Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 50. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1914. junius 21. vényt alkottak „a becsület hathatósabb védelmére“. Nemde kissé különös dolog, ha olyanok sietnek a becsületet körülbástyázni, akik előbb ugyancsak mostohán bántak vele ? Nem furcsa látvány-e, mikor a gyújtogató tűzkárbiz- tositó-társaságot alapít ? Szakasztott ilyen az uralkodó pártnak becsület-biztosítása! Szigorú, majdnem drákói törvényekkel akarja biztosítani azt a becsületet, amelyet saját maga forgatott ki eredeti tiszta magyar mivoltából! Ez, legszelídebben szólva is, fölötte cinikus cselekedet számba megy; s teljes joggal kételkedni lehet az őszintesége felől. Minden jel arra vall, hogy a szépnek hangzó törvényalkotás tulajdonképen a különleges „munkapárti becsület“ megvédésére s jövőbeli biztosítására történt. Ez pedig nem azonos az ősi „magyar becsü- let“-tel, amely tiszta, egységes, oszthatatlan, amely nem szorul semmiféle védő paragrafusokra, mert minden vérbeli magyar saját szeplőtelen erkölcseivel biztosítja maga számára. Szomorú állapot, hogy a becsületet Magyarországon külön törvényekkel kell biztosítani. Még szomorúbb, hogy olyanok akarják biztosítani, kiknek vajmi kevés jogcímük van rája. A legszomorúbb pedig, hogy nem is igazi becsületvédés ez a biztosítás. Puritán, Feleség : (Boldogan.) Nyertél ?. . . Férj: Igen . . . vesztettem. (Teljesen megtörve.) Látod, Róza, mi a hűség? Mindent csak éretted, csak éretted ! Feleség: De én is dolgoztam, csak éretted, csak éretted. Férj : Mi szépet ... ez már kedves, talán bizony disznóköröm van káposztával vacsorára ? (Megnyalja mind a tiz ujját.) Feleség: (Sértődötten.) Ordináré fráter, nem vagyok én szakácsnő! Rendeltem. Férj i' Jujj! Feleség: Igen, rendeltem három ruhát, kilenc kalapot és vettem csak egy tucat cipőt. Reméllem nem so- kallod. Örülsz ? Csak kétezerkétszáz korona az egész, rögtön jönnek érte. Reméllem nem sokallod ? Őrülsz ? ! Férj: (dühösen) Dehogy örülök, én csicsónét táncolok, én úgy örülök, én cigánykereket hányok, én megtoldom még egy ruhával, én úgy örülök ! . . . Feleség: Mint látszik, nem is örülsz olyan nagyon. Férj: (A feleségét megrázza.) Hát nem látod, hogy örülök ? ! Feleség: Mint látszik, te sajnálod a pénzt! Kártyára, arra nem, de feleséged ruházatára, arra igen. Azt kívánnád, hogy mindenki sajnálja Pályaválasztás előtt. Lassan-lassan bezárulnak az iskolák kapui, tanulóifjúságunk egy része mögött örökre. Már t. i. akik átgázolnak a diákélet Rubikon-ján, akik sikerrel állják ki az érettségi vizsgálat félelmetes, verejtékontó tűzpróbáját. Ez az örömtől sugárzó ifjak előtt, akinek lelkében a siker első pillanataiban szinte eltörpül a világ minden nagysága és diadala, majd fölmerül a komoly kérdés : mi lesz ezután ? Mert a nagy győzelem nagyon rövid idő múlva átalakul azzá, ami a valóságban : kezdetté, a pálya, a megélhetés, a küzdelmek kezdetévé. És megindulnak a fiatal lelkes csapatok. Nem a középiskolában eltöltött évek fáradtságával, hanem meggyarapodott erővel, az élni-akarás energiájával. És nyomon követi őket a szülők reménye, bizodalma. Vajon célhoz jutnak-e? És hányán érnek el oda, ahol a megelégedés, a boldogság mint a sok, emésztő küzdelmek megérdemelt babérkoszorúja fogja övezni a pályavégzett fiatalembernek lelkét. . . Sok a félben maradt exis- tencia. Sok az állásával elégedetlen ember és ha figyelemmel szemléljük az iskolai képzettséghez kötött életpályákat, a túltermelésen kívül lehetetlen nem konstatálni a tucatszerüség szürkeségét és kedvetlenségét. A szülők dicséretes törekvése kellőképpen gondoskodni gyermekeikről. Az első alkalom ki- nálva-kinálkozik. A középiskolák könnyen hozzáférhetők. De ennél a gondolatnál csak keveazt a Kenedi Józsefnét, hogy — hogy jár öltözve ? Férj: Jegyezd meg, ha még egy szót szólsz, itt hagylak, mint Jupiter az oláhokat! Feleség: Rosszul tudod az adomát, mert szent Pál hagyta ott az oláhokat. Férj: Az mellékes, hogy Jupiter, vagy szent Pál, vagy Herkó Páter, csak az a fontos, hogy te ölöd a pénzt. Feleség: De most már elég legyen ! Mars, ha nem tetszik, add be holnap a válópert. (Mérgesen.) Mars ! Férj: Csak nem gondolod, hogy tovább is veled maradok! (Szedi a cókmókját, meghajol ) Kisztihand. Feleség : Alászolgálja Kenedi úr! (Kis szünet.) Szobalány: (Jön s bejön) Nagysága kérem, egy számlával jöttek. Kétezerkétszáz koronát kérnek. Feleség: Mari kérem, mondja meg, hogy vigyék vissza. Most hagyom itt a férjem, majd kifizeti rövidesen . . . a . . . második uram. (Függöny.) sen mennek tovább, hogy a középiskola még nem nyújt egész életre