Esztergom és Vidéke, 1914
1914 / 25. szám
Esztergom, 1914. XXXVI. évfolyam. 25. szám. Szerda, március 25. POLITim és TRRSRDRLMILRR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ES HIRDETÉSI DIJAK i TB. KÜLDENDŐK. FŐMUNKATÁRSAK : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN és Dr KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS A SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : LAISZKY JÁNOS MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Idegenforgalmunk biztosítása és emelése. Két cikk. I. Idegenforgalmunk akadályai. Szeretném, ha két cikk keretébe foglalt következő fejtegetéseimet minél többen elolvasnák, főképen pedig azok, kik Esztergom jövőjében komolyan hinni, érte szívből lelkesedni és módjukhoz képest cselekedni: áldozatothozniistudnak és akarnak. Előre is abban a jó föltevésben vagyok, hogy városunk nincsen szűkében az ily fennkölt gondolkodású polgároknak; s ezért teljes bizalommal tárhatom fel gondolataimat, terveimet. Nem először s talán nem is utoljára hirdetem abbeli erős meggyőződésemet, hogy Esztergom jövő boldogulása, gazdagodása és fejlődése a legszorosabban összefügg az idegen- forgalomnak, még pedig saját- lagosan a fővárosi kirándulóforgalomnak ideterelésével, megkönnyítésével, kellemessé tételével, vagyis: biztosításával. Nem szorul bővebb fejtegetésre, hogy Esztergomnak a sors kedvezéséből mindene meg van arra, hogy a közeli főváros lakosságának kedvelt, kiránduló, sőt esetleg nyaralóhelyévé váljék. Ámde elhihetjük, hogy ez nem fog csak amúgy mesebeli módon: hirtelenül és magától megvalósulni. A lakosságnak is közre kell működnie benne. Sült galamb várással nem teremhet idegenforgalom, hanem csakis a lakosságnak okos, tervszerű közreműködésével ! Már az előbbi néhány év is, de különösen a tavalyi kézzelfoghatóan megmutatta, mily nagy szerencse kecsegtet bennünket a fővárosi kirándulás ideterelődésével. Egészen bizonyos, hogy a fővárosiak figyelme már fölébredt irántunk : vizen és szárazon egyaránt szép út vezet hozzánk ; városunknak nemcsak regényes fekvése van, hanem történeti patinája is; messze sem vagyunk Budapesttől — szóval: épen nem csodálni való, hogy Esztergom belekerült a fővárosiak nyári kirándulásainak programmjába. Kérdem: nem dőreség, sőt több : nem megbocsáthatatlan vétek volna-e tőlünk, ha nem kapnánk ezen a szerencsén s nem akarnók okosan kihasználni ? Az önként kínálkozó nagy haszon annyira nyilvánvaló, hogy vele szemben a töprengésnek, habozásnak semmi helye sincs; ellenkezően gyors kézkinyújtásra, azaz: haladéktalan cselekvésre van szükség részünkről! A fő tennivaló az, hogy a már fölébredt figyelmet még jobban felkeltsük magunk iránt, nemcsak a modern korban elmaradhatatlan reklámmal, hanem főkép az ideutazás és itt- tartózkodás könnyebbé, olcsóbbá s kellemesebbé tételével. Ámde ennek ma még nagy akadályai vannak, ami egészen természetes, mert eleddig semmit sem tettünk idegenforgalmunkért. Kérdés: melyek az elhárítandó akadályok? Elsőben is meg kell állapi„Esztójom és Vidéke“ tárcája. A hegedűmhöz. Száraz fáddal, ütött kopott vonóddal O mily nagyon nagyon szeretlek téged Dalod oly lágyan, titkon megvigasztal Igen, tudom, hogy bánatomat érted. Oly jól esik veled együtt zokognom Ha olykor olykor a szivemre zárlak Oly jól esik feledni mindent . . . Azt is Hogy vége egy varázsos álmodásnak. S ha néha néha elfog egy fajó borongás S az életet olyan sivárnak érzem, Száraz fáddal, ütött, kopott vonóddal Te még is csak a legdrágább vagy nékem. Afrodita. Szegény nagynéni! — Páros