Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 47. szám

4 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1914. junius 11 Felvétel tanítóképzőbe. Akik az esztergomi érseki róm. kath. tanító­képző első évfolyamára felvétetni kí­vánnak, az igazgatósághoz címzett kérvényeikkel folyó évi junius 30-ig írásban jelentkezzenek. Felvehetők oly ifjak, akik a 14. évet már betöl­tötték, de 18 évesnél nem idősebbek, ha — a tanítói hivatáshoz szükséges erőteljes, ép testet, normális szellemi képességet, jó zenei hallást (egy adott magasságú hangot tisztán és könnyen visszaadni tudnak) orvosi bizonyítvánnyal igazolnak ; ha a latin gépies olvasásban gyakorlottak; ha a gimnázium, reál vagy a polgári iskola negyedik osztályának sikeres elvégzését nyilvános iskolai bizonyít­vánnyal ; korukat és vallásukat ke­resztlevéllel igazolják. Felvehető 30, legföllebb 40 növendék. Az intézettel kapcsolatos tápintézetnél (ingyen ebéd és vacsora) a jövő tanévre hét hely üresedik meg, melyekért ugyancsak junius 30-ig, külön kérvényben kell folyamodni. E kérvény a bíboros her­cegprímás ur 0 Főmagasságához cí­mezve, szintén az intézet igazgató­ságánál nyújtandó be. Melléklendő a szülők vagyoni állapotát a családta­gok számát, valamint a családfő pol­gári állását feltüntető hiteles bizonyít­vány. Tanítók gyermekei előnyben részesülnek. Mind a felvételről, mind a tápi adományozásról a kérvényező­ket az igazgatóság julius 31-ig érte­síti. A felvettek az intézet igazgatói irodájában a szülő vagy annak he­lyettese kíséretében szeptember else­jén jelenjenek meg. A szeptemberi beiratások alkalmával első éveseket csak abban az esetben veszünk fel, ha a junius hó 30-ig jelentkezők a létszámot be nem töltötték. Tűzoltó mulatság Köbölkúton. Szép ünnepségben volt része Köböl­kút községnek junius 1 -én. Az ün­nepélyt az újonnan beszerzett s vi­rágokkal feldíszített tűzifecskendőnek bandaszovalvaló behozatala nyitotta meg A tűzoltószertár előtt Varga Jó­zsef parancsnok rövid beszédet inté­zett a tűzoltósághoz, mely a fecsken­dőt a szertárba helyezvén, zenszóval az erdőbe vonult. A mulatságon részt vett az egész falu annak előkelősé­geivel. A sötétség beáltával a szün­idők allatt tűzijátékkal kedveskedett a jókedvű mulatóknak a rendezőség. Majd reggel 3 órakor Pépes bandá­jának elnémult hegedűit az erdő ma­darainak hajnali imája váltotta fel. A tiszta jövedelem a tűzoltóság felsze­relésére forditatik. Felülfizettek: Sza- uder István 12 K. Császy Gyula 10 K, Berényi József, Hortai Ferenc La­katos Mihály 5—5 K, Máté Pál, Béres Ede 4—4 K, Stampay János 3 K, Budik Miksa, Polák István, Bermann Miksa, György József, Nohel, János, Bajza József, Bircsák N, Szeidl István, Bábindely Márton, Wiecsenberg Zsig- mond, Kucsera Károly és Hortai Ágoston 2 — 2 kor. varga Sándor, Máté Ferenc, Bircsák Károly és Fe­kete Menyhért 1.20 kor. „Zsófia hercegnő“. A m. kir. folyam-és tengerhajózási részvénytár­saság igazgatósága a múlt ősszel megbízta a drezdai übigaui gép-és hajógyár részvénytársaságot egy ki­rándulási célokra szánt személyhajó­nak, a nyári hajózási idény kezdeté­ig való építésével. Ez a hajó, amely Budapest szép vidékein és a gyö­nyörű Vaskapunál fog közlekedni, februárban a bajorországi Deggen- dorfban már vízre is bocsáttatott, mely alkalommal (3 Fensége a trón­örökös nejéről „Zsófia hercegnő“ névre keresztel'etett. Átadása való­színűleg f. évi Junius hó közepén fog megtörténni. A hajó deggendorf— budapesti