Esztergom és Vidéke, 1915

1915-01-17 / 5.szám

Háborúban erény a jótékonyság. Ez a mai háború olyan ál­lapotokat teremtett hazánkban, melyek szanálása nemcsak első­rendű kötelességünk, hanem amelyekből már most vonható le tanulság a jövőre nézve. — Oly sok új szükséglet keletke­zett, s a meglévők annyira más és más köntösben jelentkeztek, hogy azok kielégítésére már nem elég a szeretet, már nem elég maga a jótékonyság, hanen főkellékekké tették a jóságot és az ötletességet. A társadalmi és gazdasági berendezkedések csak azt a szociális munkásságot kívánták eddig, amelyek a békében, többé-kevésbbé megfeleltek a kulturális célnak, s amelyet ál­talában és főképen politikai ér­telemben, szegényügy néven ismertünk. Azok a társadalmi alakula­tok, melyek a szegény ügy istá­polását tűzték maguk elé, ebben a kétségtelenül nemes intenció­ból eredő célban valójában csak egy előre meghatározott célt láttak maguk előtt a „szegény­segélyezést." — Adva volt a szükséglet, csak keresni kellett az annak kielégítéséhez megfe­lelő eszközöket. — S mert a társadalmakban mindig voltak derék és nemesen érző embe­rek, az adakozás, az alamizsna utján való segélyezés, s ezzel a kitűzött cél könnyen volt el­érhető. oroszok minden este még egy külön nagy darab kenyeret kapnak a tíz fillérjükért. A dolgok így majd szép csen­desen rendbe jönnek. A parancs­nokság most már csak egy nehéz küzdelmet ví meg a tetű ellen való küzdelmet. Mert itt van ezer meg ezer katona, de volt viszont millió meg millió tetű is. Az első időben kegyetlenül elszaporodtak a harc­térről nagy bőségben hozott tetűk és most szívós, rendszeres hadjáro­tot kell ellenük viselni. Wiener dr. kigondolta a haditervet; elébe ter­jesztette Linhardt tábornoknak; a tábornok elfogadta a haditervet; be­szerezték a szükséges fegyvereket és most áll a harc. Minden barakkot könyörültelenül megtisztogatnak és irgalmatlanul dezinficiálnak. Minden csoportnak mosó szerszámai és dezinfikciós fel­szerelése kiutaltatik. A katonát gon­dosan elválasztják a ruhájától. A katona levetkőztettetik és mosó-szap­pannal és forró szublimátos vízzel hamarosan lemosatik. A ruhái ugyan­ekkor bekerülnek a dezinfekciós ké­szülékbe, ahol túlhevített gőz ost­romolja meg őket és ver ki és pusztít ki belőlük minden parazitát. Azután a szublimátos vízből kikerült katona találkozik a forró gőzből kikerült ruhával és együtt azután mehetnek vissza a szintén dezinficiált barakba. Az egész eljárás, ha kell, többször megismételtetik. Ha ezt a hadjáratot kibírja a tetű, akkor száz élete van. ... Ne tagadjuk: van száz élete. Az esztergomi fogolytáborban még Ám a háborús idők fenekes­tül forgattak fel minden olyan berendezkedést, mely a maga létalapját a békében és annak áldásos intézményeiben ta­lálta. Ma a jótékonyság, — mely végeredményében eddig mégis csak egyesek dicséretreméltó jó tulajdonsága lehetett, hisz az adakozással van szoros kapcso­latban, s csak az adakozhatott, akinek volt miből, — alapjá­ban változott meg. A háborús viszonyok szülte jótékonyságot egy sokkal szim­patikusabb vonás, az ember benső érzés világának egy egész tömkellege a szeretet és a jóság kell, hogy jellemezze. — Ma nemcsak adakozni kell, ma tenni, jól tenni, szeretettel