Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 12. szám

4

ESZTERGOM és VIDÉKE.

1914. február 8.

álmatlan ember éjszakájának a leírását. Az nem is leírás, az valami dal, vagy hegedűre való kompozíció, egyéni, eredeti és igaz. Egyébként van egy kis fantázia a könyvben, melyből az elbeszélés egészen kiesett és maradt a puszta keret, ebből ítélhetni meg a szerző sajátosságát. 0 maga igy nevezte: Strófák a csendről. A nánai erdő. Az egészet le kellene nyomatni, be kell érnünk néhány mondattal. Először azt mond ja hogy mi nem a csönd. A lázas nagyvárosi pihenés nem hozza meg a csöndet. „Az igazi csöndet, mely úgy leng be hozzánk, mint az éjfélkor áradó májusi illat, nem lehet megszerezni. Az önként és váratlanul jő, mint a költői ihlet, vagy az emlékezés hlványarcú, szelíd kísérteié, melynek arannyal beszőtt fehér köntöse észrevétlenül meglegyinti szivünket. Ez úgy jő, mint a beteg szempilláira ereszkedő álom, melyért régóta sóvárgott hasztalanul s egyszerre, mikor legkevésbé várja, megjelenik, megigazítja párnáját, ujját gyöngéden szemére teszi és csöndesen ráteríti arcára himes pillangószárnyakból és virágszirmokból szőtt fatyolát. Így érkezik a csönd hozzad is. Csakhogy nem altat el, hanem engedi ébrén átalmodnod az álom és enyhület gyönyörét.“ De ez csak a kezdet. Jönnek a további strófák, mindig új érzések, képek, álmok, gyönyörűségek, szinte megrészegül tőle az ember. Aki ezeket írta, nemcsak kitűnő elbeszélő, de nagy költő is és mint iró, mint elbeszelő, mint költő egyaránt igazi művész, nagy művesz.

Ez a Sebők Zsigmond epikájának legsajátosabb jellege. Költő, akinek lelkebe mélyen benyomultak a magyar nép életének a képei es alakjai, aki amit igy leikében átélt, formásán el tudja mondani, aki naiv leikével főleg a naiv lelek humorát érzi, de aki néha-neha megáll es gyönyörű nótákkal kiséri elbeszélését. Ez új és szép és kedves. És nem válik sohasem terhűnkre. Álmodozó lélek ez, de aki jól megnézi a világot, kedvvel elbeszéli, amit látott, (nem jó elbeszelő az, aki nem gyönyörködik művészetében), de a kinek saját leikéből való mondandója is annyi van, hogy bele kell ezt is szőnie elbeszéléseibe. Emlékszem, hogy mikor Walter Scottot elolvastam, szívesen kihagytam a leírásokat. így gyorsabban jutottam a könyv végere es megtudtam a végét. Sebők könyvében nem lehet elhagyni a lírat, mert benne van az elbeszélőben és az elbeszélésben. Azután nem is akarunk oly gyorsan a végére jutni. Sőt sajnáljuk egy kicsit az elolvasott lapot, mert ezzel kevesebb maradt.

Bírálói gyakorlatomból elárulhatom, hogy rossz jelnek tartom, ha a főpróba után másnap kelletlenül hallgatom meg az előadást. Némelykor tán bennem van az ok, de rendszerint az a darab nem ér sokat. A mely darabot nem nézek meg szívesen másodszor, azt kár volt először is megnézni. Sebők könyve ezt a próbát nálam fényesen kiállóba. Egyes elbeszéléseket meghallgattam, mikor fölolvasták. Azután örömmel olvastam a Budapesti Hírlapban. Midőn most újra elolvastam, tehát harmadszor vettem tudomást róluk, az élvezet a legnagyobb volt. A könyvforma mégis jobban elszigeteli őket a mindennapi dolgoktól. A keret ! Nem vagyok kénytelen őket másokkal együtt hallgatni, más nem hozzájuk tartozó dolgok után olvasni, Elvittem őket magammal a Tátrába. A Tátra fenséges, fehér „ csönd “- jébe, melyet finom hangjuk meg

nem zavar. Jól beleillenek ebbe a környezetbe. Bennük is megvan a természet nagy egyszerűsége, igazsága és lendülete. Azután megadjuk, amit ez a fehér természet nem tud megadni. Egy színes képzelet forró áradatát, egy kedves mosolyt és egy melegen érző magyar szivet.

Heti levél.

A közmegvetés.

. . . Vannak fogalmak, amelyek az emberiség nagy közösségét bizonyos dilemma elé állítják, ha arról van szó, hogy a fogalomnak valami szubjektív vonatkozású oldalát, úgy kell megvilágítani, hogy az érthető és világos legyen. A társadalmi érintkezésben igen gyakran előfordul, hogy egyesek és testületek különféle véleménye egy közismert dolog,, vagy tárgy elbírálásánál, sok nehézséget okoz a tekintetben, hogy kinek a véleménye, kinek a bírálata födi a való tényt.

