Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 36. szám
Esztergom, 1914. XXXVI. évfolyam. 36. szám. Vasárnap, május 3 FOLITmiés TRR5RDRLMILRR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS: LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. A betevő falatért! Országszerte egyre sűrűbb s erősebb lesz a panasz, hogy nálunk napról-napra nehezebbé válik a megélhetés, drágábbá a betevő falat. A lapok sorra kapják a drágaságon sopánkodó leveleket s a hatóságok az esdeklő folyamodásokat, melyekben intézkedést kérnek, követelnek a már-már elviselhetetlen drágaságnak megszüntetésére, vagy legalább enyhítésére. Azt kell hinnie az embernek, hogy a magyar középosztály immár vegetáriánus életre van kárhoztatva, mivel annyira jutott, hogy nem tudja többé megfizetni a napi egy kiló hús árát; és mert élni csak kell, hát panasszal árasztja el a hatóságokat, hogy segítsenek sorsán, könnyítsék meg életfelté„Esztßpgom es Vidéke“ tárcája. Avtandil imája indulás előtt. — Részlet Vikár Bélának Rustaveli: A párducbőrös lovag cimű eposz-forditásából. — Föld és égnek magasságos Istene ! — szólt [esdekelve — Olykor szenvedést adsz, olykor a kívántuk [jót betelve, Ismeretlen s mondhatatlan, fejedelmek feje[delme, Vágyaknak királya, engedd, vágyamat hogy , [hadd győzzem le! Isten, Isten, ki a földet bírod és az égiboltot; Ki szerelmet alkotál és törvényein nem tűrsz [foltot; — Lásd, Napomnak, legfőbb jómnak kezéről a [sors leoldott — Ne hagyd elmúlni szerelmem, melyet Ő Szi [vembe oltott! Isten, Isten, rajtad kívül aki szánna, senkim [sincsen, Utam bárhová visz, kérlek : a Te irgalmad [segitsen, Ellenség torától,éjjel tenger viharától mentsen, Hogy majd, élve, lábad elé szent áldozatimat [hintsem ! (A georgini eredetiből.) teleit, tegyék lehetővé, hogy emberi módon táplálkozhassék. Elszomorító biztos tény az, hogy nálunk az árakat az utóbbi időkben már minden téren hihetetlen magasra emelték. Az iparos a drága munkabérekre hivatkozik és arra, hogy a feldolgozandó anyagokat az egymással kartellben álló termelőktől kell beszereznie, kik pedig az árakat saját belátásuk szerint „szabályozzák“. A kereskedő a súlyos hitelviszonyokat és a válságos gazdasági helyzetet mondja a drága cikk áremelése okául. A vásárló közönség pedig mit tegyen ? Kénytelen kelletlen el kell fogadnia ezt az argumentációt és nehéz szívvel bár, de beletörődnie a drágulásba. Ám kérdjük: mivel okolják meg a húsdrágaságot? Az élelmiszerek s különösen a húsLángokban. Az uccán riadt emberek futottak s rémületbe fuló hangon sikongták: — Tűz van ! Tar József a templomból futott haza. Mikor a sistergő lángtenger előtt állott, amely perzselő hőséget lehelt, halálsápadtan meredt a pusztuló viskóra. — Jaj végem van! — hördült fel, mint akit a kés szivén talál. A lángokat lefelé verte a szél, s a széles, sistergő tűznyelvek már az ajtót és az ablakfákat nyaldosták. Hogy lökték, dobálták egymást, hogy zúgtak és morogtak, amint beleöltöt- ték tüzes fulánkjukat a vékony szem- öidökfakba. Falankan nyalták, harapdálták, ropogtatták; és a szegény Tar József úgy erezte, mintha a saját csontjait ropogtatnák. Egyszerre aztán rémülten jajdult fel: — Feleségem és gyermekem! — Szent Isten, csak nincs az égő házban! — sikoltottak az asz- szonyok. ■ Es kezöket tördelve, sápadtan, remegő arccal állották körül. — De bennt vannak — hörögte neműek feltűnően szilárd magas árfolyamát? A gazda, a termelő azon siránkozik, hogy az állatnak nincsen