Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 80. szám
Esztergom, 1914. XXXVI. évfolyam. 80. szám. Vasárnap, október 4. POLlTlKfí/és TRRSRDRLMILfíR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : i SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM $ TELEFON 21., $ HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ i KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI T ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t FŐMUNKATÁRSAK: DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ laptulajdonos és a szerkesztésért FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FLLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. 6 K HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Győzni vagy meghalni! íme, amitől féltünk, amitől rettegtünk bekövetkezett. Egyik óceántól a másik óceánig égnek a tábortüzek. Rettegtető lángkoszorú övezi Európát egyik szélétől a másik széléig és fegyveres rengeteg ember erődök rengnek Europa szinterén. És Európának nincs egyetlen nemzete is, amely meg ne mozdulna. Egyik követelő, a másik meg mint ados vértezi fel magát, a harmadik, negyedik és így tovább minden semleges volta mellett is készen, íegyverben áll, hogy támadjon, vagy védekezzék a szörnyű leszámolásban, amely megalázásra fogja kényszeríteni a bűnbe esett népeket. Anglia is belekeveredett a piszok mocsárjába. Elhagyta józan esze. A lótej, mellyel az „Eszfcefgom és Vidéke“ tárcája. ÜZENET. Valahol a Kőrös partján Nádfödeles kicsi házban, Katonafiát siratja Édesanyja talpig gyászban. . . . Valahol a szerb határon Egy magában, búsan, árván; Levelet ír egy katona Odakinn az esti vártán. „. .. Édesanyám, drága lelkem, Ne sirasson, ne könnyezzen, Hazamegyek nemsokára; — Csak a rácot megtanítjuk Emberségre, bátorságra ..." Fikó Sándor. Kardos leány. (Elbeszélés.) Irta : Dr. KőrÖsy László. Nagyon sokáig tartott az az első kemény csárdás. Mindenki abban- hagyta már, csak Baranyay Lajos orosz cár megkínálta, elvette komoly, józan gondolkozását Anglia világuralmát nem fenyegette háború, Németország és monarchiánk tiszteletben tartotta volna semlegességét. Mégis mi vitte őt a csatatérre? Mi más, mint országának hazug kormányzói, kik elbizakodottságukban megfelejtkeztek eme közmondás igazságáról, hogy aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Maga kereste sorsát s ha a háború végeztével nem dicsőség, hanem szégyen lesz a takarója, magát okolhatja érte. Anglia hadba állása kiszélesítette ugyan a háború színterét, de ez csak magára az angol nemzetre lehet végzetes. A német hadseregnek fényes győzelmei s monarchiánknak mind északon, mind délen sikeres előnyomulása után a majárta tovább rendületlenül. És csak azért sem szakította félbe, mert a főrendező ráparancsolt a cigányra, hogy végezze be. A hazárd ember Kinizsy Pál vad szenvedélyével ragadta magával lobogó táncosnőjét. Azt hitték, hogy összetöri. És folytatta szilaj tűzzel, félelmetes erővel, csapongó fektelen- séggel. A cigány remegett, féltette a száraz fáját, de még inkább csontjait. A rendezők savanyú képet vágtak. A főispán a fejét rázta. És az egyik megyei daliás aljegyző már két katonatiszttel kezdett tárgyalni a terem sarkában. Végre kitombolta magát. A táncosnőt senkise merte többé táncra kérni a szünóra előtt, de még saját férje sem, akinek öt percenkint más színű arcjátéka volt. Baranyay Lajos pedig diadalmasan letelepedett a pihegő asszony mellé, aki egy szót sem birt szóllani és úgy mosolygott reá, mint szilaj tréfája elcsigázott áldozatara. Egyszerre csak odalép a kikapós és kimerült asszonyka mellé egy karcsú, barna úrleány és hangosan ezt mondja : — Gyere innen a mi társaságunkba ! gyár nemzetnek és a vele együtt érző és küzdő nemzetiségekkel csak ezen felkiáltás hangzik el ajakáról: „Győzni, vagy meghalni!