Esztergom és Vidéke, 1915

1915-06-03 / 43.szám

gyobbak volnának, mint a német birodalomban. Ilyen kifejlett nemzeti erényekkel teremtett Németország néhány évtized alatt olyan flottát, mellyel ha nem is mennyiségben, de minőségben jóval túlszárnyalta már tanítómesterét s ugyanez az intenzív német erény teremti meg nemsokára a birodalom megérdemelt szebb jövőjét is. Dr. Kőrösy Lásslo. Be nem vált számitások. Mikor a második pun háború kezdetén Hannibal betört Itáliába az Alpokon át, az a tagadhatatlanul lángelmére valló gondolat vezette vállalatában, hogy a háború szinterét áttéve a lombard síkságra, mint a leigázott kelta népek felszabaditója, halálos csapást mér a rómaiak félszigeti uralmára. Ismeretes, hogy Hannibal csalódott. A nemi víg leigázott népek hősies és tragikus erőfeszítéssel Rómát a végső diadalhoz segítették. A szibarita erkölcsű görög városok pedig, nemis Rómáért, annyi szerencsét hoztak a római fegyverekre, hogy a campaniai telelések alatt kikezdték, demoralizálták Hannibal seregét és előkészítették a karthágói hatalom összeroppanását. Kétségtelen, hogy az oroszosztrák-magyar háborúban mindkét részről hasonló feltevések megszokta, hogy minden akaratának teljesülnie kell, boszánthatja, hogy — Conrad báró könyvével szólva, — nem mindig sikerül akaratát rákényszeríteni az ellenfélre, azaz nem mindig győz. Bizonyos, hogy vesztett csaták után toporzékol és ujabb muzsik holttest-gúlákat rakat akarata végrehajtására. Lelkiismerete, mint minden abszolút urnák, nagyon tág lehet, lelkivilága homályos, gőgös, ka.onai. A bagaria szagú orosz tisztek kipödört bajusszal, nagy hetykén duhajkodva, mint az ő édes gyermekei. Hogy mit szól működéséhez a Dosztojevszkij és Gorkij Oroszországa ? Szólni nem szólhat, csak kezét szoríthatja ökölbe, hogy véle homlokon vágja egyszer a mindenható nagy urat s azt amit a mindenható nagy Ur képvisel a szibériás Oroszországot. Vadászot Magyarországon is lenn a délvidéken. Akkoriban ő már arra gondolt, hogy ez a föld egyszer sajátja lesz. Lázassan reformálta az orosz hadsereget, dolgozott. Ért hozzá, nincs semmi ebben töltötte egész életét, csak ennek élt, eltekintve a pezsgőtől és — last but least — a szép lányoktól. Ó mert, mint minden abszolút ur, a nérói szellem minden nagy, szinte döntő szerepet játszottak. Oroszország a háború megindítása előtt a pravoszláv és orthodox izgatások szereivel mintegy vegytanilag akarta alkotó részeire bontani a kettős monarchiát, mert csak a Habsburgok államainak kémiai feloldása után vélte biztosítottnak a fegyerek taktikai sikereit s ezáltal véres valósággá inkarnálódni azt a stereotyp pánszláv tételt, hogy Bécsen át visz az ut Konstantinápoly felé. Tudjuk, hogy az orosz politika sikerének ez a szupponált előfeltétele — hála Istennek — nem teljesedett. A monarchia ingadozó politikai erői, a külső feszültség és az orosz veszedelem nyomása alatt, kivált a magyarság hatalmas manifesztációi után, oly egybevágó és egyöntetű formában revelálódtak, hogy akármelyik úgynevezett nemzeti állam megirigyelhette volna. A dinasztia valamennyi népe, a magyar nemzetnek', fővezetése mellett, tiltakozik az „orosz" felszabadítás ellen. A kettős monarchia politikai és etnikai öszszetétele kiállotta a tűznek és vasnak legnagyobb rohamát. Megméretett és könnyűnek nem találtatott. Könnyű volna kimutatni, hogy ezt a nem várt eredményt, amelyen a háború további sorsa sem fog változtatni, egyesegyetlen a magyarság politikai kapacitásának felsőbbsége, remek és példaadó helytállása* okozta. Most azonban a mérleg mábirtokosa, az élet kéjeiben szeret fürödni. Az azonban nem igaz, hogy a harctérre is maga után viszi kéjeit. Sokkal komolyabban fogja föl véres,' vad hivatását. Kár, [hogy nem született előbb. Némely nagyembernek íkésőbb kellene születnie — a régi hit szerint — neki századokkal előbb kellett volna megpillantania a napot, mely mint egy Szent György-rendjel ugy csüng az öreg égen. Esetleg megtette volna azt, amit Calligula, hogy a lovát nevezte volna ki konzullá. Egy katonacsászár veszett el benne. Tudja Isten, hány orosz leány gondol bánattal nevére, mig az „otyi csarnea, otyi krasznea" szenvedélyes melódiáit zsongatja könnyes lelkében. Tudja Isten hány orosz anya átkozza. Ha minden átok érdemjellé válna, ami fejére hull, nem marad na üres hely a tábornoki kabátján se. Véresen, sötéten áil a barna orosz seregek élén, mint a sorsnak iszonyú átka. Én Tolsztoj egy sorát nem adnám érte, pedig ő Nikolajevics Miklós nagyherceg. Putnoki Ödön. sik serpenyőjét fogjuk megvizsgálni. A háborúba mi is bizonyos feltevésekkel indultunk, a melyek sajnos, többnyire