Esztergom és Vidéke, 1915

1915-05-30 / 42.szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKS. 1915. május 30. tónak bizonyuljon a nemzethez, mely sorsának gondozójává tette őt. Éttől a tudattól áthatva fordul a kormány a nemzethez azzal a íelhívással, hogy bocsássa rendelkezésére minden téren, az egész vonalon összes erejét s a véráldozat mellett, amelyet olyan pazar hősiességgel ont a haza oltárára a nemzet, gazdasági téren is adja a haza szolgálatába erőforrásait. A háború nemcsak vért, anyagi javakat is kivan. A győzelemnek gazdasági erőfeszítésünk is egyik előfeltétele. Teljes siker és teljes dicsőség csak annak a nemzetnek homlokát övezheti, amely gazdasági téren is megüti a mértéket. Ezt ;iz áldozatkészséget, ezt az elszántságot nyilvánította a nemzet a háború eddigi folyamán. Zúgolódás nélküi tűrte a gazdasági bajokat; egymáson segítve igyekezett a hadrakeltek munkáját is teljesíteni. Fényes tanujeleit adta Í* jószívűségnek, a felebaráti szeretet áldozatkész mun'-ájának s az első hadikölcsönnek példátlanul miért maradt el,, de ő csak nagybúsan felelte. — Hej fiúk, Isten bizsony rossat irzsek! Egyik-másik megpróbálta őt piszkálni, de ez sem hasznait, ő csak búsult, búsult egyre. Már reggel volt, kilenc óra körül, amikor megérkeztünk a lövőárkainkba, ahová az oroszok egyre erősebben tüzeltek. Most egyszerre ismét megjött a füstös gyerek kedve. Ennek természetesen hamar hire terjedt a szakaszban, s rövid idő alatt vígan nevetgélve lövöldöztük a muszkákat. Egyszerre egy srapnel iépült felénk, éppen előttünk robbant szét, s egy kihűlt szilánkja a füstös gyerek elé röpült. S ő nem állhatta meg szó né! kül, nevetve mondta oda egyik szomszédjának : — Te vissa dobjam annak a kutya muskának? Vissa dobom én ! S ezzel elkapta a hideg vas sziilánkot, s fölemelkedett, hogy viasza dobja a muszkák felé. De erre már nem ért rá, mert egy éppen akkor arra tévelygő ágyú golyó fején találta s elvitte a fejét. Tehát mégis csak jól mondta, hogy rosszat érez. Amikor a főhadnagy úr ezt megtudta, szomorúan felsóhajtott, két könnycseppet törült le az arcáról s monda: — Szegény füstös nyugodj csendesen ! Igazad volt! S mi utánna rebegtük : Bizony igaza voit , . . Földváry Béla. álló eredményével ámulatba ejtette a világot. . Éppen most, kevés nappal az olasz árulás előtt, fordult a kormány a második hadikölcsönnél a nemzethez. Az eddigi eredmény a nemzet önbizalmának, gazdasági erejének és áldozatkészségének ujabb tanújele. De most az uj ellenség, az uj veszedelem láttára ujabb, fokozottabb erőkifejtés szüksége mutatkozik. Ezért a kormány meghoszszabbította a hadikölcsön eredetileg tervezett aláírási határidejét és a hadikölcsön tömeges jegyzésére hivja íel a nemzetet. A nemzetnek rettenthetetlen elszántságát ezen a téren is be kell bizonyítania. A hadikölcsönben való részvétel becsületbeli kötelessége mindenkinek-, aki a szükséges anyagi eszközökkel rendelkezik. A háború nagy tőkéket hozott forgalomba. Pénzzé tette a polgárok millióinak terményekben, állatokban s más árukban fekvő anyagi javait. Ennek a pénznek egy részét fektesse mindenki a hadikölcsön értékeibe. Annak fokozott, tömeges aláírása nemzeti c .elekedet, amely hatványozza a nemzet élet-halál harcában rendelkezésre álló anyagi és erkölcsi erőt. Budapesten, 1915. május hó 27-én. Tissa István s. k. miniszterelnök. Bízzunk! Napsugár villanását, fák rügyezését, virágszirmok feslését nem élvezzük ma annyira, mint más tavasszal. A természet minden körülmények között erős hatással van lelkünkre, a harctéren szent kötelességüket teljesesítő katonáink is sugárzó szemmel nézik a tavasz-tündér jöttét, de azért hiába, máskor több gondolatunk volt a természeté. Most a tavaszt főképpen azért üdvözöljük lelkünk hevével, mert meleget hoz fénylő sugárkévéiben s isjy mindenünket: dicső védőkarjainkból aiió seregünket nem kell féltenünk a hideg ezer veszélyétől. Most sokkal jobban érdekel „Höfer" és a német legfőbb hadvezetőség jelentés', mint a rügyfakadás . . . Lelkünk minden melege, minden aggódása a csaták vérszirmos színhelyére száll. S ha jó hírek jönnek onnét, a jövő megalapozásának vagy — Isten óvjon tőle — elvesztésének helyéről, akkor bizonyos nemzeti büszkeség dagasztja keblünket. Úgy érezzük, mintha a szitiya vér tüzesebben