Esztergom és Vidéke, 1915

1915-04-29 / 33.szám

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK: D

R RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN ÉS D

R KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE S K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Kiderült igazság. A nagy háborút hadi üzenetünk előzte meg. A többi hadüzenetben azonban már titkos szándékok rejtőztek. A mi bölcs királyunk a veszedelmes szláv ábrándok túlkapásai miatt akarta a gyilkos Szerbiát megbüntetni. Oroszország, a nagy szláv tervek kovácsa pedig rögtön hóna alá vette a rakoncátlan kovácsinast. Ez a védőszárny azonban csak ürügyet takart el. Az oroszbirodalom úgyis elérkezettnek vélte már aratása idejét. Anglia Németország hatalmas föllendülését irigyelte halálosan. Franciaországot pedig Anglia és Oroszország rántotta a világháborúba. Hiszen régi ellensége Németországnak leveretése után. „Esztergom és Vidéke" tárcája. Karcolatok. Irta: Somogyi Imre. Viszontlátás. Furcsa iróniája a sorsnak : egyszer örömet, egyszer bánatot okoz az embernek a régtől óhajtott, de mégis véletlen viszontlátás. Elválik két jó barát. Evek multán, talán egy szép tavaszi napon váratlanulösszetalálkoznak és örömükben egymás keblére borulnak. A másik kettő pedig, — kik egy akáclombos faluból röppentek ki a kisvárosi iskolába, s onnan egyiknek a kenyérért küzdő, zsivajos és lármás világvárosba, a másiknak egy csöndes pusztai kúriába vezetett utja — szintén találkoznak, de már akkor mindaketten sirnak, vagy már csak az egyiknek szaggatja szivét a fájdalom. A természet is megváltozott: haldoklik az erdő, s lombhullató ősznek hűvös szellője mintha gyászdalokat hozna valahonnan a temetőkert felől . . . A háború elején a képmutató Anglia a ravasz Oroszország és a lobbanékony francia versengve azt hazudta, hogy mi kezdtük a háborút. Az igazságot a gazságtól mai napság valóban csak egy árva betű választja el. Mert nyilvánvaló, hogy mi nem hódító, hanem csak megtorló hadjáratra készülődtünk. Németország a harci riadó megszólalásakor azonnal erős jobbját nyújtotta nekünk igazságos és erkölcsös ügyünk támogatására. Ma már az is kiderült, hogyha Angliának igazán nincsen érdekében a háború, akkor Oroszország sem támadott volna ellenünk. Minthogy a' kalmár lelkű Anglia elérkezettnek találta a kedvező alkalmat Németország És megszokják ezt is az emberek; a szív az örömtől és fájdalomtól megacélosodik, s a keblekben duló vihartól mindjobban megerősödik. Tépázza bár a lelket bármily szomorúság, a szív azt előbb-utóbb elhallgattatja, s kiszárad a szemből a könny is, mert biztos gyógyír arra az idő. Mindnyájunk sorsa ez az élet színpadán, melyen ezerféle tempóban zeng a Gyönyör hárfája és szines változatokban játszódik le az Ember tragédiája. * * * A pataki kollégiumban még volt valami a régi patriarkális diákéletből akkor, mikor mi oda jártunk. Legendás idők szép emlékei — ott játszottak még bújósdit az iskolakerti szúette fák lombjaiban, a Bodrog parti füzesések mentén és a szük kis uccák vadgesztenyefái között. Csupa hangulat volt ott az élet; lehetett hallani és érezni az ÉnekekÉnekét, mely föl-fölbúgott az ősi kollégium ódon imatermében, s amely ott rezgett a vén orgona akkordjaiban, ott vibrált a levélhullásban és akácillatban egyaránt. virágzó ipara és versenyző kereskedelme megsemmisítésére, gyorsan kezet fogott az oroszszal és franciával, hogy ellenünk forduljon. Nem igazság, hanem hazugság, hogy Anglia Belgium semlegessége megsértéseért indított háborút. Az sem igaz, hogy Franciaország egyesegyedül Elzászért harcol. De az is nagyszabású hazugság, hogy a cár az elnyomott népek szabadságáért fegyverkezett. Kiderült és megdönthetetlen igazság azonban az, hogy Anglia világuralomért, Oroszország Konstantinápolyért, Franciaország pedig gyógyíthatatlan ábrándokért verekszik. De mind a három jó barát azért Németország, Ausztria és Magyarország romjain szeretne uj világot teremteni. A kispataki részen laktam egy özvegyasszonynál. Ott voltam koszton és kvártélyon ; nesztelen és csöndes volt a szobácskám, az édes apám választotta ki nekem ezt a komótos lakást. Onnan jártam az iskolába, velem jött mindig K. Szabó Sándor is, a háziasszonyom fia. Negyedikes volt. A nagy fahídon átmenve, a cédulaháznál hozzánk szokott csatlakozni még Szalóczy Pali, a buji református pap fia, meg a hustáci Csokor Jóska. Egyik abauji, a másik nyírségi gyerek. Szerettek velem pajtáskodni, — különben is mi kik va^ lamely távolabbi megyéből valók voltunk, mindig összetartottunk. A tanteremben, a tornacsarnokban, a korzón, a diákkisasszonyok körül és a verekedésekben egyformán. De azért mégis, az én legjobb barátom, kinek társaságában legjobban éreztem magam, egy zalai fiu volt : Kakódy Dani. Dunántúli vér keringett bennem is és igy össztönszerüleg összehúztunk. Eleinte ő akonviktusban étkezett, de később az apja egy Csetneki-utcai fűszereshez szállásolta el kintiakónak. A Csetneki utca a Nyílt igazság tehát az is, hogy míg mi megtorló hadjáratra készülődtünk, a többi hadakozó fél új hódításért ragadott fegyvert. A világtörténet is igazolni fogja, hogy nekünk a gyilkosok . megbüntetése erkölcsi kötelességünk volt. De ha már nemes álláspontunk miatt szembe kerültünk más erkölcsi felfogású ellenségeinkkel, természetesen kénytelenek vagyunk létünkért is küzdeni. Az elfogulatlan gondolkodók úgy Németországon, mint nálunk a háború végső céljának a tartós béke biztosítását jelölik ki napjainkban. Tartós békére azonban csakis akkor lenne kilátásunk, ha az új háború veszedelmének fészkeit nem tűrjük tovább. Ez nem hódítás, hanem életösztön. Határainkat tehát biztosítanunk mi utcánk mellett volt, Kispatakon. Meleg baráti viszonyban állottunk egymással, mondhatnám: lelkünk mélyéből szerettük egymást. Nem számítottunk még ugyan a nagy diákok közé, de azért mindenütt ott voltunk. Erősen fejlett fickók lévén, befogadtak bennünket társaságukba még a jogászok is. Én is, Dani is eredménnyel működtünk az Önképzőkörben; én verseket faragtam a litografált „Zsengék"-be, Dani pedig gyönyörűen játszptt hegedűn és harmoniumon. Igy hát bizonyos protekciónk volt minden téren. Az általános feltűnés és elismerés azonban csak akkor kezdett megkörnyékezni bennünket, mikor egy márciusi ünnepélyen előadtunk egy kettőnk által komponált melódrámát. Sokáig dolgoztunk e művünkön; „Ocskay" cimet viselte és tizenkét strófából állott. Én irtam a szöveget, melyhez a zenét Dani csinálta. Hej, de sokszor izzadtunk rajta! . . . Sohasem felejtem el azt a jelenetet, mikor a tölgyfával bélelt nagy imateremben fölállottunk a pódiumra.