Esztergom és Vidéke, 1915

1915-09-26 / 76.szám

testület van Magyarországon, melynek közgyűléseit annyira dominálnák a személyi . összetűzések, mint az esztergomiét. Szinte hagyomány nálunk minden felszólalásban személyi érdeket keresni s egymást folyton gyanusitani. Hogy ez haladásunknak mekkora kárára van, nem szükség bővebben fejtegetnünk. . Nem annyira hibája, mint érzékenyen érezhető nagy hiánya jelen képviselő testületünknek, hogy nincsenek benne vezető, irányitó csoportok (közönségesebben szólva, de jó értelemben : klikkek), melyek üdvös eszméket vetnének lel, azokat előre megtárgyalnák s a közgyűléseken összetartva keresztülvinnék. Nálunk még politikai pártok szerint sincs igazi tömörülés, nemhogy a város haladása érdekében volna. Széthullott kéve képviselő testületünk, határozott célok és irányok nélkül. A képviselők egyenként, közgyűlések előtt és magán társaságokban folyton hánytorgatják, hogy ilyen meg olyan tarthatatlan állapotok vannak a városházán. Nem gondolják meg, hogy tulajdonképpen önmaguk az okai a rendetlenségeknek : mért nem teljesitik összetartóan és következetesen irányitó s ellenőrző kötelességüket! A közmondás szerint: amilyen a gazda, vize vérré változott. Amikor néhány éve Beke Manó s Alexander Bernát egyetemi tanárokkal Szmerzsonkától Savnicáig tutajon bolyongtunk a Dunajecen, nem hittük volna, hogy a pajkosan csobogó hegyi patak vérpatakká változik. De vége lett a muszka inváziónak. ' De újra magyar lett az elhódított föld, tömjénfüsttel kell kifüstölni a muszka piszkot, most már nem kell félni. Ahol hajdan évszázadok előtt szakállas golyók repültek, most harminc s felesek sivítanak, ahol régente láncos buzogány suhintott, most magyar szablya szikrázik, felhajnalott újra a régi magyar harci dicsőség s újra ott villog a népek győzedelmi szivárványának pereméjén. Nem csoda: ott laktam József főherceg minyevágási főhadiszállásán s legendákat regéltek a haderő magyar vitézségről, a főherceg hadvezéri talentumáról. S amint végigjártam a pagonyi, mezőlaborci, havaji borsnyaí csatatereket le egész a Corunkóig áhítattal, megilletődve álltam meg a daliás magyar leventék sírjai előtt, ahol a fenyőnél csak babér termett jobban. (Vége.) olyan a szolgája. Hogyan lehetne ott tevékeny munka, hol a gazda nem áll emberei sarkában? Még többet is mondhatnánk képviselő testületünkről, de nem akarunk a szőrszálhasogatás vádjába esni. Mindezt pedig nem gyönyörűségből mondottuk el, hanem hogy hű tükröt tartsunk képviselő uraink elé : ismerjék meg belőle magukat. Az önismeretből származik a magábaszállás és a javulás ! Hiába beszélnek nekünk addig a tisztviselők hibái és mulasztásai ellen, mig önmagukat meg nem reformálják. Igenis: új szellem kell a városházára, de előbb ennek a képviselő testületünkbe kell behatolnia ! E nélkül a legteljesebben rájuk vethetők a biblia szavai : Te ki vagy, aki másokról Ítélsz ? Morc. Az ifjúság katonai nevelése. Évek hosszú sora óta igyekszik a közoktatásügyi kormány az ifjakat a katonai kiképzésre testileg előkészíteni. A nehéz időkben, amelyer ken most hazánk és vele együtt mi is átesünk, mindinkább gyökeret ver az a meggyőződés, hogy minél korábban kell a férfi fiatalságot megfelelően előkészíteni azokra a feladatokra, melyek reá a katonasághoz való belépésük után várakoznak. Különféle oldalról utalnak arra, hogy a cél eléréséhez az eddigi intézkedések nem elegendők és hogy azokon kivül arra is kellene törekedni, hogy az ifjúság testi és ethikai megerősítését szélesebb alapokra kellene fektetni, ha azt akarjuk, hogy a kiképzés sikere a közjavára váljék. Elősorban általánosítani kellene a fiatalság testi kiképzését. Ezzel a kiképzésben részesülő ifjak annak idején képesekké válnának arra, hogy jobban ellentállhatnak a védőkötelezettség fáradalmainak és az azokkal járó testi megerőltetéseknek, másrészt pedig meg volna nekik adva a lehetőség arra, hogy előbb érhessenek el altiszti rangfokozatot. . Az osztrák landwehr-miniszter ez irányban már lépéseket is tett: figyelmeztette a 16-ik életévüket betöltött, ifjakat, hogy az iskolákban tartandó katonai gyakorlatokban készségesen és buzgón vegyenek részt. Azoknak az ifjaknak, kik már elhagyták az iskolát, megfelelő szervezetek fognak alkalmat nyújtani a katonai kiképzésre való előkészületre. A miniszter egyúttal megfelelő utasítást küldött az iskolai hatóságoknak, intézkedvén, hogy a katonai gyakorlatok mielőbb megkezdethessenek. Figyelmeztet arra is, hogy egyes tantárgyak keretében alkalmas módon be lehet vonni a