Esztergom és Vidéke, 1913

1913 / 13. szám

Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 13. szám. Csütörtök, február 13. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. I * t t FELELŐS SZERKESZTŐ : FŐMUNKATÁRS: DK GRÓH JÓZSEF DR KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. $ t t $ ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Az nj adótörvények elhalasztása. z adó olyan tárgy, mellyel emberek nem nagyon szive­den foglalkoznak. Még a leg­gazdagabbak sem ! így volt már ez hajdanán, igy van mai nap- ság és igy marad minden idő­ben 1 Az adó oly szükséges rossz, amelynek említése egy­szerre hideget és lázt ébreszt még a leggyöngédebb honpolgári keblekben is! Ki látott már adót derűs arccal fizetni ? És ki lá­tott már adózót, ki a rája rótt adókat igazságosaknak vallotta volna ? Joggal erősíthetjük, hogy az adó az összes pártoknak legbiztosabb találkozó pontja, mert a legvadabb kormánypár­tiak csakúgy szapulják érte az államhatalmat, mint a legvé­resebb szájú ellenzékiek. Azado­„Esztßfgom és Vidéke“ tárcája. Az éjféli nap országa. Irta . Parcsami Henrik. (Befejezés.) Miközben éjfél is eljött s fölcsen- desült a hajó harangja, utána a kapi­tány túlmagas hangja: Midnatsol! Az örömtől szinte megrémülve futottunk a hajó orrára s csakugyan ott látjuk a fáradt Napot, amint vagy 10 fokkal a tenger fölött előkandikál a felhők­nek hirtelen támadt hasadékán. Izgal­mas volt a pillanat, mert vágyunk teljesült, s nagy volt a vigasság, hogy tudásunk hitelt nyert. Visszafojtott lélekzettel drukkoltunk, hogy csak még egy pillanat, a felhők távozza­nak, azonban sajnos, mire az utasok előrohantak a kabinokból, csak a tü­zes fénytől megaranyozott felhőkben gyönyörködhettek. S így álltunk még egy órahosszat, hasztalan várva a Nap előtünését, de elmerülve a fel­hőknek soha nem látott pazar fényé­ben és színeiben. S eközben világo­san észleltük, hogy a Nap északról, hol éjfélkor áll, határozottan vonul kelet felé, hogy reggelre elérje azt a helyet, hol mi is megszoktuk pillan­csökkentés a legnagyobb több­ségre számíthat bármely parla­mentben ; s viszont az adóe­melés képes az ellenzék tábo­rába terelni még a legaludtabb vérű kormánytámogatókat is. Az utóbbi esetnek eklatáns bizonyságát tapasztalhattuk leg­utóbb, mikor a munkapártot megteremtő s a kormányt eled­dig tüskön-bokron át követő pén­zeszsák Kroezusok valósággal fellázadtak és az ország úgyne­vezett demokratáit fellázították az uj adótörvényeket életbe léptetni akaró kormányhatalom ellen. Miérc ? Mért érzékeny adóemelés fenyegette a teher alól eddig ravaszul és könnyen kivont vállaikat! Ismeretes dolog, hogy „a pol­gárság létérdeke“ címén indi- dott hazafias zsebharc a kor­mánynak mily csúfos meghát­rálásával végződött. A törvény­tani. Másnap borús időben jutottunk el d. u. 4 óra tajban Hjelmsö és Stappi szigetéig, s ott a madarak ezreitől fehérlő hegyoldalban, majd pedig az agyúszóra és hajókürtölesre megriadt szárnyasok hóeséshez hasonló röpkö désében gyönyörködtünk. Nehány perc múlva már ott hajóztunk Magerő szigetének legészakibb fokánál s attól kissé keletre egy hallal bővelkedő ponton elkezdtük a norvég halászok­tól útközben sokszor látott horgászást. Az üres horgot hosszú zsinegen le- bocsátottuk a tengerbe s megkezdő­dött a rángatás ; néhány huza-vona után mindjárt horogra akadt egy ha­talmas tőkehal, természetesen a kapi­tány szerencséje!