Esztergom és Vidéke, 1915

1915-04-04 / 27.szám

volt, ki a borfogyasztásban is fejedelemnek akarta magát mutatni alattvalói előtt. Ha ivásnak kezdett — gyakran neki kezdett pedig! — egy veder bornál alább nem adta. S ilyenkor persze udvari embereinek, ha tetszett ha nem, vele kellett inniuk. „Ha innya kezdett — Írják róla — ott senkinek nem lehetett magát menteni; addig kellett innya, mig kidőlt asztaltól ; maga penig egy veder bort megivutt, még sem részegedett soha el, csak levette tejéből az bársony kozáksüvegit, s mintha megfáradott volna, ugy gőzölgött ki az feje tetejin az bor ereje, s azután még többet ivutt." Hogy főuraink mily virtuskodásokat vittek véghez az ivásban és a, leitatásban, bőven olvashatni Apor Péter, hires Metummorphosisában. A birtokos nemesség sem volt külömb náluk. Zrinyi Miklós ooszankodva emlegeti A török áfium ellen való orvosság c. müvében, hogy a korabeli nemes ifjak jóravaló tanulás és tapasztalatszerzés helyett vagy otthon ülnek haszontalanul apjuknál, anyjuknál, vagy „egy magyar ur udvarában beallanak és szerződnek. Ott mit tanulnak ? Innya." A katonáskodók legkedveltebb s leggyakoribb jelszava: „Igyunk vitézek s itt halijuk, Pintes kannát ne utáljunk." Nem is csoda tehát, ha ezt olvassuk róluk : „Sokszor úgy iszunk az jó borban, hogy más nap jól íeljő még az nap is, s mi mind hadnagyostól az fészekben aluszunkéshortyogunk. Sok hadnagy vagyon, mely alatt nem találsz annyi kopját, menynyi cégért csak a Duna parton is látsz" (Magyari István, Az országokban való sok romlásoknak okairól). Városi polgárságunk sem tündökölt mértékletességével. Egy 16. századbeli erkölcsfestő iró nyiltan szemére hányja,hogy rendesen a „borháznál" döntik el, kit válasszanak valamely tisztségre; és arra adják voksukat, aki „ugy hordatja a bort mint a vizet." A mesterembereknél különösen a céhes helyeken szokásos ún. társpohármegadások szolgáltattak sok alkalmat a dorbélozásra, mert ilyenkor a társpohárt megadó legények teljes leitatására folyt minden igyekezet. Természetesen a parasztság sem volt jobb a Deákné vásznánál. Nemcsak vasár- és ünnepnapokon, keresztelőkön, lakodalmokon és halotti torokon, hanem a „tiszt-tevés", azaz: biró- vagy esküdt választás idején is két kézzel kapott a boros korsó, vagy a „ vőrös-gyurkó" (csutora) után. Még „törvény-tétel"-kor is a birságra volt a főgondjuk esküdt uraiméknak : „Hozz bort, igyunk!" Egy 17. századi szavahihető tanú szerint a falusi „magyar tanács délig íőfájó, szédelgő, délután részeg. Előttök alamuszta a jámbor együgyű ember: Mi hasznunk, mondnak, az ő jámborságában, ha soha nem ihatunk reá!" A bűnösöket — még a halálra valókat is — többnyire csak „iszom-lével" büntették. Akármily szerződéseket, adásokat s vevéseket tettek, borral, vagy legalább is „tatárlőrével" (pálinkával) konfirmálták. Egy Szentpéteri István nevü 17. századbeli iró felette érdekesen irja le, ^hogyan szokták volt régi,/ parasztjaink egymást leitatni. ' Meg nem állhatom, hogy szorul-szóra ne közöljem pompás megfigyelésre valló leírását : „Kéréssel, belébeszéléssel itatnak:, irja másokat meg: Igyál, úgymondnak, lelkem barátom, lelkem komám sat. az én barátságomért; tudod, hogy régtől fogva t

