Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 42. szám
Esztergom, 1914. XXXVI. évfolyam. 42. szám. Vasárnap, május 24. FOLITIHRIé5 TfíRSfí SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK: DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Forradalmi áramlatok. Köztudomású, hogy majd minden hónapban más és más országban tör ki a tömegsztrájk járványa. Angolországot is megrendítette ez már gyakrabban. A világ első államának végzetes tömegsztrájkjairól azonban aligha irt még valaki alaposabban, mint egy kiváló angol iró, Wells, ki ezideig kiadott idevágó tanulmányaiban valóságos remekműveket alkotott. Részben az ő visszhangja akar lenni a következő rövid cikkelyünk. A szigetországból mindenfelé eljuthatnak azok a veszedelmes hullámok, tehát mindenkit, bennünket magyarokat is érdekel ez az egész hatalmas mozgalom s a vele foglalkozó szakirodalom. Angliában, a lavinakorszak előtt, tudatlan néptömeg volt a munkásság. Akárcsak nálunk Magyarországon (kevés kivétellel) mai napság. Az ordító szocialisták rekedt jelszava ez volt Angliában (akárcsak ma miná- lunk!): — Kevesebb munkát! Több munkabért! A mai angol munkás elem azonban már összehasonlitha- tatlanabbul műveltebb, és igy már nem egészen üres jeiszok lelkesítik. Az angol munkás ma nem a szocialista nyers sajtóból meríti ismereteit, hanem választékos állami munkáskönyvtárakból. Nálunk Magyarországon még maga a vezetőség sem emelkedett fel az európai műveltség színvonalára. Milyen legyen tehát a mi munkástömegünk? — Harsányhangú s véres szájú demagógok vak eszköze! Angliában a munkások ösz- szetartója nem a zsarnoknál- zsarnokibb szakszervezet, hanem maga az állam. Ez pedig iparkodjék ügyesebben s szerencsésebben kormányozni, mint a Titanic kormányosa. Mert elvégre is az élet tengerén valamennyi nemzet hajókázik a kedvező szelek és hullámok árjában. A mai angol munkás biztosíttatni akarja magát, saját hajóján, a veszedelem ellen megfelelő mentőcsónakokkal. Az állam azonban lehet jó törvényhozó, áldásos pártfogó, de nem lehet egyesegyedül munkaadó. Mind Angliában, mind a többi iparűző országokban jórészt azok a sztrájkok előidézői, akik könnyedén meggazdagodtak, akik megirigyelteűk parvenü szerencséjüket íitogELOFIZETESI ARAK EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE NEGYEDÉVRE 3 K 6 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. NYILTTER SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. tató fényűzésükkel éppen a nekik dolgozó munkástömeg előtt. Szívesen elkísértük idáig a szellemes angol publicistát, de azt már nem Írjuk alá neki, hogy ma a „munka lelke“ há- borog, hanem valóságban a „munkás lelke" lázadozik. Az állam érdeke mégis csak az, hogy békét teremtsen és megótalma^za saját vitális érdekeit. •Nálunk a rombolás halottjai és sebesültjei az uccákon nem a munka vértanúi, hanem szerencsétlen agitátoraik boldogtalan áldozatai. Mert arról mit sem tud a krónika, hogy valaha csak egy magyar szocialista vezér is megsebesült volna, A keresztény szocialisták terjeszkedésétől várjuk tehát a nemzetközi érzésű hazátlan és vallástalan „bitangok“ (amint „Esztái^om es Vidéke" tárcája. Szőke kislány. Szőkefürtű édes kis lány Lakik lenn a faluvégen, Bogár szeme fénylőn ragyog Mint a csillag a kék égen. Csókra termeit piros ajka, Minden szivet megigézne, Bolondul is, fut utána Hét falunak a legénye . . . Kis szobája ablakára Ráhajlik az akác lombja; Ébresztőjét minden reggel A pacsirta dalolgatja . . . — Hogyha nótás kedve támad, Szellő szárnyán száll az ének, A nóta a leghübb