Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 100. szám

Esztergom. 1914. XXXVI. évfolyam. 100. szám. Vasárnap, december 13.

POLlTIHfí/és TflRSF

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL :

SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21.,

rlOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ES HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK.

FŐMUNKATÁRSAK:

DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ

LAPTULAJDONOS ES A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS :

LAISZKY JÁNOS

MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

ELŐFIZETÉSI ARAK :

EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K

NEGYEDÉVRE 3 K

EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTER SORA 50 FILLÉR.

HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA.

„Igyunk a hazáért!“

Nem férhet hozzá kétség, hogy győzelmes háborút csak jókedvvel, bizakodással és törhetetlen lelkesedéssel lehet viselni. Ezért van oly éber gondjuk a hadvezetőségeknek arra, hogy az otthon lévő lakosság jókedve és bizodalma folyton változó táplálékot kapjon a győzelmi híradásokban. Ezért ontják az újságok a győzelmi híreket nap-nap után a közönség lelkesedésének erősítésére. S ez rendjén is van, még arra az esetre is, ha az igazság rovására történő nagyításokat és elhallgatásokat az eredményből leszámítjuk. Mert hiába csak az a nemzet győzhet, amely megingathatatlanul tud bízni és reményleni végső diadalában.

Ki tagadhatná, hogy a remény és bizodalom bennünk, magyarokban ez ideig — hála hadvezetőségünk és újságjaink művészetének! — kellő mértékben megvan. Azt sem lehetne állítani, hogy az itthon levők kedélyhangulata nyomott, vagy csak ingadozó is volna. Ellenkezőleg városaink képe — a fővárostól le az utolsó mezővároskáig — a normális magyar szint mutatja. Az emberek mindenütt oly vidáman jár- nak-kelnek, tréfálnak, tereferélnek, mintha nem is volna háború. Ha egy idegen országbeli vetődnék hozzánk, elbámulna, ha látná, micsoda nonsalánsz- szal tudunk mi élni, mialatt határainkon omlik a vér, égnek a falvak, pusztulnak a városok. . . Ez azonban elvégre hagyján ! Szó férhet ugyan könnyelmű gondtalanságba csapongó jókedvünkhöz, ám ez kisebb hibánk volna egy másik mellett, amely gondtalanságunk nyomában jár és bűnképpen esik rovásunkra.

Csak a vak nem látja, hogy a háború kitörése óta látogatottság dolgában nemhogy meg- gyérültek volna a korcsmák, vendéglők és kávéházak, hanem inkább zsúfoltabbakká váltak. Ez áll Esztergomra, vagy más vidéki városra csak úgy, mint a fővárosra. Egy pillantás az ivóhelyek kivilágított ablakaira estefelé meggyőzhet mindenkit róla, hogy ez nem nagyítás, hanem a legszárazabb, elszomorító tényállás. Az itthon levők úgy biztosítják maguknak a győzelemhez szükséges állandó jókedvet, hogy nagyokat isznak, egyre többet isznak.

Nekem ugyan eddig nem volt módomban az ellenőrző fináncközegek adatait átvizsgálnom, de

pusztán felületes látásra is merem állítani, hogy a háború kezdete óta jóval több alkoholt fogyasztottak Magyarországon, mint békés viszonyok közt ugyanekkora időben.

Hiába adott ki a belügyminiszter alkoholellenes rendeletet ; hasztalanul tiltották el a katonák alkoholos vendégelését, azért a szeszes poharak csak csengnek Magyarországon, még pedig sűrűbben csengnek, mint azelőtt.

Magyarázza ezt valaki bárhogyan, én semmikép sem tudok mentséget találni számára. Nekem csakis az az elitélő szavam rája, hogy — szégyen, és gyalázat!

A mértéktelen alkoholfogyasztás máskor sincs egy ország kultúrájának díszére, de a legsúlyosabb helyzetében egyenesen megbélyegzésre ad jogot.

„Esztergom és Vidéke“ tárcája.

Ezer éve . . .

Kárpátoknak hóval föáött bércét Döngethetik pokolbeli öklök,

Loboghat az egész világ lángban, Tombolhat sok millió orosz öráög:

Nem féltem én mégsem a hazámat, Kegy vérünkkel csak győzelem járhat!

