Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 12. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1913. február 9. iparosnak és a kereskedőnek is épúgy, mint az egyetemen iskolázottnak. Az igazi intelligenciának ép az a legsajátosabb jele, hogy mindenkit — nem külseje, végzett iskolái, vagyona, hanem belső értéke szerint becsül meg. Az igazi intelligencia magába fogadja mindazokat, legyenek bármily állásúak, akik a társadalmi alap- műveltséget és a maguk szakismereteit megszerezvén, észszerű és becsületes munkával biztos egzisztenciát tudtak önmaguknak teremteni. Az üres és oktalan lenézésből folyik az egymás iránt való bizalmatlanság és az állandó széthúzás. Innen a szüntelen panasz, hogy kisvárosban csak klikkek vannak, hogy sok a társaskör, de mindegyiknek kevés a tagja. Vannak, akiknek teszem a kaszinó is kevés; vannak viszont, akiknek a kaszinó egy kissé sok, de már a polgári jellegű kör kevés: olyanok is akadnak, akiknek még a polgári kör is előkelő, de már egy más, vegyesebb népségű kör lealacsonyító. Mindezek nem is annyira „előkelős- ködők“, mint inkább „előbbke- lősködők“, igazában pedig mindannyian cifra nyomorúságban szenvedők ! Találkoznak persze lavírozok is, akik mindegyik körben jól érzik magukat ; ámde ezeket a kisvárosi „intelligens“ többség szerencsétleneknek s magukról meghamar a Trondhjem fjord partján visz utunk. Trondhjem városa az idegen- forgalomnak tagadhatatlan jeleit mutatja, mert hisz innen indulnak a luxushajók a Nord Capra. S jó magam is felszálltam az Andenásre, hogy vágyaim teljesülést nyerjenek. Mintegy 4 órahosszat hajóztunk még a Trondhjem fjordban, mígnem éjfél után elhagytuk s a nyílt tenger iránti tiszteletből pihenőre tértünk. Az első éjjelem bizony nyugtalan volt s olyasfélét álmodtam, mintha csecsemő létemre durva kezű dajka ringatott volna bölcsőmben. De a reggelünk ünnepi színben köszöntött be, s az utasokon meglátszott a fönséges hangulat. A Nap még elég erősen melegített, a sziklás partok festői látványt nyújtottak, távolabb két hadihajó társalgóit zászlójelekkel s hajónkat a kacagó sirályok csapata követte. Tiz óra tájban a fölséges Torghatten mellett hajóztunk el, átkukucskálva a hegyet áttörő s parányinak látszó sziklakapuján, megmászását visszatértünkre hagyva. Ebéd idején az Alsten szigetének Syve Söstre (hét nővér) nevű hegycsúcsaiban gyönyörködtünk s d. u. 4 óra tájban a kapitány mordályának dördülése jelezte, hogy benn vagyunk a Jeges tengerben. Jégnek természetesen semmi nyoma, annál kevésbbé háborgattak bennünket a jegesmedvék, havat is feledkezőknek bélyegzi. Pedig valójában ezek a legokosabbak és legszerencsésebbek. A kisvárosi életnek másik, nagyon égető baja az egymás iránt, főleg egymás gyengéi iránt való túlságos érdeklődés. Különös, hogy épen azok, akik folyton kicsinyük, lenézik egymást, mily finom érzékkel veszik észre mások gyarlóságait. A' kisváros tömve van hívatlan női s férfiúi bűn-detektivekkel, akik kérlelhetetlen szigorúsággal fedik föl mindenkinek botlásait (csupán magukról feledkezve meg önzetlen szeretettel!). Csatlakoznak hozzájuk a pletyka-telefonok mindkét nemből, akik nem késnek az előbbiektől felfödözött erkölcsfogyatkozásokat a kisváros közvéleményének tisztes itélőszéke elé vinni. És van-e kegyetlenebb biró a kisvárosi u. n. intelligens közvéleménynél ? Ó dehogy van! Olyanok, akik iránt sohasem érdeklődtél ; akikre egy rossz szót sohase mondtál, sőt rosszat még nem is gondoltál: egy bármily csekély (igaz vagy képzelt) ballépésedért képesek téged a közvélemény megbélyegező ítéletének minden lelki furdalás nélkül kitenni. És vájjon miért? Mert megkönnyebbülnek tőle, mert állításuk szerint őket sem kímélik, őket is megszapulják, ergo: szemet szemért, fogat fogért ! Az igaz, hogy ha valaki encsak itt-ott láttunk egy keveset a hegyek oldalain s csak a parti szigeteknek szépségeiben s a gyér lakos ság miatt elhagyottnak tetsző regé- nyességében gyönyörködtünk. Estére Bodö városhoz értünk s ha nem lett volna borús az ég boltja s a hajóstiszt nem figyelmeztetett volna a Vest fjord szeszélyes hullámzására, érdemes lett volna az Éjféli Napot megvárnunk, mert innen kezdve már egyáltalában nem nyugodott le. Az én nyugalmamat azonban nem zavarta a nyílt tenger himbálása, föl se vettem, hogy egyszer-kétszer megforgatott ágyamban, s mitse tudtam arról, hogy reggel mily nagy nehézségek közt szálltak be a nagy ködben néhányan, köztük egy magyar művész is, Svolvár kikötőjében. A Lofotokat elhagyva az Ofot fjordba s ennek végén Narvik városába jutottunk s 40 órai utazás után szárazföldre léptünk. Pár csenevész lapp testvérrel