Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 82. szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1914. október 11. kell hagynunk, midőn meg kell válnunk azoktól, kikért itten él­tünk küzdöttünk és fáradtunk. Kedveseink, kik a csatatéren dicső halállal haltak meg, a Mindenható trónusának zsámo­lyánál esedeznek, hogy az igaz­ságos Isten, a hadaknak Ura, ne hagyja győzelmeskedni a hazugságot az igazság felett. És bár félünk a haláltól, mégis vannak kik nem egyszer, de kétszer halnak meg, még pedig azok a hazugok, kik igaz­ságtalan háborúval vétkeznek az emberiség, a nemzet szent jo­gai ellen. Egyszer meghalnak akkor, amikor az igazságért küzdő ellenfél leveri és meg­semmisíti őket és egyszer meg­halnak akkor, midőn ellenük fordul az igazság felháborodása. Kétszer halnak meg és két háborút veszítenek a hazugok, egyszer az erők háborúját és másodszor az erkölcsök hábo­rúját. Az erkölcsök háborúját elveszítették a nagy világ előtt, mikor ellenünk fegyverkeztek és fegyvert fogtak. Nincs ré­szükről az a világhírű győze­lem, mely az ő eljátszott tisz­tességüket és az azon ejtett nagy csorbát kiköszörülje. A népek lelkében megnyilatkozott istenítélet a becstelenség bűné­vel vádolja az ellenünk harcoló cinkos szövetkezett nemzeteket. Az eddigi fényes diadalok után csak mi, a becsületnek és igazságnak fegyverével küzdő népek, remélhetünk föltámadást. Ha a jelen idő mozgalmas ritettem a természetet, hogy a kis fiam örökölte a nagyszüleim tulaj­donságait természetesen a hosszú életet is ! ! Igen barátaim kezemben tartom a hosszú élet titkát! Kinos csend követte szavait. Ba­rátai arcán kételkedés ült. Mikor meg­érkeztek budapestre, a legtöbbje szót­lanul kezett szorított vele és elvál­tak. Dr. Moór kémlelve nézett körül a perronon ; csodálkozott, hogy a fe­lesége nem várja, holott sürgönyö- zött neki; tétován és lehangolódva hazahajtatott egy bérkocsin. Otthon a legnagyobb felfordulást találta. Kérdezősködött a felesége után ; senki sem felelt neki; mindenki szaladgált ide-oda megzavarodva' A szobalány egy tál jeges vízzel jött ki a hálószobából; Moór félre taszí­totta szó nélkül és berontott. A fe­lesége kibomlott, összekuszált hajjal a földön ült szinte kuporogva és úgy bámult, mint egy elkinzott beteg állat. A szoba tele volt éther- szaggal és három orvosprofesszor állt a kis fia zöld hálós ágyacskája előtt rettentő komoly képpel. Remegő idegekkel furakodott közéjük. A kis fia teljes csodás, emberfeletti szépségében ott feküdt halva. Az orrából egy kis véres hab szivárgót ki lassan. Dr. Moór összeroppant gerinccel állt sokáig, mozdulatlanul. Azután halk, fátyolozott hangon megszó­lalt : — Istenem, Istenem, miért bün­tetsz ennyire ? . . . • napjait szemléljük, de sok min­den feltűnőt látunk, ami leköti figyelmünket. így a velünk szembe jövők arcáról lerí a kíváncsiság, mintha csak kér­deznék : Mi újság? A könyves boltok előtt, mindig látunk cso­portosulást, hogy mielőbb ol­vashassák a legújabban érke­zett híreket. Ha két ismerős összekerül, ezzel kezdik a beszélgetést: Hallotta barátom, hogy a poro­szok Parist ostromolják, a mieink pedig előre nyomulnak Galíciában, hogy felszabadítsák Orosz-Lengyelországot? A másik meg folytatja, hogy véreink Szerbiában is fényes győzelmet aratnak. Hollós Má­tyás egykori Szendrővára ismét magyar kézre