szóló gyakorlati ismereteket, hogy ez csak eleje az igazi tudományos kiképezte- tésnek, amelyet azonban akárhány ifjú nem szerezhet meg, mert hiányzik hozzá az anyagi ereje. Hát mi lesz belőle ? Szegény kis hivatalnok, Írnok, di- urnista, aki évtizedeken át görnyedhet az irodában, míg 2600 korona fizetésig felviszi. Mert a mi felfogásunk szerint még ma is derogál a leérettségizett ifjúnak, hogy ő iparos, vagy kereskedő legyen. S mig a külföldön a gyakorlati gályához is egyetemi végzettséggel lép az ifjú és doktori diplomával foglalja el a helyét atyjának gyárában, vagy kereskedelmi üzletében, amig határainkon túl szakiskolai végzettséggel lesz belőle gazdálkodó, vagy iparos, addig nálunk még mindig az járja, hogy aki középiskolát végez, az csak jogász és hivatalnok lehet. Azután az is nagy hibája a szülői gondoskodásnak, hogy a gyermek pályáját már úgyszólván a bölcsőben megállapítják ésja hiúság szőtte tervből az évek haladásával, tekintet nélkül a tehetségre, hajlamra — fixa idea lesz. Hát jól van. Képeztesse a szülő gyermekét. Gyönyörű szép hivatasa ez, de ugyanekkor ne mulassza el okosan megfigyelni, hogy mi iránt érdeklődik leginkább. És aszerint teljesítse további kötelességét. De ne akarjon belőle mindenáron jogászt, vagy hivatalnokot nevelni, különösen ha arra se hajlama se tehetsége nincs fiának, mert az ilyen kierőszakolt s gyakran protekcióval elért pálya eltévesztett és megboszulja magát. Gondoljon erre fiatalságunk, mielőtt irányt választana a kiinduló pontnál. Gondoljanak a szülők is. És mindenekelőtt szakítson mindenki a régi előítéletekkel. Lássuk át, hogy a túlzsúfolt lateiner palya ma már biztos megélhetési alapot nem nyújt, s hogy az arra tódulás nyomorba vezet. Vezessük visz- sza az érdeklődést a mezőgazdasági pályára, az iparra, hiszen minden nemzetnek ezekben a foglalkozásokban rejlik a megélhetési forrása. Végre küszöböljük ki azon nevetséges és hiú felfogást a társadalomból, mintha a gyakorlati élet pályák nem biztositanának kellő megélhetést, mintha ezen a pályákon „úrrá“ lenni nem lehetne, mert bizony mondom, hogy előkelőbb helyet foglal el a társadalomban, a nemzettestben egy értelmes, szorgalmas, munkája után kényelmesen élő iparos, földmívelő, vagy kereskedő, mint a rangjára büszke, de legtöbbször nyomorban küzdő s becsületét gyakran feláldozó „tekintetes“ vagy „nagyságos“ uraság. Azzal vegzem soraimat, hogy sok ember nem azért szerencsétlen, mert a pálya melyre lépett, hálátlan, hanem, mert tévesen választott. lankovich barlang. Esztergomvármegye szenzációja Bella Lajos cikke. Bella levele az esztergomi múzeumról. A bajóthi Öreg-kő, melyről hire- ink között már annyiszor megemlékeztünk, bőven megérdemelte az iránta eddig is táplált érdeklődést. Országos,- sőt idővel világhír ragyogja majd körül az Öreg-kő nevezetes sziklaüregének bejáratánál elhelyezett díszes aranybetüket, melyek e barlang első nagy mecénásának, Jan- kovich miniszternek nevét örökítik meg az utókor számára. Bella Lajos régiségtudós, ki nemrégiben lapunkat is megtisztelte az esztergomi múzeumról irt értékes cikkel, az érdeklődés központjában levő barlangról a Pesti Hírlap csütörtöki számában hosszabb ismertetést irt, melyben mindenekelőtt a barlang helyét jelöli meg, majd megérdemelt elismeréssel adózik Baits György bajóti jegyzőnek, ki hat év óta már több Ízben hívta fel a barlangkutatók figyelmét e barlangra. A próba kutatást múlt év áprilisában kezdette meg Dr. Hillebrand Jenő, mely igen kedvező eredménnyel járt. „A húzott próbaárok azalluviális fedőréteg eltávolítása után körülbelül másfél méternyi mélységben a diluvium rétegeit tárta föl, amelyekben a rénszarvas, az oroszlán, az orrvszarvú és a barlangi medve töb- nyire feltört csontjai feküdtek. Itt-ott egy-egy csont-ár fordult ki a földből, sőt akadt egy csontból készült és gyönyörűen csiszolt varrótű is. Ez hazánkban az első efajta tű, — írja Bella, — mely az őskőkor legutolsó időszakából, az úgynevezett Magdalenienből, került napfényre. E korszakról tudnunk kell, fiogy Európában körülbelül húszezer évvel ezelőtt ért véget. A még mélyebbre vezetett árok néhány, kőből pattintott babérlevélalakú lándzsahegyet vetett föl, amelyek az őskőkor utolsóelőtti időszakát, a Solutréent, jellemzik. E biztató siker után érdemesnek látszott a további kutatás. Az idén már nagyobb erővel folyt a munka. Tavasszal eltávolíttatta Baits György községi jegyző a barlangnak évtize- j dekkel ezelőtt felrobbantott előcsarnokából a halmokat alkotó, rengeteg nagyságú köveket, úgy, hogy a barlang e szakaszában is hozzá lehetett fogni a kutató munkához. Május vé-