Ezer éve áll már szép hazánknak Gránitbércen épült sziklavára, Csapkoáhatta rémes morajlással Felkorbácsolt tenger vészes árja :

Meg nem rendült sziklaszilárd fala, Ezer vészben is helytállt a Haza ■'

Felgyújthatják havas Kárpátoknak Eenyveserdő koszorúzta bércét,

Öntözheti ezer szív vérárja, Megrabolván ezreknek is éltét:

Míg a Duna, Tisza vize árad,

Nem féltem én szép, magyar hazámat!

Ezer éve, hogy e magyar hazát Árpád népe szívvérével szerzé,

Es szent István Szűz Máriás zászlót Tűzött oda a szent Kereszt mellé: Hazánkat hát a jó Isten karja Szeretettel, átölelve tartja ■'

Jöhet ránk a világ minden népe,

Ezer pokol összes ördögével;

Nincs hatalom, mely minket legyőzve, Darabokra szakíthatna széjjel: Hazánkat az Isten tartja össze,

Élni is fog — örökös időkre /

Ssendrői József

Az egyenruha varázsa.

(Elbeszélés.)

Irta: Dr. Körösy László.

(Vége.)

III.

Három év múlva már Kosztolányi Oszkár kénytelen volt új egyenruhát varratni, annyira elhízott jólétében. Mig ez ur ilyen formán testben hatalmasan gyarapodott, addig Emiliának semmiféle szellemi élvezete sem volt.

A férj odahaza sohase társalgóit irodalomról, művészetről, hanem csak a napi állatorvosi élményéiről. Házasélete első jelszava: a kitűnő

konyha, teljesen kielégítette.

Emilia már csak duhaj magyar nótákat játszhatott az urának, mert egyedül azokat szerette énekelni.

Délelőtt rendesen hivatalos ügyeit intézte, délután pedig rubrikás jelentéseket szerkesztett és azokat kérlelhetetlenül felolvasta a fiatal vértanúnak. Hetenkint háromszor egész napra vidékre kocsizott. Este azután rendesen kócsagosan tért haza.

Ekkor érezte a fiatal menyecske az első undort. A borgőzös csóktól megborzadt. A léha beszédtől megriadt. Ilyenkor zongorája mellé menekült és épen azokat a kedves darabokat játszotta önmagának, melyeket még boldog és tiszta zárdái életében tanult. Ez volt egyetlen vigasza szegénykének.

Emilia egyik barátnője azonban észrevette a keletkező zivatart. De szülei mindig nyugodtan tértek haza, valahányszor Kosztolányi az ő neje új ékszereit vagy pompás kosztümjét mutatta be.

Ekkor jelent meg véletlenül a városban egy közös hadseregbeli hadnagy, szülei látogatására. A Bécsben tartózkodó tiszt csakhamar megismerkedett Emiliával is az ő barátnője társaságában.

A hadnagy már az első napon a kaszinóban különös szemmel nézte a gőgös állatorvos viselkedését. Másodnap pedig szánalommal nyújtott kezett az állatorvos feleségének.

Kosztolányiné az ő boldogtalanságát senkinek sem árulta el. Azt csak barátnője szeme vette észre. Ez a barátnő is három év óta házas. De már kétéves fiacskájával büszkélkedik. Emilia pedig mindig köny- nyezni kezdett, valahányszor a remek kis trónörököst ölébe vehette és megcsókolta.

A hadnagy az ő rokonánál, Emilia barátnőjénél nemsokára következő nyilatkozatot tette:

— Nagyságos asszony valóban sehogysem illik az urához. Ez az ember engem első társalgásával föl- háboritott. A kaszinóban ugyanis szentségtelenül plfecsegte ma nászéje történetét. És én ezért arcul ütöttem. Ebből persze párbaj lesz. De nagyságos asszony becsülete legalább tisztán megmarad.

Emíliát rettenetesen lesújtotta ez a hir- Egy egész világ omlott ekkor össze vele. Romokba dőlt házasélete. Zokogva borult barátnője karjai közé.

A hadnagy ezekkel a szókkal vigasztalta.

— Nagyságos asszonyom ne essék kétségbe, hanem adjon hálát az Istennek, ha megszabadul ettől az egyenruhás szörnyetegtől.

A földrengés rohamos eseményei 1 következtek egymásután. Kosztolányi