Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 91. szám

2

ESZTERGOM és VIDÉKE.

1914. november 12.

létesített hadikölcsönpénztárak ugyanis már az aláírási helyen kapott ideiglenes elismervények- re kölcsönt folyósítanak, mely kölcsön után a kamat a mindenkori váltóleszámítolási kamatláb szerint számíttatik. Tekintve pedig, hogy ez a kamatláb rend szerint a 6 %-on alul marad, előáll az az eset, hogy a kötvény tulajdonosa a felvett kölcsön után kisebb kamatot fizet, mint amennyit neki a befektetett tőke jövedelmez.

Már most abból a célból, hogy a felsorolt igen kedvező feltételekben ne csak a nagy tőkék részesedjenek, hanem agyü- mölcsöztetésnek ezt az előnyös alkalmát a kis emberek is kihasználhassák, a 100, 1000 és 10,000 koronás névértékű címleteken kívül még 50 koronás kötvények is hozatnak forgalomba. Ugyanezt a célt és egyúttal a vásárlók kényelmét szolgálja az aláírási helyeknek eddig még elő nem fordult nagy számban való megállapítása. Nevezetesen az aláírási helyek között szerepelnek ezúttal a magyar szent korona országainak területén az állampénztábizalommal fogom annak idején az eljegyzést szentesíteni. Erre pedig, hogy áldásos legyen, békés idő szükséges.

Várday Zoltán alaposan ismerte főnöke határozottságát, tehát nem vitatkozott tovább vele, hanem udvariasan elbúcsúzott.

II.

A Hatvani-cég elsőrendű tehetsége, Várday Zoltán hadnagy, másnap már találkozott Kornéliával a Margitszigeten.

A bankár remek és szellemes leánya valóban többet örökölt édes anyjától, mint atyjától. Mert anyai ágról szépséget, vidámságot és okosságot, apai részről pedig csak vagyont és nevet szerzett.

— Még csak egy-két napom van, aranyos Kornéliám, idehaza. Minden szóval takarékoskodnom kell tehát, hogy megértsük egymást.

— Pedig óriási kinai fal választ el minkét.

— Ezt az akadályt is elhárítom, aranyos Kornéliám, az én erős akaratommal. Én nem a bankár leányát akarom eljegyezni magamnak hanem az én szivem választottját. Én katona vagyok, tehát katonásan cselekszem. Tartsuk meg holnap az eljegyzést, mert holnapután már a hadsereg vőlegénye vagyok.

— Lássa, nem opponálok, édes Zoltán. De maga is jól ismeri papát. Ha az ő akarata ellen cselekszünk, nem lesz rajtunk az ő áldása.

•— Kornélia I Én most lemondok minden érzékenységről. De erős akarattal és szent érzéssel kijelentem, hogy én a maga jegygyűrűje nélkül nem bírnék a harctéren sokáig élni. Akarja, hogy megtaláljam a biztos halált ?

— Nem akarom, egyetlen Zoltárak, az adóhivatalok, az osztrák-magyar bank pesti főintézete és összes fiókjai, úgyszintén a postatakarékpénztár és vele az összes postahivatalok, mint annak közvetítő hivatalai, továbbá az Országos Központi hitelszövetkezet valamennyi tagjával, végül a nevesebb magyar és horvát pénzintézetek..

Ami pedig a kamat fizetését, vagyis a szelvények beváltását illeti, azt az állampénztárak, adóhivatalok, a postatakarékpénztár és a legelőkelőbb budapesti és zágrábi pénzintézetek fogják teljesíteni. A szelvények minden félévben, első ízben tehát 1915. évi május hó 1-én váltatnak be. A kamat minden bélyeg és egyéb adótól mentes.

Ezzel elősoroltuk mindazokat az anyagi előnyöket, melyeket a hadi kölcsön jegyzésében való részvétellel magának bárki megszerezhet. Járuljunk tehát minél tömegesebben hozzá a kölcsön összegének gyarapításához, vásároljunk minden szabad anyagi erőnkkel hadi-kölcsönkötvényeket, hogy ily módon hazánk szebb, gaznom. Csak azt akarom, térjen visz- sza győztesen és egészségesen.

