Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 27. szám
4 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1914 április 2. bornok alaposan elpáholta Schlick-et, aki eszeveszetten Kassára menekült. Aulich dandárjai is segítettek az osztrákokat bekeríteni, hogy Windisch- graetzel ne egyesülhessenek. A kápolnai csatában három napig sok osztrák vért csapoltak, Szolnoknál pedig Damjanich hős tábornok sip- kás zászlóaljainak szuronyai riasztották el a németeket. Bem tábornok Erdélyben pusztította az osztrákokat, sőt az oroszokat is. Beniczky, a bányavárosok lelkes kormánybiztosa pedig honvédcsapatot szervezett, melynek ezredese lett. Huszáros bravúrral vertek ki azután az osztrákot Losoncról a derék erdészakadémikusok és bányászok. Midőn országszerte elterjedt az a rettentő hir, hogy az oroszok minden népjog arculcsapására, az osztrákok segítségére sietnek, épen akkor ülték mindenütt a hazafias ünnepeket az isaszegi, tápióbicskei, hatvani, váci és nagysallói fényes diadalok örömére. És ekkor uj honvédzászlóaljak és önkéntes guerilla csapatok keletkeztek. A Szepességben Cornides Lajost bízták meg a guerilla-vadászok szervezésével. A lelkes szepesi hazafi, hatalmas termetű, oroszlán bátor és elszánt férfiú volt, aki a kassai csatákban már diadalmasan harcolt. A kormány őrnagyi ranggal nevezte ki. Hivatása volt guerilla-csapatával a galíciai határon védekezni az oroszok betörése ellen. Debrecenből négy honvédtisztet hozott. Nemsokára megalakult a tekintélyes szepesi-csapat. Midőn Cornides április 11-én Tirts szülővárosába érkezett nemzeti zászlós kíséretével, toborzó cigányzenével, a fiúnak nyomban megtetszettek a zöldzsinóros, barna atillás, kék nad- rágos, zöld tollú vadászkalapos daliás újoncok és igy természetesen azonnal jelentkezett az őrnagynál. Midőn pedig a verbunkosok közt táncolt, kétségbeesetten borult reá édes anyja és keservesen siránkozott. Cornides azzal vigasztalta a bánkódó anyát, hogy inkább legyen büszke fiára, akire különben vigyázni fog. Negyedóra múlva indultak. Tirts édesanyja fehérneműt és elemózsiát csomagolt be. Stefi bátyja pedig néhány mosolygó forintot adott utra- valónak. Nagybátyja, Fest Zsiga ösz- szecsókolta a kis Rezsőt és igy szólt hozzá: — Gehe mein Sohn, das Vaterland ist das erste! (Indulj csak fiam, a haza mindenekelőtt.) Rákóczi-indulóval érkeztek Lőcsére, onnan Iglóra, végre a toborzás után Merénybe, a hadiszállásra, hol mar kiadták az első napi zsoldot 15 pengő krajcárban. Itt kapta Rezső egyenruháját, kétcsövű puskáját, tölténytartóját és övére a baltát. Ekkor érezte magát legboldogabbnak. A becsület útjára lépett. A haza védelmére esküdött és babért szerezni volt legszebb ambíciója. Háromszázan gyakorlatoztak a város határában. A legjobb lövők az első századba kerültek. Mindenki harminc töltést kapott. Másnap az első század, ahová Tirtset is besorozták, ellenséget ment lesni. Cornides 70 éves apja rongyos szénégetőnek öltözött, hogy kikémlelje az osztrákokat Ekkor arról értesültek, hogy egy osztrák dandár indul Gölnicbánya felé tizenkét üres kocsival a város sarcolására. Cornides vadászai rögtön elhelyezkedtek a hidak alatt és az erdő szélén. Az országúton halálos lövések hullottak az osztrákokra láthatatlan ellenségtől. Ekkor érezte Tirts először az ágyulázt, ami nem volt egyéb egy kis izgatottságnál. Az első század olyan biztosan talalt, hogy Cornides uj sortüzet vezényelt. Az osztrák dandár erre annyira megrémült az ügyesen rejtezkedő magyar vitézektől, hogy gyorsan összeszedte halottaikat és az üres szekerekkel visszamenekült Eperjesre. Az erős férfiakat legyőzték a gyönge ifjak. Cornides ekkor egy ökröt vásárolt vadászai jutalmára, melyből gulyást főztek. Görgei Hugó vezerlete alatt pedig ötven önkéntes csatlakozott a népszerű szepesiekhez és igy megalakulhatott a negyedik század. (Bef. köv.) dr. Kőrösy László. HÍREK. Hercegprímás a Fehér Színházért. Dr. Csernoch János hercegprímás budapesti