átvételi útja alkalmával, Linz, Wien, Pozsony és Komárom városokon kívül Esztergomot is érin­teni fogja, s igy alkalma lesz az esz­tergomi közönségnek a modern, min­den kényelemmel berendezett jachtot látni s meggyőződni arról, hogy tö­rekvő hazai hajózási vállalatunk semmi áldozatot sem kiméi, hogy az üdülést és szórakozást kereső közön­séget kielégíthesse. Ezen alkalommal megemlítjük, hogy a hajó első utján mint legmagsabb vendéget Őfelsége III. Lajos bajor királyt Regensburg- ból Passauba, Junius hó 14.-én vinni fogja. Az új hajó réssletesebb leírá­sát Esztergomba való érkezését és tartózkodását annak idején közölni fogjuk. Kölcsön kenyér vissza jár. Győ- rik Karoly ujpiszkei legény átvándo­rolt a szomszédos Lábatlan községbe, hogy egy kicsit elszórakozzék. Ámde balul ütött ki vállalkozása, mert a lábatlani kollégák az alkony leple alatt alaposan elnáspángolták. Boszutól li­hegve ért haza, hogy pajtásait érte­sítse a vereségről. Erre rossz csillag­zatuk vezérelte Csicsatka és Polónyi lábatlani legényeket Ujpiszkére, akik­nek azután vendegszeretetből adtak leckét, amely leckéből megtanulhatták, hogy mindenhol jó, de legjobb otthon. Leégett szalmakazal. Folyó hó 4-en Piszkén Geiger nevű gazda ud­varán délután egy szalmakazal ki­gyulladt, melyet azonban .a piszkei kitünően szervezett tűzoltóság rövi­desen elnyomott. A tűz keletkezesét állítólag gyermekek okozták. Baleset. Folyó hó 7.-én, vasár­nap délelőtt a labatlani cementgyár­ban a cementkőégető kályhából ki­csapó láng megpörzsölte Páár József munkást, ki csak lélekjelenlétenek köszönhette, hogy gyors félreugrassal megmenthette szeme világát. Neve­zetes, hogy ennek a szegény ember­nek 14 évi szolgálata alatt ez a hete­dik égési esete. M. kir. anyakönyvi kivonat. 1914. május 31-től junius 7-ig. Születtek: Horváth Anna Magdolna mozdony- vezető leánya. — Sebők József Jenő alapítványi főkönyvelő fia. — Henczi László asztalossegéd fia. — Bognár Gyula földm. fia. — Klotz István Ru­dolf 26. gy. e. őrmester fia. — Bábszki Ignác földm. fia. Házasságot kötöttek: Veszelei Béla szabó Garamsalló és Preszlik Ilona Esztergom. — Ve­szelei Rezső asztalossegéd és Presz­lik Rozália Esztergom. — Farkas István gyárimunkas Soroksárpéteri és Drahos Terézia Esztergom. — Schaukal István miniszteri számel­lenőr Bpest és Szekeres Mária Esz­tergom. — Dr. Popper Dezső ügyvéd és Balog Kornélia Esztergom. Meghaltak: Wilhelm János rk. 22 éves vasúti gyakornok (tüdő- és bélgümőkór). — Huszák Ferenc rk 19 hónapos (ráng- görcs). — Özv. Ziegelhoffer Míhályné Botos Ida rk. 72 éves (érelmeszese­dés). — Hruska Gyula rk. 1 hónapos (tüdőlob). — Német József rk. 4 hó­napos (bélhurut). — Árm Mórné Fried Sarolta izr. 65 éves (ütőérelmeszese­dés). — Ráczki Mária rk. 1 hónapos (bélhurut). — Özv. Prikkel Gáspárné Érnek Franciska rk. 82 éves (aggkór). 2528/1914. tkvi sz. Árverési hirdetményi kivonat. Ifj. Schiller Lipót végrehajtatnak, Bajza Ferenc és neje Juhász Anna végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtató kérelme követ­keztében az 1881 : LX. t.-c. 176. és 185. §-a értelmében elrendeli az újabb árverést 688 K 70 f tőkekövetelés, ennek 1912. évi január hó 22. nap­jától járó 6% kamata, 70 K 90 fill, eddig megállapított per és végrehaj­tási és az árverési kérvényért ezúttal megállapított 25 K és 10 K költség, valamint a csatlakozottnak kimondott esztergomi takarékpénztárnak 3000 K tőkekövetelése és járulékai behajtása végett a komáromi kir. törvényszék terü­letén levő Libád községben fekvő s a libádi 203. sz. betétben felvett A 1. 