tenni vált kötelességévé az egyénnek és társadalomnak egy­aránt. Ma nem a „szegénysegélye­zés" a jótékonyságnak egyedül kitűzött célja, mert a háború­okozta zűrzavarban oly sokféle baj, bánat és nyomor vár gyó­gyító írra, hogy csak a szív jósága, a lélek nemessége és a szellem ötletessége mellett le­hetséges megtalálni a nyitott sebek behegesztésére szükséges flastromot. A felmerülő összes bajokkal szemben jótékonykodni, azok tovaterjedésének gátat vetni, azokat végkép eltüntetni, csak ez lehet a társadalom köteles­sége, s csak ilyetén tevékeny­sége lehet egyúttal az erénye. van tetű. Sok, sok, sok tetű. De a nagy hadjárat folyik ellene és szívós küzdelemmel elszedi lassan mind a száz életét. Nagy harc. De az, esz­tergomi fogolytáborban letudták győzni a kolerát. Lefogiák győzni a tetűt is. * Az öt fogolytábor közül mi a kenyérmezeit keressük fel. Itt haladt legjobban előre az állandó berendez­kedés csendes telelésre. Itt gazdasági épületek állottak készen, csak el kel­lett őket foglalni. Egy majorudvarba megyünk be. Az udvaron hosszú, tömött fal: né­hány ezer orosz katona. Néhányan közülök egy alacsony fészer tetejére másztak fel: onnan néznek most le igen nagy érdeklődéssel. A töb­biek zsúfolt tömegben itt állnak előttünk: néhány szuronyos honvéd­baka vigyáz rá, hogy kíváncsi tömegük annyira, amennyire megmaradjon a kiszabott vonal mögött. Ezer meg ezer fej; kíváncsi szemek, furcsa uniformisdarabok: az egyik kemény civilkalapot hord a katonaköpenyeg­hez; ki tudja, hol adta el a sapkáját és hogyan tett szert erre a kalapra. A másiknak, harmadiknak, nagyon soknak bélelt, rövid fekete bekecse van, egynek-egynek nincs is kö­pönyege. Eladták vagy elvesztették. Most a mi hadvezetőségünk vett nekik. Kiosztott közöttük vagy tíz­ezer ilyen bekecset. Az oroszok állnak, várnak, kí­váncsian nézegetnek. A tábornok megáll előttük és oroszul megszó­lítja őket: Nincs és nem is lehet pa­nasza senkinek amiatt, hogy hazánk polgársága a jótékony­ságot nem így fogta fel a mai történeti időkben. A nagy vá­rosokban épúgy, mint a legkis­sebb falvakban egyenlő szere­tettel csügg mindenikünk e szent gondolaton, s ha az áldozat, melyet hozunk a jótékonyság oltárán, méreteiben tán nem üti meg egyformán a mértéket an­nak tisztaságához nem fér két­ség. Csak a jók és becsületesek áldozhatnak ily fennkölt szel­lemmel a jó és becsületes cé­lokért. S ha majdan elül a csata­zaj, s ha a harci riadót a béke lágy zenéje váltja fel, megkell majd hallanunk a szív húrjai­nak érzéssel telt zengését, meg kell majd hallanunk azt, hogy kötelesség teljesítésre hív fel mindanyiunkat a jótékonyság szolgálatában. S a tanulságok között, me­lyeket ebből a háborúból levo­nunk, ott kell majd lennie an­nak is, hogy jótékonyságot gyakorolni nem jelenti sebekre flastromot ragasztani, hanem jelenti azokat gyökeresen meg­gyógyítani. Teljesítsük a jövőben e kö­telességet úgy, hogy az lehető­leg minden bajnak elejét vegye, minden szenvedést lehetőleg elhárítson. Legyen ez a köte­lesség felemelő hatással minden emberi lélekre és éljen, bennünk a tudat, hogy jótékonyságot — Kak pasevajite rebjata. (Hogy vagytok gyerekek?) Kórusban elnyújtva, éneklő han­gon zendül fel a válasz száz meg száz