Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 59. szám
1914. Julius 19. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 E statisztika szerint: középiskolákban fekszik . . 33.252,557 K kétjogakadémiaalapítv.költsége 400.000 „ 31 hittudományi főiskola alapítási költsége .................... 3,100.000 ,, felső leányisk. alapít, költsége 1577-235 ,, 42 tanítóképző alapít, költsége 5,040.000 ,, polg. iskolák alapít, költsége 10,440.000 ,, a népiskolák kegyúri költsége 14,000.000 „ Összesen 66,809.792 K A fenntartási költség évenként a következő összeget emészti fel: a középiskoláknál..................... 6,227.044 K két jogakadémiánal .... 200,000 „ 31 hittudományi főiskolánál a szemináriumokkal . . . 1,550.000 „ a felső leányiskoláknál , . . 169.700 ,, 43 tanítóképzőnél .................... 1,260.000 „ a polgári iskoláknál .... 2,610.000 ,, a népiskoláknál ..... 2,100,000 ,, Összesen 14,116.744 K A kormány ezen összeállítása az 1912—13. tanévre vonatkozik. Ebben az évben 3919 tanár és tanító volt alkalmazva és 98,548 tanuló részesült részben az elemi s részben a magasabb iskolai képzettségben. Ezek után csak azt az egyet kérdjük a radikális párttól, hogy melyik magánvagyon hozott a közjóért: a magyar kultúráért ekkora áldozatot ? E. K. Beszámoló az értesítőkről. (Folytatás.) 2 Az intézet volt tanítványai örömmel emlékeznek meg diákéveikről s szívesen jönnek össze az érettségi évfordulók alkalmából találkozókra. Az elmúlt évben egy huszonötéves és egy húszéves találkozóra gyűltek össze a főgimnázium volt halás tanítványai. Az évente szokásos iskolai ki- rándulás színhelye ezidén a Balaton környéke volt. Csak helyeselni tudjuk az intézet vezetőségének azon eljárását, hogy az ifjúságot ahelyett, hogy sok más iskola példájára — külföldi kirándulásra vinné, hazánk szebb vidékeivel: a Tátrával, a Balatonnal stb. ismerteti meg. Még ör- vendetesebb volna, ha e kirándulások programmjába a rendezőség a jövőben nagyobb aldunai, erdélyi, magyar-tengerparti utazásokat is felvenne. Az érdemsorozat és az érettségi vizsgálatok ezidei szokatlanul jó eredményének ismertetése után a statisztikai adatokat közli az értesítő. Ezek inkább csak a szakembereket érdeklik, de ők bizonyára szívesen vennék, ha különösen a tanulók osztályzatait — nemcsak összevonva, hanem osztályonkint és tantárgyan- kint részletezve, (esetleg százalékok ban is) közölné az értesítő, amint az régebben szokásban is volt. A statisztika száraz számadatait vizsgálva egy olyan jelenség ötlik szemünkbe, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül. E jelenség : hogy a főgimnázium tanulóinak száma évről-évre fogy, s különösen az elmúlt évben csökkent feltűnő módon. (A beiratkozott tanulók száma az utolsó öt évben: 405— 400—397—395—380.) A tanulók számának ezen kisebbedését nem magyarázza meg a környékbeli gimnáziumok fejlesztése (Komárom) és uj gimnáziumok alapítása (Ipolyság), mert a Komárom — illetve Hont- vármegyékből való tanulók száma alig mutat valami csökkenést. (Ko- márommegyei tanulók száma az utolsó négy évben: 16 —14—14— 12; Hontmegyéből volt 1912 — 13.- ban 32 tanuló, 1913—14-ben, az ipolysági főgimnázium megnyitása után 34.) A jelenség magyarázatára tehát más okokat kell keresnünk; hisszük, hogy a főgimnázium nagyérdemű vezetősége ezen okokat nemcsak megtalálni, hanem orvosolni is fogja 1 II. A főreáliskola értesítője. Hangulatos, kedves kis útleírás vezeti be a főrealiskola ezidei értesítőjét, mely dr. Raymann János tanár tollából az intézet ifjúságának 1913. évi júniusi balatoni kirándulását ismerteti. Az érdekes útirajznak az ad különös értéket, hogy az egyes szállók és vendéglők ellátásának minőségét és árát, felhasznált közlekedési eszközöket és dijukat az elnyerhető kedvezményeket és megszerzésük módját is közli. Az év történetének legfontosabb — és legszomorúbb — eseménye az iskola államosításának abbanma- radása, illetve elhalasztása. H'sszük