Esztergom és Vidéke, 1915

1915-09-16 / 73.szám

poummrés trrsrdrlmilrr SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETÓ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐ R. FŐMUNKATÁRSAK: D

R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D

R KŐRÖSY LÁSZLÓ Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős: LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. MYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA A magyar paraszt. . . . Csöndes a határ. Nem hangzik a falusi földeken a munkálkodók szokott vidám tréfálkozása, mint máskor, nem hordja szét a szellő a szorgos íöldművelők vig danáját. A rónák tagbaszakadt izmos fia és a hegyek alján született cingár legény egyforma kitartással küzd most azon a szántóföldön, ahol a leghatalmasabb gazda, a halál arat dús rendeket, hogy mohó étvágyát kielégiíse. A magyar paraszt nincs idehaza, mert kötelességérzet parancsoló szava más, fontosabb szerep végrehajtását követeli tőle; a magyar paraszt, az a megbecsülhetetlen elem ott van most, ahol sokkalta nagyobb szükség van izmos, acélos, munkában megedzett karjaira, mint itthon. A magyar paraszt ott van most a becsület, a harc mezején ; a magyar paraszt most azokat aratja le, akik nem átallották becstelen módon reánk törni s békés fejlődésünk, kulturális haladásunk elé esztelen célzattal leküzdhetetlennek látszó akadályokat görditeni. A magyar paraszt lelke, lüktető ereje, áttörhetetlen páncélfala a monarchia haderejének ; megbecsülhetetlen, kimondhatatlan érték, — harci készsége tiszteletet gerjesztő, csodával határos cselekvőképessége pedig példátlan a hadiszolgálat terén. Kedélyhangúlata, csüggedetlen kitartása, rendithetetlen bátorsága, jó kedve, magyaros lelkesedése valóban arra predesztinálják ezt az ősi szittya fajt, hogy őre, védőbástyája legyen ezeréves állami létünknek, hogy ércfalával védje, oltalmazza Szent István országát, annak jólétét, hogy őrködjék kultúránk alkotásai felett. A magyar paraszt, mint katona, mindig hires volt arról, hogy harci készsége, modora, kitartása, szivóssága és cselekvőképessége elsőrangú ; — de, hogy mindeme kiváló tulajdonságai miben rejlenek, milyen alapokon nyugszanak, arról alig — alig esett szó. Sokan a szoros korlátok közé ékelt kaszárnyai szigornak tulajdonítják e jelen háború reánk nézve dicsőséges kimenetelű eredményeit; mig mások úgy vélekednek, hogy a parasztság lelkületébe oltott nyers katonaszellem gyümölcse az eddigi eredmények sorozata. E feltevések azonban önmagukat cáfolták meg, mert csak nagyon természetes, hogy túlfokozott, erőszakos szigorúsággal és minden jobb érzést nélkülöző nyers kaszárnyaszellemmel eredményt elérni nemcsak hogy lehetetlenség, hanem illazóriusan komikus, is. Az legalább is bizonyos, hogy az a vezetőállásban lévő katonaférfiú, akinek szive és esze alá van rendelve a § rendszer labirintusában tévelygő rideg szigor száz és ezerféle változatának, sohasem fog tudni eredményt elérni katonáival, különösképen pedig paraszti sorból való katonáival, ha nem az eszére és szivére hallgat, hanem a száraz utasításokhoz alkamazkodik. Nem ; harcos íiaink, paraszt sorból származó hős katonáink kitartó küzdelme nem a kaszárnyamodor és utasításrendszer eredménye; hanem egy sokkal finomabb és tisztultabb légkörben született intézményes valamié: a magyaros kedélyhangulaté, a nótáé, a lángoló, lobogó lelkesedésé, a honszerereimé. Ezek azok a tényezők, amelyek harcos fiainkat hősökké avatják, a nehéz küzdelem közepette pedig kitartársa, bizalomra, ragyogó haditettekre sarkalják és ösztökélik. Ezekben domborodik ki a magyar paraszt karakterisztikus jelleme, ezekben összegeződik egyéniségének messzire világító fénye; ezekben foglaltatik együvé az a mindnyájunk által régen sejtett igazság, hogy ilyen emberekkel csak győzni lehet. Becsüljük meg tehát a magyar parasztot majd ezután, hiszen senki úgy nem érdemli meg a megbecsülést, mint épen a magyar paraszt, senki a háború folyamata alatt nem szolgált rá annyira az igazi megbecsülésre, mint a magyar paraszt. De ez a megbecsülés, necsak hangzatos, cifra szavak és püfögő frázisok áradata legyen, hanem kölcsönösségen és bizalmas megértésen alapuljon. Épen itt az ideje, hogy megbecsüljük egymást; elég sok ideig voltunk széthúzok, egymást megérteni nem akarók, legyünk már végre egyszer összetartok is . . . Fikó Sándor. Háborús vidámság. A fűszeresnél. — Miért drágult meg a gyújtó ? — Mert sokszor rágyújtanak a katonák. — Mért lett drágább a cukor ? — Mert a hadsereg most többet teázik. — Mért emelkedett a gyertya ára? — Mert sok kell a lövő árkokban. — Mért dupla árú a petróleum ? — Mert az is kell a háborúban. — Hát petroleum lámpa mellett lődöznek a mi katonáink ? A bagoly meg a sas. — Ugy-e iszonyú sokan elesnek a mi katonáink közül a nagy csatákban ? — kérdezte a kíváncsi ur a megsebesült katonától. A katona furcsán néz a tolakodó bagolyra. — Azt is olvastam, hogy a 26-os gyalogezredünkből három század elvérzett. Erre is csak hallgatással válaszol a vitéz. — De azt is hallottam ám jó forrásból, hogy a maga századából csak heten maradtak. — Nem egészen ugy van, kérem. Mert az én egyik huncut cimborám azt irta haza, hogy: minusz heten hősi halált haltunk. Rémült menekülők. v — Jaj ödvégy ór, gyönnek a muszkák! Jaj hová bújjunk ? A felsőmagyarországi ügyvéd ezzel vigasztalta meg a mezőváros szatócsát : — Gyüjjön az én irodámba, oda úgyse jár most senki. Futár muszka csizmák. Tömérdek uj muszka fogoly transzportott kellett az első este egy csűrbe terelni. Az oroszok lehúzták csizmáikat és madzaggal a derekukra kötötték. — Miért teszitek ezt ? — kérdezte tőlük egy tótul értő 26-os baka. — Azért testvér, hogy el ne szaladjanak a csizmáink nélkülünk. Érdekes újság. Egy csehországi katonakórházban sínylődött néhány megyei népfelkelőnk. Egyikük se tudott csehül vagy németül. Az ápolónő szótár segítségével értette meg, hogy a legtöbb katona magyar újságot szeretne olvasni. Kerítettek tehát magyar lapot. De ugyanekkor került oda szintén egy Esztergom megyei tartalékos, a ki tótul is beszélt. Ez lett most a tolmács. A főorvos kérdi az egyik újság kedvelőtől: — Érdekes volt a magyar újság? — Hogyne kérem, olyan borzasztó érdekes volt, hogy haza kellett küldenem a feleségemnek Dömösre.