Esztergom és Vidéke, 1914

1914 / 37. szám

Esztergom. 1914. XXXVI. évfolyam. 37. szám. Csütörtök, május 7. POUTI HR lés TfíRSfíDFILMILRR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS: LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Ipari szakoktatásunk. Nagyon is rózsás színben látja dolgainkat, ki azt meri állítani, hogy a magyar ipari szakoktatás kellő színvonalon áll, hogy a nyugati országok ipari szakoktatását utoléri, vagy legalább is megközelíti. Nem tartozom azok közé, kik egy-két felületesen végzett nyugateurópai utazás után a honi viszonyokat csak ócsá­rolni tudják. Elegét jártam a külföldet és szegesebb figye­lemmel többszörösen tapasztal­hattam, hogy az agyonmagasz­talt nyugaton nem mind arany, ami úgy szemreíőre csillog, mi­ként idehaza se minden salak, polyva, elvetnivaló. Mindamel­lett annyit alapos egybevetés után állíthatok, hogy ipari szak­oktatás tekinteteben meglehe­tősen hátra vagyunk a nyugati államok mögött. Kétségbe nem vonható tény, hogy az utóbbi tiz év leforga­„EszíJBTgom ss Vidéke“ tárcája. Egy kis májusi virágnak hajnali fohásza. Ő Uram, ég Ura, szomjuhozom . . . Hints le reám üde harmatozást: Ajkam a csókod után epedez, Mig takar engem az éji palást. Ó Uram, ég Ura, szomjuhozom ■ . . Várja a lelkem a napsugarat, Mely ölelés ivei élni segít Itten, az égnek azúrja alatt. Nincs, ki segitne, ha tikkad ez ajk ; Nincs, ki elűzze ez éji ■homályt: Csak Te, Uram, kit az Ég, meg a Föld S gyermekeidnek az ezre imád. Ó Uram, ég Ura, halld meg imám! Add ajakimnak a Ms italát: Napsugarad’ s üde harmatodat; S hála gyanánt szivem illatot ád. Vince. Aprók az udvaron. Aprók játszanak az udvarunkon. Édes gyönyörűség hatja át a szive­met s még meg is könnyezem, ahogy sa alatt üdvös reformok történ­tek e téren; ámde minden ed­digi újítás jobban csak kezdő lépés számba ment, anélkül, hogy rendszerré vált volna. Nyugati értelemben való ipari szakoktatásról, minden idevágó törvény és miniszteri rendelet dacára, mi még alig-alig be­szélhetünk. Ki kell emelnem azt, hogy igazi szakoktatásról nem is le­het szó ott, ahol ennek főfel­tétele, az alapműveltség hiányos. Úgy van : iparosaink óriási több­ségének nincsen meg a kellő iskolai végzettsége, mely a szakképzésnek elengedhetetlen alapköve. Az egyszerűbb, dur­vább ipart űzőknek nagyrészt nincs meg még a hat elemije sem; a finomabb szakmabeliek közül meg szintén kevés ren­delkezik négy középiskolai, vagy polgári képzettséggel. Pedig ez a legkevesebb, amit eredménye­sebb szakkiműveléshez alapké­pen meg kellene minden, ipari pufók képükre kiül az édes ártatlan­ság. Programm nélkül végzik csele­kedeteiket, mégis mintha gondos rend­szer után folyna a munkájuk. Csupa mese az egész. Az elejétől veges-végig. Apa-anyát játszanak, azt a játé­kot, amelyet mi is végig játszottunk annak idején az udvaron. Azért ne­vezem hát mesének. Mese, amelyet a képzelet ösztökél cselekvésre, mese, mely a való élettől messze eltér gyö­nyörű mozzanataival. Ha nem nevetnének ki az embe­rek, kiválasztanék a sok rossz ember közül egy csapatot, jönnének az ud­varomra figyelni. Lesnék el, hogy milyen tudománnyal lehet elviselhe­tővé tenni az életet. Egyben bizonyos vagyok, abban : hogy ezeket a gyer­mekeket megértene mindenki, ha csak egy pillanatra is gondolna boldogta­lan családi otthonara. Mert ezeknek a gyerekeknek a szájából úgy folyik a sok édes szó, a szeretet dktátuma, mint valami bővizű csobogó patak. Óh, hogy szeretném áthivni azt a boldogtalan, durva kovácsot, aki amoda: egy kőhajitasnyira lakik tő­lem. Jönne csak át egy keveset, hadd szégyenitené meg az ő kicsi fia. Ta­nulna el, hogy a kérges tenyerű em­berek is tudnak örülni az életnek, amellett odahaza édes megnyugvással vannak az