^. Sok halat össze- fogdostunk így, egyre meg pisztol­lyal lőttek, s ez kínjában fölvetette magát a hajó orrára, mintegy 6 mé­ter magasra. Volt tehát mulatságunk elég, de mégis alig vártuk, hogy a sziget egy védett öblében kikötve, vacsora után szárazra szálljunk s föl­hágjunk a Nord Cap tetejére. A me­redek, s az olvadó hótól csúszós, sá­ros utón, sok helyütt kötélkorlátba kapaszkodva jutottunk föl a 307 mé­ter magas platóra, s jó magam a 40 percnyi utat az esztergomi turis­ták dicsőségére 30 perc alatt téve meg, elsőül köszöntöttem a mögöttem nek előbb negyedévre terve­zett fölfüggesztéséből utóbb egész évi elhalasztás lett. S ki tudja, nem fogják-e a jövő év elején valami uj címen megint elhalasztani, ha ugyan addig a demokraták zsebe ize szerint át nem alakítják ! Nekünk, kik nem tartozunk a kormány szekerének tolói közé, tulajdonképpen kettős okunk is volna az elhalasztáson való ör­vendezésre. Egyik a sok vét­séggel terhelt kormánynak gyá­szos kudarca, mely a leghaho- tázóbb kárörömet válthatná ki belőlünk. Másik az elhalasztást kicsikaró demokráciának sikere, mely bennünket igazi demok­rata érzésünkhöz képest a leg­derűsebb önelégültséggel tölt­hetne el. Isten tudja : mi mégsem tu­dunk a látszatos sikernek örülni. Inkább bizonyos levertséget ér­fekvő Európát s az előttem elterülő végtelen Jegestengert A társaságnak csak mintegy fele jött fel s a II. Osz­kár emlékoszlopnál pont éjfélkor le­fényképeztek bennünket. Ez természe tes világosságnál, de sajnos, nem a Nap fényénél történt, mer az ég bo­rús maradt, bármekkora titkos vágya a dicsőségnek óhajtatta velünk épen e ponton a szerencsés viszontlátást. Egy magyar tanártársammal elénekel­tük a Himnuszt es Szózatot, megha­tóban elmélkedtünk a 2700 km lég­távolságban fekvő hazánkról s néhány csenevész sziklavirágot s kőszilánkot gyűjtve, s a turista menházban fel­üdülve s nevünket megörökítve vissza­tértünk az Andenäsre. S a hajó föl­szedte horgonyát s délnek fordul­va indultunk visszafelé. A Nap azonban, mintha kárpótolni akarna bennünket, csodás fényével pajzán játékott űzött a felhőkön, s ami szép­ség a napnyugtában és napkeltében található, mindazt egy pillanatban va­rázsolta elénk. Csak későn, úgy 2 óra tájban, mikor szinte melegedni kezdtünk, tér­tünk pihenőre De rövid volt az éj, mert egyik tündérvilág a másikat ker­gette. S reggel 6-kor már kikötöttünk Hammerfest varosánál, hogy annak hegyein a természet fölséges pano­zünk, ha a kicsikart elhalasz­tásra gondolunk. Sőt levertsé­günk annál erősebb lesz, minél jobban belemerülünk az elha­lasztott törvények tanulmányo­zásába és minél jobban átlátjuk éppen a demokratikus szem­pontból való áldásos voltukat. E hely szűk kerete nem en­gedi meg, hogy részletesen elő­adjuk mindazon tanulságokat, melyeket a beható vizsgálatból szereztünk; mindamellett rajta vagyunk, hogy röviden és át­tekinthetően kimutassuk : meny­nyire kívánatos lett volna a Wekerle nagy koncepciójában fogant uj adótörvények mielőb­bivégrehajtása ; s viszont meny­nyire sajnálni való ép a szegé­nyebb néposztályra való tekin­tetből a felfüggesztésük. Elsőben is mesebeszéd az ország névleges demokratáinak abbeli vádja, hogy e törvények rámájában egész bohóságunkat s vi­dámságunkat szabadjára eresszük. Nincsen itt növényzet, csak az alat­tunk elterülő fehérfödelű házacskák virágos kertjeiben, nincsenek erdők, nincsen madardal, csak a tenger fö­lött látunk sirálycsapatokat s itt-ott találunk egy-egy fekete madártollat. De látunk sötétkék eget, azúrszinű vizet, magasfekvésű tavakat, körös­körül felbukkanó tengeröblöket s min­denfelől havas, jeges csúcsokat. S mindezt a fáradhatatlan Nap kellemes, melegítő fényénél, jó kedvre hangoló sugarainál. Keblünket az Északnak könnyű levegője dagasztotta s han­gunkat a sok szikla versenyezve verte vissza! Természetes hangulat volt ez nálunk s csodálkozva láttuk, hogy lenn a városkában mégis oly némák, szelídek s kevés mozgásúak az em­berek, sőt a gyermekek is ! Ennyire hat a hosszú éjszakának s a több­nyire 1 borongós, de mindig elhagyott vidéknek kedélytompitása! Pedig a mi kedvünk ezután sem szűnt meg s ismét tengerre kelve ezeregyéjszakái hegedűszóval és sírva-rívó nótákkal könnyítettünk lelkűnkön, mígnem az idő borúsra s esősre vált. Csak késő délután folytatódott élvezetünk, mikor a Lyngenfjordba, a termeszeinek va­lódi csodakertjébe kerültünk. A hegyek

Next

/
Thumbnails
Contents