Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 81. szám
Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 81. szám. Csütörtök, október 16. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : TELEFON 21., SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM * 4 t HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ 4 KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI 7 ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t FELELŐS SZERKESZTŐ : DK GRÓH JÓZSEF LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS FŐMŰNKATARS: DR KŐRÖSY LÁSZLÓ CSÜTÖRTÖKÖN. 6 K I ELŐFIZETÉSI ÁRAK T EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE f NEGYEDÉVRE 3 K $ EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. J HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT t KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. 4 Hol állunk ? . . . Ha körültekintünk közelebbi és távolabbi környezetünkben, az úgynevezett „kultúra“ ál- dásthozó konzekvenciáit keresve, a civilizáció berkében igazi lelki kulturáltságot látunk, egyéni civilizációt alig lelünk. A XX. század kulturális missiója nem hozta meg a kivánt eredményt. Sőt úgy vagyunk jelenben a művelődés dolgában, miként az erjedés állapotában levő must. Megelőző édességet — tehát jó tulajdonságát — levetkőzte; újabb nemesebb tulajdona pedig a jövőben van ! Érthetően kifejezve: a kulturális haladásnak most vagyunk a legkényesebb és legveszedelmesebb pontján ; és a krízis mindenhol és mindig odaadó, önfeláldozó és támogató munkát kíván, hogy jó felé billenjen. Mit látunk mi a kultúra szent vívmányaként ? Látjuk parasztlegényeinken a galléros inget, hosszú nadrágot, (egy öltöny nekik is 60— 80 kor.) selyemnyakkendőt, kemény kézelőt, bőrkeztyűt, sevrócipőt „palmá“-val stb. stb., mint amilyen viseletét megkíván egy köztisztviselő állása és társadalmi szereplése. Mind szép volna ugyan a külső, ha vele harmonizálna a belső érték is. Sajnos, azonban nincs igy. Az ó-kor rabszolgavilága, a középkor rablóélete, borzalmaiban sem éri el korunk apacs-kegyetlenkedéseit. A humanizmus dicső kora szolgáltatja a legvad- állatiasabb bűntényeket, kéjgyilkosságokat. Emberi mivoltból való nagyobb kivetkőzöttségre eklatánsabb förtelmek a világ fennállása óta nem szerepeltek e közeli időkön kívül. Statisztikailag kimutatott tény, hogy büntetendő cselekményekben re- kordizál a falu, a város ez utóbbi pár évben. Szóval a félkultúra legveszedelmesebb áll- lapota ez a mai. E forduló ponton átsegíteni az emberiség zömét szép, nemes és égetően szükséges feladat. Igaz, hogy sok rossznak, de a legtöbb jónak is megszerzője az a héroszi fáklya, az az óriás fényű világosságforrás, mely győztesebben halad minden hadvezérnél hóditó útjában : a „ betű “. Szegény hazánkban a betű megismertetése, respektive megismerésének tökéletesítése az az eszköz, az az áthidaló közeg, mellyel a farkasból bárány, az állatból ember s az állatias emberből kultúrlény teremthető. Hazánk 24 évet betöltött — tehát a gerince — férfiaknak száma 4.251,000, melyből tiszta szinmagyar 2.337,000. Ennek a szinmagyar hatalmas számnak 19°/o-a vak sötétségben sínylődik, betüvakságban szenved. Történeti hűség szempontjából hazánk nemzetiségei igy állanak betűvetés dolgában: (csak a 24 éven felülieket véve alapul.) Oláh 745.000. Ebből analfabéta 65% (482,000) Német 439,000 ,, Tót 404,000 Ruthén 86,000 ,, Horváth 45,000 ,, Szerb 117,000 „ Egyéb 78,000 „ 12% (54,000) 24% (101,000) 76% (67,000) 40% (11,000) 37% (44,000) 20% (38,000) Ismeretes az „Országos Közművelődési Tanács“ azon fáradozása, hogy az analfabetizmus minél hatalmasabb arányokban gyérittesék az egész hazában. A helyzet minden„Esztogom es Vidéke“ tárcája. Mosolygó könny. Szegény gyászos szivem, nehezen megpihent, Hogy forró imákkal áldja a jó Istent, A Ki megvigasztalt fájdalmamban engem. Most ismét új bánat bús sóhaját zengem, Mert megint uj csapas leskelődik reám . . . Talán az Ur újabb áldozatot