Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 11. szám
Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 11. szám. Csütörtök, február 6. POLITIHRI és TRRSFlDRLMILfíP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : ^ SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM \ TELEFON 21., \ HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ * KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI , ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t FELELŐS SZERKESZTŐ: DR GRÓH JÓZSEF FOMUNKATARS DR KŐROSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K $ EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. . NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. * HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT t KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. A tanítók fizetésrendezéséről szóló törvény- javaslathoz. Irta: Vitái István. Hosszú vajúdás után a hegyek az idősebb tanítóknak — egeret szültek. A törvényhozó testület (?) elé lett terjesztve a javaslat, mely tagadhatlanul előbbre vitte a tanítóság általános fizetésügyét, de sérelmeiket nem zsanálta mindenben, sőt bizonyos fokig szaporította és az 1893 év előtt régebben szolgálatba lépett tanítók majdnem ott vannak, ahová az a bizonyos izraelita jutott. Mielőtt reá mutatnék a javaslat sérelmes intézkedésére, a közönség tájékoztatására és igazságos ítéletének megalkotása szempontjából elsősorban függetlenül a a javaslattól — az esztergomi városi tanítók helyzetét kell igazságosan megvilágítanom. Esztergom város tanítóit, számszerint 23-at a képviselő- testületből alakított iskolaszék, tehát a város közönsége választotta meg; sőt 15 évvel ezelőtt maga a képviselőtestület teljes egészében választott tanítót. Ebből világosan látszik, hogy mi szintén olyan városi tisztviselők vagyunk, mint a városházán bármelyik ur, csak más, de szintén nem kevésbbé fontos ügykörrel megbízva. Fizetésünket a város közönségének pótadójából és a város más összjövedelmeiből a város pénztárából kapjuk, de a város szabályrendelete minket nem tekint városi tisztviselőknek. Ha már a fizetésben nem részesülünk egyenlő elbánásban, amit törvény korlátoz, miért nem részesülünk a képviselő- testülettől a városi tisztviselők részére megszavazott segélyekben ? Messze áll tőlem a városi tisztviselők jól megérdemelt fizetése, családi és drágasági pótlékát nem méltányosnak találni, csak a magunk helyzetének igazi megvilágítására állítom fel a párhuzamot. Mikor a városi tisztviselőknél belátta a képviselőtestület, hogy fizetéseikkel nem áll arányban a fokozódó drágaság, segítségükre sietett és megszavazta a drágasági pótlékot számukra. A városi tanítók ebben nem részesültek. Vagy talán nekünk, 1400 korona alapfize- tésü tanítóknak olcsóbban adnak élelmi cikkeket mint a 2400—6000 korona fizetésű városi tisztviselőnek ? A városi tisztviselőknek megadta a város talán készségből is és nemcsak a törvény hatása alatt, a családi pótlékot, mert a város közönségének van érző szive a tisztviselők iránt. Mi tanítók ebben is lemaradtunk az osztás szekeréről, bizonyára ismét azért, mert a tanító gyermekét olcsóbban tudja ruházni, élelmezni, annak a tandija olcsóbb, mint a jobban dotált városi tisztviselőének. Az egész képviselőtestületben erre nem gondolt senki — még az sem, akiknek saját érdeke parancsolta volna. Pedig a családi pótlékot már több város megadta tanítóinak. Nem szemrehányásként mondom, de azonnal eszükbe jutunk a közönségnek, ha egyesületi tisztviselő kell, ha ismeretterjesztő előadás kell, ha énekelni kell, ha -a kaszárnyában gazdasági előadást kérnek stb. Máskor azonban az ismeretlenség homályában hagy bennünket az emlékező tehetség. De mindezek tetejébe a közönség meg van