Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 61. szám
1914. julius 30. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 ság azt képzeli, hogy nem képes az ura leikéhez a megfelelő utat megtalálni. Pedig ez rengeteg tévedés! A legmakacsabb férjet is könnyen kormányozhatja felesége, ha jól megérti. És ehhez a megértéshez senkise sajnálja az időt. Mert ha már valamelyik nő kezét nyújtotta a férfiúnak csakis azért, hogy élettársa legyen, akkor ne sajnálja a fáradságot férje alapos kitanulmányozására. Ha már a megismerés tökéletes, akkor a nő végtelen örömet és boldogító megnyugvást érez. Mert azalatt az idő alatt, mig férje valódi jellemét iparkodik megismerni, ugyanakkor megismerkedik önmagával is. Ekkor azután igyekezzék a nő kettejük külömböző természetét olyan művészettel összeegyeztetni, hogy mindketten állandóan boldogok legyenek. Az igazi boldog házasélet csak azután virrad mindkettőjükre ! Reményiem kedves olvasóim, hogy nem végeztem hálátlan munkát, mikor egy nagyszellemű amerikai nő eszméit Esztergom termő humúszába ültettem. Szirén. Tüntetések a háború mellett. Esztergom város közönsége napnap után lelkesedéssel ad kifejezést afeletti örömének, hogy a meginduló háború majd végét fogja vetni azon nyomott közállapotoknak, melyeket a Szerbiával való feszült viszony idézett elő. Legelőször vasárnap este kezdődött egy parázs tüntetés, melyet a helybeli középiskolák nagyobb növendékei indítottak meg. Először alig 10—20 fiatalember volt csak együtt és a fellobogózott vármegyeháza előtt éltette a háborút, abcugolta a szer- beket. Azonban előkerült valahonnan egy nagy nemzeti lobogó és nyomban felhangzottak a „Himnusz“ akkordjai, melyek épen alkalomszerűleg küldik a honfikeble sóhaját a magyarok Istenéhez: Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel! És mintha a földből nőtt volna ki, egyszerre százakra menő közönség verődött össze, mire a menet a Széchenyi-térre ért. Itt közkívánatra Dvihally Géza intézett néhány buzdító szót a köréje gyűlt ifjúsághoz, azután megindult a csapat a tüntető útra. A „Központi Kávéház“ és a „Fürdő-vendéglő“ elé kijött a cigány- zenekar és a „Rákóczi-induló“-t játszotta a lavinaszerűig egyre növekvő lelkesedő tömegnek, mely példás rendben a primási palota elé vonult. Itt Meszleny Pál főispán mondott rövid beszédet, melynek nyomában orkánszerű erővel hangzott a kiáltás: — Vesszen Szerbia ! — Éljen a magyar király ! — Éljen a Monarchia! — Éljen a hadsereg! A tüntető menet innen a szigeten keresztül a „Korona“-kávéház elé ment, hol szintén a cigányzenekar fogadta a nagy népáradatot, mely a Széchenyi-téren a legnagyobb rendben széjjeloszlott. Másnap, hétfőn este 8 óra után a Kossuth Lajos-uccai kaszárnya előtt az előző napinál is nagyobb számban gyűlt egybe a közönség, mert hire ment, hogy a helybeli gyalogezred ekkor érkezik haza a nagygyakorlatról. Azt a viharzó lelkesedést, mely itt a katonák megérkezésekor kitört, leírni nem lehet. Boeríu János ezredest a lelkes tömeg a vállain vitte a kaszárnyába. A dal, éljen és tüntető jelszavak tarka zűrzavara, az ovációt megköszönő tisztek magasra emelt meztelen kardjainak csillogása, a lengő zászlók, zsebkendők, kalapok és maga az ezernyi nép oly feledhetetlen látványt nyújtottak, melyet leírni nem, csak elképzelni lehet. Az ezred bevonulása után Boeriu ezredes a kaszárnya kapujából magyar nyelven köszönő szavakat intézett a néphez, melyeket azonban elnyomott a nagy zsongás és a távolabb levők szüntelen éljenzése. A sokaság innen a