tükre Imádságos szép lelkének . . . Hej, ha ez a kedves kislány Lenne az én édes párom, Én volnék a legboldogabb Ember ezen a világon! . . . Fikó Sándor. A régi magyar természet- tudomány köréből. Felolvasás a Gyorsiró Egyesületben. M. T. Hallgatóim ! Nekem, ki a természettudományokkal kötelesség- szerűen foglalkozom, lehet-e könnyebb és érdekesebb tárgyam az előadásra, mintha a természet titkait, jelenleg pedig valódi furcsaságait tűzöm ki célomul. A természettudományok óriási haladást tettek az utóbbi évtizedek alatt, s hogy ennek valódiságáról meggyőződhessünk, nem kell mast tennünk, mint valamely régebbi természettudós följegyzéseit elővennünk. Nemcsak a felnőtt és tanult emberek, de a műveltségnek még csak kezdetleges fokán álló gyermekek is mosolyognak azokon a naiv fölfogásokon, mellyel a régi tudósok a természet lényeit, tárgyait leírták. Lehet, hogy egyben-másban a későbbi századok gyermeke minket is meg fog mosolyogni, de amint ez nem tart vissza bennünket attól, hogy a magunk szerepét komolyan fogjuk föl és még komolyabban töltsük be, épenúgy a mi megmosolygásunk nem von le a régi tudósok munkájának értékéből, s tiszteletreméltó törekvéséből. 1653-ban jelent meg ApátzaiTsere Jánosnak Magyar enciklopédiája, azaz tudománytár-könyve, avagy minden igaz és hasznos Böltseségnek szép rendbe foglalása. Mint a címből látjuk, ő korának minden bölcseségét és tudományát igyekszik röviden elénk adni. Mi az ő írásaiból azt a részt választjuk ki, mely a Földi dolgokról, nevezetesen az állat- és ásványvilágról értekezik. Az oktalan állatok közül pl. az elefántról ilyeneket ir: Az elefánt iszonyú otromba nagyságú négy lábú állat. Iszonyodik az egerektől s azt meglátván elijed és elfut. Abrakját, ha az egér csak megérintette is, meg nem eszí. Szörnyű élesen érez. A disznó röhögésétől iszonyodik. A veres színre megharagszik. A sárkányokkal (mivel ezek az ő vérét szomjuhozzák) szüntelen való ellenkezése vagyon s vagy az orrával öli meg, vagy lábaival tapodja el őket. Közel járul az emberi okossághoz és jóindulatokhoz, s amint (a tudósok) Írják, szólni és írni is megtanul. Az ő emberéért a harcban mind halálig hadakozik. Ha harcolniok kell, maguktól rendbe állanak, a nyilakat a megsebesültekből, mint valami Borbélyok, gyengéden kivonják. Folyóvizén általmenni akarván^ kisebbeket bocsátják előre, hogy a nagyobbak bemenetelével a viz igen megnővén, azok el ne merüljenek. Csudálkoznak az égen és a két világosító állatot (t. i. a napot és holdat) igen tisztelni láttatnak. Azért uj holdkor folyó vízbe szállnak, s ott magukat nagy pompásan vízzel meghintik. Az erdőkben fát tördelnek, s azt magasan hordozzák s a holdra nézvén gyengén mozgatják. A feljáró napot is tisztelik, s betegségben elfáradván, füvet bocsátanak az ég felé, mintha könyörögnének. Tengeren kelletvén általmenni, a hajóba addig nem szállnak, mig az ő igazgatóik eskü- véssel meg nem erősitik, hogy ismét vissza jönnek. A tisztesség-kívánás ő bennük oly nagy, hogy gyalázattal illettetvén, inkább akarnak meghalni. Ennyit az elefántról, de persze a mi tudósunk még több érdekest is tud róla. Az oroszlányról azt állítja, hogy oly erős csontjai vannak, hogy mégüt- tetvén, mint a kovából tűz szökik. De fél a kerekek forgásától, a fényes és fejér színtől, a kakas taréjjatól, kukorékolásától, de leginkább a tűztök A kölyök oroszlán születése után 3 napig csak alszik, aztán szülője ordítására fölébred. Az alázatosan könyörgőknek és az előtte leborul- taknak megkegyelmez : ha kegyetlen- kedik is, akkor is inkább a férfiakra,