ajakról: — Blagodarju was visokoblago­dorodzu. (Köszönöm, kegyelmes­séged jól.) Ez a szokás* Hogy vagytok gye­rek? — köszönöm, kegyelmességed, jól. De jól vannak-e vájjon. A tá­bornok oda lép közéjük, nagy félkör támad körülötte, egyik kíváncsi arc a másik mögött, száz meg száz kí­váncsi arc. A tábornok kérdez, ők felelnek. De egyszerre nagy lélek­zetet vesz az egyik, előre lép egyet, keményen szalutál és keményen, hangosan beszélni kezd. Amíg beszél, a keze állandóan ott a sapkája mel­lett. Keményen, katonásan beszél, de az arca csupa felindulás, reménység és várakozás. Mit akar? Enni kér, még mindig kevés neki az étel A tábornok meghallgatja, azután oroszul válaszol neki is; közli velük, hogy ezentúl az eddigi kenyérdarabon kí­vül este még egy darab ke­nyeret kapnak. A katona aki jelen;­kezett, feszülten figyelő arccal áll, a keze megint a sapkája mellett: amíg tiszthez beszélnek, vagy tiszt beszél hozzájuk, addig állandóan szalutál­nak. A tábornok befejezte közlését, a kérő katona arcán felolvad a nagy feszültség, a tábornok bólint egyet és a katonák erre felvidultan, kórus­ban éneklő hangon mondják: — Pokorno blagodarum. (Kö­szönjük szépen.) (Folyt, köv.) gyakorolni nem erény, hanem az emberi boldogság érzet szük­ségletének kielégítése is. (dr. S.) Használjunk hadisegély postabélyeget. A baza gondoskodása. Hivatalos helyről megjelent egy rövidke hir, mely jelentő­ségénél fogva a legnagyobb figyelmet érdemli. Ez a híradás tudomására adja a társadalomnak, hogy az ország az elesettek hátramara­dottjairól rendes évijáradékban gondoskodni fog. Ez a bejelen­tés egyenlőre csak néhány rö­vid megjegyzést közöl az évjá­radékot illetőleg, de nagy hord­erejét már most kellőképen kell méltatnunk. A háború kitörésekor nagy lelki megnyugvással töltött el mindenkit, hogy Magyarország a legmagasabb kulturfokon állo országhoz méltóan fölvette há­borús programmjába a harcba­vonultak itthonmaradottjainak rendes segélyezését s az egyes anomáliák megszüntetésével fön fog maradni továbbra is, egé­szen a háború befejeztéig. Már ez az intézkedés a leg­nagyobb mértékben hozzájárult a nemzet erejébe vetett biza­lomhoz, mert hisz ha vissza­gondolunk a régebbi háborúk történetére, meg kell állapíta­nunk, hogy ez az intézkedés ezelőtt teljesen ismeretlen foga­lom volt a háborúskodó magyar nemzet történetében s jelenlegi konszolidált, teljesen modern állami háztartásunk mineműsé­géről ad elsőrendű bizonyít­ványt. De a nemzet gondoskodása nem elégszik meg félmunkával. A hivatalos jelentés tudomá­sunkra adja, hogy az elesettek hozzátartozói társadalmi állásuk­nak megfelelő évijáradékot fog­nak élvezni, ami a dolog ter­mészetebői kifolyólag életfogy­tiglani, vagy társadalmi állásuk­nak gyökeres változásáig fönn­álló évjáradék jellegével bír. A jelentés figyelmeztet arra, hogy az elesettek hozzátartozói szerezzék és őrizzék meg azt a veszteséglajstromot, melyben hozzátartozójuk mint elesett van kimutatva. Ezek a hátra­maradottak hat hónapon át még az eddigi rendes segélyt fogják élvezni s ezen idő alatt történik meg az évjáradék végleges meg­állapítása. Akiknek hozzátartozói el­tűntek gyanánt vannak feltün­teteve, szintén a rendes háborús

Next

/
Thumbnails
Contents