1 —17. sorsz. 333/2, 476/40/b, 479/5/b, 592/1, 593/1, 728/2,729/2, 959/1, 1102/1, 1103/1, 1213, 1214, 1416, 1417, 1664/1, 1665/1 és 1774/1. hrsz. Bajza Ferenc tulajdonául felvett úrbéri birtokra 943 K; az ugyanazon sz. betétben A II. 1—2. sorsz. közös legelő és erdőbőli illetőségre 275 K; a libádi 387. sz. betétben A I. 1 — 19. sorsz. 135/1, 476/43, 479/6, 588/2, 589/2, 732/1, 733/1, 957/2, 1098/2, 1099/2, 1206/2, 1207/2, 1208/2, 1420/1, 1421/1, 1422/1, 1660/2, 1661/2, 1772/2. hrsz. Bajza Ferenc és neje tulajdonául felvett úr­béri birtokra 1891 K; az ugyanazon sz. betétben A II. 1—2. sorsz. közös legelő és erdőbőli illetőségre 550 K kikiáltási árban. A telekkönyvi hatóság az árve­résnek Libád községházánál leendő megtartására 1914. évi julius hó 8. napjának délelőtti 9 óráját tűzi ki és az árverési feltételeket az 1881 : LX. t.-c. 150. §-a alapján a következőkben állapítja meg: Az árverés alá eső ingatlano­kat a kikiáltási ár 2/3-ánál alacsonyabb áron eladni nem lehet. (1908:XILI. t.-c. 26. §.) Az árverelni szándékozók kö­telesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 °/o-át készpénzben, vagy az 1881 :LX. t.-c. 42 §-ában meghatározott árfo­lyammal számított óvadékképes ér­tékpapirosban a kiküldöttnél letenni vagy a bánatpénznek előlegesen bí­rói letétbe helyezéséről kiállított le­téti elismervényt a kiküldöttnek át­adni és az árverési feltételeket alá­írni (188LLX. t.-c. 147, 150, 170 §§ 1908-.XLI. t.-c. 21 §.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha töb­bet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. Ha ennek a kötelezett­ségének eleget nem tesz, ígérete fi­gyelmen kívül marad és az árverés­ben, amelyet haladéktalanul folytatni kell, részt nem vehet Párkány, 1914. május hó 20-án. Cserhalmi sk. kir. ibiró. A kiadmány hiteléül : Tamás Sándor. kn. telekkönyvvezetó. Boldog órái csakis annak lehetnek, aki hozat magának egy műkedvelő hangszert Wagner „Hangszer-Király“-tói Budapest Jozsef-körút 15. (Telefon) Varázsfuvola ajándékkal 4 K. Csodaréztrombita, erős réz­ből 6 korona. Szájharmonika, dobkisérettel 3 korona. Facimbalom, 15 hanggal 4 K. Tündérharangok állványon 8 K. Varázshegedű, újdonság 6 K. A milánói, párisi és londoni kiállításon aranyéremmel és érdemkeresztel ki­tüntetve. — Javítási szakműhelyek. — Fényképes hangszerárjegyzék ingyen. ===== Óvás! Ügyeljünk a „Wágner“ névre és a 15-ös házszámra. = 1 CG tS3 tn o-ö CM GÖ ■ oo CG CG O CD O s=s £ cfi © S3 CG > ’S o a a CG jg C/2 O 5^ S3 S3 CG-CG Jö ’S "cg Súlyos hajfonatjuk van azoknak a hölgyeknek, kik a haj- és fej­ápolást szent kötelességüknek tartják. Letűnt pompát megsiratni, nem hoz vissza egy hajszá­lat sem. Teljesen saját magán múlik, hogy idejekorán gondoskodjék legszebb dísze, a pom­pás haja fenntartásáról. Ajándékozza meg bi­zalmával a hires Dr. Dralle nyirfahajvizet Használja rendszeresen s örüljön a haj­növesztésre való éltető hatásának. A haj telt és hajlékony lesz, korpázás, viszketegség, hajhullás megszűnik. Boldog lesz abban a tu­datban, hogy Dr. Dralle nyirfahajvize, melyet orvosok és laikusok dicsérnek és használnak, hajdíszét megtartja. Kapható minden szakbavágó üzletben. K. 2’50 és 5 K. — Dralle Hamburg és Bodenbach a. E. 726/1914. Nyomatott Laiszky János könyvnyomdájában Esztergom, Simor János utca 18—ao. szám,

Next

/
Thumbnails
Contents