került. Bár ez volt első nagy győzelmünk a deli harctéren, de mindenképpen méltó az északi seregeink vi­lágraszóló diadalaihoz. Sabác bevétele Szerbia bevételét je­lenti. Igaz, hogy voltak nagyobb összeütközések és a mi ré­szünkön nagyobb győzelmek is, de a mi hitünk, hogy a mint Sabácot elfoglaltuk, úgy elfoglaljuk egész Szerbiát is, mert Sabác elfoglalása elhárí­totta a legsúlyosabb akadályo­kat előre vonuló seregeink elől. Igaz, hogy a francia és orosz hazugságok következté­ben a fanatizált szerbek átlép­ték Szerbia határát, de Mitro- vicánál megfizették vakmerősé­güket, úgyannyira, hogy egy időre elmegy a kedvük a ha­táron túl menni. Ezek után a győzelmek után a többiek auto­matikusan következnek, de nem is lehet másként, minthogy a hazugoknak kétszer kell meg- halniok. A balkáni ördög szelencén Sabác volt az a rúgóra járó gomb, melyet csak meg kell nyomnunk, hogy a felpattant födél alul kivesse magából a hazugság ördögét. A gombot megnyomtuk, most már bújnia kell Petár királynak a többi szerb ördögökkel együtt. A jövő történetírója vaskos köteteket irhát a mi csapataink hősiessé­géről. Nemcsak északon, hanem délen is leonidászi győzelmet vívtak és arattak katonáink. így beszélgetnek a járóke­lők egymásközt mintegy báto­rítva magukat, hogy reményük­ben ne csüggedjenek. Az ellenség sajtójának ha- zudozása egy vonalnyival sem térítheti el utjokról a világese­ményeket. Aminek történnie kell, az most mar a megindult események belső törvényszerű­ségétől függ. Nincs ország a világon, amely más szerepet vállalhat, mint aminőre léteié­nek föltétele kényszeríti. A ha­zug hatalmasságok szerepe, hogy kétszer haljanak meg. Az orosz, a francia diplo­mácia hiába osztogatja a sze­repeket, hiába kínálja vutkis barátságát, hiába fenyeget ha­ragjával, a népek megérezték, hogy ezeknél van egy felsősé- gesebb erő és ez a világtörté­nelem ereje. Mi minden eshetőséggel szá­moltunk, mikor az orgyilkos szerb nemzetnek a háborút meg­üzentük. Mindent meggondol­tunk és mindent megfontoltunk, mikor a boszuálló fegyvert ke­zünkbe vettük. Még arra is gondoltunk, hogy erőink elosz­lása a mi hazug ellenségeink­nek kedvez. De még ettől sem féltünk, erőink eloszlása is ed­dig nekünk kedvezett. A háborúnak ilyen diadal­mas folyamán, csak a korlátolt kozák eszme remélheti az en- tent hatalmak sikerét. Áz ese­ményeket megfigyelő ember már látja, hogy győzni csak az igaz­ságnak lehet. A mi halálra szánt bátor katonáink végig harcolják ezt a világháborút, nem nyugodva addig, mig az ellenséget vég­képpen meg nem semmisítik, mert jövő biztonságunk garan­ciáját csak azzal szerezhetjük meg, ha ellenségeink felett a felsőbbséget monarkiánk ré­szére kivívhatjuk. Pataky Béla. A cár mint katona. Mint minden orosz nagyherceg, a mostani cár is a Preobraszky-gárda- ezredben szolgált. Tizenkilenc éves koráig azonban nagyon ritkán jutott érintkezésbe az ezred tisztikarával és csak akkor rendelték ki tényleges szolgálatra a Krasznojeszelo mellett levő táborba. Mikor ez a titokban tartott szándék röviddel valóvá vál- lása előtt kiszivárgott, az ezred tiszt­jei nem nagyon örültek az őket ért megtisztelésnek, amelyet ugyan meg­tudtak becsülni, azonban attól féltek, hogy a nagyherceg belépése a tiszti­karba kellemetlenségeket fog okozni, szétrombolja majd a tisztikart. Az új kollega