Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 16. szám
Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 16. szám. Vasárnap, február 23. POLITIHfíl és TRRSfí SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FELELŐS SZERKESZTŐ : FŐMUNKATÁRS : DR GRÓH JÓZSEF DR KÖRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Kétféle erkölcs. A legújabb világraszóló politikai botrányunk fölötte időszerűvé tette a kétféle erkölcs kérdését. Ez tartja ma forrongásban a lelkeket Éppen nem hihető, hogy a nyomában tá madt hullámgyüfük egyhamar elsimuljanak. E botrány a modern Magyarországnak oly sóiét hátterébe világított be, mely a legmélyebben kell hogy megdöbbentsen minden hazája szerető igaz magyar szivet. E botrány a magyar értelmiség nagy részének oly laza erkölcsi felfogásáról lebbentette le a leplet, mely a legsúlyosabb aggodalomba ejtheti azokat, kik erkölcsi érzéküket ez országban még épen megőrizték. Mi történik velünk, ha a legfelsőbb helyről szinte kérkedve hirdetett s „Esztergom és Vidéke“ tárcája. Utazás a másvilágba. Elbeszélés. Irta : dr. KőrÖsy László. (Vége.) Ez a kölönös utasítás uj gondolatokat támasztottak égő agyában és uj érzést megsebzett szivében. Ilyen förtelmes sors várná reá is. ha ... Tépelődött és szenvedett. Ekkor az elbeszélő utitárs tovább folytatta kegyeden misszióját; — És már most ezek után gyónjek kérem nekem is őszintén. Talán javára szolgálhatnék? Mióta van férjnél? — Másfél éve , . . — Érdekházasság volt? — Szó sincs róla. — Szerették egymást ? —Szerettük. — Ki zavarta meg békéjüket ? — Senki. — Akkor tehát miért kételkedett a férje ? — Nem tudom. — Meggyőződött róla hogy megváltozott ? — Meg. Ekkor már könnyezni kezdett mint a vallatott gyerek és vallani, mint aki őszintén gyónik. egy hatalmas párt tomboló tapsaitól helyeselt laza erkölcsi felfogás uralkodóvá lesz a nemzet többségén! Jaj, szásszor jaj nekünk, mert sorsunk akkor csak züllés, pusztulás lehet 1 Hogyan? Hát annyira fejlődtek a dolgok egy évtized alatt Magyarországon, hogy immár a legfőbb politikai méltóság viselője nyíltan el meri különíteni politikai becsületét egyéni integritásától ? Alig néhány évvel ezelőtt egy nyomorult 10000 koronás megvesztegetési szándék elég volt íeá, hogy a vesztegető politikust saját pártja lökje le hatalmi helyéről, ma pedig több milliós jogtalan eltulajdonításával vádol- tan nemcsak hogy hasonló sors nem éri a hatalom birtokosát, hanem még ujjongó ünneplésben is van része a vele együtt — Mikor történt a meghasonlás? — Három nap előtt. — Csak őszintén. Azt mondta, hogv nem megyünk többet az operába, mert ott nekem néhány kellemetlen ismerősöm van. — És valóban volt? — Soha. Még gondolatban sem lettem volna képes az uramat megcsalni. « — Volt odahaza társasága ? — Az uram és gyermekem volt legkedvesebb társaságom. — Nem tartott ismeretséget senkivel ? — Sokkal büszkébb voltam. — Nos és miért megy ha/a, — Hogy megmutassam az uramnak milyen erős vagyok. — Es hogyan váltak ? — Szótalanul. — Tehát egyforma dacos természet mind a kettő? De miként történt az összeütközés ? — Úgy hogy én az uram nyilatkozata után, vacsora után, fölkeltem és minden harag nélkül, levelet Írtam neki, hogy haza megyek. Otthon ugyan nem varnak. De annál jobb. — Tanulmányozta ekkor az ura lelkiállapotát ? — Nem. A magam rejtett vergődésemet sem vette észre. Másnap nem váltottunk egy szót