tartózkodása alkalmával kihallgatáson fogadta Lévay Gyulát, a „Fehér Színház“ országszerte ismert agitátorát, Reég Cezus művezetőt és Lévay Bélát, a „Magyar Széppélda Társulat“ titkárát. A küldöttség telket kert a hercegprímástól egy, Esztergomban felépítendő Magyar Passiószinház számára. Lévay Gyula kérte a hercegprímást, hogy a szigeti primaskert helyét engedje át a színház céljaira oly kikötéssel, hogy a telek a rajta felépítendő színházzal, szinészotthon- nal és az összes felszerelésekkel a primátus tulajdonát képezné. A hercegprímás, bár a javasolt telket legalább a mostani állapotában nem találta e célra alkalmatosnak, megígérte, hogy az üdvös célra szívesen ád megfelelő telket székvárosában. Egyéb, a társulatra és a mozgalomra vonatkozó felvilágosítások megadása után a küldöttség a legszebb impressziókkal vett búcsút az egyházfejedelemtől. A győri ügyvédi kamara vasárnap tartotta évi közgyűlését Ziskay Antal udv. tanácsos elnöklete alatt. Ez alkalommal dr. Jerfy Antal kamarai titkár jelentésében meleg szavakkal emlékezett meg dr. Hulenyi Győzőnek, vármegyénk főügyészének a kúria ügyvédi tanácsának tagjául történt kinevezéséről, a tisztujitas alkalmával pedig Mattyasóvszky Kálmánt, az Esztergomi Takarékpénztár ügyészét választmányi tagul választották. Halálozás. Vettük a következő gyászjelentést: „Alulírottak szivüknek mély fájdalmával jelentik, hogy a legjobb anya, nagyanya, testvér és rokon özv. Horacsek Jánosné sz. Szi- getközy Anna fáradhatlan munkás életének 84-ik évében, keresztényi türelemmel viselt hosszú betegség és a halotti szentségek ájtatos felvétele után folyó hó 31-én délelőtt 9 és fél órakor jobblétre szenderült. Szeretett halottunk hült tetemét április hó 2-án délután 4 órakor fogjuk a belvárosi temető kápolnájából örök nyugalomra helyezni. Lelkiüdvéért a szent miseáldozat ugyanaznap délelőtt 9 órakor lesz a szab. kir. városi plébánia- templomban a Úrnak bemutatva. Esztergom, 1914. március 31. Áldás és béke poraira ! — Szigetközy Katalin testvére. Özv. Honig Lászlóné szül. Horacsek Cecilia, dr. Huszár Gyula gyermekei. Dr. Huszár Gyuláné sz. Niedermann Kornélia menye. Burány Ferencné sz. Pólyák Rózsika, Honig Karolin, Huszár László, Huszár Gyula unokái.“ A Magyar Turista Egyesület 25 éves jubileuma. Múlt hó 28-án ünnepelte a Magyar Turista Egyesület 25 éves fennállását, mely alkalomból Farkas Elek, a Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztályának agilis elnöke az osztály nevében a következő sorokban üdvözölte az anyaegyesületet: „A Magyar Turista Egyesület mai 25 éves jubileuma alkalmából az esztergomi Osztály a rokonérzés meleg lelkesedésével ünnepli e nagy nap jelentőségét. A múlt eredményében gazdag sikert, a jövő biztató reménységgel fénylő dicsőséget jelent a Magyar Turista Egyesület életében, melynek megvalósulásához biztosíték azon solidar alapot képező eszmék és célok összessége, amelynek jegyében edzett, erős lelkű vezető embereink zászlója alatt az Anyaegyesület lelkes Osztályaival együtt halad. Szeretet, lelkesedés és megértő összetaitás vezéreljen utain- kon, melynek célja: a kultúra, az erősítő, edző testi erők fenntartása és gyarapítása; az élet küzdelmeiben kifáradt lélek fel- vidulása, megifjodása; a természet megismerése és szere- tete, mely, mindannyian egymást megértve, egyesítsen bennünket egy ideálisan tökéletes jövő felé. Éljen és viruljon a Magyar Turista Egyesület!