Esztergom és Vidéke, 1913
1913 / 75. szám
Esztergom, 1913. XXXV. évfolyam. 75. szám. Csütörtök, szeptember 25. POLITIKRI és TflRS SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. FELELŐS SZERKESZTŐ : FŐMUNKATÁRS : DR GRÓH JÓZSEF DR KŐRÖSY LÁSZLÓ LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ LAISZKY JÁNOS. MEGJELENIK: MINDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. ( ELŐFIZETÉSI ÁRAK : EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K NEGYEDÉVRE 3 K EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. T NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR. 7 HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT t KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA. Piacáthelyezés. Esztergom város számos rendezni való ügye közt semmi esetre se legutolsó a piacelhelyezés ügye. Hogy ez mai állapotában sem a célszerűségi, sem az esztétikai követelményeknek nem felel meg, any- nyira nyilvánvaló, hogy még vitatkozni sem igen lehet róla. Mivel azonban az ügy minden részletének alapos megtárgyalása nagyobb teret kiván, nem akarunk a sokat-markolás hibájába esni, hanem annak rendje- módjaszerint részleteként kívánjuk majd a piacrendezés dolgát megbeszélés tárgyává tenni. Ez alkalommal a baromfipiac elhelyezéséről mondjuk el tárgyilagos véleményünket. Himezés-hámozás nélkül nyomban kifejezzük abbeli néze„Esztogom és Vidéke“ tárcája. i. Valahol a Kőrösparton . . . Valahol a Körösparton Szépen szól a nóta, Muzsikálnak, dalolgatnak, Öreg este óta. Talpon van az egész falu Mulatozás járja, Mennyegzöjét tartja most a Falu legszebb lánya. — Cseng a pohár szól a nóta A cigány meg húzza Jókedvet lop mindenkibe A száraz fa húrja . . . — Valahol a Kőrösparton Vígan szól a nóta, Egy legénynek húz a cigány Öreg este óta . . . „Húzd rá cigány csak azért is Hogy ő is hadd lássa, Nem tesz engem bánatossá Hűtlen csalfasága . . .“ De majd ott a háza előtt Azt húzzad el nékem ; — „Páros csillag ritkán ragyog Odafenn az égen.“ tünket, hogy baromfipiacunknak a Szentháromság-szobor körül való ez idő szerinti elhelyezését egyenesen tűrhetetlen hibának tartjuk. Megengedjük azt, hogy a hely középpontúsága kedvez a mai állapot fenntartásának. De szerintünk csak ez az egyetlen szempont kedvez, mert egyéb szempontok — még pedig nyomosabb szempontok ! — mind ellene szólnak. Különösen két szempontot emelünk ki, melyek — úgy hisszük — minden elfogulatlan olvasót meggyőznek róla, hogy a baromfipiacot a Széche- nyi-térről máshova kell áthelyezni. Egyik az esztétikai, a szép- ségi szempont. A városnak legszebb, illetőleg egyetlen szép tere, a városház előtt elterülő II. Álom és való. Ügy néha-néha visszavárlak Csodás álmoknak hajnalán; — Csüggedő lelkem biztatgatom, Hogy visszajősz még csalfa lány.. . — Úgy néha-néha megsiratlak Nyugtalan álmok éjjelén, Beteg szivem egyetlen kincse Te összetépett szép remény . . . Fikó Sándor. Szidóka és nővére. Nagyvárosi aszfaltbetyárok körmönfont trükkje szerint ismerkedtem meg vele. Először csak szerelmet szuggeráló szemérmetlen tekintetemmel üldöztem, de ő mindig megmenekült előle. Állandóan a nővérével sétált, aki nagy mélyen beülő szemével olyan megsemmisítő pillantást vetett reám, hogy szinte megborzadtam tőle és félbe kellett hagynom az ostrommal. Hiába próbáltam megverekedni tekintetével, én húztam a rövidebbet. Azokból a nagy sötét Széchenyi-tér. Szeretnek látni azt a művelt Ízlésű, vagy legalább ép szép érzékű embert, aki nem találná rútnak, visszataszítónak, hogy ez az egyetlen