy kicsoda azaz egyetlen úr, aki engem ér­dekel ? — Most már sejtem, asszonyom. — És még mit sejt, Bence ? — Azt kérem, hogy mi már nem találkozunk többé. szédítették azt a jövő héten fog­ják bebizonyítani. Szövetséges hadseregeink ve­zetőségének minden bizonnyal számolnia kell a szörnyeteg szivóságával és ha azt a retten­tő csapásaival fejtől lábig meg is szibbasztotta, azért mégis to­vább üti és veri, hátha nem A halt meg, csak tetszhalott csupán. A győzelemnek egész ké­pét természetesen még nem is­merjük, de amit látunk az is elég annak megértéséhez, hogy a világtörténelem legnagyobb csatáját vívjuk északon; és ez feltétlenül a mi szövetséges fegyverünk végső győzelméhez fog vezetni. Mi hiszük és re­méljük ezt a végső győzelmet, amelyet a külföldi lapok már jósolnak. Az orosz vonulás is minden mozdulattal és minden, megnyilatkozással azt árulja el, hogy a cár vezérei tisztában van­nak seregeik tehetetlenségével. — Ugy-e nősülni akar? — Még korán lenne. — Talán külföldre készül? — Még nem érek rá. — Pedig tudja meg, Bence, hogy én föltétlenül reflectálok magára. Mert maga azaz egyetlen férfiú, akit ki­fogástalannak tartok. Szerezzen te­hát valami babért, mert én szeret­ném, ha az uram hős is lenne. II. Harmath Bence szülővárosában ügyvédi irodát. nyitott. Sokáig a kezdet nehézségeivel küzdött. Mikor már jobb sora lett, megismerkedett a második nővel, Tornyai Erzsi­kével. A ritka szép leány a szomszéd faluban lakott, ahol az atyja föld­birtokos és bérlő volt. A derék bátyja, Tornyai Béla pedig irodájában gya­kornokoskodott. De annyira meg­kedvelte kedves munkatársát, hogy szívesen kirándult egy ízben vele szüleihez. Erzsike nem tartozott a mai föl­tűnő látványosságokhoz. Tökéletes ellentéte volt azonban Harmath Bence első nő ismerősének. Mert vidám, kedves, szerény, romlatlan, tevékeny, művelt, házias és vallásos.

Next

/
Thumbnails
Contents