jelenet. — Irta : Gécsy Ede. (A férj hazajön. Szomorú, letört. Az asszony elébe siet és heves öleléssel, szigorított csókokkal borítja férje bánatos arcát. A férj unottan bontakozik ki felesége buzgón ölelő karjaiból s szótlanul ül — szegényesen berendezett szobájában busuló íróasztalához.) Az asszony: (Meglepődve.) Mi az! Mi bajod ! ? A férj: Mi bajom ? Még kérded ? Ebédeltél ma ? Az asszony: (Mosolyog.) Azért vagy olyan elszontyorodott ? No bizony, mintha már nem lenne elég nagy prakszisom a böjtölésben és egyéb koplalásban! Az nem bánt, hogy bőjtölök, hanem az fáj — ha már bőjtölök, miért nem vagyok hithű keresztény, legalább némi kárpótlást kapnék e szegényes életért — a túlvilágon 1 Hahahaha . . . hahaha- ha . . . (Keserűséggel kacag.) A férj : (Mord arccal.) Elmés vagy s erősebb, mint én, ki a fájdalomhoz nevetni nem vagyok képes . . . Az asszony: Ti férfiak, gyávák vagytok ! A férj: Mire jó a bátorság a koplaláshoz ? Elég, ha kellemetlen ! Az asszony: Kellemetlen. Igaz s nem is kell hozzá valami nagy adag az elszánt bátorságból, de — tudod — (Mosolyog.) van valami nagyszerű, valami felemelő, valami fenséges ebben a koplalásban. A férj: (Mord arccal.) Kérlek, nem vagyok diszponálva arra, hogy tréfás játékot űzz velem! Igazán, semmi kedvem sincs hozzá. Hagyj békén ! (Feleségét ridegen tolja el magától.) Az asszony: Pista! A koplalás nem fáj nekem, de hogy igy bánsz velem ! . , . (Zokogni kezd.) Az fáj . . . Nagyon fáj . . . Miért toltál el magadtól ? Azért, mert a sors szemébe kacagva nézek ? Sírva koplaljak talán ? — Hidd el, nevetve sokkal jobban esik . . . azaz nem esik olyan rosszul. A férj : (Gyöngéden átöleli). Jolán, nem akartalak megbántani, önkívületben tettem, hogy eltoltalak! (A férj az asszony ajkait keresi. Hosszú csókban forrnak össze. Jolán felmosolyog. Végtelen nyugalom szelídül arcán.) A férj : Már két óra! Jolán, ettél valamit ? Az asszony: Nem. A férj : (Türelmetlenül.) Miért ? Az asszony: (Félve rejti arcát férje kebelén.) Mert . . . mert meg akartalak várni. A férj : Édes . . . (Mélyen sóhajt.) Te, Jolán, hiszen nincs is mit ennünk ! Egy huncut krajcárt sem kaptam azokért a kéziratokért . . . Előlegre tartották vissza az egész összeget. Az asszony: (Biztatja.) Van az ablakban egy kis szalonna! Együk meg ! Várj csak ! Van egy pár kockacukrunk is valahol . . . (Siet a családi szekrényhez s idegesen kutat a csomagok tömkelegében.) Nagyszerű 1 Tea is van, meg rum is. Te, olyan kitűnő meleg teat főzök ehhez a hideg szalonnához! . . . (Egymás után hord ki a szekrényből az asztalra különféle élelmiszert: Öt kilogramm kockacukrot, egy nagy üveg Jamaika rumot, egy nagyobb csomag karaván teát, pléhdobozokat, melyekben drága s jó halak leledzenek. Rohan az ablakhoz, belőle egy nagy prágai sonkát húz ki s cipeli az asztalra. Mosolyog és hamiskásan tekintget az urára.) A férj: (Bambán bámul.) Mi ez ? Az asszony : (Nevet.) Ne bámulj, hanem önts a snelziderbe spirituszt, gyújtsd meg s hozz vizet. A férj : (Körülnéz a szobában.) Hát ezek a szőnyegek mit keresnek itt ? Jolán, hol vetted ?! Az asszony : (Kacag.) Vettem. Hol a snelzider, hol a viz, siess, te csacsi! A férj: (Indulattal.) Akarom tudni! (Az úgynevezett rossz sejtelmektől ostromoltatva.) Te Jolán! Mondd meg, honnan vetted a pénzt? Talán már megküldte az a zsivány Gyorsfutár a forradalmi cikkem árát ? Az asszony: (Szomorúan.) Igen, ha úgy tetszik . . . A férj: Miféle beszéd ez: Igen, ha úgy tetszik? Jolán, (liheg) mondd meg; hol vetted a pénzt ? Igen . . . igen, most már világos előttem min-
