Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 38. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1914. május 10. álokat eleddig oly szemérmetlenül még senki se merte megtámadni, mint Anatol France a maga szerencsétlen hazájában. Ám abban a hitben lenni, hogy mi egészen mentek vagyunk a kegyeletien képrombolóktól, egyértelmű a legnagyobb naiv- sággal. Csak rövideszü emberek nem látják, hogy a legutóbbi évek nemzeti süllyedése nekünk is meghozta sivárlelkü ikonoklasztáinkat, kik szentségtörő kézzel merészkednek legdicsőbb nemzeti nagyjaink emlékéhez nyúlni, hogy lerántsák őket a hazafiérzés állította magas érdempolcról. A gyáva lemondás és gyászos megalkuvás idejét éljük. Tehát azok a nemzeti hősök, kik nemzeti igazunkért valaha a harcot hirdették és vezették, babonás bálványok számába mennek kalmárlelkü cinikusaink előtt. Fő-fő vágyuk ezeknek pőrére vetkőztetése és ledöntése. Legújabb s legnagyobb botrányt keltő ténye ezen irányzatnak a Szekfű-féle ismert Rákóczy-íeketités. De csalódásban volna, ki azt vélné, hogy ez csak egy különleges észjárású egyénnek képromboló cselekvése. Dehogy. Szekfű tette nem áll magában. Kossuthot már néhány éve kikezdte Tisza „pártokon felül álló“ folyóirata: a peonok (parasztok) telekrészeket kapnak a földesurtól (haciendada) melyeken elegendő tengerit, babot stb. termelhetnek házi szükségletükre, beszolgáltatván a termények után bizonyos részt a haciendadónak, kitől viszont egész éven át mérsékelt napszámbér mellett munkaalkalmat kapnak. így él a föld népe Mexikóban századok óta ugyanazon család re- zsimje alatt, békében, megelégedetten. De ezek a patriarchalis állapotok csakis a fensik egészséges vidékein tarthatók fenn. Ott lentebb, az egyenlítőtől pár délkörnyire a tropikus égöv tikkasztó, páratelt melegében az emberi szervezetre valósággal elviselhetetlen a fá rasztó munka. Ott a fennt említett munkabérrendszer már nem természetszerű és nem emberséges. De a kapitalizmus kapzsisága meghonosította erőszakkal. Itt a szigorú szerződéssel megkötött munka valósággal rabszolga sorsra juttatja a szerződött munkást. Mexikó városaiból körútra indult munkásközvetitő ügynökök jó élelmezést, lakást, könnyű munka mellett rövid munkaidőt és 1 K 50 fill, napibért ígérnek (a mi pénzünk szerint). De a szerződést legalább 6 hónapra kívánják megkötni. A kereset nélkül lézengő munkásnép, főleg a tapasztalatlan bevándorlók tömegesen szerződtetik magukat a Magyar Figyelő. Ez egész tervszerűen közöl olyan cikkeket, melyek. Kossuth hibáit mutogatják ki, s viszont mintegy ellentétül oly fejtegetéseket is, melyek meg a szerencsétlen Görgeit akarják fehérre mosni s a legnagyobb hazafi mártírnak feltüntetni. A legépületesebb pedig ebben a hollómosásban az, hogy a Magyar Tudományos Akadémia is beállott ezen hiú igyekezet pártfogójának. Bizonyos Voinovich Géza ur, kiről igazán nem tudni, mily érdemek alapján lépett Gyulai Pál örökébe, februárban Görgei és az irodalom címmel az Akadémiában felolvasást tartott,, melynek egész célzata nem egyéb, mint Görgei felmagasztalása Kossuth rovására. Az előbbiből, jóllehet alig irt maradandóbb értékű művet, egyenesen „számottevő irót“ akar csinálni, még pedig magyar és német nyelvben egyaránt. Erősen bizonykodik, hogy Görgeiben „sok az irői tehetség“, noha annyit kénytelen-kelletlen elismer, hogy Kossuthoz képest „száraz, szikár iró“. (Mi ez: „szikár iró“ ? Igazi akadémikusi kifejezés!) Fő vigasztalása az, hogy „Kossuth nevének visszhangja az írott költészetben egyre halkul, Görgeié folyton erősbödik“ (?). Megállapíthatni ebből, hogy és mikor a szerződés eltelte után fizetésre kerül a sor, szomorúan tapasztalják, hogy „nem mind fenékig tejfel!