azonban, hogy azok az „áldatlan pénzügyi viszonyok“, amelyek mindig előkerülnek akkor, amidőn valami kulturális vagy szociális intézményre kellene pénz, rövid időn belül meg fognak szűnni (N. B. közelednek a választások!), a főreáliskolának égetően szükséges államosítása is meg fog történni s ez a pótadótól agyongyötört város kiadásainak a főreáliskola fenntartására eső részétől végre is meg fog szabadulni 1 Igen örvendetes és eléggé nem dicsérhető dolog, hogy a főreáliskola igazgatóságának, a megfelelő helyiségek hiánya által okozott nehézségek dacára is, van gondja arra, hogy az iskola tanulói a nyilvánosság előtt való szereplésben is gyakorolják magukat, még pedig nemcsak az úgynevezett iskolai ünnepélyeken, hanem táncmulatságokon, majálisokon is, hogy igy deákéveik alatt necsak a tudományokban, hanem a tánctermek sima parkettjén való ügyes forgolódásban is jártasságot szerezzenek. Nagyobb kirándulást az év folyamán az intézet növendékei nem tettek, az egyes kisebb osztálykirán dulások azonban nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a tanulók az iskolában nyert ismereteiket kiegészítsék és mélyítsék. Az iskola szertárai vétel utján szépen gyarapodtak, ellenben a közönség részéről nem részesülnek kellő támogatásban ami részben menthető azzal, hogy a főreáliskolának a mostani szegényes lakásában nincs is megfelelő helyisége a szertárak elhelyezésére. Annál szebb azonban az a támogatás, amelyben az iskola szegény de tehetséges tanulói részesülnek. Az elmúlt évben a főreáliskola alapítványai kettővel is gyarapodtak: Bogisich Mihály c. püspök és a Circiter asztaltársaság alapítványával, a szegénysorsú tanulók pedig az évfolyamán közel 4000 korona segélyben és jutalomban részesültek. Közli még az értesítő a tananyag felosztását, tanári testület névsorát, a bevégzett tananyagot s a tanuló- ifjúság érdemsorozatát. A statisztikai adatokból kitűnik az a szomorú tény, hogy a főreáliskola ifjúsága, a tanári kar minden fáradozása dacára sem áll azon az erkölcsi és szellemi nívón, amelyet egy középiskola tanulóitól méltán el lehetne várni. Az igazgatói és tanárkari megrovások száma (15,3), a sok szabályszerű magaviseleti jegy (44); az elégtelen (27°/o) és elégséges (60°/o) osztályzatú tanulók nagy száma mind ezt igazolják. A főreáliskola negyedik éve fenn álló Széchenyi-Önképzőkörének tagjai az elmúlt évben is szép igyekvésről, tehetségről és szorgalomról tettek tanúbizonyságot. Az intézetben, a vallás- és köz- oktatásügyi miniszter rendelete értelmében, Testgyakorló Kört is szerveztek az idén, amely azonban a kezdet legelején állva, még nem fejthetett ki nagyobbarányú munkásságot. (Folytatjuk.)- gó. TOLLHEGGYEL Modern cselédek. A feleségem mindig kedves meglepetésekben részesít, hol egy kapá- lódzó, virgonc csemete, hol egy tetemes összegről szóló számla alakjában, a napokban pedig azon váratlan hírrel fogadott, hogy Zsófinak, a cselédlánynak felmondott. — Miért ? — kérdeztem nőmtől, mert sehogy se fért a fejembe, hogy Zsófi távozzék a házamból. Csak nem gondolt feleségem abbeli szenvedélyemre, hogy szeretem a szép cselédlányokat. A feleségem felelet helyett becsengette Zsófit. — Hol van a liba ? —• förmedt a belépő lányra. — Nem tudom nagysága, — szólt Zsófi némileg sértődött hangon — elzártam a szekrénybe . . . — De csak nem nyelte el a föld, hogy a libát sehol se lelem ! Már-már kicsúszott a számon, hogy: — Elég liba vagy te édes rózsám, — de gondoltam a következményekre, melyek rám nézve feltétlenül szomorúak lettek volna. — De édesem — mondtam Zsófinak — maga csak nem akar visszaemlékezni ! Mikor vette észre a liba eltűnését ? — Kérem nagyságos ur, amikor az András (a fess baka) itt volt, a libát is még itt láttam, de midőn András elment, a libát se láttam már. — Tehát András itt volt ? És mi haszna, ha Andrással a liba eltűnt? No vallja be, mit tett ? — Hát, hát — siránkozott Zsófi — András megette a