Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 30. szám
4 ESZ I _^GOM és VIDÉKE. 1914 április 12. gőborok, drága szőrmék és hasonló áruk, tekintettel közönségünk abnor- mis költekező hajlamára, egészen ki- tiltandók. Szerbia és Románia, mint ellenséges indulatu államok ellen, ugyanilyen fegyverekkel kell harcolnunk. Bojkottra bojkottal kell felelnünk ; a szerb sertés és marha nélkül mi valahogyan csak megleszünk, viszont azt a pár száz vaggon konyhasót, amit jelenleg nekik szállítunk, itthon marhasó gyanánt is jobban értékesíthetjük. Egy francia államférfiu nemrég, amikor magyar bankárok francia pénzcsoportnál nagyobb kölcsön iránt érdeklődtek, kereken kijelentette, hogy kölcsönről szó sem lehet, már csak azért sem, mert szerintük nem lehetetlen, hogy bizonyos körülmények között ezen pénz még Franciaország elleni fegyverkezésekre lenne felhasználva. Megvallom, az ő szempontjukból ezt igen helyesnek tartom, de erre viszont azt kérdem : ki kezeskedik nekünk, hogy az a pénz, amit mi Franciaországnak pezsgőborokért és cifra kalapokért fizetünk, nem lesz-e esetleg Szerbiának ellenünk való fegyverkezésekre kölcsön adva ? Ki tudna nekt'nk jót állani érte, hogv azok az óriási összegek, melyeket mi évenként drága szőrmékért Oroszországnak fizetünk, nem lesznek-e éppen a mi rusznyákaink, tótjaink és horvátaink fellázitására el lenünk felhasználva? Ebből pedig az következik, hogy nemcsak nemzet- gazdasági, hanem még katonai szempontból is nagyon meg kell gondolni, hová megy a mi pénzünk és hogy bizonyos divatcikkeket ezentúl is beeresszünk-e vagy sem. Minap egy hírlapban azt olvastam, hogy az amerikai egyesült államokban megtiltották a madártoll használatát, sőt az is megtörtént, hogy rendőrök kobozták el a tolldiszt európai hölgyek kalapjairól, kik hajóval érkeztek a newyorki kikötőbe. Annyi bizonyos, hogy a tolldisz egyáltalán a könnyen nélkülözhető tárgyak közé sorolható és hogy évenként két és fél milliónál többet fizetünk érte a külföldnek. Itt egyúttal azt is konstatálom, hogy ha 1867-ben, az első vámtárgyalások alkalmával véletlenül az akkori kereskedelmi miniszter a structoll behozatala ellen tiltakozott volna, az ezen megtakarított pénzen játszva megépíthették volna a Duna- Tisza csatornát a fővárosi nagy kikötővel együtt. És most már rátérek a bevezetésemben felállított kérdésre: mennyi lehet azon összeg, melyet egy 10 évi kiegyezési ciklus alatt a magyar közgazdaság részére megtakaríthatunk ? Párkányi gyártelepemen egy jóra- való, számítással élő munkásember keresett évenként 800 koronát és ebből négytagú családjára, ruházatra, fehérneműre és egyéb olyan tárgyakra, melyek a külföldről származnak, a legnagyobb takarékosság mellett 70 koronát költött. Ezen tárgyak nyers anyag értékét én maximális 30 koronára taksálom és igy még mindig marad 40 korona, mint annak előállítási értéke, amellyel esetleg meg lehetett volna szaporítani nemzeti vagyonúnkat, ha az a nyers anyag nálunk vált volna ruhaszövetté vagy vászonná. Egy másik eset: én magam is takarékos ember vagyok és költők mindennemű szükségleteimre évi 6000 koronát. Rendes háztartási könyvet vezetek; és abból kitűnt, hogy a külföldi származású cikkek között nemcsak ruházati és fehérnemű, hanem aránylag nagyobb végösszegben élelmezési tárgyak, u. m. prágai sonka, konservhal, sajtok, bajor sörök is szerepelnek. Költöttem ezekre mindössze 900 koronát; ebből leszámítva a ruházat és fehérnemű nyers anyag értékét, eszerint a múlt évben a külföldi államok mérlegét én is 750 K- val javítottam, illetőleg a mienket ugyanennyivel rontottam. Következik