. . . Közmegvetés . . . Aki gyakrabban fordul meg a bíróságok, vagy más egyéb az igazságszolgáltatás hatáskörébe tartozó, hasoniranyú intézmények dohos irattárában, az igen sokszor találkozik a „közmegvetes- sel“. Ez az alapjában veve gyönyörű intézmény, (mert annak kell neveznem) speciális magyar eredetű dolog, mert a külföldön nem ismerik. Ott nem „közmegvetnek“ senkit, mert erkö esi integritásuk oly magas fo kon áll, hogy bizonyos csekély számú és elenyésző becsületsértési pörök- ben, egyáltalán még a látszata sincs meg annak, hogy valakit azért cipeljenek a bíróság elé annak legnagyobb bosszúságára, hogy ott megállapítást nyerjen, vájjon a becsület megsértésére használt rágalmazó szó vagy kifejezés, alkalmas-e arra, hogy a sértettet valódisága esetén a közmegvetésnek tegye ki.

Ez tehát kizárólag magyar eredetű, nálunk csírázott ki és ragadt át a társadalom minden rétegére. Ha en valakinek talán csak puszta naivitásból azt mondom többek előtt, hogy „szamár“, rögtön siet rágalmazásért feljelenteni, mert ha ez valóban igaz, akkor az illető ki van téve a közmegvetésnek. Okos ember fölényesen, vagy inkább gúnyosan mosolyog ezen, annál is inkább, mert ugyebár nagyon természetes, ha én a fenti jelzőt a maga pozitív vonatkozásában és értelmében használom, s az akivel szemben használom, ezt zokon veszi, sőt a további fejle mények sorozata feljelentés alakjában domborodik ki; akkor nem bizonyos, hogy sértettem, kevésbbé bizonyos, hogy rágalmaztam avagy „kőzmegvetettem“ ; bizonyos egyedül csak az, hogy igazat mondottam. Miért? Mert a „szamár“ jelző egy általános fogalom, amelyet minden használat alkalmával, kellőképen kell indokolni és megvilágítani.

A modern magyar társadalom nem bir eleg erkölcsi alappal, azért nem is tudta helyesen mérlegelni és elbírálni egy-egy eltevedt jelző értelmét. Terjedelmes ügyvédi beadványok csak úgy hemzsegnek a „közmegvetéstől“ anélkül, hogy az a tudós fiskális, aki a becsület megvédésére hangzatos és puffogó frázisokba kapaszkodik bele, csak lényegében is sejtené azt, hogy okoskodása nem állja meg a helyét, hogy indokolása nem elégséges ok az okozat kellő megvilagitasára. Az is igaz, hogy a becsület sehol a föld kerek- segen nem kel el oly olcsó áron, mint nálunk ; de mindennek dacára

mégis szánalmasan kell nevetnünk azon, ha valaki becsülete megvédésénél a divatját múlt és sablonos „közmegvetésre“ hivatkozik, mint olyan tényre, amely egyedül és kizárólag szolgálhat indokolás gyanánt.

Ha megkérdezzük önmagunktól, hogy mi a „közmegvetés“, kétségtelenül meg kapjuk reá a helyes választ . . .

Gondolkodjunk csak s ne szaladjunk minden ostoba kitétel miatt a bírósághoz, becsületünk megvédésére.

. . . Hogy is mondja a latin közmondás ? „Sutor, ne ultra crepi- dam . . .“

Fikó Sándor.

Temetőben.

(Vogl után.)

Fölverik a vén sírásót.

— „Zárja csak ki ezt az ajtót! Vegye botját és siessen,

Régi síromat keresem."

Az ijesztő vénember szól, Cinteremben viszhangzik jól:

„Kicsoáa a te halottad,

Ki itt nyugszik a föld alatt ?“

— „Édesanyám, a jó Sára ■'

Álért nem ismer a fiára ?“

. . . —- „Uram Jézus! be megnőttél, Milyen barna ember lettél ■'

Akárhol is láthatnálak,

Idegennek tartanálak No, gyere hát, megmutatom.

Látod, itt van a sirhalom.

Itt nyugszik jó édesanyád,

Aki gondot viselt reádf . . . All az ifjú szomorúan, , Tekintete a síron van,

A lelke is odaszáll le És megered fájó könnye.

Aztán fejét megcsóválja :

„Bácsi! Ez nem az ő sírja ■' Ugyan hogy is férne bele Édesanyám szeretete /“

Kőrösy Juliska.

Farsangi naptár.

Febr. 10-én. Az Esztergomi Gyorsíró Kör zártkörű műsoros táncestélye a Magyar Királyban.

, 10-én. Az Esztergomi Kath. Kör tombolával egybekötött tea-estélye saját helyiségében.

„ 14-én. Az Esztergomi Ipartestületnek a

szegény iparosok segélyezésére tombolával egybekötött műsoros táncestélye a Fürdőben.

,, 15-én. Szentgyörgymezei Kath. Olvasókörnek tréfás estélye saját helyiségében.