— Ha ezt akarja, édes szivem, akkor azt is akarnia kell, hogy engem megnyugtasson.

— Tehát megnyugtatom Zoltán. Maga hivatása szerint a harcba indul. Én pedig itthon örökös híven háborúban maradok.

— Jól értsen meg, aranyos Kornéliám 1 Én szívesen szenvedek magáért a harctéren, miért ne számítsak tehát a maga erős akaratára is ?

— Jó édes Zoltánom. Tehát szenvedünk minda ketten. Ha arra gondolok, hogy az én Zoltánom a háborúban szenved, akkor már csak elviselem a mi palota-forradalmunkat.

— Köszönem édes szivem, lelkem, Kornéliám. Tehát tessék holnap délelőtt tiz órakor a mi lakásunkra fáradni: Egy óra alatt megtörténik az én harcias szivem legszentebb vágya.

— Ott leszek, Zoltán.

— Egyedül ?

— Anyuskámmal.

— Ezer köszönet!

Másnap, mikor a bankár a maga dolgai után járt, Kornélia és édes anyja Várday Zoltánék lakására indultak, komolyan és szótlanul.

Zoltán örvendező szülei társaságában egy ezredes és maga a daliás Terstyánszky hadtestparancsnok fo gadta a hölgyeket:

— A szép kisasszonyt most szerencsém van fölavatni az én legkedvesebb katonám, Várday Zoltán hadnagy menyasszonyának. Egyúttal az ezred honleányának. Én szeretem és becsülöm ezt a derék fiút. Boldog vagyok tehát, hogy ezt az ügyet elintézhettem.

Kornélia boldog örömmel fogadta Zoltán gyűrűjét és az érdekes társaság néhány percig elcsevegett. A haddagabb jövőjének alapjait megteremthessük.

Használjunk

hadisegély

póstabélyeget.

Hervadt virágszál.

Iszonyú fegyvercsörtetés, ágyúbömbölés és puskaropogás közepette megbénulnak a társadalom összes életnyilvánulásai. Csak egy gondolat, egy érzelem szállja meg a lelkeket: végigküzdeni és győzelmesen befejezni ezt a bűnös kézzel reánk erőszakolt gigászi harcot. Egy világrész lángokban! Tűzcsóvái átvilágítanak, átcsapnak Ázsiába, Afrikába; ott is ölik, gyilkolják egymást.

Ezen világrenditő harczizaj mellett homályba borul egymá- sik háború, a melyet évek óta folytatunk a bekében egy kérlel- hetlen ellenség ellen, amely rákfene módjára alattomosan rágja a nemzet reményének, a fiatal korúak életgyökereit. Ez az ellenség a tuberculozis, a tüdővész, amely kérlelhetetlenebb, mint a muszka a kozák, kegyetlenebb, mint a szerb komitácsi. Nincs az a véres háború — még a most

testparancsnoknak távoznia kellett Elbúcsúzott Zoltán is menyaszonyá- tól ezekkel a szókkal.

— Végtelen boldog és nyugodt vagyok drága Kornéliám ! A viszont látásra . . .

És elváltak mindnyájan, akik a háborús eljegyzésnek tanúi voltak.

III.

Másnap elbúcsúzott a főváros szemefénye, az ő ezrede. Katonazene kiserte a bevonulókat. Valamennyi katonának virágos volt a kabátja és a kedve. Az egész úton éljenezte a fővárosi közönség a hadfiakat. Tömérdek rokon kisérte őket a pályaházba.

Az utolsó percben, a nap első embere, a derék és népszerű Terstyánszky intézett néhány tüzes szót katonaihoz:

— Fiaim! Én is itt hagyom családomat és fővárosomat, mert hí a haza és a király ! A mi szeretetünk most honszeretetté válik. Életünkkel és vérünkkel védelmezzük tehát imádott hazánkat. Fiaim ! Együtt érzünk, együtt szenvedünk, együtt harcolunk és együtt győzünk, előre!