libát, mert csak nem adhatok neki főzeléket. — Csepp kedvem sincs, hogy a hadsereg gyomrának szükségleteit fedezzem — mondtam — maga pedig két hét múlva távozhat. — Sebaj, — jegyezte meg Zsófi — nekem már külömb és finomabb házakban is felmondtak. Az ügy ezzel be volt fejezve, de nagyon téved az, aki azt hiszi, hogy most minden gondtól megszabadultam. A hadd el hadd csak most zúdult fejemre. Cselédet kellett fogadnom, aki szép is legyen, vasalni, sütni, főzni kitünően tudjon, rendes, illemtudó, udvarias legyen, ne legyen sánta, se púpos, se vak, se néma, se süket, de tudjon mindent. És e jó tulajdonságaiért és megbecsülhetetlen szolgá- galataiért ne számítson többre, mint feleségem megelégedésére, huszonnégy koronával fűszerezve havonta. A cselédközvetitő derekasan megfelelt hivatásának. Annyi cselédet protezsált hozzám, hogy belőlük akár egy kis hadsereget is összeállíthattam volna. Az első csinos barna hölgy volt. Könnyű vászon ruhában rebben be az ajtón és világos kalappal fején, hosszú svédkeztyüs kezében pedig női esernyőt szorongatott s mint egy szépen felpántlikázott német harci mén állott meg előttem. — Parancsol nagysád? — hebegtem zavarodottan, talán szolgálatára lehetnék ? Hiszen épen én akarom a nagyságos urat szolgálni, — hangzott a határozott válasz. Ajkamba haraptam baklövésemre és izgatottan lapozgattam bizonyítványai között. — Nagyon rövid bizonyítványok — jegyeztem meg kis szünet után. — De annál több! — vágott vissza. — Sajnos, nem az én hibám. A nagyságák ma már rossz szemmel nézik, ha a cselédjük a divat szerint öltözködik. A legutóbbi úrnőm is azért mondta fel szolgálataimat, mert oly felöltőt készítettem magamnak, mint az övé volt. Ez nem lett volna baj, de igenis baj lett akkor, midőn ki is fizettem, mig a nagysága adós maradt az árával. — Igen, — hagytam helyben — de tán eljönne holnap a válaszért. Szóra se méltatott, kapta a bizo- zonyitványait, sarkon fordult és indult. Az ajtóból még visszakiálltott: — Ön különben is a harmadik emeleten lakik és igy nem is szolgálnám. Volt szerencsém! — és becsapta maga után az ajtót. Alig szedelőzködtem föl meglepetésemből, midőn egy tömzsi, pozsgás arcú lányka állott elém. Meg se várta a megszólításomat, hanem egyszerűen beléfogott a mondókájába: — Tetszik tudni, nagyon jó vagyok. Sütni, mosni, főzni, vasalni, porolni nagyszerűen tudok. De elmondom, miért távoztam el előbbi helyemről. Az asszony nem tudott főzni és képzelje csak: a burgonyát ollóval akarta vágni, a levest habbal tálalta, a húst kanállal metélte, a salátát olajjal mosta és a csirkét forró viz helyett petróleummal kopasztotta. Hát kérem, ezért mentem el onnan és megfogadtam, hogy csak oda szegődöm, ahol magam főzhetek. — De a főzésben segítségére akarok lenni — válaszolt feleségem. — Isten ment 1 — kiáltozz — jaj csak azt ne — és ment Isten hírével. Alig telt el öt perc és az ajtó szárnyai ismét kinyíltak. Vézna, szikár hölgy lépett be, kinek hajlott orrát régi okuláré nyer- gelte meg. Hóna alatt újságokat, meg könyveket szorongatott. — Bocsánat, — szólt — hogy előzetes bejelentés nélkül bátorkodtam tiszteletemet tenni, de a nemes érzés, mely szivemet áthatja, arra buzdított, hogy csak lépjek be az önök családi tűzhelyüknek szentelt hajlékába, hol igaz szolgalélek igaz szívhez szólhat. Van szerencsém tehát szolgálataimat tiszteletteljesen felajánlani ama reményben, hogy a jövőben kikeményitendő ingek, rántott csirkék és hámozott krumplik tanúságot tesznek hasznavehetőségemről és a házban végzett szolgálataim nélkülözhetetlenségéről. Nevem : Getru- dis Eulália. — Romhegyi Zoltán, hírlapíró vagyok, — mondottam — ah, pardon . . . ön . . . a cselédem akar lenni. Hát csak tessék kimenni a konyhába. Nem tudom mi történt ezután, csak arról van most határozott fogalmam, hogy Zsófi a világ legjobb cselédje, kinek igényei — egy libacombnál nagyobbra nem terjednek. Nem is fogadok cselédet egyhamar. Tüskés.
