Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 101. szám

Esztergom. 1914. XXXVI. évfolyam. 101. szám. Csütörtök, december 17. POUTIHFU és TRRSR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., rIOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ES HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS: LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ARAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLER. NYILTTÉR SORA 50 FILLER. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Ki a hamis prófétákkal! Kérdezhetné valaki, hát ilye­nek is vannak hazánkban ? Le­hetséges-e, hogy hazánkban — ma, midőn e hazának minden lakója imádkozik a hadak Iste­néhez hazánk szabadságáért, legyen olyan elvetemült ember, ki hazáját nemzeti gyűlöletből, avagy mellékokokbol elárulja és eladja. Tudom, hogy sokan lesz­nek, kik inegbotránkoznak ezen állításomon, hogy igenis vannak északon és délen ilyen hamis próféták. Az oroszokhoz húzódó fel­sővidéki ó-hitű papok már rész­ben elvették megérdemlett bün­tetésüket, óh de hányán van­nak még, kik a magyar nem­zet és a magyar nemzetiség el­len izgatnak. Oh de hányán és hányán vannak, nemcsak észa­kon, hanem délen is, kik e há­„Esztßfgom és Vidéke“ tárcája. Uram . . . Uram ! Te látod, hogy mint ütötték arcul, Hogy sebezték szivén békés nemzeted . . . Te láttad a bűnös, aljas Sodomákat, Ahol a hit, erkölcs, minden elveszett; Uram! Te akartad, hogy síkra szálljunk, S vérrel fizessünk meg minden porszemet: Hogy milliók ajkán haláltusájukban Bűnbánón reszkessen a Te szent neved­Uram-' Te látod csak, hogy a Hadak-útján Mint szállnak a sápadt hősök, óriások ■ . ■ Akik vért izzadva ezer tűzbe mentek, Hogy megváltsák bűntől, szennytől a világot. Te kezünkbe adtad az Igazság vértjét- És mi a vérünket adjuk oda érte ■ ■ . ! Uram '■ Önts lelkűnkbe rendithetlen hitet, Hogy nehéz órákban kisértés ne érje ■ • . Hogy ne tudjunk hinni csak a Te nevedben S perben, melynél évszázig időzünk. Mikor népmilliók sírva ölelkeznek, S gyászos, könnyes anyák mosolygóssá lesznek Egy szóra, hogy: győztünk! • . . Farkas Gábor. borús világban — bár magyar földön élnek és gazdagodnak meg, — ellenünk áskálódva, a magyar nemzetiség alatt akna munkát végeznek. Ezek mellett a magyar íajt gyűlölők mellett vannak, kik haszonlesésből, önzésből ke­zükre játszanak ellenségeink­nek és eladják hazánk és had­seregünk titkait, csakhogy önző céljaiknak szolgálhassanak. Ezeket az emberi érzésből kivetkőzött szörnyetegeket már rég kellett volna a faderekára alkalmazni, de a humánus ma­gyar nemzet mindig elnéző volt irányukban, azon reményben, hogy majd megismerve a ma­gyar nemzet önzetlen szerete- tét, magukhoz térnek és nem bocsátják rút önző célokból árúba hazájukat. De bizony vannak, még pe­dig sokan vannak, mind északon, Az orosz kéz. Irta: Dr. Körösy László. I. Egy oroszfogoly szállító hadna­gyunk beszélte el, mint szemtanú ezt az érdekes történetet szerettei körében, ahová egy-két gondtalan órára hazament. — Ködös és nyirkos őszi regge­len egy vak koldust vezetett elénk az irodába rongyos felesége és el- züllött fia, akinek az egyik lábán fesleít a cipő, a másikon pedig elvi­selt katonacsizma fityegett. A szá­nalmas ember kalap nélkül, az asz- szony baglyasan, a gyerek szánal­masan állott előttem. — Mit akartok? — kérdem tő­lük lengyelül. — Éjjeli szállásért könyörgünk, — sopánkodott a szomorú asszony. — Honnan jöttök ? — Horuskáról uram, melyet teg­napelőtt felgyújtottak az átkozott ko­zákok. — Van valami írástok ? A kopott asszony foszlányai kö­zül kiszedegetett egy gyűrött