barátkoztunk, egy-egy szivarral biztosítván rokonságunk fenntartását, a várost bejártuk, rengeteg vasat adó bányájában gyönyörködtünk, magas hegyi kilátójáról széttekintünk hegyes és tengeröblös tájékára s aztán vissza az Andenásre. Mennyire megváltozott azonban hajónk képe I T. i. sokan a lappföldi expressen jönnek Stockholmból s csak itt szállnak hajóra, hogy azt gém meg akar ölni, rajta leszek, hogy inkább ő pusztuljon, mint én; ámde mint művelt lélek a szóval való orvtámadás terén csak nem helyez- kedhetem a vérboszú alapjára? Hiszen az igazán miveit szív sohasem feledkezik meg az a emberszeretet természeti törvényéről ! Minden teketória nélkül ki merem mondani, hogy a meg- szólás, a pletyka igazi kisvárosi sport, még pedig nem lélek- edző, hanem lélekvesztő utálatos sport! Hozzátok fordulok azért első sorban kisvárosi nők : sze- retetre méltó fiatalabb és idősebb leányok, férjes és gyámoltalan, férjvesztett asszonyok, kik számot tartotok az intelligens címre; hallgassátok meg esengő szómat: ne űzzétek ezt a kegyetlen sportot, ne tartsátok a kávét olyan eledelnek, amely mellett pirított zsemlye helyett mások becsületét rágjátok ! Ti pedig kisvárosi intelligens férfitársaim ne tévesszétek el soha szem elől, hogy a pletykálkodás a nőknél is rút szokás, de a férfiaknál egyenesen lealacsonyító, megvetésre méltó! Azt kérdem, okosság-e tőlünk rideggé és szeretetlenné tennünk amug)' sem valami nagyon kellemes kisvárosi életüket, holott önmagunkon áll, hogy egymáshoz való józan teljesen megtöltsék. Megkaptam én is kabintársamat s nem maradt üres hely az asztaloknál. Ki-ki elfoglalta helyét nemzetének lobogója alatt s minthogy a magyar zászló hiányzott a hajóról, a norvég lobogó csúcsára tűztem tetszetős kokárdámat; ezzel elértem azt, hogy az idei évben már a magyarok is megtalálják jelvényüket, amint ezt a fősteward megígérte. A délutánunk élénken, esténk pedig kedélyesen telt, mert bús és vig magyar nóták hangzottak fel ajkunkról s látható élvezetet szereztek a fedélzeten ülő szomszédainknak. Csak a magyar nemzetnek szerzett becsület mondatja velem, hogy a legelőkelőbb utitársaink szimpátiáját is megnyertük, mert Mexikó német nagykövete a maga és családja nevében köszönte meg a kedves magyar nemzetnek sokszor emlegetett, de még nem élvezett dalait. Művésztársunk pedig egy német főhercegi családot hódított meg remek hegedűjátékával, úgy, hogy attól fogva nekik is egyetlen ismerősük és barátjuk magyar ember lett. A borús éj 11 óra tájban nyugvóra késztette a társaságot, csak a négy magyar alkudozott : menjünk — ne menjünk? (Bef. köv.) idomulással és emberszerető elnézéssel könnyebben elviselhetővé változtassuk ? Ne előkelősködjünk tehát és ne itélgessük folyton egymást,! Keressük az összekötő, nem pedig a széthúzó erőket! Ne diploma, vagyon és állás, hanem benső érték : lelki műveltség és feddhetlen jellem szerint mérlegeljük egymást! Azt pedig folyton tartsuk szem előtt, hogy a gyarlóság közös hibája mindnyájunknak : tehát közös elnézésre szorul, annál is inkább, mert ha valahol, hát itt érvényesül az örök elv, hogy: ma nekem, holnap neked ! Az orvosság a tenyerünkön van, vegyük be — és talán meggyógyulunk tőle ! A tanítók fizetésrendezéséről szóló törvény- javaslathoz. Irta: Vitái István. (Befejezés.) Az állami tanító, mint minden állami tisztviselő, teljesen rabszolgája a pártkormánynak és ezért valóságos chimérája a szabad polgárnak, mert ha más véleményen talál lenni, mint az uralkodó kormány és ezt nyilvánítani is meri, egy kis áthelyezést vetnek a nyaka közé, a tanítót szolgalati pragmatika híján még azzal is sújthatják, hogy nem léptetik elő a jogos fizetési csoportba. Hát bizony azután nem tréfa, a mit nekem egy előkelő állami tisztviselő mondott 1905-ben. „hn szabad és független polgár vagyok, politikai elvekkel, melyekből semmi körülmények között sem engedek és magamat befo- lyásoltatni nem engedem ; oda szavazok, a hová ■—- muszáj! És hogy ez igy van, láttuk legutóbb, mint bántak el egy nem munkapárti állami tanítóval szomszédságunkban, a kormánypárti jelölt ur szives közbenjárására ! Az állami tanítókat a kir. tanfelügyelő fogja minősíteni a javaslat 12. §.-a szerint, működés és szolgálati magatartás szerint minden páros évben. Az utasításban azonban már a következők foglaltatnak: I. a működés tekintetében a) a pedagógiai és didaktikai készültség, a szakszerű továbbképzés, a fennálló szolgálati rendelkezések ismerete és különös képesség; b) a szorgalom, lelkiismeretesség és a hivatás sze- retete; c) a nevelés és tanítás iránya és az e tekintetben elért tényleges eredmény ; d) az is-
