Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 40. szám

1914. május 17.

ESZTERGOM és VIDÉKE.

3

szádjától a kívánt tudnivalót. Ahol pedig betű kicsi alakja sehogyan sem ötlött az iró eszébe, hosszas lelkiis- meretfurdalás után ugyan, de nagybetűvel helyettesítette. Fő azonban az volt, hogy el lehetett olvasni, mire a bizottság olvasási vizsgára bocsáj- totta a csepegő verítékes vizsgázót

Az olvasás már sokkal jobban ment. Volt ugyan bőven, aki a „kiállítás “-t kiáltásnak, a „hálá“-t halálának, a „bizalmam“-at birsalmának olvasta, de legnagyobb részben elmondhatni, hogy az olvasási vizsga elfogadható, sőt egyeseknél igen szép eredménnyel végződött. Pénteki nap folyamán mindössze 5 jelentkező uta- sittatott csak vissza.

Vizsga után az elnök nyomban kiadta a bizonyítványt a levizsgázott polgároknak, figyelmeztetvén őket, hogy e bizonyítvánnyal az országgyűlési képviselőválasztók névjegyzékét ösz- szeállitó bizottság előtt jelentkezzenek, mert ezen okmány magában véve még nem jogosít képviselőválasztásra.

A pontos végeredményt nem Írhatjuk meg, mert a késő délután folyamán is még folyton szállingóztak a vizsgára jelentkezők, de szombat d. u. 4 órakor az összes levizs- gázottak száma már elérte a 700-at. 14-et a bizottságok visszautasítottak, egy pedig, mivel saját bevallása szerint csak éppen a nevét tudta leírni, önként visszalépett.

Homor Imre.

Az étkezés esztétikája.

(Elmeíuttatás.)

Irta : dr. Kőrösy László.

Erről a speciális tételről tartott annak idején két szemeszteres előadást budapesti egyetemünk első esztétikus tanára, Greguss Ágost.

Valami negyvennyolcán hallgattuk. Majd minden nagyobb megyéből verődtünk össze, jórészt egyen- kint. De voltak a hallgatóságban fiatal irók és művészek is, mint rendkívüli kollégák.

Hűségesen megőriztem a klasszikus előadásokat sztenografált jegyzeteimben. Különös észrevételeket fűztem azonban a margókra. Midőn pl. XIV. Lajos francia napkirályra került a sor és a pazar lukullusi táblák mesés részleteiről beszélt tanárunk, legtöbb társam — velem együtt — szörnyű nagyokat nyelt, mert fejedelmi étvágyat kapott.

Azt is észrevételeztem, hogy Ágai Adolf a Bor szem Jankó pikáns szerkesztője, egy Ízben ki is figurázott minket, — rendkívül élethű torzképben, — a mint a pad alatt cipót rágunk, midőn az étkezés esztétikáját hallgatjuk. Kétségtelenül volt valami igazságos irónia ebben a maliciózus torzképben; de azért egyetlen egy kipelengérezett társunk sem maradt el egyetlen egy előadásról sem jókedvével.

Volt közöttünk egy fiatal iró, a ki már Párisban is tartózkodott és a ki előadás előtt egy uj francia

könyvbe merült el. Mint szemfüles szomszédja, csakhamar észrevettem, — magasztos irigységgel — hogy Brillant Savarin, a világhírű párisi szakács-esztétikus művét élvezi.

Előkelő szomszédom észrevette különös lelkiállapotomat és előadás után előzékenyen egy napra odakölcsönözte kincsét.

Gregtiss Ágost ugyanis gyakran hivatkozott erre a francia forrásműre, az esztétikus előadásban. Epedve kerestük az egyetemi könyvj tárban, a múzeumban, sőt az akadémia bibliotékájában, de seholsem találtuk. Megszerezni dáriusi kincs kellett volna. Végtelen jótétemény gyanánt üdvözöltük tehát a kölcsön- könyvet.

