Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 91. szám
1913. november 20. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 s az intézet céljaira 255 forintot táncoltak össze. Miután a helytartótanács az alapszabályokat helybenhagyta, 1863. október 11-én véglegesen megalakult a társulat. Elnökül közlelkesedéssel Zalka János kanonokot választották meg. Benne oly elnököt nyertek, kinek szive minden dobbanása, szép lelkének minden törekvése, nagy tudása Isten dicsőségére s az emberiség boldogítására volt szentelve, aki az intézetnek támasza, éltető lelke volt. Ügyes, képzett óvóról is gondoskodott a gyűlés Németh Antal személyében. Az intézet megnyitása november hó 15-én a legnagyobb ünnepélyességgel ment végbe. Maga a bibor- nok végezte a szent misét. A templomi szertartás végeztével a kisdedóvó intézetbe ment a hercegprímás s vele a nagyszámú közönség, hol Kollár István plébános üdvözölte a főpásztort, ki e nap emlékéül 1000 forintos alapítványt tett. Majd Pongrácz Lajos szerkesztő leánya üdvözölte a kisdedek nevében a prímást, végül Zálka János köszönte meg az intézet iránt tanúsított magas figyelmet s az intézetet továbbra is kegyeibe ajánlotta. Scitovszky bibornok a megnyitás alkalmával e szavakat írta a vendégkönyvbe : „Az Isten dicsőségére ezen kisdedóvódát megnyitottam november hó 15-ik napján 1863-ik esztendőben. Légyen a kisdedekkel és az egész város lakóival az Istennek áldása.“ Az intézet e felavatás után megkezdette működését. Mindjárt az első év alatt 290 kisdedet írtak be és nemcsak a testvérvárosokból, hanem még Párkányból is látogatták a kisdedek. Az intézet működése magas színvonalon állott, mert Német Antal igen képzett, lelkes óvó volt, kinek felesége is segédkezett. Egy nagy hátránya volt azonban az intézetnek, az, hogy a termek kisméretűek voltak. A társulat választmánya azért nagyobb, megfelelőbb épület beszerzését határozta el. Először házat akartak építeni s e célra a Bárányféle telket kérték a várostól. A város azonbar e kérelmet nem teljesítette. Azután a sz. Ferencrendiek tartományi főnökségével léptek érintkezésbe, a kolostornak a Kossuth Lajos-utca felőli részéből akarván egy részt megszerezni, de ez a kísérlet sem sikerült. Két év után a társulat megizmosodván, 11,000 forintért megvette Kakass Ferencnek a Bottyán- János-utcában lévő házát s azt 2000 forint költséggel átalakítatta s 1865. év Szent Erzsébet napján nagy ünnepélyességgel szenteltette fel. E naptól fogva ebben a házban teljesíti az intézet áldásos munkáját, ettől az időtől ez a ház a szeretet hajléka, amelyben mintegy 6000 kisded részesült a lelki és testi óvás jótéteményeiben. Ez az intézet akár helyiségeit, akár felszerelését tekintjük, még ma is díszére válnék bármely nagy városnak, a'melyről Ra- pos József, aki az ország összes óvóintézeteit meglátogatta, azt mondotta, „hogy alig van e hazában jobban felszerelt ovoda.“ 1866-ban elhunyt nagy pártfogója Scitovszky János bibornok, 1867- ben elvesztette elnökét Zalka Jánost, 1868-ban lemondott a sikeresen működő Németh Antal óvó. Súlyos bajok voltak ezek a társulatra, de a veszteséget pótolta Simor Jánosnak, az új érseknek fővédővé való megnyerése, Majer István kanonoknak az elnöki tisztre való fölkérése által. Mayer István egész odaadással vitte a társulat ügyeit több mint negyedszázadon át egész 1894-ig. Kevésbé volt szerencsés a társulat az uj óvó kiszemelésében. Cseh Józsefre irányult a választók figyelme, a ki azonban félévi működés után megvált állásától; helyébe 1869. aug. 1-től Szabó László választatott meg, a ki 30 évig gondozta az intézetbe járó növendékeket. ..Az intézet igazgatója Kollár István elha- lálozván, 1872-től Pór Antal plébános vezette az intézetet, kit 1880-ban gróf Csáky Károly, majd 1885 aug.