érkezésének első következmé­nye az volt, hogy az összes tisztek szabadságkéréseit a táborozás idejére visszautasitották. Spártai egyszerűségre az új tiszt­nél láthatólag nem fektettek súlyt. Az ezredparancsnoknak külön barak­kot kellett számára berendeznie, amely semmiben sem különbözött az előkelő villáktól és hatalmas bútor- kocsik hozták az előkelő berendezést és bútort. Ez azonban nem volt elég, mert egy 24 személyes konyhaberen­dezéssel részére külön konyhát is építettek. Tizenegy kocsi hozta a szükséges lovakat és a szolgasze­mélyzetet 37 emberből állt. Minde­nekelőtt azonban a trónörökös sze­mélyi biztonságáról gondoskodtak. Kamerski, a gárdatestőrség ezredese, akire e nehéz feladat hárult, az ösz- szes szomszédos községekben őrsé­get szervezett, amelyeknek a gyanús személyekre kellett ügyelniök és ezen­kívül a hadtestparancsnokság is kü­lönös rendszabályokat léptetett életbe. Polgárőrséget szerveztek az önkéntes jelentkezőkből és ezenkívül az ezred legénységéből is külön őrséget is ál­lítottak fel, amely éjjel-nappal vigyá­zott a trónörökös házára, szolgála­tukat azonban úgy kellett teljesiteniök, hogy a cárevits lehetőleg ne vegye észre. Az ezredparancsnoknak ezen­kívül két titkos rendőrt is rendelke­zésére bocsátották. Megérkezésekor Miklós Alexand rovits főhadnagyot, mint a trónörö­köst üdvözölték. Az ezred díszben állt és parancsnoka, Szergej nagy­herceg, a cárevits nagybátyja, aki később oly rossz befolyással volt a cárra és akit bomba tépett szét, maga tette meg a jelentését. Ezután azonban a trónörököst beállították megfelelő helyére és végig csinálta a gyakorlatot. A szolgálatban szerénynek és en­gedelmesnek mutatkozott a magasabb és szeretetreméltónak az alacsonyabb- rangu tisztekkel szemben. A cár elég jó lőtt, de dijat nem tudott kapni. Állandóan a tisztikarral étkezett és azok az élelmicikkek, amit pétervár- ról hoztak, mindennap nagy kocsik­kal, a szolgaszemélyzetnek jutottak. A tisztikar tulajdonképeni életét azon­ban nem ismerte meg. Szergej nagy­herceg eltiltotta, hogy unokaöccsével bármi kellemetlen eseményt tudassa­nak és az ország ügyeiről vagy po­litikai dolgokról nem volt szabad be­szélni vele. A trónörökös ritkán lá­tott újdonságokat, politikai cikket pedig sohasem olvasott. Apjáról, akit nagyon tisztelt, mindig úgy be­szélt „gossudar“ (az uralkodó), any­ját mindig „mamascha“-nak nevezte. A gyakorlatokon nagy örömmel vett részt és nemkimélte magát. Szergej nagyherceg különben arra törekedett, hogy az orosz had­sereg állapottát minél rózsásabb szín­ben tüntesse fel előtte és azt a hitet gyökereztesse meg benne, hogy az orosz hadsereg legyőzhetetlen. Mind a kettő, ugylátszik, sikerült, amit a mostani háború, melyet az oroszok próbálnak, csakhogy a kijózanodás keserves csalódást fog a minden oroszok cárjánál előidézni. A véres szerb trón. Az a két dinasztia amely eddig Szerbiában uralkodott, szerb herce­gek és herceggyilkosokból tellett ki. Az Obrenovics és Karagyorgye- vics-dinasztiák, amelyek azon fára­doztak, hogy Szerbiát felszabadítsák a török iga alól, sikereik után véres csetepatéba keveredtek s árulással és gyilkossággal oparáltak egymás ellen. A Karagyorgye-házból származott az új Szerbia első fejedelme Kara Györgye, az ősapa, egy parasztfiú. 1804-ben, mikor a törökök ellen meg-

Next

/
Thumbnails
Contents