sem. Vártam az első szót. Hiába. Jött ment ludas pártfelei részéről! Mert persze ma már más a politikai, és más az egyéni becsület! Ha én mint magánember másoktól: egyénektől vagy testületektől eltulajdonitok vagy jogtalanul kierőszakolok valami érteket, bármi célra fordítom azt (még ha templomot építenék is rajta!): mindenki bűnösnek fog bélyegezni. Ha azonban mint politikus teszem meg ugyanezt — pártpolitikai célra: becsületem épen marad, büszkén hordhatom tovább a ú&entlmén nevet! Szeretném tudni, hol a világon akad oly vallási, vagy akár úgynevezett laikus erkölcstan, mely ezt az egyéni és politikai erkölcs—megkülömbözte- tést helyben hagyná! Sem a keresztény, sem a zsidó, sem egyéb ismert vallas morálisa szó nélkül. Végre kijelentettem hogy haza utazom. — És engedte ? — Láthatja Nem szól akkor sem, mikor levelemet olvasta. De azért Íróasztalomra tette válaszát. Hát csak menjek haza, ha azt hiszem hogy odahaza jobb dolgom lesz. Lajoská- mat majd el küldi karácsonyra. A bútoraim már előbb odakerülnek . .. Fagyos természete ekkor kihívta büszkeségemet és volt annyi lelkierőm hogy egyetlen arcvonásom sem vál 'ozott meg, amikor elhagytam a küszöböt. Az idegen asszony erre csak ezt válaszolta : — Es most én is őszintén szólok. Mikor az asszony elmegy az urától, akkor vagy más valaki jön a helyére, vagy ő megy másnak a helyére. Hiába semmi sem történik ok és okozat nélkül a világon. A kárpótlás azonban legtöbb esetben a mindennapi élet művészete. De most már idehaza vagyok, magának még öt órája van. Nem mutatkoztunk be név után. De azért alaposan megismerkedtünk. Belepillantott a tükörbe, igazított egyet-kettőt a fejdiszén és prémes kabátján, azután mosolyogva nyujott kezet és kiszállott. A magára maradt fiatal asszony nem tud ily kétféle erkölcsről! Sőt a tisztán bölcseleti alapú erkölcstanok sem engednek külön egyéni és külön politikai becsületet! Egybehangzóan vallja mindannyi azt az örök emberi szabályt, hogy máséhoz nyúlni, másét elvenni bűn, még ha a legszentebb céllal történnék is! A szegény jezsuitákra fogták valamikor ellenségeik azon erkölcstelen elvnek tanítását, hogy a cél szentesíti az eszközöket. S ime, mosta tőlük ugyancsak messze álló modern magyar politikusok válnak gyakorlati megvalósítóivá! Ezeknek erkölcsi felelősségük pedig annál nagyobb, minél messzebb esik —aminthogy esik! — céljuk is attól, amit a közönséges emberi morál szerint szentnek szoktunk tartani. A mesztelen igazság tehát összetépte menyssszonyi csipkekendőjét, fölhúzta gyorsan keztyüjét, mintha csak vissza felé utaznék és folytonosan ezt mondogatta magában: — Nem engedem, nem tűröm, hogy az én kis fiamnak mostohája legyen ! Meg akarom tudni, hogy miben különb az a bizonyos asszony, mint én! Csak azért sem akarom magamat elküldetni ! 111. Gyönyörű fehér, frissen hullott hó világította meg a pályaudvart, mikor az utasok kora reggel kiszállták. A szép as-zonv azonban ülve maradt. Mikor már senkisem volt a pályaházban, akkor oda sietett a pénztárhoz és jegyet váltott vissza Budapestre. A meglehetős forgalom miatt senki sem vehette észre az utas szándékát. Öt perc múlva megérkezett a gyors vonat. Álmatlanul, fáradtan de erős daccal lépett a kocsiba. Valóságos láto- mány állott lelki szemei előtt. Milyen lehet a trónbitorló? Erre a kérdésre annyira magába mélyedt, hngy utitársait sem vette észre. Második kérdés is gyötörte.