valamire való terünk minden szombaton ba- romfi-lerakodó s áruló hely gyanánt szolgál. Emeli az állapot rútságát az a körülmény, hogy a lerakodás és árulás a művészi szépségű Szentháromságszobor körül történik, melyet alkalmasabban nem is lehet profanizálni és rútsággal övezni! Nem tehetünk róla, de úgy van, hogy valahányszor a Szentháromság-szobor körül gágogó- csipogó ludak, csibék sokaságára esik tekintetünk, mindany- nyiszor mély sajnálkozás vesz rajtunk erőt azon eltávelyedett Ízlésen, amely ily tisztes helyet választott ki az alpári állatkereskedésre. szemekből annyi világgyülölet szivárgott ki, hogy lehetetlen volt el- lentállnom. Futnom kellett el-el mesz- szire, hogy ne találkozzam többé ezekkel a villámokat szóró szemekkel. Sosem láttam olyan csodálatos szempárt, amely egyszerre annyi nyelven tudjon beszélni. Minden volt ezekben : epedés, vágy, bosszú, harag, gúny, ostorozás, lenézés, lealázás, megvetés, csak az nem amit kerestem : a megnyugvás, a krisztusi lemondás. Mikor a mellette sétáló selymes hajú Szidókára néztem, aki mindannyiunkat megrészegitett nagy sokat ígérő szerelmével, toporzékolni tudtam volna dühömben, szinte a poklok fenekére szerettem volna küldeni azt a pufók arcú leányt, aki mindig útjába állott eme üde liliom- arcú bájos teremtés boldogságának, meg az enyémnek. Pedig ekkor már olyasvalami érzés tartott fogva, amely a szerelemhez nagyon közel áll, habár még nem ütötte meg teljesen annak a nagy végtelen vonzódásnak a mértékét, s én éjjelemet nappallá téve, azon töprengtem, hogyan lehetne a megismerkedés nagy kérdőjelét a megoldás útjára terelni. Erős küzdelemmel állottam szemben. Féltem attól a „csodaszemü“ nőtől, a dóka nővérétől, aki bizonyára Még nyomatékosabban szól a jelen állapot ellen a köztisztasági szempot. Felfogásunk szerint egy művelt nevére valamit adó város hosszabb ideig nem tűrheti el, hogy szívverésének helye, legforgalmasabb s leggondozottabb köztere a hétnek’ bizonyos napján trágyalerakodó és bűzfészek legyen. Pedig a mi Széchenyi-terünk szombatonként — minden túlzás nélkül szólva — ilyetén állati stercorariummá aljasodik le hosszú idő óta! És hogy e visszataszító képnek méltó kiegészítése is legyen, hozzájárul a baromfiárulóknak azon közismert ősi jogszokása, hogy nyilvános illemhely híján a közeli uccákat használják fel természeti megkönnyebbülésre. Szóval : a köztisztaság nagyobb dicsőségére nemcsak maga a főtér, den követ meg fog mozgatni, hogy akadályokat gördítsen a megismerkedés elé. És ha végre valahára ezt sikerül is leküzdenem, hátra van még a gordiuszi csomó, hogyan lehet majd azokat az „igéző“ szemeket elkerülni. Egy napon pompás eszme fo- gamzott meg agyamban. Komikusnak és hátborzongatónak találtam, de — ami a fő — nagyon praktikusnak Ígérkezett. Megtudtam Szidóka szüleinek a lakását és elhatároztam, hogy a kisvárosok bevett szokásaihoz mérten, ahol az ember hívatlanul is bekopogtathat garcon- lakáskeresés szempontjából, ezen ürügy alatt ma délután betoppanok Szidókáékhoz. Ami pedig a továbbiakat illeti, mélységes szerelmem megérdemli az áldozatot. Ha már nem megyen máskép, megbarátkozom azzal a gondolattal is, hogy azt a „csodaszemü“ nőt is elhalmozzam szerelmi ömlengéseimmel azért, hogy hozzáférkőzhessek Szidókához. Úgy tettem mint a bibliai Jákob, azzal a külömbséggel, hogy ő mindkettőt feleségül vette, addig én — könnyen megeshetik — egyiket sem veszem el. SziminSzidókát már ölelő karjaimban véltem látni, amint lelki üdvösségre, szerelmetes, forró csókra nyújtja