“ Szerény munkabérükből vasúti jegyre, különféle dijakra, szalmazsákra, leveses sajkára, kanálra stb. annyifele levonást tesznek, hogy a kilátásba helyezett 90 dollár (á 2 50 K) 225 korona helyett a hat hónapi szerződéses idő múlva kap a szegény szerződött munkás enganchado körülbelül 18, azaz tizennyolc dollárt! Milyen találóan adja vissza e sze gény munkások sorsát a szerződés szó spanyol jelentésben : euganchado annyit is jelent, mint behálóz, tőrbe kerít. Már itt igazán behálózzák és becsapják a tájékozatlan magyart, ha oda vetődik! Hát még ha meg is talál betegedni a nehéz munkában, a forró éghajlat alatt! Akkor a betegségi napokra fizetni kell a kosztot es lakást. Vagy pedig minden beteg napért két munkanapot kell dolgoznia. A megbetegedeseknek pedig se szeri, se száma a „galeras“-oknak nevezett munkás szállásokban. A ga- leras egy körülbelül 18 méter hosszú és 9 méter széles bambuszrőzséből készített kunyhó, melyet a forró égövi ember fortélyosságával, minden szegezés nélkül szívós „bejucos“-szal, vagyis gúzszsal tákolnak egybe. A falakat kivül-belül pálmalevellel burkolják be, a fedélzetet vastag zsúppal fedik. Mind a falak, mind a fedélzet sűrű tüskés dróttal van átszőve, hogy honi képrombolóink igazában külömböznek más országbeli kenyereseiktől, mert nem csupán rombolnak, hanem építeni is igyekeznek: a régiek helyébe új képeket szeretnének tiszteletünk tárgyává tenni, olyanokat, kiket eddig kevésre tartottunk, lenéztünk, nem ismertünk. S ez őtőlünk könnyen is érthető. Mert hisz a lemondok hogyan is igazolhatnák ártatlanabb mód magukat, mint annak hangoztatásával, hogy — ime harcos ideáljaitok nem érdemlik meg tömjénezésteket, mert sokat hibáztak-vétettek; viszont a behodolók, kiket ócsároltok, tulajdonképpen ártatlan mártírok és nagy hazafiak! Ha hét-nyolc évvel ezelőtt állott volna valaki az ország elé ilyetén hamis pófétálásokkal, talán nyomban megkövezték volna érte. Az idők szomorú jele, hogy ma lassan egész serege lesz azoknak, kik minden mentegetőzés nélkül, nyíltan és büntetlenül támadnak nemzeti eszményeinkre. Nincs országos tiltakozó szó ellenük. A nemzet oly mélységesen alszik, mintha szívverése egészen eJ- allott volna. A kevés ébrenlevő feljajdulását meg csak hideg mosolyra méltatják a nyeregbe kapott üreslelkü képrombolók. Szégyen, gyalázat! Morc. azt könnyen át ne lehessen törni. A galeras egyúttal börtön is, hol a munkásokat őrzik, nehogy megszökjenek. Egy ilyen galeras 80 munkást, férfit, nőt és gyermeket fogad magában. A kalitkaszerű építményben a fekvőhelyek polcszerűleg vannak egymásfölé helyezve egész a tetőzetig, úgy hogy a legfelső fekvőhely majdnem a fedélzetet éri. Ide zsúfoljak össze a kifáradt munkásokat, mikor napi munkájukról fáradságtól