Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 39. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1914. május 14 józan ész, a logikus gondolkodás, az edzett jellem azonban minden kíméletlenséget megfékez, mert tudja, hogy csak azt bírálhatja, amihez ért és nem feledi, hogy az emberi tudomány sem határtalan. Tehát az erényekben gyakorlatlan bírálónak nincsen lelkiismerete és igy nem is lehet létjogosultsága. Amilyen sokoldalú maga az élet, épen olyan változatos a bírálat. A mi lapunk következetesen városunk és megyénk szellemi és anyagi közérdekeinek hűséges krónikása és igazságos kritikusa. A közérdek minket is arra kötelez, hogy csakis az egész közönség javát munkáljuk. Azért vagyunk a közvélemény visszhangja. A közérdek szolgálata azonban nem merülhet ki egyes napi események fölsorolásában. Nekünk a tényeket, az igazság és jogosság velejét, ismernünk kell valahányszor a tényezőkről és igy városunk intézőiről jót vagy rosszat kell mondanunk. Ilyen független és emelkedett álláspontról nem tántoríthat el minket sohasem az önzés, az irigység vagy a rossz indulat. Amit nyugodt lélekkel hirdetünk, az lelkiismeretünk mélységéből fakad. Lelkiismeret és felelősség nélkül azonban még a tudós kritikus sem lehet mérvadó bíráló. Annál inkább a mindennapi port, vetette, hintette, és a paraszt- ember, aki vasárnap délutáni szokásból gazda szemmel vizsgálódott a szőlőjében, egyszercsak megállóit, orrlyukait a szélnek tartotta, aztán megszagolta a ruháját ... a ruhája is dőlt az édes illattól — egy pillantást vetett a rettentő sok giz-gaz ra, a virágzó virágokra a szőlőben — milyen keservesen sokat kell majd itt kapálni, mennyi új gazt vet el most ez a szél, mennyi munka, izzadtság — de Istenneki, oly szépen virágoznak és oly jó az orrnak . . . Istenneki . . . — Vannak-e szép lányok Borban ? — Van ám, vitézurak, annyi, mint tavasszal a virág, és úgy mennek a katona után, mint a birkanyáj neki a szagos szélnek. Ezt onnét tudom, mert én is voltam ám katona — haj — aztán meg juhász voltam, hát tudom. — Bennünk is ez a szél izgat. Ez termékenyítő tavaszi szél, vágyakat gerjeszt, karokat ölelésre késztet. — Vannak-e urilányok? — Csak kettő. De az meg van kergülve a tavasztól. Itt bódulnak valamerre a mezőn. Különben vitézurak, én azt hiszem, mindegy az, úri-e, paraszt-e. A virág mind virág, illatos, csókolnivaló kis jószág. Átvágtak a szőlőkerteken, e gyönyörű virágerdőkön. Mikor már a kritikus is értéktelen, ha az életbevágó, sőt néha nemzedékekre kiható események mérlegeléséhez nincsen fölvértezve kifogástalan tisztességgel. Nyugodtan hisszük, hogy eddigi lelkiismeretes kritikáinkat senki sem minősíthette okve- tetlenkedésnek, hanem komoly szándéknak. Tudjuk, hogy nálunk gyakran az érzékenység pótolja az enerzsiát. Az érzékenység azonban mindenkor a kislelkűség elfogultsága, az ener- zsia azonban minden támadás villámhárítója. Nem védekezünk tehát, hanem csak felvilágosítjuk azokat, akiket illet, hogy minket sohasem fog elnémítani semmifele érzékenykedés, elégedetlenség vagy neheztelés, mert mi azt óhajtjuk, hogy a közjó áldásaiban kivétel nélkül valamennyi esztergomi részesüljön. Majdnem elviselhetetlen terhet rótt már úgyis vállainkra az eddig enyhén bírált város vezetősége. Nem tartozhatunk tehát az elégedettek ligájába. A haladás korszakában se- holsem dédelgetik a renyhe ten- gődést és mindenütt az uj nemzedék érdekét is szem előtt tartják. A múlt felelős a történet itélőszéke előtt a jelennek, a jelen pedig felelős a szebb jövőre iparkodó jövőnek. Mi inkább óhajtunk kielégítő elszámolást, mint katasztrófás leszámolást. Ezeknek az eszméknek rendes útra akartak térni — hahó két úri leány tettetett riadtságból, kacagva az állomás felé futamodott előlük. — Jaj, Juliska, katonák . . . önkéntesek. — Jaj, fussunk ... és futni kezdtek egy barázda mentén, két térden felülérő búza között. — Kisasszony, kisasszony — kiabáltak az önkéntesek utánuk — ne szaladjon, nem bántjuk, jaj de hogyis bántanánk. Álljanak meg egy szóra, könyörgünk, úgy hiányzik valami . . ' a táborban nincs asz- szony, két hónapja nem láttunk úriszoknyát, olyan árvák vagyunk, legyenek társalgó barátnőink ... Istenem hát álljanak meg. Úgyis elfogjuk, ha akarjuk, mi jobban tudunk szaladni. — Akkor szemtelenek lesznek igazán — kiáltotta vissza a kisebbik, a feketeruhás. A másik, aki teltebb, nagyobb volt és sárga ruhája Vénus-alakot sejtetett, hátul felfogta a szoknyáját, hogy jobban bírjon szaladni. Az önkéntesek teljes laufschrittba fogtak, mind a négyen egyszerre — utánnuk ! Most hatféle kacagás a mezőn. A nagy leány elbukott szaladás közben, belehömbölödött a búzába. A másik a kacagástól rogyott melléje. — Jaj, már itt vannak, hát