Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 4. szám
o ESZÍ^TGOM és VIDÉKÉ. 1914 január 11. kólái tárgyakról fog beszélni. Más egyébről nem akarnak, nem is tudnak, mert általános műveltségük — tisztelet a kevés kivételnek — nincsen, vagy nagyon fogyatékos. Az igaz, hogy erről nem is igen tehetnek, mert a kor ferde iránya többé- kevésbbé menti őket. Ám hogy a régebbi kor sokoldalú műveltsége ennél a mesteremberi, gyári munkási még olyan alapos szaktudásnál jóval értékesebb volt és — tegyük hozzá — kedvesebb is volt, azon vitatkozni sem lehet. S mikor a mai kor „tudós“ mesteremberei a régi idők polyhisztorairol lenéző kicsinyléssel szolnak, voltaképpen saját látókörük korlátoltságáról tesznek tanúbizonyságot. A régebbi kor tudását és tudósait csak az kicsinyelheti, kinek nincsen kellő ismerete a múltról. A modern kor embereit kétségkívül a technika csodás haladása tette annyira fennhéjá- zókká, hogy a múltat kevésbe vagy semmibe vegyék; de kérdjük: vájjon a technika ki- töltheti-e teljesen az emberi elme látókörét és tudja-e pótolni egyébb ismeretbeli fogyatékosságait? — Soha, semmiképpen ! — Mi értelme tehát a büszke önelégültségnek ? Micsoda alapja a múlt lenézésének ? jaim becsomagolva. A szállítót várom. Búcsút veszek tehát kényelmes ágyamtól, kedves íróasztalomtól, amelynél óraszám ültem és „Hozzá“ írtam leveleimet. Elhagyom a tükröt, mely annyiszor mutatta gondteli arcomat. A jázminbokrot, mely jöttöm- kor virágjában volt és amelynek levelei most elsárgulva hullanak a földre. Nincs még hat óra, de az ablak előtt már lámpa ég és olyan hangulatba késztet, mintha halottat virrasztanék. Az ablak mögött ülök és kinézek azon. Túl a közellevő fákon, túl a távol házakon, ki a pusztaságba. Borús sötétséget, komor estét látok. Hát mindenki reményét vesztette már és nincs más a földön, mint komor sötétség ? . . . Október 3 án. Zabálni és iszogatni mindenki tud. De én egész fickó vagyok. Azért csak jöjjetek, kedves híveim, szomjúság és éhség, kisértsetek meg, én kacagva nyújtom kezemet felétek. Ti undok csirkefogók, ti kedves régi barátaim, akik újra visszatértek hozzám s én örömmel üdvözöllek benneteket. Nem meresztem riadtan rátok mélyen beesett szememet, de kitárom karom és szivemre ölellek . . . hiszen ti vagytok az élet legnagyobb igazsága. Ti nem csaltok meg senkit Ószinték, valódi pesszimisták vagytok. Ti nem ígértek rózsaszínű jövőt, hogy a kezét görcsösen tördelő alakoknak szemébe nevessetek. Ti mindent rútabbnak mutattok meg, A modern embereknek több okuk volna a sajnálkozásra és mentegetőzésre, hogy látókörük szakismeretbeli nagy haladásuk mellett jóval szűkebbé vált apáikénál. Mert hiába, ide nagy szakismeret — oda nagy szakismeret, örökre igaz marad, hogy az egyetemes tudás az igazi tudás, s a polyhisztorok- nak van igazi jogcímük a művelt névre. El kell ismernünk, hogy polyhisztornak lenni ma, a szaktudományok bámulatos fejlettsége korában sokkal nehezebb, mint volt régebben; de viszont azt is merjük állítani, hogy nem lehetetlen. Hiszen az egyetemesen művelt embertől nem kívánjuk ma, hogy minden szaktudományban egyaránt jártas legyen, hanem csak annyit, hogy egy szakbeli alapos képzettség mellett a többi tudományok elemeivel is tisztában legyen. De hányán találkoznak ilyenek közöttük ? Sajnos, nagyrészt a modern középiskolai oktatást hibáztathatjuk érte, amely még mindig az ókori nyelvekkel és tanulmányokkal tömi tele az ifjúság elméjét, ahelyett, hogy minden tudományágból arányosan és harmonikusan látná el alapismeretekkel. Hibás természetesen a modern felső oktamint az valójában van. S ha szebb napok következnek mégis, távoztok és nem gúnyos fensőbbséggel, hiszen tudjatok jól, hogy újra elérkezik a ti időtök . . . A jobb napokban mindig gondoltam rátok és sohasem haraggal. Ti tudjátok, miért ... a kapuk nyitva állnak, vonuljatok be, helyezzétek el magatokat és maradjatok nálam, ameddig jól esik. Együtt fogjuk fogunkat csikorgatni, együtt hallgatjuk a gyomor korgását — együtt fogjuk hinni, hogy ez már a vég. Mert utolért a Végzet. Pedig tudjuk, hogy ez még nem az. Es mi nevetünk, nevetünk szívből és ez az őrült undok nevetés az éhségnek, eme utálatos bestiának nevetése. Ezek voltak a szegény elhaltnak utolsó sorai. Elmosódó kusza, za- vaios betűk. A vágyva-várt vég mégis elkövetkezett. Most keskeny, hideg sir- ban fekszik és vele együtt életének titka. Nevét nem lehetett megtudni. * Es idehaza . . . távol lévő hazájában szerető gondoskodással vár fia felől tudósítást egy aggodalmaskodó anya és egy