katonai rendszer és a haditörténelmi esemé^ nyek ismertetését is, annál inkább, mert a tanulók az ilyen oktatást — különösen a mostani háborús időben — élénk érdeklődéssel kisérik. Az ifjak kiképzését a szabadban, a katonai formák betartásából kell eszközölni. Nagyobbszabásu gyakorlatokra hetenkint két délutánt és azonkívül hónaponként még egy egész napot kell fordítani. Menetelési és cserkészgyakorlatokat is kell tartani, különös íigyelmet kell fordítani lövési gyakorlatokra s ajánlatos, hogy az ifjaknak vivo, úszó, evezés és ezekhez hasonló gyakorlatokra is módot nyújtsanak. A miniszter szeretné, hogy az ifjúság tornatanárok vezetése mellett már most — a nagy vakációk idején — egész napokra terjedő kirándulásokban venne részt és e kirándulások alkalmával már megkezdenék a katonai kiképzésre előkészítő gyakorlatokat. Kétségtelen, hogy az osztrák landwehr miniszter rendeletét csakhamar a honvédelmi miniszter hasonló intézkedése íogja követni, mert a monarchia mindkét felének a jövőben is egyaránt szüksége lesz erős, edzett, megfelelően kiképzett katonákra. Á béke biztosítékát csak a magunk erejében találhatjuk. Csak ha minden pillanatban készen állunk támadások erőteljes visszaverésére, számithatunk arra, hogy meg nem fognak támadhatni. Erre a védelemre csak kellően képzett katonaság alkalmas és ezért kell az ifjúságot idejekorán előkészíteni katonai szolgálatra. Tanár. A tanítók és a drágasági pótlék. A város közönsége belátva a drágaság által teremtett lehetetlen helyzetet, anyagi körülményeit számításba véve, segíteni iparkodott azokon akik legjobban vannak kitéve az áremelkedés teremtette nyomorúságnak. A készfizetésből élő tisztviselőt őrli legjobban a drágaság és ezt belátva a városi tisztviselők drágasági pótlékhoz jutottak s a városi tanítóknak is csurrant csöppent belőle. Szándékosan hallgattam eddig és nem tártam fel az esztergomi tanítók sérelmét, mert abban bíztam, hogy a tanítóság közvetlen íelsöbbsége fog érdekünkben felszólalni, vagy legalább is azok, akik a tanítóságot képviselik a fórumon ; de azért is, nehogy esetleg a csurranás és csöppenes szük nyilasát tollam hegyével bedugaszoljam és igy kartársaimnak kárt okozzak. Mikor a tantestület drágasági kérvényét tárgyalta a pénzügyibizottság, már magában a bizottságban a tantestület nagy része iránt bizonyos ellenszenv nyilvánult meg és ez a megtakarítás szines papírjába burkolva, abban csúcsosodott ki, hogy a városi tanítónőket kizárta a drágasági pótlék élvezetéből, mely határozat éppen úgy ment keresztül a képviselő testület, mint felebbezés folytán a vmegyénél. Ez teljesen igazságtalan dolog és ezzel szemben semmi argumentum nem állhat helyt. Ha az volt a felfogás, hogy a tanítónőknek nincsen családjuk, akkor ennek a felfogásnak érvényesülnie kellett volna az egész vonalon, de ez nem történt meg, mert a városi alkalmazottak tekintet nélkül családi állapotukra, valamennyien kaptak drágasági pótlékot. A megtakarítás tehát csak bizonyos személyek bőrén történt meg, elkedvetlenedést. idézve fel, sőt az a kicsinyes „plöröz"-ös argementum egyenesen sértő tanítónőinkre nézve. Sajnálatos a dologban az is, hogy a pénzügyibizottság azon tagjai, is akiknek meggyőződésük más volt, kénytelenek voltak meghajolni az üres argumentumok előtt, nehogy teljesen felborítsák a drágasági pótlék ügyét. A férfi tanítók drágasági pótléka szintén bizonyos erkölcsi séreiem utján ment keresztül, mely út anyagi károsodás hidjára vezet. — A dolog megvilágítása teszi szükségessé, hogy a tárgytól látszólag kissé eltérjek. A tantestület férfi tagjai közül egynek sincs 1400 K évi fizetése, mert ezt az állam 1600—-2200 koronáig egészíti ki, mely kiegészítést, ha az állam nem adná meg, a városnak kellene megfizetnie. Tehát az esztergomi tanítók fizetése nem 1400 korona, hanem 1600—2400 kor. és ezen összeg teljesen fizetés jelleggel bir, mely után n/ugdijjárulékot és adót fizet a tantestület minden tagja; a drágasági pótléknál is ezen öszszegnek kellett volna kulcsul szolgálnia és nem 1400 koronának. Ha az a felfogás érvényesült, hogy a város csak az általa adott fizetés után ad drágasági pótlékot, akkor miért nem érvényesítette ezt a városi hivatalnokokkal szemben is ? Hisz a pénzügybizottságnak tudnia kell, hogy a városi tisztviselők fizetésének nagyrészét szintén államsegélyből fedezi a város és mégis a teljes fizetést vette alapul, [gazán furcsállom ezen eljárást különösen azoktól, akik teljesen ismerték az ügyet és hagyták ily mederben tovább folyni, mert ez által a városi