kelj föl — nógatta. vagyunk és maradunk nem zsarnokai, hanem buzgó és önzetlen napszámosai! Censor. A modern ipari szakoktatás példája. Lapunk ma egyheti szamában a magyar ipari szakoktatás elmaradottságát tárgyalva, Ígéretet tettünk, hogy legközelebb szembeszökő nyugateurópai példával fogunk szolgálni arra nézve, milyen a követni való modern ipari szakoktatás. Mivel a közmondás szerint „az Ígéret adományt vár“ : tehát sietünk szavunkat beváltani, itt adjuk a gyakorlati jó példát, melynek követése fölötte hasznos volna reánk. Honnét is vehetnők e példát alkalmasabban, mint abból a mintaországból, mely kicsinysége mellett is viszonylagosan első helyen áll az összes államok között külső kereskedelemre nézve, vagyis: Belgiumból ! Ez a kis Belgium bámulatosan gazdag ország; s gazdasági fellendülésének egyik fő oka ipari szakoktatásának nagy fejlettsége és gyakorlati iránya. E szakoktatásnak egyik mintaiskolája pedig a Brüsszelben 1897. óta fennálló szaboipari szakiskola, melynek nyíltan kimondott célja minél ügyesebb szabok nevelése. Az iskola szervezete a kö-; vetkező: A vezetőség egy igazgatóból és 27 tagú választmányból áll. Az előbbi képesített szabó— Ha tu . . tud . . . nék . . . hihihaha. — Majd én fölsegitem, kisasz- szony — mondta az egyik önkéntes, ahogy odaért. — Köszönöm, — mondta elkomolyodva a leány — és felült. — Megütötte talán magát ? — Ó dehogy, csak úgy elfáradtam. A szőke aranyhaját elsimította a homlokáról és megnézte az önkéntest, aztán a barátnőjére pislán tott kérdőleg és újból elkezdett kacagni mindakettő. — Megvannak, megfogtuk őket, — gondolták. A megismerkedés igy gyorsan történt. A társalgás folyt tovább fesztelenül, amig lassan rájuk esteledett és az egésznapi májushozta ismeretlen izgalomtól, a szivóerejü fényes napragyogástól lankadtak lettek. A szép nappalra ideális májusi éjjel következett. A tiszta égről ezüsthold kezdett aláragyogni, a világa sűrűbb volt, mintha egy nagy pókhálóba fátyolozta volna be a Földet. Tömött hűvös fénye ott ült a vasúti vaggonok tetején. Az egyik vaggon belsejében volt elbújva a társaság, ott beszélgettek halkan. A lányok vártak valakit a vonattal, amely Budapest felöl jön. A sötétben bátrabbak voltak már, hozzáhozzáértek egymáshoz, egymás keze után halásztak titokban és bizony, ha arányosan lettek volna elosztva mester, ki szakmáját gyakorlatilag is folytatta előzőleg. A választmány vegyesen szabó munkásokból és munkaadókból van összeállítva, A tanító testület áll egy tanítóból, ki a szabóság elemeit gyakorlatilag tanítja; egy másikból ki a növendékeket a szabászatra oktatja; egy rajztanárból ; és meghitelt munkásokból. A rajztanitás nemcsak a rajz elemeit öleli fel, hanem egyszersmind kiterjed az ember egész izemszervezetének s bonctanának tanítására, mert ezeknek tudása a ruházatot közelről érinti. A meghitelt munkásokat egyes szabómesterek ajánlatára veszik föl, kik az ajánlattal arra is kötelezik magukat, hogy a beajánlott munkást munkával ellátják s az iskolából szállított munkáért rendes árt fizetnek. A tanítás tartama öt esztendő. A növendékek első évben a tanító és a szabász vezetésével a mesterségnek csakis gyakorlati elemeit tanulják. A többi időben (4 évben) szétosztják őket a meghitelt munkások között, kik a mai állapot szerint heten vannak s egyenkint öthat tanulóval dolgoznak az ajánló szabómesterektől adott munkán, melyért rendes munkabér jár nekik. A munkások emellett az iskolától évi 600 franc fizetést húznak. Az iskola a második harmadtól kezdve egészen a tanfolyam végéig a tanulóknak is ad bizonyos, csekélyebb fizetést. A tanítás dija akkép van megszabva, hogy beíráskor fiköztük a nemek, édes májusi csók zárta volna be a drága játékot. A nagyobbik leány a bori postáskisasszony volt és a társaságot másnapra meghivta magához a kis szobájába. * * * * — Könnyű kalandot kerestem csupán, és a szivem mozdult meg, Juliska. A leány szemét nézte szomorúan szánóan. A postáskisasszony, a vé- nuszi alak egy feltűnő szépségi hibában szenvedett. A jobbszeme csak félig volt ép, nagyobb részét a szemgolyónak csúf vörösség borította. Az orvos szerint, ha ez a vörös vér tovább terjeszkedik, a leány félszemére meg fog vakulni. — Ki hitte volna — beszélt az önkéntes, Kadar, hogy maga olyan szomorú voltaképen, oly sokat aggódik és sir éjszakákon át, mikor szoknyáját felfogva ott a búzában szalad és oly egészségesen kacag bele a májusba. Mintha látnám még . . Nem vett észre rajtam semmit, Juliska, ahogy megláttam az arcát is ? — De igen . . . — Kicsit megborzadtam. És mikor sötét lett, jött az alkony, amikor általában szomorúbb, vidámta- lanabb, fáradt szoktam lenni, látta-e hogy kevesebbet beszélek, magamba ömlöttem és valami titokban na-