szerelmes leány- sziv. Várják. Es hiába várják. Chicago, az óriásváros zord teleinek a számtalan áldozatai közül egyik névtelenül porlad keskeny sírjában. tás is, amely csak a szakismeretek közlésére szorítkozik, mig az általános műveltség fejlesztésére semmi gondja. Egyénileg teljesen biztosak vagyunk afelől, hogy a mai irány soká nem állhat fenn. Az emberiség tisztultabb elméi át fogják mihamarabb látni, hogy a mai tulságba vitt szakműveltségtől vissza kell térni a régi állapothoz : az összehangzó egyetemes kiképzéshez. Mert csak az egyetemes tudás adhat valódi tartalmat a műveltség fogalmának. dr. Réthei Prikkel Marián. Éljünk olcsóbban! Hiszen élnénk mi olcsóbban, csak lehetne. De minden drága. A családnak adott konyhapénz egyre kevesebb. Növekszik, nagyobbodik mindennek az ára Az élelmiszer 10 év alatt 60 %-al lett drágább.Az egész világra kiterjedt át emelkedési tendenciával állunk szemben és tudtunkkal a bajor asszonyok egyesültek, hogy a piac elviselhetetlen drágaságának hadat üzenjenek. Őket utánozták az osztrák gazdasszonyok, és most minálunk Budapesten van megalakulóban a piaci drágaság ellenes asszonyliga. Aminthogy a piaci drágaság kérdése első sorban a háziasszonyokat érdekli. Hiszen a kenyérkereső kenyérkereseti viszonyai szerint átadja feleségének a konyhapénzt, ez bizony egy fix ösz- szeg, melyből néhány év előtt még a háztartás költségeit fedezni lehetett, — de ma az árucikkek megdrágulása következtében éppen a gazdasszony szenved súlyos gondokat, hogyan lássa el családját, mit adjon annyi éhes szájnak, és hogyan lehet a konyhapénz fix összegéből egy hónapon át kijönni ? Es mivel a hatóság nem- bánomsággal kezeli ezt a nagy kérdést, társadalmi térre kell vinnünk az ellene való küzdelmet. Mi arra buzdítjuk gazdasszonyáinkat, hogy meg se várva a budapesti gazdasszonyok szervezését, egyenesen a viszonyainknak megfelelő módon indítsuk meg a piaci drágaság ellen a harcot. Bizonyos, hogy egyértelmű elhatározás mellett győzni fognak. Hiszen van is már rá példa. Makó városa a felállított hatósági hus- székkel rövid egy hónap alatt 35 %-al enyhítette a hús árakat. Természetes, hogy a gazdasszonyok küzdelme egymagában sikerre nem vezethet. A hatóságnak segítségére is szükség van. Mi úgy gondoljuk a kérdést meginditandónak, hogy a hatóság hívjon össze a társadalom minden osztályából gazdasszonyokat. Ez nem exkluzív társadalmi kérdés, itten külön-külön a társadalmi osztályok nem helyezkedhetnek el: ez a kérdés egyaránt érdekli az úrnőt, az iparos asszonyt és a polgár feleségét. Minden társadalmi körre ki kell terjedni ennek a mozgalomnak, csak akkor lehet üdvös sikere. A hatóság jól összehívott háziasszonyi értekezleten tájékozást kapna, micsoda helyi bajok vannak piacainkon és miért van az, hogy bár a termelő olcsón adja áruit, a közvetítő kereskedelem túlkapása következtében, az élelmiszerek szörnyű drágák. Mihelyt konzultálva van a betegség, a gyógyítás annál könnyebb. Ha a háziasszonyok ligája egybe hoz minden rangú elemet városunkban és megyénkben, akkor a városi képviseletek sürgősen foglalkozni fognak azokkal a hatósági intézkedésekkel, amelyek a piaci árak olcsóbbodására vezetnek. Ha minden képviselő felesége lelkes tagja lesz a ligának, — szeretnők látni azt a hatóságot amely ellenállani tudjon az áramlatnak, mely a kényelmes semmittevésből kizökkenti a magisztrátust, és a piaci drá gaság elleni küzdelemben a ra néző hatósági feladatokat ne teljesítse sürgősen és erélyesen. Aztán mért ne lehetne a városi statumokkal, piaci rendszabályokkal az egyes élelmiszerek árát megszabni? Makón két hónapig tartott a hatósági husszék üzeme és az ott kimért olcsó hús a két hónapi küzdelem után szabályozta az árakat. Mészárosok és hentesek a hatósági hússzék megszüntetése ellenében készségesen belementek abba, hogy az árak hatóságilag állapíttassanak meg. Kezünkben van a drágaság elleni küzdelem biztos győzelme, csak ne élhetetlenkedjünk, hanem szervezkedjünk. A házi asszonyok helyi szervezete még másra is jó lesz, arra, hogy a piaci mizériák orvosoltassanak. Az bizonyos, hogyha tanácsunkat olvasóink megfogadják, legalább egy negyedével olcsóbbá tehetik háztartásukat, mint amilyen ma. Sok ember hitványabban táplálkozik a piaci drágaság következtében. A silány táplálkozással ajtót nyit a különféle betegségeknek. Nagy nemzeti érdeket érint ez a helyi, vagy helyesebben országos seb végleges behegesztése. Nem tudjuk elég lelkes szóval gazdasszonyainkat a tett, a cselekvés mezejére hívni. Ne várjuk meg a pesti háziasszo