Széchenyi- térre vonult, hol Dvihally Géza lap- szerkesztő, Magos Lajos, lapunk munkatársa, Kemény László egyet, hallgató és Dózsa Jenő színművész intéztek lelkes beszédet a közönséghez. A lelkes közönség most ugyanazon útvonalon, mint vasárnap, ismét tüntető sétára indult, de a vasárnapinál sokkalta nagyobb számban. Az utbaeső vendéglők cigánybandái most már a tüntető menet élére állottak és úgy húzták a „Rákóczi“ és „Klapka-indulót“ és egyéb tüzes nótákat. A primási palota előtt ismét Dvihally és Dózsa szónokoltak, ez utóbbi kihirdetvén, hogy a Kossuth- nótát most már igy kell énekelni : Ferenc József azt izente, Szükség van a regimentre. Ha mégegyszer azt izeni, Szerbiába fogunk menni 1 A Széchenyi-téren újra a legnagyobb rendben oszlott szét a tüntető tömeg. Kedden este a helybeli katonaság zenés takarodóval hálálta meg Esztergom polgárságának az előző napi feledhetetlen tüntetést. A takaródon az itt időző összes tisztek is részt- vettek, a népszerű ezredessel együtt. A takarodót — az előző napi tüntetésekből érthetőleg — ismét ezrekre menő néptömeg követte; éltetve és abcugolva aszerint, amint a monarchiát, vagy a szerbeket emlegette-e valamely hangostorkú népvezér. A színházban Biró Lajos aktuális darabjának, az „1903“-nak előadása közben ugyanekkor szintén zajos tüntetés volt, midőn Dózsa a főszerepben — szerepéhez híven — Szerbia elpusztítását, mint Európa békéjének legelső feltételét hirdette. Riporter. Beszámoló az értesítőkről. (Folytatás.) 4 A tanítóképző értesítője. Az intézet fenntartójának, dr. Csernoch János hercegprímásnak bíborossá kreáltatása alkalmából lefolyt ünnepségek jelentőségét méltató cikk vezeti be a helybeli tanítóképző-intézet most megjelent 1913-14. isk. évi értesítőjét. Az értesítő második közleménye a tanítóképző volt korán elhunyt igazgatójának, Guzsvenitz Vilmosnak emlékét örökíti meg méltóképen. Az iskolai év története, valamint az értesítő több adatai is azt bizonyítják, hogy a tanítóképző-intézet vezetősége az elmúlt évben is azon az úton haladt, amely már annyi elismerést s országos hírnevet szerzett ezen iskolánknak. Az évközben rendezett érdekes tanulmányi-kirándulásokról részben a vezető-tanároktól, részben a növendékektől olvasunk az értesítőben kimerítő beszámolót. A Mária-Kongregáció és az Önképzőkör tagjai dicséretreméltó módon működtek az elmúlt év folyamán. Csak sajnálni tudjuk, hogy az ünnepségek, amelyeknek tartalmas programmját az értesítőben olvassuk, nem voltak nyilvánosak, s igy különösen a tanítóképző elismert kiváló ének- és zenekarának előadásában nem gyönyörködhettünk. Az intézet III. éves növendékei az elmúlt évben tűzoltói tanfolyamon vettek részt, mig a II. évesek a főgimnázium és főreáliskola ifjúságával együtt a céllövésben nyertek kiképzést. A tanítóképző segelyegylete évről- évre nagyobb arányokban képes a szegénysorsú tanulók támogatására. A jótéteménj'-ek főösszege, amelyben a képző-ifjak az elmúlt évben részesültek: 10.486 korona. Szépen gyarapodtak az iskola tanári és ifjúsági könyvtárai és egyéb gyűjteményei is, részben ajándékok részben vétel utján. Közli még az értesítő a tanári kar tagjainak személyi adatait, a végzett tanítási anyagot és a tanulók névsorát. Az egyes tanulók osztályzatait az értesítő — igen helyesen — nem közli, ehelyett a statisztikai táblázatok között találunk részletes kimutatást az osztályonként és tantárgyanként elért eredményekről. Az értesítőt a képesítő- és kántor- képesitő-vizsgálatokról, a gyakorló iskoláról szóló jelentések, statisztikai