A hadfiak ekkor elbúcsúztak hozzátartozóiktól. Zoltán is így cselekedett. Sem az atyja, sem az anyja nem ért rá sírni. Hiszen az örömtől sugárzó fiuk szeméből csak rájuk is dicsőség áradt.

Az utolsó percben a hadtestparancsnok is barátságosan kezet nyújtott a szülőknek.

Éppen ekkor bontakozott ki a tömegből Kornélia az ő szüleivel. A bankár szokatlan lelkesedéssel igy kiáltott Zoltánra :

— Isten veled fiam!

A következő pillanatban Kornélia borult Zoltán keblére. Ekkor csattant lel az első csók ajkukon. A hadtestdühöngő sem — amelyben annyi ember elpusztul azellen- lenség előtt, sebesülés következtében és a háborúval kapcsolatos járványos betegségek folytán együttvéve, mint ameny- nyit a tüdővész dönt korai sírba csak egy évben is.

Békés küzdelmünk pedig már is szép reményekkel, sőt eredményekkel is biztat. Fölráztuk a közönséget eddigi tétlenségéből: „Halljátok meg, kegyetlen ellenség sűrű rendeket kaszál népességünkben. Védekezzünk!“ És tanítjuk, oktatjuk a társadalom azon rétegeit, amely- lyek leginkább ki vannnak téve a tüdővész támadásainak; ebből kifolyólag lassan átmegy a köztudatba a védekezés módja; és ennek eredményeképen már is konstatálható a tuberculozis okozta megbetegedés és halálozás csökkenése.

Most ránk szakadt ez a rettenetes háború; mögötte pedig ott settenkedik a fertőző nyava- lák egész raja. Typhus, vérhas, kolera, fekete-halál és pestis. Jellemzően hangzik az imádság; „Uram Istenem, óvj meg bennünket háborútól, pestistől (ragályos nyavalától) és drágaságtól.“

Megvan mind a három.

De felüti fejét fokozottabb mértékben a tuberculozis is.

parancsnokot is elragadta ez a fön- séges jelenet. Hangos örömmei rázta meg Hatvani Rudolf bankár gyé- mántos jobbját:

— Biztosíthatom Hatvani úr, hogy minden vagyonánál többet ér a maga kincse, a remek leánya, aki most már ezredünk egyik védő szelleme! Gratulálok j

Kendők lobogtak, szivek égtek, szemek lángoltak, mikor az ünnepelt budapesti fiúk a vonatra léptek.

Zúgó éljenzés némította el a gőzkocsik kerekeit. Végre eltűnt a hosz- szú vonat, mint valami óriási meteor.

Hatvani Rudolfot körülvették az ostromló notabilitások. Mindenki gratulált neki azért, hogy a tábornok őt ennyire kitüntette. Végre annyira elérzékenyült, mintha csak fájt volna, hogy ellenezte az eljegyzést. Erről azonban a világ nem vett tudomásul semmit.

Azután, hogy valamikép megengesztelje lelkiismeretét és saját érdemének zsirálja az eseményt, leánya és felesége gaádiumára ezt mondta:

—- Igenis báró úr, ennek meg- kellett történnie. Igenis hazafias kötelességem volt hozzájárulni az el- jegyzéshes. Hiszen Várday Zoltán az ezred szemefénye.

Csak mikor már kiszabadultak a tömegből és fogatukba telepedtek, szólalt meg őszintén a bankár:

— Miért nem hívtatok meg en- gemet is az eljegyzésre ? Hiszen veletek örvendeztem volna. De hála Istennek, hogy megtörtént. Zoltán most nyugodtan indulhatott a harctérre. Hát kinek van igaza ? A bankárnak, vagy a papának ?

— Az aranyos papának ! — ujjongott Kornélia és összecsókolta atyja arcát. — Most már nálunk is szent a béke ! Éljen az aranyos

'papa 1