Előadás végeztével, néhány tudományszomjas baj társammal, nyomban kivonultunk, nagy diadallal, a Nemzeti Muzeum kertjébe és ott egy rejtett pádon tanyát verve, rendkívüli étvággyal élveztük a francia csemegét. Mindnyájan jegyzetezni kezdtük az érdekesebb részleteket, melyeket kollokváláshoz „jelesül“ értékesíthetünk.

Már maga a mottó is elragadott mindnyájunkat:

— „Mondd meg, mit eszel és én megmondom : ki vagy!"

Remek gondolatai közül ragyogott ki:

Midőn Isten az ő hasonmását, az embert, olyan formában teremtette, hogy ennie kell, ha élni akar, ugyanakkor megajándékozta őt az étvágy és az Ízlés gyönyörével.“

Hasonló hozzá:

— „A világ semmisem lenne élet nélkül és igy minden élő lény táplálkozik. Az állat fal, az ember eszik. De a művelt ember öntudattal étkezik.“

Megörökítettük ezt az átalános esztétikai igazságot is :

— „A nemzetek sorsa táplálkozásuk módjától függ.“

Az étkezés oltárát, az asztalt pedig, ilyen művészi meghatározással jellemzi :

— „Az asztal az egyetlen hely, ahol az első órákban senki sem ér rá unatkozni.“

Az ételekről valóságos szakértelemmel nyilatkozik .

— „Az ételek józan sorrendje: nehezekkel kezdeni és erősekkel végezni.“

A italokról ez az irányadó szak- véleménye :

— „Könnyűekkel kezdjük és erősekkel végezzük. Esztelenség azt hinni, hogy a bort nem kell változtatni. Nyelvünk az egyhangúságtól annyira elfásul, hogy a harmadik rendes pohárnál már a legjobb bor iránt is érzéketlenné válik ízlésünk.“

A kiváló étel rendkívüli jelentőségét, valódi párisi esprivel, igy definiálja :

— „Egy uj jó étel kitalálása sokkal nevezetesebb az emberiség jólétére és boldogitására, mint valami uj csillag fölfedezése.“

A szellemes asztal ilyenforma Brillant-Savar innál:

— „A deszert sajt nélkül olyan, mint a leány szem nélkül vagy a szivarzás sötétben.“

A világ legelső szakácsa azután ilyen szakvéleménnyel nyilatkozik kollégáiról :

— „A szakács képezhető, de a pecsenyesütésre születni kell.

Nagyszerű észrevételei vannak a vendégekre:

— „Az a pontosság, mely a jó szakács első erénye, legyen szent a vendégnek is.

Hiányzó vendégre nem érdemes sokáig várni, mert az különben sértés lenne a többi pontos vendégre.

Aki vendégeket fogad anélkül, hogy megfelelő ebédről gondoskodjék, az nem érdemli meg, hogy vendégei barátai maradjanak.“

Végre pontosan meghatározza mindörökre a háziasszony és a háziúr hivatását :

— „A háziasszony speciális hatáskörébe tartozik a kávé, a háziúr kezeli pedig a bort, mindegyik azonban külön felelős a sikerért.

Ha már valakit meghívunk, akkor felelősek vagyunk azért, hogy kitünően érezze magát körünkben.“

Az ízléstelenséget szintén megrója a következő dorgatóriummal:

— „Az ínyenc az Ítélőképesség megnyilatkoztatója. A falánk és az iszákos azonban nem is sejti, hogy miként lehet az evésben és ivásban esztétikai gyönyört élvezni.“

Midőn a párisi könyvet Berzsenyi Dániel mellszobra elnöklete alatt élveztük valódi gyönyörűséggel, nem is vettük észre, hogy már délután három óra körül repült az idő.

Brillant-Savarin azonban olyan lukullusi szellemi ebéddel vendégelt meg minket, hogy nem is jutott eszünkbe a Bagamér diák-korcsma elmaradt asztala, mert vidáman ismét az egyetemre lejtettünk.

A bencések székházára csütörtök délben kitűzött fekete zászló szomorú gyászesetet adott hírül a város lakóinak, azt, hogy Vojnits Döme, gimnáziumunknak hosszú időn át tanára, majd igazgatója s legutóbb a rend uradalmainak középponti főkormányzója váratlanul elköltözött az élők sorából.