ára. A mészáros, a hentes meg azon sopánkodnak, hogy a vágómarhát alig tudják beszerezni, olyan drága. A fogyasztó közönség pedig, amely piacról, mészárszékből szerzi be háztartási, különösen pedig élelmiszerszükségleteit, sajnosán érzi s napról-napra sajno- sabban érzi, hogy a megélhetést csak szűkösen nyújtó mai viszonyok között alig tud elégséges élelmet magához venni. Hogy valahol hiba van, az bizonyos. Vagy a termelő húz meg nem engedett, mértéktelen hasznot; vagy a másik oldalon folyik vétkes uzsora, — mindenképpen azonban a fogyasztók kárára. Lapozgatván vidéki ujsáaléltan Tar József; és szeméből kibuggyant a könny. Egy pillantás alatt, mint a villanyáram a vezetéken, úgy futott végig a tömeg szivén a rémület vért fagyasztó jéghulláma. — Bennt rekedt valaki ? — kérdezte most Székely Lajos csendőr. — A felesége és gyermeke — tördelték a nők. Székely csendőr azonnal lecsa-. tolta kardját, lerántotta a köpenyegét, aztán ráparancsolt a férfiakra. — Locsolják a pitvarajtót! — Csak nem akar bemenni — szóltak megdöbbenéstől rekedten a mellette állók. A csendőr mit se szólt. Kikapta a zsebkendőjét, vizbe mártotta, aztán a csákója alá dugta s a homloka köré csavarta. A lángok már vastag oszlopokban sisteregtek az ajtó fölött. Sötétvörös füstuszály zúgott, kavargóit utánuk, mint mikor a megduzzadt, gömbölyű hullámok összeomlanak és tovább zuhognak. Székely csendőr egy pillanatig se habozott. Felnézett a lobogó tetőre, amelyen dühösen ágaskodtak az izzó sörényű lánghullámok ; s látva, hogy a szarufák, amiken vad nyargalással vágtatnak keresztül a tűz téglavörös sárkányai, még nem roppannak össze, tüstént az ajtóhoz rohant. gainkat, azt olvassuk, hogy a hatóság itt is-ott is erélyes eszközökkel fellépett az élelmiszer uzsora ellen s a húsárakat a tényleges viszonyok figyelembevételével leszorította. Az igy kényszerhelyzetbe hozott iparosok vagy elfogadták a hatóságilag megállapított árakat, vagy pedig — magukra zúdították a hatósági hússzékeket. Budapesten a hatóság megállapította a többi között, hogy a borjúhús ára egyáltalában nem csökkent, holott mind az élő borjú, mind a borjúhús nagyban 20—30 fillérrel olcsóbb lett kilónként. A mészárosok és hentesek erre azt felelték, hogy csökkent ugyan az élő állat ára, ámde ugyancsak csökkent a fogyasztás is a rossz gazdasági viszonyok következtében, azért nem gondolhatnak ők árleszállításra. A szalmazsuppok szórták, kavarták, hányták a szikrázó pernyeesőt, tűzcsillagok repültek ki belőlük s vakító szárnyú pillangóraj gyanánt röpködtek az ajtószárnyak között. Székely egyet fohászkodott magában, aztán beugrott a pitvarba. Visszatartotta a lélegzetét s kezével tapogatva haladt előre. Egyszerre csak egy testbe botlott. Lehajolt és felkapta. Tarné volt, aki a füsttől elkábulva eszméletlenül feküdt a 'padlón. Székely elkábult, a füst, a hőség, az izgalom elgyengítette, miközben Tarnét cipelte. A tömeg észrevette az ajtóban roskadozó csendőrt. Tompa moraj és rémült zsivaj hallatszott. — Mindjárt a zsarátnokba zuhan, mentsük meg őket! — kiáltotta egykét bátrabb ember. Néhányan lapátért futottak, hogy a zsarátnokokat elhányják az ajtó elől. De a perzselő hőséget már nem bírta ki Székely s az asszonnyal együtt a zsarátnokra bukott. — Jaj végük van — hörögték rekedten a nők. Néhány elszánt ember rohant Székely felé. A csendőr azonban megfeszítve végső erejét, talpra ugrott s az asszonyt is felkapta. Ekkor már hozzáértek az emberek, elvették