,, 18-án. Rendőrbál.

,, 18-an. Az Esztergom—Szentgyörgymezői Kath. Olvasókör táncmulatsága saját helyiségében.

„ 21-én. Az Esztergomi Kath. Kör humoros estélye sajat helyiségében.

„ 21-én. Az Esztergomi Kereskedő Ifjak

Onkép/ő Egyesületének műsoros táncestelye a Fürdőben.

„ 22-én. A Belvárosi Kath. Olvasókör

műsoros táncestelye.

„ 24-én. A Polgári Egyesület farsangzáró estélye a Magyar Királyban.

A hercegprimási udvarból. Dr.

Csernoch Janos hercegprímás, aki legutóbb néhány napot töltött a fővárosban, pénteken délután titkára, dr. Lépőid Antal kíséretében automobilon hazaérkezett. Legutóbbi fővárosi tartózkodása alatt az egyházfejedelem meglátogatta Budapesten a Sacre Coeur intézetet, a Domonkos szerzetesek Thököly-uti rendházát és templom építkezését és a kapucinusok budai kolostorát.

Hivatalos felülvizsgálat. Az

esztergom- párkánynánai közút burkolati munkáinak, továbbá Párkány községben végzett kövezési munkák felülvizsgálata f. hó 16-án lesz az alispán, esetleg helyettese és Némethy József kir. műszaki tanácsos részvételével.

Letört bimbó. Fuchs Ármin és neje sz. Bruckner Helén úgy a saját, valamint az összes rokonság nevében fájdalommal jelentik, hogy felejthetetlen jó leánykájuk, Bözsike, viruló életenek kora tavaszán, 8-ik évében f. hó 5-én elhunyt. Temetése f. hó 7-én délelőtt 11 órakor történt a helybeli izraelita temetőből nagyszámú rokonság és ismerősök meleg részvéte mellett.

Ipartestületi bál. A szegény- sorsú iparosok segélyezése érdekében szombaton tartandó bal meghívói már szétküldettek s a nemes cél javára eddig 260 drb. tombolatárgy érkezett. Ha valaki meghívót nem kapott volna s arra igényt tart, szíveskedjék jelentkezni az ipartestületnél. A tombolatárgyakat illetőleg újból kéri az elnökség, hogy azokat a nagylelkű adományozók febr. 12-ig szíveskedjenek Pelczmann László főrendezőhöz küldeni.

Népies jogi előadás. Dr. Mike Lajos ügy ved ma, d. é. 11 órakor a vagyonszerzés és vagyonkezelés körül gyakrabban előforduló esetekről jogügyi értekezést fog tartani a belvárosi kath. olvasókör helyiségében.

Miért nem lett lőporgyárunk? Laptársunk, az „Esztergomi Friss Újság“ a héten több cikkben is foglalkozott a füstbe ment esztergomi katonai lőporgyár ügyevei. Beavatott helyről kapott értesülése szerint a lőporgyár ügye nálunk azért fenek- lett meg, mivel a város vezetősége nem volt hajlandó az egyik „kijárónak“ 40.000 korona províziót fizetni. Sajnos, hogy hazai közállapotaink mostani felfordultságában a kipattant titok nem lep meg már senkit; legfeljebb szomorkodni tudunk, hogy egy városfejlesztő és általánosan óhajtott gyártelep létesítése ily csúnya ok miatt hiúsult meg városunkban.

Hová való a csendőség ? Oda, ahol legnagyobb szükség van ra megyénkben. És ez a megyevégi község, a gyönyörű környékű Dömös. Ide özönlik szabadon az országút söpredéke, a legveszedelmesebb csavargó és naplopó. A más megyékből kikergetett cigánykaravánok is Dö- mösön pihenik ki egérútjuk ijedelmeit. De ezek ’az eflenőrizhetlen munkakerülők ugyanekkor összelopkodják gebéiknek a takarmányt, a rajkóknak a termést, az asszonyoknak a ruhaneműt, nem is számítva a kitekert nyakú ludat és baromfit. Nem ilyen tolvajok ellen való a csendőrség ? A Roheim-cég ma már nem győzi a dö nösi munkásokkal a fokozottabb üzemet. A cég hirdetéseire tehát ketszaz-háromszáz balkáni alak jelentkezik tavasszal, akiket „macedón ördöginek nevez a dömösi nép. Ez az ijesztő náció garázda, tisztességtelen, durva, fekez- hetetlen és nyers anarchista majd valamennyi. A múlt évben megkéseltek egy dömösi gazdát, aki nem engedte meg nekik, hogy a háza falán mászkáljanak keresztül. Ha véletlenül nem jár a vadak után a község jegyzője, akkor ugyan elmenekülhettek volna a réven, mert sehol sem villog rájuk a csendőrszurony. Végül még egy jellemzetes adatot. Dömösön harmincezer turista és kiránduló fordul meg minden esztendőben. Vasárnapokon a forgalom biztosságát vagy szerencsétlenségek elhárítását nem tarthatja főn egy óbb,