A haláleset közrészvétet keltett Esztergom város egyházi és világi köreiben, mert bár a megboldogult 15 éve távozott innét magasabb hivatás körbe, áldásos tanári és igazgatói működésének legjobb emlékét hagyta hátra sokak lelkében. Jóbarátai, tisztelői s hálás tanítványai máig nagy számmal élnek közöttünk. Ezek nem egyhamar fogják elfeledni Vojnits nyílt tekintetű, erővel teljes alakját, kertelést nem ismerő egyenes jellemét, tiszteletet parancsoló erélyét, magyaros jókedélyét s nem közönséges tanító és nevelő képességét.

Tizenegy évig működött mint tanár városunkban; s akik e működését ismerték, bizonnyára egyértelműen tanúságot tesznek róla, hogy egyike volt mindvégig a legkedveltebb tanároknak tanulók és szülők előtt egyaránt.

Amilyen közvetlen es természetesen jókedvű volt tanár korában, olyan erélyes és tekintély tartó tudott lenni utóbb az igazgatói állásban, melyet öt évig viselt köztisztelettől övezve. A kötelesség teljesítésben elül járt a tanárok és a növendékek előtt.

Fehér Ipoly főapát, kinek az egész rendben legkedvesebb embere volt, 1899-ben főmonostori alperjellé s esperessé nevezte őt ki. Ez időtől fogva Pannonhalmán működött különböző vezető állásokban most bekövetkezett haláláig. Legutóbb nyolc évig a rendnek főkormányzója volt, s mint ilyen, bámulatos munkabírásával, kötelességtudásával és szakértelmével elévülhetetlen érdemeket szerzett a rendi birtokok jövedelmének emelésében. Kora reggeltől késő estig utazott, járta az uradalmakat. Fejlesztett, átalakított, mintagazdaságokat szervezett; fáradhatatlan volt.

De valamennyi érdeme s erénye közt legkimagaslóbb a rendjéhez való hűséges ragaszkodása. Ebben sokáig példaképül fog szolgálni minden rendtársának.

Vojnits már régebbi idő óta érelmeszesedésben szenvedett; de baját fel sem vette. Négy évvel ezelőtt egyik gazdaságban járván, a hirtele- nül támadt zápor elől fedél alá futott. Ettől érpattanást kapott; de rövidesen föl épült s a régi energiával látott sokágú munkája után. Még legutóbb május 13-án is estig dolgozott. Hét óra tájban hirtelen rosszul lett. A főapát maga sietett hozzá és abszolválta. Mielőtt a gyorsan hivott orvos megérkezett volna, rövid kínlódás után megszűnt élni.

A pannonhalmi főmonostor a következő gyászjelentést adta ki haláláról: „A pannonhalmi szent

Benedek-rend főmonostorának tagjai mély fájdalommal s az Úristen szent akaratában való megnyugvással tudatják, hogy szeretett rendtársuk, Vojnits Döme József sz.-Bene- dek-rendü áldozópap, oki. főgimnáziumi tanár, közp. főjószágkormány- zó, Győrvármegye törvh. bizottságának tagja, az Isten szolgálatára szentelt életét f. évi május 13-án este 7 és fél órakor, váratlanul s a haldoklók szentségével megerősítve, szivhüdésben csendesen befejezte. — Született Szabadkán 1855 márc. 4- én; a rendbe lépett 1873-ban; ünnepélyes fogadalmat tett 1879 julius 4-én; áldozópappá lett 1879 július 7-én. — 1879—80. hitszónok Pannonhalmán ; 1880—94. gimn. tanár Esztergomban; 1894—99. házfőnök és főgimnáziumi igazgató ugyanott; 1899—1903. főmonostori alperjel, főiskolai igazgató és főapátsági esperes; 1903—6. főmonostori perjel; 1906—14. közp.-főjószágkormányzó. Az engesztelő szentmiseáldozatot fo-