“ Vagy győztesen kerülnek ki az ármányok, fondorkodások, cselszövések es hazugságok által reánk kényszerített háborúból, vagy igazságunk mellett is elbukunk. Eddigi győzelmeik a szövetséges hadseregeknek fent és lent, északon és délen, keleten és nyugaton hirdetik, hogy velünk van a mindeneket bölcsen vezérlő nagy Úristen. Nincs tehát okunk félni és aggódni hazánk sorsa és jövője miatt, sőt erős hitünk Istenünkbe helyezett bizodalmunk és reményünk, hogy édes fiainknak halált megvető lelkibátorsága és katonáinknak csatatéren kifolyt vére, gazdag magvetése lészen nemzeti szabadOlyan határozott hangon, parancsoló módban mondta, hogy a fáradt menyecske nyomban engedelmeskedett. Ott hagyta tehát jobbról statisztálló urát és balról veszedelmes gavallérját a faképnél. Amint üres maradt a táncosnő helye, a két szomszéd összenézett. — Ugyan ki ez a kardos leány ? — kérdezte Baranyay lehangoltan. — Sógornőm, — válaszolta az erélytelen férj. — Mondhatom, hogy igazi kuruc lány ! — De még milyen ! — Parancsol az kérlek, még az édesanyjának is. — És az engedelmeskedik ? — Hogyne, ha a leányának igaza van. Például. Mindig ő szabja meg a bál végét. Amint azt mondja: anyuskám, megyünk ! akkor nincs olyan báli hatalom, amely megmásítaná szándékát. Baranyay Lajos a bajuszát pödörve, maga elé merengve így szólt: — Azt szeretném én látni 1 — Hát csak próbáld meg. Majd kinevetnek. — Hát megpróbálom! Vezess oda pajtás és mutass 'be. Hadd legyen már egyszer egy leányismerősöm is. Úgysem ismerem ezt a nebánts-virág fajtát közelebbről. Ságunknak és hazánk függetlenségének. Még csak a háború elején vagyunk és a győzelmes Németország Belgiumon keresztül Páris felé nyomul előre. A francia nép rettegve gondol 1870-re és félelemmel várja a leszámolást. Férfiak és nők tiltakoznak a háború ellen. A nép nem akarta ezt a háborút, melyet az orosz barbárság idézett elő. A francia nép kijózanodott az orosz bátorságból, mert látja, hogy ez a háború nem más, mint a vutki és a kultúra küzdelme, Anglia és Franciaország a barbárság mellé szegődött és ezzel olyan világháborút idézett elő, amilyen még nem volt és nem is lesz. Olyan világháborút, mely megújulást és felszabadulást igér az elnyomott nemzeteknek. Minden puskagolyó A nem egészen fellegtelen kedvű megyei birtokos szívesen megragadta a kínálkozó alkalmat, hogy vissza- származzék feleségéhez, aki szónélkül, a faképnél hagyta. Az egész báliterem csak Bara- nyayra volt kiváncsi. Azt hitték, hogy megint folytatja menyecskéjével rakoncátlan dáridóját s megint eljár egy mesebeli toborzót. Hanem szépen csalódtak. Oda se nézett a menyecskének. Egyenesen a magas, barna úrleány felé tartott, akit körülzsibongtak a vármegye szeladónyjai sokkal több szalóncukorkával, mint ötlettel. Az édeskedő társaság rögtön szétrebbent, mihelyt a szalonok hires betyárja megjelent. Ékkor mutatkozott Baranyay Lajos először a gyávának. Most a kardos lány, amint bemutatták, végignézett rajta, azután megragadta testvére karját és elment sétálni. A hires gavallér megsemmisülten állott helyén. Még soha senki sem vetette meg. Eleinte ostobán bámult a kardos leány után, majd erős homlokát törülte meg, azután odafordult a mamához, aki a megye egyik legkedvesebb és legtisztesebb matrónája volt.