folydogálna ércsermelyeinkben. Önbizalommal tekintünk egymás szemébe, remélünk lankadatlan hittel, törhetetlen szívvel! De a hir tarka madarai nemcsak jó híreket hoznak, aminthogy nem is hozhatnak mindig, győzelemről szóló hirt, diadalról zengedező hőskölteményeket. Hiszen majd minden háborúban forog a kocka, egyszer ide, másszor oda áll a szerencse szeszélyes Istenaszszonya. Hosszabb háború mindkét télen váltakozó, vesztett csaták nélkül csak olyan esetekben lehetséges, mikor a két fél közül az egyik aránytalanul hatalmasabb, erősebb a másiknál. Már pedig nálunk ez az eset nem forog fenn. Hiszen tudjuk, hogy ellenségeinknek is nagy az ereje, sok a katonája, erős, a felkészültsége, másrészről pedig mi se állunk védtelenül. Igy hát örömünk poharába ürömnek is kell vegyülnie. Mi, itthonievők, akik a háború nagy színjátékát kényelmes helyről, a távolból nézzük, igyuk ki az ürömmel, a rossz hirrel telt serleget is; hiszen, mint láttuk, háború nincs vesztett csata nélkül. Azonkívül a nézők, az ithonlevők egyrésze, mikor oly sok, szép győzelmi hirt kiáltott ki az újságok szócsöve, hitetlenül csóválta fejét, mondván: „Az újságok úgyse írják meg az igazat." De mikor Belgrád visszaadásáról, Przemysl elestéről s más kedvezőtlenebb hírekről irt hűségesen a sajtó, akkor már : hittek és — elkeseredtek. Akkor már nem csóválták a tejüket, a lapok állítólagos veszteségelhallgatása miatt; s vigasztalhatatlanok voltak. Pedig az a sok, szép győzelem ellensúlyozza azt a néhány könnyetfakasztó, de el nem csüggesztő balsikert! Javíthatatlan optimistáknak, a győzelemben vakon hívőknek lennünk semmi körülmények közt sem szabad. De azért annyi eshetőségünk még mindig van a győzelemre, mint a veszteségre. — Sebesült katotonákkal beszélgettünk. Egyesek aggódva mondtak Przemysl elestének hire vitán, hogy nemsokára hazánk fővárosába jönnek be a muszkák. Erre az egyik sebesült azt felelte, hogy az nem létezik, mert tapasztalatból tudják ők, k ;tonák, hogy öt-hat muszkával ér fel a háborúban egy bátor magyar baka ; s minden magyar baka bátor. Intelligens fiú volt az, aki igy nyilatkozott. S igy beszélnek a többiek is. E kijelentés nagy bizalmat öntött belém. Az a magyar katona tapasztalatból beszélt; sok tűzben volt, mig sebet kapott . . . De azért alig van ember, aki nem üdvözölné szívesen az olajágat tartó, fehér békegalambot. Mert hiába! Borzadva állunk a háború vértengerénél, borzadva látjuk képzeletünkben a kis fakeresztes földhányásokat, meiyek alatt annyi derék katona alussza örök álmát. Nem nézzük azt, hogy a holt hős magyar-e vagy ellenség, az emberért könnyezünk. Sajnáljuk a sok kiömlött vért, a sok elhalkult szivet, a sok „jövő reményét", a sok sebesülést, nélkülözést, veszedelmet kiáliott derék vitézeket. Azok a hősök, azok a lelkes Védő karok, szivünk melegét, minden szeretetét megérdemlik. Ezer nélkülözésen, millió szenvedésen, óriási veszedelmeken mennek át érettünk s szép Hunniánkért úttalan utakon bolyongva, lövészárkokban dideregve. Mialatt mi kényelmesen olvassuk a harctéri híreket, hány ezer sziv dobban, hány ezren érzik a másvilágba költözés nagy lelki s fizikai fájdalmát, melyet azonban hüs forrásként enyhít a „pro patria" balzsamos eszméje. Mert a halált sem adják ingyen. Azért is meg kell szenvedni. Hánynak sajog a sebe, sir a lelke, vérzik a szive . . . Hany szülő kapja meg akkor a fekete hirt, a váratlan, a földig lesújtó, a kegyetlen, a legmegrendítŐbb üzenetet, melyet szintén csak ,,a „hazáért" szócska napsugara* von be gyönyörű, fényesítő ecsettel ... Valljuk be örömmel látnók hazánk háborús-vörös, felleges, árnyas egén, a béke, tarkaszinű, sugárzó szivárvány-hídját! Ne hitetlenkedjünk. Krisztus, az örök Mester mondta Tamásnak: „Ne légy hitetlen, hanem hivő!" Ne csüggedjünk; bízzunk. Mert: „Nincs veszve bármi sors között, ki el nem csüggedett!" (Vörösmarty.) Hiszen van mire alapoznunk a mi bizodalmunkat. Katonáink mesébe illő hősökként harcolnak s ha mi, itthonmaradottak szintén vállvetve dolgozunk ki-ki a neki megfelelő téren, akkor az eredmény nem fog elmaradni. Higyjünk a gyönyörű győzelemben! Bízzunk a még gyönyörűbb, kedvező, becsületes békében! Kolpassky yenő. A magyar becsület és kötelességérzet parancsolja, hogy mindnyájan résztvegyünk a hadikölcsön jegyzésében!!