roskadozva haza kisérik őket gőzölgő izzadságtól nedvesen. Kora reggel újra munkára zavarják őket a „cabos“-ok, az őrök. Ilyen állapotok meg a mérsékelt égöv alatt is veszélyesek az egészségre, nem is csoda, hogy ott a trópus égető napsugarában, hol a mosópadon kintfelejtett szappan elolvad, a betegség a rendszeres és az egészséges állapot a kivételes a szegény munkások között. Se szeri, se száma azoknak a brutalitásoknak, melyekkel a munkásokat munkaközben illetik. Félkiló- méter hosszú sorokban neki állítják őket a kiirtandó cserjéknek és gyomoknak. A tropikus nap égető sugara tikkasztóig tűz le a gyomerdő tövébe, fullasztó gőzt fejlesztve a fonnyadó, renden heverő gyom fülledt tömegéből. Ebben a légkörben irtják a munkásokat a szívós gyomokat nehéz machetáikkal — circa 60 cm. hosszú széles késeikkel — korán neki állítA mi szégyenfoltunk. Ragadjunk ki a napilapok hírrovatának cikkei közül egynéhányat, amelyek nem hatnak már az újság ingerével. Az ön- gyilkosságok, az apró sikkasztások csip-csup krónikái között ott találjuk szerényen meghúzódva a leánykereskedelemről szóló híreket is. Minden nap négy-öt hirecske jön az ország minden részéről, mely szerint iit-ott egy-egy leánykereskedőt fogtak el, akinek bizonnyára nem ez volt az első „üzlet“-e. Azelőtt szerencséje volt és sikerült neki átcsempésznie a határon a „portékát“. A leánykereskedelem elleni akciót nem mi magyarok indítottuk meg, de minthogy mi voltunk benne leginkább érdekelve, a mi képviseletünk nyomott legtöbbet a latban. A kongresszusok a leánykereskedelem leküzdésére évről- évre megújulnak; állami előkelőségek, nagy emberbarátok, kiváló hölgyek és nagy politikusok jönnek össze tanácskozni, hogy az emberiség eme rákfenéje ellen milyen módon keressenek orvosságot. Leghatha- tósabban működnek ezidő szerint egyes jótékony intézmények, melyek bevették hatáskörükbe a megtévelyedett leányok visszaszerzését a társadalom számára. Németországban minden személyszállító kocsiban feltűnő falragaszokon adják tudtul a közönségnek, hogy adott esetben, ha gonosz szándékkal hálójába tatva a nehéz munkának. Már reggel 8 órakor facsaró viz rajtuk a felső ruha. Ha egyik-másik közülök megpihented fáradt tagjait, ha órák hosz- szat görnyedő derekát kiegyenesíti, nyomban ott terem á nyolc cabos egyike és csattanó ütés kíséretében illeszti lapos macsetájat a görnyedő munkás lapockája közé ! Természetes, hogy a szökések és lázadások napirenden vannak. Minden munkásnak az öltönyén számokat láttam. A szerződésre pedig minden munkásnak ráillesztik a fényképét, hogy nyomozás esetén könnyen megtalálhassák. Az idegen utas elmerengve a természet felülmúlhatatlan gazdagságában, szépségében, gyönyörködve a pálmaerdők fényes tollazatú madárvilágában. az illatos virágok között repkedő zománcos pillangók seregében, nem is sejti: mily ádáz küzdelmet vív ember ember ellen abban az igazi édenkertben, mely a békének szentelt csarnoka lehetne. Ilyenek az állapotok ott Jukatan- ban és más félreeső tartományokban. Reméljük, hogy az emberi jogok védelmezője, az Egyesült Államok vállalkozása szerencsés befejeztével véget vet e barbár állapotoknak, melynek minden tapasztalatlan bevándorló igen könnyen részese lehet.