“ Az jubileumi ünnepély fényes keretekben a Régi Országház gyűléstermében folyt le s melyen nagyszámú előkelő közönség vett részt. Az ünnepély után a Fővárosi Vigadóban közös vacsora volt, melyen mintegy 400 an vettek részt. Az esztergomi osztály az ünnepélyen kül- döttségileg is képviseltette magát, melyben részt vettek: Brilli Gyula, Brutsy Janos, Farkas Elek, Heisch- mann Ferenc, Kecskeméthy János, Meng Géza, Nagy Pál, Popper Ede és Vécsei Emil. Ezer koronás adomány a népkönyvtárnak. Wlassics Gyula, mint a Múzeumok és Könyvtarak Országos Tanácsának elnöke a napokban értesítette az Esztergom Szenttamás és Vízivárosi Kath. Polgári Kör vezetőséget, hogy a felügyelete alatt álló Esztergom Szenttamás és Vízivárosi Népkönyvtárnak ujabbi ezer koronás értékű könyvsorozatot adományozott a tanács. Az uj könyvek még a nyár folyamán megérkeznek. A nagylelkű adományért a kör vezetősége hálásan mondott köszönetét a Tanácsnak. Előadás a Buda-Pilis-Eszter- gom hegységeiről. A Magyarhoni Földtani Intézet tegnap, április hó 1-én Budapesten a Földtani Intézet előadó termében szakülést tartott, a melyen dr. Taeger Plenrik Buda- Pilis-Esztergom hegységeinek szerkezetéről tartott előadást. A papi nyugdíj-egyesület jubileuma. Az esztergomi főegyházmegye papi nyugdíjintézete most töltötte be fönnállásának tizedik esztendejét. Ebből az alkalomból Csernoch János dr. hercegprímás legutóbb megjelent körlevelében kimutatást közöl •a nyugdíjintézethez érkezett nagyobb adományokról, melyeknek összege meghaladja a 300.000 koronát. A nagyobb adakozók között van a hercegprímás 102 000 koronával, Vaszary Kolos kardinális 40.000 koronával, a főkáptalan 24.000 koronávál, néhai Szilágyi Ferenc prelátus-kanonok 40.000 koronával, néhai Szánthó Károly pozsonyi kanonok 20.000 koronával. A villamtelep ügye. A legközelebbi városi közgyűlés fog dönteni a városi villamtelep bérbeadása felett, melyre vonatkozólag a Ganz-cég adott be ajánlatot. Annak idején már jeleztük, hogy a cég a telep tiszta jövedelmének 25%-áért hajlandó bérbe venni a telepet, mire tárgyalások indultak meg a város és a cég között. A tárgyalások folyamán a cég beleegyezett abba, hogy a jelenlegi vezetéktart ó faoszlopokat fokozatosan vasoszlopokkal cseréli ki s mindjárt az első évben 20 vasoszlopot állít fel a város főbb pontjain. Népakadémia. Ma, csütörtökön délután hat órakor tartja utolsó nagybőjti népakadémiáját az Esztergom Szenttamás és Vízivárosi Kath. Polgári Kör tartalmas műsor keretében. A szabad előadást dr. Török Mihály szemináriumi tanár fogja tartani. Vendégeket szívesen lát a kör. Nincs belépődíj. Megüresedett alapítványi hely. A m. kir. honvéd Ludovika akadémián egy, Székhelyi Gróf Mailáth György által alapított alapítványi hely megüresedett. Pályázhatnak elsősorban azon Esztergom vármegyei és Esztergom városi tisztviselőknek fiai és leszármazói, akik az alapitónak Esztergom vármegyei főispánsága idejében tisztviselői minőségben szolgáltak, ilyenek nemlétében más magyar honosságú ifjak. A kérvények az alapítóhoz Zavarra (Pozsony m.) küldendők. Beadási határidő május 15. Népgyűlés Dorogon. A dorogi bányamunkások f. hó 5-én d. u. 2 órakor nyilvános népgyűlést tartanak Dorogon a következő tárggyal: A társpénztárak ügye, szervezkedés és az uj sajtótörvény. A népgyűlést az alispán engedélyezte. Uj választókerületi beosztás a megyében. A választókerületek uj beosztásáról szóló törvény értelmében vármegyénk három választó- kerülete a következőképen osztatott be az 55000—914. sz. belügyminiszteri rendelet szerint: Esztergomi választókerület. Területe és székhelye : Esztergom rend. tan. város. Dorogi választókerület. Székhelye: Dorog. Kiterjed : Bajna, Bajót, Csév, Csolnok, Dág, Dorog, Dömös, Epöl, Kesztölc, Kirva, Lábatlan, Leányvár, Mogyorósbánya, Nagysáp, Nyerges- ujfalu, Pilismarót, Pilisszentlélek, Piszke, Sárisáp, Süttő, Tat, Tokod, Uny községekre. (23 község.) Párkányi választókerület. Székhelye: Párkány. Kiterjed: Bart, Bátorkeszi, Béla, Bény, Búcs, Dunamocs, Ebed, Érsekkéty, Farnad, Gyiva, Karva, Kéménd, Kicsind, Kisujfalu, Köbölkút, Kőhidgyarmat, Kúrál, Libád, Magyarszőgyén, Muzsla, Nagyölved, Nána, Németszőgyén, Párkány és Sárkányfalva községekre. (25 község.) Felvétel a haditengerészeti akadémiába. A fiumei cs. és kir. haditengereszeti akadémiába felvétetnek 14. életévüket betöltött, de a 10 éves korhatárt meg el nem ért magyar honos ifjak. Üresedésben van összesen 65 hely, ezek közül 30 ingyenes, 35 pedig részben fizetéses,