kimutatások és a jövő iskolai évre vonatkozó értesítés fejezik be. * * * A polgári leányiskola és a női kereskedelmi tanfolyam igazgatósága intézetük értesítőjének megküldésével nem tisztelte meg lapunkat — igy azokról ismertetést adni nem áll módunkban 1- go. Orkánok megyénkben — Égi háború — földi háború ! — A földi háborút, mely most any- nyira lázban tartja a kedélyeket, a múlt hét folyamán rettenetes égi- háborúk előzték meg. Mintha csak a természet azt akarta volna megmutatni az emberiségnek, mily pusztítás, mily kár, mily kétségbeesés következik egy-egy háború után 1 Az égi- háború csak földi javainkban tett ezrekre menő károkat; a földi majd szellemi és kulturális tekintetben csinál megmérhetetlen rombolást, halált, szívfájdalmakat. De meg kell nyugodnunk a vál- tozhatatlanban 1 Egyikről sem tehetünk. Mindkettő felettünk álló, emberi ésszel nem mérhető, végtelen Hatalom szent akarata 1 A gyarló ember csak porba hullva, mellét verve engedelmeskedhetik ennek a felsőbb akaratnak, mondván: „Uram irgalmazz!“ * A múlt csütörtöki ítéletidőről lapunk legutóbbi száma már részletesen megemlékezett, e tudósításunk azonban inkább csak a helyi viszonyokra volt tekintettel. Alább közöljük az időközben hozzánk érkezett vidéki tudósításokat: Bikolról ezt írja egy olvasónk : F. hó 23-án d. u. V2 4 órakor nyugat felől fekete felhők tolultak az égboltra s egy pár perc múlva oly óriás szélvihar keletkezett, milyent — öreg ember vagyok — de még soha nem értem. Mennydörgés és villámlás kíséretében pusztított a bősz elem egy teljes félóra hosszáig száz éves fákat gyökerestől döntött ki, épületek tetejét rombolta meg. Az eddig learatott 4000 kepe gabonát mind szerte szórta s hordta a kévéket, mint a tollat szerte-szét. A takarmány-kazalokat szétbontotta, az épület cserepei a levegőben röpködtek. A vihar óriási károkat okozott. Szerencsére emberélet nem esett áldozatul, csak egy gyengébb természetű sebesülés történt. Volt jég és eső is, de aránylag nem nagy mérvű. Béláról ezt írja tudósítónk: Bélán és környékén oly rettenetes orkán pusztított 23.-án délután, amilyenre a legöregebb emberek sem emlékeznek. A szép, meleg nap délutánján 3/*4 órakor hirtelen sötét felhő tűnt fel a láthatáron, mely elképzelhetetlen gyorsasággal közeledett, egy szempillantás alatt itt is termett oly mérhetetlen erős széllel, amely minden fogalmat felülmúl; százméternyi vastagságú porréteget, szalmakévéket, vastag faágakat, cserepeket, épületekről bádoglemezeket és minden elképzelhető és elképzelhetetlen dolgokat hozva magával, melyeket úgy széjjelszórt, hogy eredetüket még csak elképzelni sem lehet. Vastag fákat tövestől csavart ki, melyeket utakon, házakon, kerteken oly össze-visszaságban fektetett el, hogy az földöntúli rakoncátlan erők szilaj játékának tetszik. A legszilárdabban épült házakat bolygatta meg, mig az apró, nádfedeles, föld- bebujt kis házikók fölött — mintha őket erejére méltatlanoknak találta volna — gőgösen tova száguldott. Képzelhetni, mily óriási pusztítást vitt végbe a vad orkán a gabonaföldeken 1 A levegőben a kévék ezrei röpködtek, amely látvány egy eljövendő kor légi háborúját idézte képzeletünk elé; repültek a kis aeroplá- nok messze messze, mindég fogyva, mig végre egészen elfogytak. Másutt arattak. Szép idő lévén, a gabona markon volt; a gazda összetett kezekkel nézte, mint cibálja el az utolsó szálig a tolvaj szélsuhancok veritékes munkája gyümölcsét. A kár óriási, mert aki össze is szedte kévéit, csak szalmát talált, de azt is keveset. A