- ban dr. Fehér Gyula váltott fel. A társulatot nagy veszteség érte 1893. évi nov. 21-én Mayer István c. püspök elnök elhalálozásával. A társulat érezve azt, hogy a boldogult elnök mindene volt a társulatnak, az 1894. év január hó 15-én tartott közgyűlés emlékbeszéddel örökítette meg jegyzőkönyvében emlékét. Ugyanezen közgyűlésen Pór Antal apatkanonok választatott meg elnökké, ki 6 éven át volt az egyesület vezére s odaadó munkássággal vitte előbbre a társulat anyagi helyzetét és erkölcsi súlyban való emelkedését. Alatta az intézet úgy az építkezés mint a teljes felszerelés által egész moderné alakult át. Utóda az elnöki tisztségben Ven- cell Antal apát-kanonok lett, kit 1900. május 20-án közfelkiáltással választott meg a közgyűlés. — 1909. febr. haváig tartó elnöksége idején az egyesület megvette 9000 koronáért a Deák Ferenc utcában fekvő Seifert-féle házat, mely vétel a társulat meglevő háza értékét is nagyban emelte. — Szeretettel karolta fel az intézet minden ügyét és ebben a szeretetben nem fogyatkozott meg azután sem, a mikor betegeskedése folytán az elnökségről kénytelen volt lemondani. Es ezzel m. t. ünneplő közönség eljutottam társulatunk s intézetünk jelenéhez, a mikor a védnöki tisztet főméit, és főtiszt, dr. Csernoch János hercegérsek, az elnöki tisztet dr. Fehér Gyula praelátus kanonok tölti be s az intézet óvónője Kubicza Anna oki. óvónő. Munkásságuk mindannyiunk szeme előtt folyván le, csak mint általánosan elismert tényt szögezem le e jubileum alkalmával, hogy a társulat és intézet vezetése oly kezekben van letéve, a melyek azt csak előbbre vihetik Esztergom város kicsinyeinek és nagyjainak boldogulására. Az a félszázados múlt, mi az esztergomi kisded óvó társulat és intézete fölött ellebbent, tova szállt : tanulságos példáját szolgáltatja nekünk a lelkes apostolok buzgalmának, küzdelmének. Kijutott ezidő alatt a nehéz munkából az egyesület élén állóknak, mig az áldozatkészséget a társadalom szolgáltatta. Az a szép virág, mely ma illatával tölti be a levegőt, ötven év alatt ki volt téve az időjárás viszontagságainak. — Most derűs, majd borús volt fölötte az ég ! — Annyival inkább illetheti örök hála és elismerés az egyesület élén állott és álló férfiakat, kik lankadatlan kitartással a mai biztos révbe bírták vezetni az intézet hajóját. “ Isten áldása legyen továbbra is intézetünkön és a város polgárságán 1 Az előadás végén felhangzott tapsok szinte percekig tartottak, mi dőn Dr. Szilárd Béláné úrnő megjelent a pódiumon s Zsiga János zon- gorakisérete mellett két műdalt énekelt el gyönyörűen, szívhez szólóan, mellyel a közönséget kivétel nélkül igaz műélvezetbe ringatta. Dr. Berényi Zoltán ügyvéd következett most, ki Szvoboda Románnak „Ötven év“ c. remek ódáját szavalta el szónoki hévvel, a meggyőződés igaz melegével. A közönség mind a szavalót, mind a szerzőt lelkesen éltette. A következő szám ismét zeneszám volt. Mozartot szólaltatták meg Paulovits Géza és ifj. Borús Adolf székesfővárosi zenetanárok, városunk szülöttei. Paulovics zongorán, Borús primhegedűn, mig Borús Pál tanitónövendék mélyhegedűn adták elő Mozart remekét áhitatos csöndben. A darab végén azonban annál nagyob volt a tetszés zaja, melyet a kiváló előadás valóban joggal kelthetett. Az elhangzott programmszámok után a jelenvolt közönséget valóság gal megindította Vavrecska Rezsőné úrasszony szavalata, ki Honior Imrének alább közölt „Hangok lelke“ c. költeményével az óvodában eltöltött gyermekéveket varázsolta vissza a közönség leikébe. A nagy tetszést keltett és mély átérzéssel előadott költeményt itt közöljük : A hangok lelke, — mint az emberé . . . El még, midőn a húr elhallgatott, Ott zsong sokáig a fülünk körül S velünk marad ... a hang nem lesz halott. Napok, — nem, évek múltán is előtör Elrezgett húrok egy:egy lágy akkordja . . . Midőn egy édes perc feledhetetlen Emléke szívünk szent mámorba vonja. Midőn a nap nehéz munkái közt Egy pillanatra megpihen az elme, Szemünk behunyva, más világot látunk, Száz apró tündér mintha megjelenne. Szikrázó fény közt állunk ott sötéten, Nem tudjuk, vájjon élünk? álmodunk? Rég hallott hangok zsonganak köröttünk S a „hangok lelke“ — ez a mámorunk. Úgy érzem most is, mintha e varázs Elfogná lelkem és szivembe szállna . . . Feléledt pár kis röpke percre csak Gyermekkoromnak bűvös, tiszta álma, iVIidőn minden, mi dalt, imát fakaszt, Körülzajongja, betölti valóm : A régen hallott hangok újra zsongnak, Alom