Ur akaratján. pályára lépőtől követelni. Mese­beszéd az, hogy hiszen az alap- műveltség hiányait pótolja az u. n. tanonciskola. Szórványo­san talán pótolja, de egyetem- legesen legkevésbbé sem! Aki ismeri a tényleges viszonyokat, az nagyon jól tudja, hogy ta­nonciskoláink olyannyira zsú­foltak, hogy valóságos csoda számba megy az a tanító, ki ekkora tömegnél (hozzá még az estéli órákban!) pótolni bírja a rendes iskola hiányait. Már pedig a műveltség elemei nélkül igazán képzett szakipa­rossá nevelni valakit teljes le­hetetlenség ! De tegyük föl, hogy mind­azoknál, kik nálunk ipari pá­lyákra lépnek, megvolna a szük­séges alapműveltség. Ám mi haszna, mikor a rá következő szakbeli kiképzésük fogyatékos és rendszertelen! Egy az, hogy nálunk saj­nálatosan kevés az ipari szak­iskola. Csak jobbmódú, vagy pro­— Édes kis Katuskám — igy a kis kovács — csak egy kicsit segí­tenél, jönnél ki a konyhából, hogy ütnél a vasra. Szaporán no, mert el eg a vasam ! Gyere-gyere feleség, a legény a faluba jár pénzért, magam meg nem bírok a dologgal. És Katuska, ki tömzsi praclijával ott gyömöszölte a tésztát, mit kony­hámból kierőszakolt, hirtelen a kö­ténykéjébe töröli azt a szorgos kezet, mig gondoskodásával egy eperfalevél­lel lefödi a tésztát, hogy a légy be ne lepje, igyekszik az ura után. A ház büszke, de dolgos ura még visszanéz, ujfent megsürgeti az asz- szonyát. — Ne piszmogj hát édes, hanem gyere. Megyek-megyek. Csak letakartam a tésztát egy szakajtóruhával. A go­nosz párák csúffá tennék. Kukoricakórót kapnak aztán a markukba és az édes munka a hom­lokon gyöngyöztet ki egy pár viz- cseppet. — így szeretem, igy. Most mar készen van a Galambosék kocsirudja. Akár mindjárt mehetnek a kocsin a malomba. De már most ne türelmetlenked­jék az ebéddel. Egyszeribe készen lesz. Előkaparitom Zsuzsát, a cselédet. — Zsuzsa te, hol botorkálsz? tekciós gyermekek (ugyan mi­hez nem kellene protekció Ma­gyarországon !) juthatnak ahhoz a nagy szerencséhez, hogy szakiskolát végezhessenek. A nagy többség arra van utalva, hogy egyedül a műhely szűk falai közt szerezze meg gyér és felületes szakismereteit. Mert hogy az állam és az ipartestü­letek néhány tehetségesebb és protekciós (megint csak protek­ciós !) segédet a külföldre is ki- küldenek tanulmányútra, abból az iparosság egyetemének — bármilyen szép dolog egyébként ez a kiküldés — igen kevés szellemi haszna van. Azután a mesterek számára az államtól újabban szokásba hozott poiló ipari szaktanfolya­mok se sokat lendítenek az ipari szakismeretek általános emelésén. Tudnivaló ugyanis, hogy e tanfolyamokat minden terv és rend nélkül: határozat­lan időközökben s ötletszerűen kiválasztott helyeken tartják — — Itt vagyok nemzetes asszony ! A ruhát teritgetem. Zsuzsa csakugyan a kerítésre fűz­faleveleket rakosgat. — Elő no ! — Gyere, mert a majszter uram éhes! Siessünk az ebéddel! Zsuzsa szaporán neki is lát az asztalteritésnek. Honnan tanulja el? Az ég tudja 1 A szolgabiróné ugyan­csak őrzi otthon, hogy olyasmit ne lásson. A cselédek körében meg nem tűri, mégis hogy elleste a cselédek típus-szerű forgolódásait. Lám-lám, kis Böske, milyen ügyes kis leányka vagy te! Eközben vendégek röpülnek be a portára. Kocsin jönnek. Hosszú ku­koricaszáron lovagol Támadó Palika. Meg meg is rángatja a Szilaj száját, ahogy nem áll meg a kívánt helyen. A gazda is előre igyekszik. Két apró tenyerét összeveri csodálkozá­sában. — Én látok-e rosszul vagy csoda történt, gyere Katus, (bekiált a kony­hába) Katus te — itt vannaic komáék! — Csak tán nem! — szalad az asszony az udvarra. — De bizony ők ! Le no, a ko­csiról ! Panna asszony, Czimbalmos ta­nár ur kis leánykája egy ugrással Katus asszony nyakába ugrik. Férje-

Next

/
Thumbnails
Contents