papí­rost. Olvasom. — Bizonyítvány. Mi alulírott elöl­járók, bizonyítjuk a község pecsét-' mind keleten és délen, kik csak kényszerűségből tartanak ve­lünk, s amint idő és alkalom kínálkozik, ellenünk áskálódva folytatják akna munkájukat. Ta­lán a déli harctéren nem vol­nának előbbre édes véreink, ha ily árulók meg nem nehezítet­ték volna előnyomulásunkat? Igaz, hogy a jelen háború­ban, midőn annyi apa, férj, testvér odamarad a csatatéren, hazánk fiai nagyon megfogy­nak, de amint az orvos kivágja a fekélyt a testből, nehogy az ép test is veszélyeztetve legyen : úgy kell cselekedni a magyar államnak és a magyar kormány­nak is, hogy azokat, kik a ma­gyar állam és a magyar nem­zetiség ellen izgatnak, eltávo­lítsa hazánkból. Az álbarátság köntösébe öl­töztetett s eltakart érzelmeikkel közelítenek hozzánk, behízelgő jével, hogy Kamenszka Ján világta­lan molnár, Kamenszka Katka neje és Kamenszka Matejko fia, teljesen vagyontalan, mert malmuk leégett és semmijök sem maradt. A szor­galmas, szerencsétlen katolikus csa­ládot ajánljuk a jószivek pártfogá­sába. Aláírta a plébános és a tanító, a ki egyúttal a néhai község jegyzője is volt. Felebaráti részvéttel néztem a boldogtalan társaságra. — Ettetek máma valamit? — Se nem ettünk, se nem ittunk, se nem aludtunk, — siránkozott az asszony keservesen. Egész nap az árokban bujdostunk, hogy le ne szúrjanak a kegyetlen pravoszláv oroszok. Becsöngettem a katonaszolgámat és ezt rendelem hazai nyelvünkön : — Jóska ! Adj ezeknek a koldu­soknak egy kis tejet, kenyeret és az istállóban valami meleg szállást. Mikor a Jóska intett nekik, hogy induljanak, mind a hárman alázato­san kezet csókoltak. A vak épen a vállamat választotta ki. Jelentést teszek az esetről pa­rancsnokunknak. A bizonyítványt is bemutattam. Az ezredes elolvassa és a fejét rázza : édes szavakkal ellesik, ellopják féltve őrzött titkainkat, hogy azokkal ellenségeinknek szol­gálhassanak. Hasonlók ezek a zsoltáríró szavaihoz, kinek aj­kai úgy tudnak áldani, hogy a szív belül átkoz, ajkai úgy tud­nak mosolygani, hogy a szív belül öl és gyilkol, ajkuk szava édesebb a szinméznél, lágyabb az olajnál, fenylőbb a vasnál, de azért lelke ölő méreg. Ezekre vonatkozólag mondta a nagy próféta : Őrizzétek magatokat a hamis prófétáktól, kik hozzátok jönnek juhoknak ruhájukban, de belül ragadozó farkasok. Ezek előtt az álszenteskedő hamis próféták előtt nincs sem­mi szent, ietépik az ártatlan­ság ruháját és a gyalázatnak köntösével öltöztetik fel, csak­hogy rút céljukat szolgálhas­sák. A magyar nemzetnek, a ma­— Disznóság ! Így bánik a szláv a szlávval! Mert csak testvére a lengyel az orosznak, vagy mi ? Az ezredes szivarra gyújt és va­lami nagy, hivatalos könyvet lapoz­gat. Mig én hivatalos dolgomat vé­gezem, a parancsnok örvendezve igy szól : — Csernovictól hat kilométer­nyire van egy lengyel falu es abban egy gazdátlan malom. Hivassa csak ide a szerencsétleneket. Jóska tiz perc múlva betereli a menekülteket. A reggeli jól eshetett nekik, mert már nem remeg a ke­zük. A parancsnok ezt kérdi lengyelül: — Hol vakultál meg ? — A tűztől uram. Ki akartam menteni az égő szekrényből néhány koronámat. — Nesze tiz korona segítség. Majd kaptok rendesebb ruhát is egy óra múlva elmehettek Gradicára. Ott van egy gazdátlan kincstári malom. Fizettek heti tiz korona bért. Ért a feleséged a mesterségedhez ? — Értek uram, — válaszolt a vak helyett a szemes asszony, — még a Matejko fiam is. A Jóska nemsokára felruházta a koldus családot. Könnyezve köszön- í gették a parancsnok irgalmát. Ugyan-

Next

/
Thumbnails
Contents