nyugodva, mert rendezve van végre a tanítók fizetése. Rendezve ám, de hogyan ? Az idősebb tanítók örüljenek ha rá nem fizetnek és mi fiatalabbak, de 1893 október előtt már szolgált tanítók 100 korona emelésben fogunk részesülni, a mit a régi rendszer mellett 1913 október 1-én korpótlék címén az 1907. „Esztefgom és Vidéke“ tárcája. Napló töredék. Apró hópihék hullanak szerte, szállongnak a légben . . . Álmaimnak hosszú, fehér selyme jaj ! — megvan-e épen ? Nem tépte össze rideg kezével a zordon valóság ? Szállongó pelyhek, nem vagytok-e ti foszlott álomrongyok, szertehulló rózsák ? Charlotte. Költészet a képes levelezőlapokon. Mióta a képes levelezőlapokon először jelent meg egy-egy szerény tájkép felett az „Üdvözlet . . .bői“, e tény már méhében rejté egy szü- lemlő költészet csiráját. Azt hihettük volna, hogy a rohanó prózai kor eltapossa azokat a gyöngéd virágokat, melyek életünket megszépítik s vége lesz a költészetnek, melyhez idő és nyugalom szükséges, hogy rímeket kereshessünk és találjunk, pedig az idő, — ah idő : a pénz csak a gazdag bankárok zsebében van, akik pedig nem foglalkoznak rímek faragásával. Minek is, mikor ugyanazon idő alatt jövedelmezőbb kuponokat faraghatnak le részvényekről! Csalódtunk: a költészet él és virágzik, de, úgy látszik, már csak a levelezőlapokra szorult, Utazók, kik minden állomáson gyorsvonaton repülnek körösztül, megállóhelyeiken megvesznek egy tucat „Üdvözlet... ból “ levelezőlapot, arra ráfirkáljak nevüket és egy ismerősük címét, jelezvén ezzel, hogy „gondolatban rád.“ Vigécek azonban és más költői lelkek a levelezőlap korlátolt terjedelméhez mérten 2—4 verssort is rá- kanyaritanak rossz rímekkel s igy lepik meg vele „Őt“ vagy a főnök nejét, vagy unokahugat, vagy vigéc- társukat, hogy ez aztán eldicseked- hessék vele szélesebb társaságban mutogatva a verssel is tönkresilanyi- tott anziksz kártyát, mely oly távol országból jött. Azon kellemes helyzetben vagyunk, hogy egy sereg képes levelezőlapot tartalmazó kazettánk fenekén egész csomó verses terméket találtunk, melyekből olvasóink épülésére közrebocsáthatunk néhányat. Sietünk azonban kijelenteni, hogy ezekből egy sem szól nekünk, csak szerencsétlen gyűjtő szenvedélyünk juttatta őket birtokunkba. Az egyik üdvözlet igen rövid. Az oblongon igen rövid verssoroknak volt csak helye, ezt a szellemes költő igy tölté ki : „Fennebb látod: Hol barátod. Tér hiányos Olcsó János,“ A „főnök“ urnák szól a következő üdvözlet: „ Mély^tisztelettel szól ime Kész szolgájának e rime, Hogy többet Írjak ide még, Nagyon szűkre mérték a tért.“ Egy prózai utas végelgyengülésében kimúlt verse is előttem hever : Fáradt vagyok, mint egy megvert eb, S rossz vacsorától még levertebb, Mellettem egy vetett ágy ásít, Elnyomva lelkem rimhajtásit . . . Ebben az emberben egy leges- legifjabb, vagy legöregebb Szász Károly veszett el. Micsoda mesés rímek egy fáradt elmétől; ha ez nem volna fáradt, az akadémia összes száz aranyait elüthetné Somló Sándor kezéről ! Más levelezőlapon a kép éppen csakis két vékony sornak hagyott helyet. A verses sóhaj ennek megfelelő : Oh tájkép, hagyj egy kis helyet, Hadd küldjék egy_üdvözletet I A szerelem már merészebben szólal meg azon a levelezőlapon, melyet „Venezia“ gondolás vidéke ékit: »Imádlak téged, drága angyal, Tele szívvel és lázas aggyal, De hogy szerelmem részletezzem. E szűk lap széle áll csak ellen . . . Egy szenvedélyes turista feleségének szólhatott a „Jungfrau“ lábánál kelt képes lap, melyen a hó borított csúcs látható : Epedve nézek fel a csúcsra, Melyet megmásztam hason csúszva, Miközben rád gondoltam drága, S a végleg szétfoszlott nadrágra. Az ezután következő levelezőlap íróját a Rajna mellett rúgta meg ballábával a Rajna pegazusa, mert