egy harmadik eset: egy gazdag fővárosi kereskedő, régi bajtarssm elmondja, hogy ő évenként minimum 20000 koronát szokott költeni ; ő maga azt az összeget, mely ebből honi származású cikkekre esik, csak évi 8000 koronára taksálja; a többi 12000 korona részint az olasz Riviérára, részint külföldi élvezeti tárgyakra, mint szivar, pezsgő és más effélékre ment. Ebből ugyan egy része mint vám levonandó, de ha felére redukálódik is az összeg, még mindig marad 6000 korona a külföldnek, mint tiszta haszon olyan keresményből, mely jogosan minket illetett volna. Megállapíthatjuk most már, mint minimumot, hogy Magyarországon egy 4 tagú munkáscsalad 40 koronával, egy 4 tagú középosztályu család 750 koronával és egy 4 tagú gazdag család 6000 koronával szaporíthatná a nemzet vagyonmérlegét. Osszuk most Magyarország összlakosságát mind 4 tagú családokra, vegyük alapul a legrosszabb arányt oly- formán, hogy felveszünk 18.000.000 lakosból 4.500.000 munkáscsadot évi 40 koronával = 180 millió, továbbá 2.000.000 lakosból 500.000 középosztályu család évi 750 koronával . . . . = 375 millió, végül 160.000 lakosból 40.000 gazdag család évi 6000 koronával . = 240 millió. Összesen tehát évi . . 795 millióval javíthatná mérlegünket, vagyis egy 10 évi kiegyezési ciklus alatt közel nyolc milliárd azon összeg, melyet egy helyes vámpolitika mellett közgazdaságunk részere meglehetne takarítani. Rámutattam arra az egyedüli ösvényre, melyen a jelenlegi komoly helyzetből kijuthatunk. Meg vagyok győződve, hogy a vezető körök is előbb-utóbb ugyan erre az útra fognak lépni, mert ha más nem, hát a hadügyi budget okvetlen rá fogja őket szorítani. Azonban nem habozom ismételten rámutatni a magyar középosztály túlságos költekező hajlamára, mint olyan tényre, mely a vámpolitikával némileg össze van kapcsolva. Egész berendezkedésünk és életmódunk bizonyos nagyzási törekvésen alapul. Gazdagabbnak, előkelőbbnek akarunk látszani, mindenki báró vagy legalább nagyságos ur akarna lenni, teleaggatjuk magunkat drágakövekkel, étteremben, kávéházakban nagy borravalókat adunk ; ellenben a cipőért azonnal fizetni már nem fair dolog. Egy másik nagy hibánk, a hitelezési szokásunk. Már nemcsak a cipésznek nem fizetünk azonnal, hanem még fűszeresnek, péknek, sőt még a borbélynak hitelét is igénybe szoktuk venni. Nálunk még az állam is görcsösen kapaszkodik a hitelbe ; és valóban jellemző, hogy államfér- fiaink, ha egyik vagy másik intézményünknél valami szabálytalanság előfordul, nem annyira a tényt, mint a hitelünkön esett csorbát sajnálják. Pedig akármennyire takargatjuk kisebb-nagyobb nemzeti fogyatékosságainkat, külföldi hitelezőinket mi tévedésbe nem ejthetjük. A dolog nagyon egyszerű : minél többet fegyverkezünk idegen pénzekből, annál rosszabb; minél jobban takarékoskodunk, minél több jövedelmi forrást nyitunk, annál szilárdabb lesz hitelünk. Jövedelmi forrás a vamsorompó ugyan nem lehet, de lehet út, mely a jövedelmi forrásokhoz vezet. Erről még a jelenlegi szerződések lejárata előtt is meggyőződhetünk, ha az Ausztria es Magyarország közötti forgalmat egy évi tartamra pontos vámügyi ellenőrzés alá helyezzük. Ez mindössze csak pár százezer koronába kerülhet; gondoljuk meg jól; a betét aránylag csekély, a nyereség óriási és majdnem biztos. Még csak pár szavam van : a külön vámterület mellett kereskedelmi mérlegünk mindig aktív, bankjegyeink ércfedezete mindig biztos lesz, a magyar koronajáradék a pári árfolyamra fog emelkedni nemcsak gazdasági bonitásunk folytán, hanem mert hitelre nem fogunk szorulni. Végül pedig vámpolitikánkat