kivan ? .. . Hirtelen ágyba dőlt kis lánykám, Katinka .. Könyörülő Isten! Könyörülj meg rajta! Vérző szívvel néztem hervadó arcára, Már nyílni kezdett rajt a halál rózsája, Alig vert kis szive, szörnyű lázban szenvedt, Forró homlokáról hűs veríték serkedt. Roncsoló torokbaj támadott reaja Attól hervadt olyan gyorsan élte faja . . . Égbetörő szívvel csak ezt sóhajtottam : Könyörülő Isten ! Könyörülj meg rajtam ! Két rettentő év volt az a két kínos nap, Melyre vigasztalan hitegetés virradt. Végre jött az orvos életmentő szerrel, Megbékültem rögtön háborgó szivemmel. Piros cédula van házunk bejáratán, Alig egy hónapi gyászjelentés után, S visszavonult lánykám leskedő halála : Könyörülő Isten, megkönyörült rajta! Dr. Körösy László. Esztergomi emlékezés. (Október hatodika.) Irta: Sebők Zsigmond. Illusztris belletristánk, a mi kifogyhatatlan költői vénáju elbeszélőnk és kiváló földink ismét esztergomi emlékezést irt az ő lapjába, a Budapesti Hírlapba, melyet az országos hírnevű iró engedelmével az esztergomi sajtóban is megörökitünk : Mikor kis diák voltam, március 15-én és október 6-án, kicsapatás terhe mellett tilos volt megkoszorúzni a mi kis városunk honvédemlékét vagy egyáltalán bármi csekély módon tüntetni e két nap ér zelmeivel. A ki azonban azt hiszi, hogy akkor a Bach- vagy Schmer- ling-korszak járta, csalódik, mert akkor Tisza Kálmán volt a miniszter- elnök, úgy kevéssel a fúzió után. Egész bizonyos vagyok benne, hogy a kormánynak semmi része nem volt ebben a tilalomban, de ez a gondolkozás benne volt akkor a levegőben, abban . a nagy kiábrándulásban, • melyet a „bó pártnak“ a közösügybe való behódolása szült s mely, mire az uj szabadelvű klubból leszármazott a mi vidéki gimnáziumunk igazgatói szobájába, ilyen felénk, tapogató, hiperlojális ésjfölös- legesen zsarnoki tilalomban fejeződött ki. Mind a mellett .a két napon mindig ott diszlett a diákok nemzeti- szin szalagos koszorúja a honvédtemető kőoroszlánjának talapzatán, mely alatt nyugodott, — a felírás szerint — 62Ö honvéd és 280 császári katona, békésen megférve e kőbevésett jelige árnyékában: Nyugosznak ők, a hős fiák, Dúló csaták után. Nem hiszem, hogy lenne a világon még egy ilyen lojális és kibé- ki ő sírkő, ilyen gyöngéd, úri, az ellenfélt megbecsülő, melyet emelt a vármegye közönsége 1861-ben a félesztendős szabadságban, mikor a hamu alul magasra csapó lánggal lobbant föl a rejtőző kegyelet szikrája. S ime, alig másfél évtizeddel ezután, kiegyezés után, koronázás után, koronázási ajándék után, a közös hadseregnek az ácsi síremlék fölavatásán való megjelenése után, a volt közjogi ellenzék kormányra jutása után, akadtak gimnáziumi igazgatók, akik nem tűrték, hogy a növendékeik egy csomó virágot és babérlevelet tegyenek 620 honvéd és 280 császári katona síremlékére, a kik valamikor egymást lőtték, szúrták le a csatatéren, de most közös sírban, közös sírkő és fölirat alatt csöndesen porladtak. Kell-e ennél ideálisabb közösügy ? Es mégis tilalmas volt virágot szórni a már akkor is süppedező, labodával és bojtorjánnal benőtt hantjukra. Ámde azon a két napon ott zöldült a síron dacosan és makacsul a titokban letett babérkoszorú s ugyanilyen dacos és makacs elszántsággal ültek aznap a diákok az iskolai padokban. Ilyenkor rendesen nagy inkvizíció indult meg a gimnáziumban, annak kiderítésére, ki tette a koszorút a sírra, de sohasem akadt ennek árulója, noha valamennyi diák tudta, ki benne a bűnös. Ez az úgynevezett „majálisi elnök“ titkos tiszte volt, a kit már az év elején megválasztottak, egészen alkotmányos módon, vagyis késhegyig menő korteskedéssel, etetéssel, itatással, sőt vesztegetéssel, amennyiben a szegény diákok szavazata fejében a „párt“ fizette le értük a majális diját. A jelöltek nem sajnálták az anyagi áldozatot, — nem azért, hogy ők legyenek az előtáncosok a majálison, — hanem, hogy az esztendőben kétszer megkockáztathassák a hazáért — a kicsapást. Egy október 6 ikán egy különös