szíves s igaz jo akaród vagyok ! — Ujabo-ujabb köszönésnek formáját gondolnak ki: Hogy Isten ezt s ezt ennek a szegény hazának, falunak javára és hasznára éltesse, megiszom ezt mind, de úgy, hogy minden ember megigya! — Ha ki aztán meginni nem akarna, mond annak: Énnek a jónak fejében köszöném el, mégis nem akarod meginni ? Nagy dolog volna az, hogy én magam megiszom, s te nem innád!" A leitatás biztosb a síkéért a kezükben tartok nagy pohárba kisebbet rejtettek s „a bort abból kiiván, amabbul titkon kiveszik, s a nagyot felfordítván, mondnak: Látod lelkem komám, lelkem barátom, lelkem kenyeresem sat., en megittam !" Ilyen alpári virtuskodás és elvadult részegeskedés mellett könnyen érthetőnek találjuk, hogy száz és ezer tehetős gazdaember jutott koldusbotra, saját szójárásuk szerint. „Kupa völgyén őket Torok Bálint minden javukból kifosztotta" ; sőt ezen sem fogunk megütődni, ha olyas tanuságtételeket olvasunk, hogy az asszonyok is segítségére voltak férjeiknek a vagyon elivásában. A boritalban akárhányan versenyt csatázott a férfiakkal. Szentpéteri saját füleivel hallott falusi aszszonyokat nagyiható torokkal igyen kérkedni: „Úgy megiszom a bort, mint a vizet." Régi írások és könyvek olvasóinak bizonyára feltűnt már, hogy apáink beszédében igen sok gunyos-tréfás jelző volt a részeges fogalomra, ilyenek teszem : borbéski, borbogár, borcsap, borcsiszár, borember, boriszák, boritkány, borlégy, bormoslék, boroshordó, bortölcsér, bortömlő, borveder, borzsák, iszák, iszkos, iszos, kócsagos, kortyos, kortyándi, maszlagos, nyálas, palackpecér, pikó, pitihangos stb. Nos az előadott történeti tények ismeretével ezentúl nem fognak semmi feltűnőt találni benne. Szigorú erkölcsprédikátorok, mikor a jelenkori hibákat és bűnöket feddik, ellentétképpen majdnem mindig a - régi idők erkölcsösségét magasztalják. — Sokban igazuk lehet. De egyben : a mértékletesség erényeben semmi esetre sem állithatják elénk követendő például a régieket, különösen nem pedig a mi őseinket, akik bizony legalább a 16. 17. századbeliek sokszorosan rászolgáltak a disztele „részeges" jelzőre. dr. Réthei Prikkel Marián. Egy értékes könyvről. A mai háborús időkben csakis aktuális mű jelenhetik meg csonka nyomdáinkban. Ilyen aktuális és értékes könyv Horn Emil párizsi honfitársunk és m. t. Akadémia kültagjának Szent Erzsébet befolyása a társadalomra c. müve, melyet dr. Walter Gyula fordított gondosan, s Laiszky János könyvnyomdájában jelent meg méltó formában. Ára 3 K. Az áldásos tevékenységű püspök uj müve jövedelmét a rokkant vitézeknek ajánlja föl. Nemes céljául pedig Szent Erzsébet magasztos példájának követését tűzi ki nehéz napjainkban/ A tiz íves értékes könyv mesteri kiállítása lapunk nyomdáját dicséri. Művelt közönségünk nagy köszönettel tartozik dr. Walter Gyulának, hogy ezt a pompás művet épen most ajádékozta lelkünk erősítésére és szivünk nemesítésére. Nyolc év előtt ünnepelték II. Endre királyunk leányának, szent Erzsébet születése hét százados évfordulóját nemcsak hazánkban, melynek dicsőséges hercegnője volt, hanem Németországban is, ahol élete tizévét töltötte. Valóban megható i

az a nemes verseny, melyben katholikus és protestáns irók iparkodtak egymást túlszárnyalni szent Erzsébet méltatásában. A magyar királyi hercegnő sohasem vágyódott hatalomra és mégsem volt uralkodó, kinek áldásosabb hatása lett volna alattvalóira. Szent Erzsébet élete megcáfolja azt a téves felfogást, melyet sokáig a középkor sötétségének neveztek. Mert épén az ő áldott tevékenysége fokozta a nök tevékenységét és önállóságát a középkorban. 1 A lovagkor lilioma volt, melybő édes szeretet illata áradt. Hitvesi szeretete valóságos hü testvéri szeretet volt. De Istenhez ragaszkodó szeretete mégis túlszárnyalta földi érzéseit. Harcolnia kellett udvari környezetével a jótékonyság gyakorlásáért. Végre kiküzdötte a nő legszentebb földi hivatását, a könyörületesség szabad gyakorlatát. Már mint zsenge gyermek, a pozsonyi várban örvendező szívvel segítette a szegényeket. Mikor tizen, négy éves korában fejedelemnő lettazt tapasztalta, hogy férjén kivül, udvara inkább a világi örömökért lelkesül. Szent. Erzsébet ekkor még buzgóbban végezte mindennapi áhítatát és nem fájt neki senki fullánkja, Szerette ugyan alattvalóit, de még inkább az elhagyatottakat. Szent Erzsébet a hercegi éléstárból segítette az ínségeseket. Jóságánál csak feláldozása volt nagyobb. Férje halála után az udvarbeliek jogtalanságai ellen a hazatért keresztesvitézek védelmezték, Mikor fia uralkodó jogát már sikerült biztosítania, örök hűséget fogadót Istennek. Hiába kérte meg kezét Frigyes német császár. Azt vailotta ekekor, hogy a halál föloldozza, ugyan a házasságot, de nem ment föl a hűségi eskü alól. Ekkor Marburgba vonult a szegények gyógyítására. Ez időben magyar zarándokok jártak Aachonban. Visszatérőben meglátogatták Thüringiában a magyar király leányát. II. Endre király sajnálkozván a fiatal özvegy elhagyatottságán. Bánffyt küldte követül Marburgba, hogy a hercegnőt hazakísérje. A király küldöttje épen rokkája előtt találta a királyleányt. Könnyek ragyogtak szemében, mikor hazájára gondolt. De azt üzente, hogy nem csak gyermekei érdekében kell itt maradnia, hanem azért is, mert Németországon több a szerencsétlen, mint Magyarországon. Ekkor győztek az altruizmus érzelmei az uralkodónő szivében. Szent Erzsébet minden elhatározását egyébként vallása sugalta. Szerencsés kézzel dolgozott azon, hogy a vagyonos osztály többet törődjék a szegénységgel. Ez már a valódi szociális eszmény, melyet még az egyházatyák irataiból ismert: az igazi testvériség, a valódi egyenlőség. Kíméletesen nyújtotta tehát az alamizsnát is, hogy meg ne szégyenitse a szemérmes szegényt. Ez volt a valódi katholikus jótékonyság, a felebaráti szeretet gyakorlása, ilyen evangéliumi szeretet uralkodott tehát a hercegnő szivében, melyet a vagyonával együtt a jótékonyság oltárára szentelt. Szent Erzsébet volt az első nő, ki a fényes kastélyból betegei és szegényei közé vonult, tehát őt lehet az első ápolónőnek nevezni, a kit a szerzetesek székházában szent áhítattal fogadtak. A Wartburg tövében az árva gyermekek megmentésére kórházat emeit. Nemsokára menedékház épült az elhagyottak ja--