Esztergom és Vidéke, 1915

1915-06-13 / 46.szám

néz mentséget találnunk a tanács számára. Ha azonban a főjegyző úr — amit nem akarunk elhinni — a tanács beleegyezésén kivül, sőt esetleg ellenére ment katonának, akkor, amikor a városnak legnagyobb szüksége volna reá, s akkor, amikor igen könnyen kimenthető lett volna; ez esetben nagy mulasztás terhelné a várost, ha nem élne retorzióval a kötelességei alól igaz ok nélkül menekülő tisztviselőjével szemben. Végső elemzésben mi a képviselő testületet okoljuk a beállott bajokért: miért tűri a fejetlenséget s mért nem ellenőrzi kellően a tisztviselők munkateljesítését. A polgárság magára vessen, ha város legeletbevágóbb ügyei csigaháton intéződnek el. s*. y Tűzvész előtt. (Nyilt kérelem Dr. Perényi Kálmán alispán úrhoz.) Valóban tűzvésszel fenyegetőznek ma Esztergom vármegye összes kéményei. Köztudomású, hogy háromnegyed év óta nem tarthatják rendben a kéményseprők összes községeink kürtőit, mert valamennyi segéd a harcterén harcol. Legtöbb községünk lakói az évi rendes kéményseprői díjat, a kémények száma arányában, adókönyvük szerint egyéb kivetett adóikkal kötelesek törleszteni. Tehát nemcsak ez az aránytalan és szokatlan jogsérelem kényszerít íölszólalásra, hanem az a végtelen nagy veszedelem, mely nemsokára tűzvésszel fenyegeti községeinket. Mert a több hónapos koromréteg kigyulladásával tömérdek kár fogja sújtani anélkül is lesújtott népünket. Tudjuk, hogy az életkérdésünkért küzdő nagy háború rendkívüli állapotókba sodort minket. Mégsem zúgolódunk a lisztinség vagy az élelmiszerek nyomasztó drágasága miatt, mert ezeket a bajokat a nyári termés megenyhítheti. Hanem az elhanyagolt kémények veszedelme nőjttön-nő és a tizenkettedik órában, már mégis kötelességünk intézkedést kérni. Ez idő szerint sem a falu jegyzője, sem a járási szolgabíró nem ér rá a legégetőbb közérdekű ügyekkel törődni, mert tömérdek aktája foglalja el minden szabad idejét. Mielőtt azonban az elhanyagolt kémények tömeges veszedelmet okoznának, kérjük Esztergom és Vidéke hasábjain vármegyénk fenkölt szellemű alispánját, hogy előzze meg a bajt, a tűzvész előtt bölcs intézkedésével és közérdekű közbenjárásával. Ha közérdekű szempontból mezei munkára szabadságolható a földműves katona, akkor a hadiszolgálatot teljesítő kéményseprőket is körzetükbe bocsátanak az elhanyagolt kémények sürgős rendezésére. Ezt a közérdekű halaszthatatlan ügyet nemcsak kormányunk, hanem katonai parancsnokságunk is támogatná, ha megyénk hivatott jószelleme, az alispán kezdeményezné. Kérve-kéri tehát az alispán úr szives intézkedését sok megyei érdekelt. Mentő hangok az érettségisek mulatságaügy ében. A következő levelet kaptuk Etter Ödön úrtól: „Igen tisztelt Szerkesztő Úr ! Kedves Barátom! B. lapod csütörtöki száma egy cikkben és egy külön hírben is foglalkozott a most érettségit tett ifjak búcsú vacsorájával és az azt követő éjjeli zenéjével. Miután pedig az a diszkréten hangoztatott felnőtt jó magam voltam, tartozó kötelességemnek ismerem kilépve a tiszta porondra, az alantiakban mindkét hírlapi közleményre válaszolni: Nagy idők — kis emberek Igen ezek a kis emberek, akik most léptek ki az élet szédületes vihartól, vértől, győzelmi mámortól ingó nagy színpadjára — gyűltek egybe egy búcsúvacsorára. Csak most rázták le az iskola porát és még nem is élvezték a szabadságot, már is Mars kemény, katonás léptei döngenek a hátuk mögött és nyomják fejükbe a bakasapkát. Ilyen fiatalon és üdén sohasem fognak többé találkozni. Ezt ők mind átérezve, komolyan és férfiasan köszöntgették fel egymást azon a szóvátett búcsúlakomán. Én, ki ott ' is közöttük voltam, nem egyen vettem észre, hogy titokban már talán — egészen is búcsúzik. De b. lapod a zenét gáncsolja, különösen most, tekintettel a nagy időkre. Pedig a zene megfér a nagy idők szellemével. Hát a katonaság nem zenével, még pedig ucca hoszszant végig vonuló vig zenével ünnepel meg minden nagy dicsőségteljes harci tényt s nem lelkesítőén hat-e ez kivétel nélkül mindenkire ? Hát elképzelhető-e magyar ember lelkesedése zene nélkül? Na és a folytatás: Búcsú lakoma 18 évvel a vállakon, közbe cigány s nem egynek már eltökélt (s azóta már be is váltott) szándéka, hogy önként beáll férfiasan a küzdők sorába s még ha nem is hivták és még ha nem is kell, de feláldozva mindent ő is ott akar lenni és vérét ontani a mindenért — az édes egy hazáért! Annyira megrovandó következménye mindezeknek egy csendes éjjeli zene, amely csak illetéktelen beavatkozás folytán vált disszonánssá és kivánt magyarázatot ? Ne bántsuk az ifjúságot és ne igyekezzünk letörni annak fel-fellobbanó tüzét, szent tűz az, s meg nem törhető létünket is e nagy világküzdelemben, majdnem ennek, az — ősi erénynek köszönhetjük. Ama bizonyos háziúr azonban mindezeket meg nem értve nem méltányolta, na meg arról is elfeledkezett, hogy nem is olyan nagyon régen még ő is gyönyörködött cigány mellett — ablak alatt. Igaz, hogy szerencsésebb volt, mint a mostani érett ifjak, mert annak a háznak a házi ura nem szólt le reá oly durván, ridegen, elutasítóan. No de m&s idők, más emberek, vagy hogy is kezdtem: . Nagy idők — kis emberek! Esztergom, 1915. június 11. Készséges hived: Etter Ödön.