hiu chimaeráknak bizonyultak. És itt nem azokról az elemekről van szó, amelyeket már elkönyveltünk világpolitikai nagy veszteségeink köze (angolok, japánok). Egy vidéki kaszárnyában honvédbakáink egész vasárnap délután a lengyel himnuszt találgatták. „Szent oltárodnál térdre hullva kérünk, szabad hazánkat oh add vissza nékünk!" Ebben a fájdalmas, lengyel dalban valóban minden benne van, amilengyel: tehetetlen, csüggedt passzivitás, a jövőben való révedezés, a múltba mélázó s a szomorú jelent zsongitó lengyel gloire, fény és árny. Ebben a lélektani „fekvésben" érte ezt a népet a mi hadseregünk riadója, amelynek, fájdalom, OroszLengyelországban eddigelé semmiféle effektiv hatása nem volt. De hát csakugyan finis Poloríiae? Az a nép, amely szörnyű megcsonkítása után a XIX. században szinte minden lusztrumban végigcsinálta [a maga véres forradalmát az orosz cárizmus ellen, [amely az utolsó években nagyszerű harcot vívott a porosz kisajátítási birtokrendszer ellen, amely Ausztriában valósággal magához ragadta a politikai vezetést, a melynek nemzeti katholicizmusa csodás kultúrharcokat állott ki az orosz orthodoxia ellen, éppen akkor fásult volna bele a kétségbeesett küzdelmekbe, mikor a lengyel kérdés újra európai kérdés lett ? Utolérte volna őket a kelta népek szörnyű végzete, amelyek ötven évig harcoltak Róma ellen s csak akkor nem nyúltak fegyverhez, mikor Hannibal numidai katonái végre csakugyan meghozták nekik az áhított szabadulást ? Lengyelország nem mozdul. Az arisztokrácia, a nagybirtokosság, amely ott még ma is egy sajátságos rendi felfogás zavaros ideológiájával értelmezi és gyakorolja a szabadságot, kétségtelenül hajlandó ma is' folytatni a régi lengyel emigráció politikáját, de nincs középosztály, nincs polgárság, amely a lengyel mozgalmak régi romantikájából kibontakozva, gazdasági és kulturális szervezetekkel tartotta volna fenn a lengyel szabadság eszméjét. A lengyel parasztság urai iránt való gyűlöletéből ma — ugy látszik -— inkább russzofil, mint valaha. Az a nagy szakadás, mely a negyvenes évek lengyel emigrácionális társadalmát demokraták és arisztokraták, ausztriofilok és pánszlávok közt megbontotta, még ma is érezteti hatását s sok egyéb tényezővel együtt éppen elegendő ahhoz. hogy ott egységes nagy közvélemény Oroszország ellen ne alakulhasson ki. Részünkről a lengyel, forradalom föltételezése csakúgy illúzióvá semmisült, mint az oroszok hite a monarchia szétbomlásában. A háború legfőbb tanulsága az, hogy a hadviselő felek saját belső erőikre utalva, forradalmi propagandáktól cserbenhagyva, vívják küzdelmeiket. Az első csatavesztes a nemzetiségi eszme, amelyet eddig mindenhatónak tartottunk. A helyzet ugyanilyen a finn, észt és kaukázusi népmozgalmakra nézve is. Oroszország, legalább ami belső összetételét illeti, épp oly kevéssé bizonyult agyaglábu koloszusnak, mint a hogy nem volt szervileg beteg ember a kettős monarchia sem. r Űrnap. A mai Urnapi szent misét a főszékesegyházban hagyományos fénnyel az idén is Dr. Csernoch János biboroshercegprimás fogja végezni s körmenetet is ő fogja vezetni. Jézus Szentséges Szive ünnepe Vízivárosban. Vasárnap, mint a hónap első vasárnapján, tekintettel a pénteki ünnepre s a háborús könyörgési időre, a „Jézus Szentséges Szívének Tiszteletőrsége" társulat nagyobb ünnepséggel üli meg Jézus Szentséges Szive ünnepét. Reggel 7 órakor a csendes sz. misén a társulati tagok sz. áldozásukat fogják végezni, fél 9 óra után részt vesznek az Úrnapi körmenetben. Délután 5 órakor sz. beszéd s litánia lesz. A sz. beszédek a különös alkalomra való tekintettel dr. Varga Dámján cisztercita tanár, áz országos hirű kiváló szónok Budapestről fogja mondani. Az ájtatosságra ez uton is felhívjuk a közönség figyelmét. Az egyetem kirándulása. A budapesti tudományegyetem esztétikai irodalmi szakosztálya szombaton városunkba tanulmányi kirándulást rendezett. A 9 órai propellerrel érkeztek meg s fogadtatásukra megjelentek : Keményfy K. Dániel plébános s könyvtárőr, mind a kirándulás fölkért előkészítője s Grusz Ede főreáliskolai igazgató vezetésével a reáliskolai tanári kar több tagja. A bencéseket Kurbélyi Vince képviselte. A kirándulást több kiváló egyetemi lanár kisérte, közöttük Beöthy Zsolt főrendiházi tag, Alexander Bernát bölcsészetkari dékán, Négyessy László, Császár Elemér, Marcali Henrik, Szinnyei József, Gerevich Tibor, Kéki Lajos. Megérkezésük után a hercegprímásnál tisztelegtek, akinél Beöthy Zsolt tolmácsolta a megjelentek hódolatát. A primás szívesen s kedvesen beszélgetett el a tanárokkal s megköszönte figyelmöket. Ezután felvonultak a bazilikába, ahol