csupán ... de szépet álmodom ! Megint itt jártam — mint kicsiny koromban — Es játszva tűntek percek perc után Dalok, miket kis ajkam egykor dúdolt Most felkisértnek . , . mind úgy hatva rám .. . Amit akkor, bár meg nem értve, tudtam, Most már megértve hűn dúdolgatok; Ne hagyjatok el feltámadt emlékek, Boldog napokról csendülő dalok! Ne hagyjatok el, hisz az élet árja, Midőn sodor-sodor könyörtelen . . . Sötét, ijesztő mélységek felett visz; Ahol virág, öröm meg nem terem; Milyen jó mostan emlékezni arra, ' Midőn még sodró árban nem valánk . . . Kicsiny dalocskák . . . édes gyermekélet . . Hol vagy lovacskánk, szép hajas babánk? Hol vagytok? Merre? Hol találhatom fel Gyermekségem ártatlan napjait ? A boldog partok messze elmaradtak, Az élet már csak küzdésre tanít! Van-e remény, hogy szunnyadó szivünket Régi örömnek hangja verje fel ? Lehullt a függöny ... és kérdéseimre Csakis egy bennem zsongó hang felel. E hangnak lelke tölti el valómat, E hangnak lelke zsong fülem körűi És szunnyadóit, elernyedt bús szivem most Egy újra átélt életnek örül. Égy újra átélt boldog, tiszta élet Emléke rezg bensőmben szüntelen, Amely forró, mély, szent imára biztat: Hogy itt mindenki ily boldog legyen ! Ezután dr. Fehér Gyula lépett teljes kanonoki díszben az előadó asztalhoz és a közönség általános figyelme közben mondotta el a következő hatásos zárószónoklatot: Mélyen tisztelt ünneplő közönség ! „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, ki uralkodjék a tenger halain, az égi madarakon és vadakon és az egész földön“ e szavakkal vezeti be Isten az ember teremtését. Az ember tehát Isten akaratából a teremtésnek tőle függő ura, éles feladata a hóditó munka ; végcélja a boldogság és pedig az egyén boldogsága. Erre a hóditó és alkotó munkára küldi Isten az embert, midőn a teremtés után megáldja őt és igy szól hozzá : „Növekedjetek és sokasodjatok és töltsétek be a földet és hajtsátok azt birodalmatok alá és uralkodjatok a tenger halain és az égi madarakon és minden állatokon, melyek mozognak a földön.“ Ez a teremtő szó hajtja az embert előre, megállania a hóditó és alkotó munkában nem lehet. Ameddig az ember történetét ismerjük, élete mindenütt küzdelem és hóditó, alkotó munka. De az istennek nagy gondolatát, hogy a hóditó munka által hozzá a korlátlan úrhoz és teremtőhöz közel jusson és boldog legyen : az ember nem váltotta valóra. Elszakadt az Istentől és magára maradva a munka felemésztette őt és a teremtett világ rabszolgájává Ion. Isten helyett ebben a rabszolgaságban földi zsarnokok uralkodtak rajta ; az egyén elvesztette magában való értékét és csak mint a zsarnokokat csordák módjára szolgáló nagy tömegek egy paránya értékeltetett, amig a tömeg érdekét szolgálta. Ezt is az emberiség története tanúsítja. Jézus Krisztus megállította az embert e lejtőn. Összefűzte ismét az Istennel; újból kihirdette az embernek és pedig az egyénnek belső értékét, mely őt a teremtett világ fölé emeli midőn igy szól : „Mit használ az embernek, ha az egesz világot megnyeri is, lelkének azonban kárát vallja ?“ Az egyén értékét a köznek is tiszteletben kell tartania, és a köznek célja nem lehet más, mint az egyén védelme és érvényesülésének lehetővé tétele. Jézus Krisztus ezzel visszahelyezte az embert eredeti méltóságába a nélkül, hogy rendeltetésétől a hóditó és alkotó munkától eltérítette volna. Minden az emberért van a világon s hogy a világ megteljék igazi emberekkel: a forrás melyből az ember fakad a családot kiemeli s a gyermeket az emberiségnek a családból fakadó bimbóját felmagasztalja. A család alapja a házasság: egységes és felbonthatlan szövetség és az Isteni kegyelemnek forrása. A család virága a gyermek első sorban hivatott a menyországra; mint a melyhez hasonulnia kell a felnőttek lelkületének, hogy a menyország birtokosai lehessenek. „Hagyjátok a kisdedeket hozzám jönni és ne tiltsátok őket, mert ilyeneké a menyeknek országa.“ „És magához híván Jézus egy kisdedet közéjök (tanitványai) állitá őt és mondá : Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek és nem lesztek mint a kisdedek (alázatosak