1 Kiadtuk e magyarázó és mentegetőző levelet, de elvi álláspontunk szerint újra csak elítélően kell nyilatkoznunk az érettségisek zenés vacsorájáról és még inkább az utána botránnyal végződött éjjeli zenéről. Afőkérdés az: helyeselhető-e, hogy az ifjak a haza mostani nagy bajában, — mikor a bankettek mindenütt elmaradnak, osztályfőnökük és tanáraik egyenes kérése ellenére, sőt dacára ültek össze nyilvános, zajos lakomára ? A felelet csakis az lehet, hogy — nem és nem! Mi az országnak számos lapjával állunk összeköttetésben, de határozottan állíthatjuk hogy egyikben sem olvastunk eddig az idén érettségizett diákok hasonló búcsúlakomájáról; de arról igenis olvastunk, hogy a lakoma költségeit itt is, ott is jótékony célra adták. Az éjjeli zenékről, mint modern korba nem való és rendőrileg is tiltott csendháborításokról egészen természetesen e nyilatkozat után isridegen elítélő marad az álláspontunk, különösen a mostani válságos időkben, mikor felfogásunk szerint az ilyen cselekedetek majdnem bűnszámba mennek. Ami pedig a levélírónak az aposztrofálta háziurra tett személyi élű megjegyzését illeti, ezért a felelősséget egyrészt teljesen Etter úrra hárítjuk, másrészt fenntartjuk az aposztrofált úr számára a jogot az esetleges nyilatkozattételre. Sserk. Háborús vidámság. Elcserélés. Az egyik megyei család sürgönyt kapott, hogy a sátoraljaújhelyi barakkórházban meghalt a fiuk. Az atya azonnal magával vitte a temetkező-vállalat tulajdonosát, hogy hazaszállítsa egyetlen fia holttestét. De hiába fáradtak. Az atya végignézte a halottakat, hanem a fiát nem találta közöttük. Még szomorúbban tér haza, ahol a felesége ujjongó örömmel fogadta. Mert míg az ura távol járt, a fiútól sürgöny érkezett Grácból, hogy Sátoraljaújhelyről odaszállították a hadikórházba. Már most gyorsan kiderült a titokzatos esemény. A sátoraljaújhelyi barakkórházban ugyanis elcserélték az esztergommegyei baka fejlapját és ilyenformán került neve a halottak lajstromába. Többen meghaltak már eddig és föltámadtak a háborúban. De sokan lehetnek azok, akik valóban meghaltak, de a papiroson még élnek. A háború fináléja. A Kárpátokból kivert oroszok közül rengeteg sokan a mi fogságunkba kerültek. Az egyik kozák tiszt, akit a mi magyar hadnagyunk finom szivarral vigasztalt meg, őszintén így nyilatkozott : — Az orosz katonák már valóban ráuntak a háborúra. Lelkesedésük hanyatlik, kitartásuk csökken, és reményük elfogy. Az én agyongyötrött kozákjaim siránkozva vágyódnak haza és buzgón imádkoznak, hogy már vége legyen ennek a fölösleges vérontásnak. A tiszttársaim is kedvetlenek, fáradtak sőt elkeseredettek. Közeledik tehát a háború fináléja, mert elfogy a mi erőnk, pénzünk, muníciónk, lelkesedésünk, kitartásunk és reménységünk. A mi főhadnagyunk csak azt sajnálta, hogy miért nem került fogságba az orosz kozák tiszt helyett az orosz hadsereg fővezére, Nikolajevics Miklós nagyherceg. Különböző katonai műfajok. Miben különbözik az angol, a francia és az orosz katona a mi katonánktól ? — A mi katonánk képzett, az angol képzelődő, a francia képtelen a gondolkodásra, az orosz pedig nem képes lelkesedni. Hol sebesült meg? — kérdezték a kórházban a vitéz magyar honvédtől, kinek a feje, a keze, meg a lába be volt pólyázva.