már azért is uj alapra kell fektetnünk, mert Magyar- ország államiságát csak addig tarthatja fenn, mig vagyonilag gyarapszik. Csak egy gazdag Magyarország imponálhat az apró balkáni államoknak ; csak egy gazdag Magyarország rendelkezhetik háború esetén a legerősebb, legbiztosabb tartalék, egy jómódú, áldozatrakész polgárság fölött; — és eszerint vámpolitikánk biztosabb alapozása még hadügyi szempontból is fölötte kívánatos. Erdély és Felsőmagyarország már földrajzi fekvésüknél fogva is intenzív iparűzésre vannak predestinálva. Nyújtsunk az ottani idegen ajkú lakosságnak olyan megélhetést, hogy balkáni testvéreik csak irigységgel nézhessenek feléjük. Az az erdélyi román, aki fehér búzalisztből sütött kenyeret eszik, szóba sem fog áliani a véznatestű oláh izgatóval. A felsőmagyarországi tót, akinek asztalára jó bor kerül, nem áhítozik többet a muszka vutki után. És ha bekövetkezik valamikor a nagy leszámolás, akkor már nem leszünk többé magunkra hagyatva; hűséges, megbízható szövetségesek fognak mellettünk harcolni, mert nemzetünk fennmaradása rájuk nézve is életkérdés lesz. „Magyarország nem volt, hanem lesz !“ a nagy Széchenyi ezen örökké világitó fényoszlopa, fönséges reményünk megvalósítása most a közép- osztály kezében van. Fogjunk össze és az legyen a jelszó : Mindig előre! Boldog húsvéti ünnepeket kívánunk tisztelt előfizetőinknek, munkatársainknak és minden olvasónknak. A szerkesztőség és kiadóhivatal. Gyula napja. Ma van Gyula napja, mely az idén igen szépen esett egybe a kereszténység legnagyobb ünnepével. Tisztelőinek és jóbarátainak nagy serege keresi fel e napon különösen dr. Fehér Gyula praelátus kanonokot, kit a helybeli tanítóság, mint a városi elemi népiskolák igazgatóját tegnap d. e. 11 órakor testületileg üdvözölt. A többi Gyulákkal együtt mi is lelkes szívvel köszöntjük őt, kívánva, hogy városunk ezen önzetlen és faradhatatlan polgárát sokáig éltesse a Mindenható ! Angyal kellett . . . Sinka Ferenc Pál városi közgyam kis leánykájának, Mariskának tiszta lelke f. hó 9-en d. e. 10 órakor az Égbe szállt. Temetése a belvárosi temető- kápolnából f. hó 11-én d. u. 4 órakor ment végbe a rokonok, kartar- sak és tisztelők meleg részvételével. Kinevezés. A pénzügyminiszter Skrivanek Gyula m. kir. számtisztet, a helybeli kir. számvevőségnél számellenőrré nevezte ki. Losonc város tisztujitása szintén a napokban ment végbe s egy bennünket is érdeklő eredménnyel végződött. A város főszámvevőjévé ugyanis Vadass Aladár esztergom- városi közigazgatási gyakornokot választották meg egyhangúlag. Vadass a városnál hét év óta szolgált a X. rangosztályban s most egyszerre a VUI.-ba lépett elő. .A fiatal tisztviselőnek eme szép előhaladása alkalmából sok sikert kívánunk. Áthelyezés. Majer Ferenc ok- lándi járási számvevőt a pénzügy- miniszter ugyanezen minőségben Párkányba helyezte át. Nagylelkű adományok. Az Esztergom-Szenttamás és Vízivárosi Kath. Polgári Kör házalapja javára újabban a Székesfőkáptalan 100 koronát, Esztergomi takarékpánztár 50 i koronát, Esztergomi Kereskedelmi és iparbank 20 koronát, végül az ^ Esztergom Vidéki Hitelbank 10 koronát adott, mely kegyes adományokat ez utón köszöni meg a kör vezetősége. Központi bizottsági ülés. A „Keresztény Szeretet Országos Gyermekvédő Műve“ 1914. április 20-án (hétfőn) délután 5 órakor központi bizottsági ülést tart. A Magyarok Nagyasszonya ünnepe eddig — köztudomás szerint — minden ev októberének második vasárnapjára esett, vagyis nem volt pontosan meghatározott naphoz kötve. A rítusok kongregációja most — a pápai meghatalmazás alapján — ezt