Esztergom és Vidéke, 1913

1913 / 50. szám

Esztergom, 1913.

XXXV. évfolyam. 50. szám.

Csütörtök, június 26.

POUTI HR lés TRRSRDFILMILRP.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : ♦

SIMOR JÁNOS UTCA 20. SZÁM $

TELEFON 21., $

HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ *

KÖZLEMÉNYEK, TOVÁBBÁ ELŐFIZETÉSI ,

ÉS HIRDETÉSI DIJAK STB. KÜLDENDŐK. t

Iparosok nevelése.

Lélekemelő ünnepségnek voltunk tanúi vasárnap délután a Kath Legényegyletben: a Ta- noncotthon (helyes magyarsággal talán inkább: Inasotthon v. Iparostanulóotthon !) hivatalos megnyitásának. Varosunk a Legényegylet vezetőségének, különösen pedig Mátéffy plébános és Magyary L. ipartestületi elnök uraknak buzgó kodása folytan egy olyan kulturális intézménnyel gazdagodott, mely hivatva van arra, hogy iparosainknak eddig több tekintetben hibás és hiányos nevelését helyesirányba terelje. Azok a szép és tartalmas megnyitó beszédek melyeket az ünnepségen Magyary elnöknek és Andor pre- látusnak ajkáról hallottunk, gyönyörű távlatokat nyitottak meg előttünk az új intézmény nagyraFELELŐS SZERKESZTŐ : FÖMUNKATÁRS : *

DK GRÓH JÓZSEF DR KŐRÖSY LÁSZLÓ $

LAPTULAJDONOS ÉS KIADÓ \

LAISZKY JÁNOS. $

MEGJELENIK: MINDEN VAfÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

~ ~ ~ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^

hivatottságát illetőleg. A herceg- prímás úr ő főméltóságának erkölcsi és anyagi támogatást biztositó felszólalása pedig erős reményt keltett bennünk arra nézve, hogy Esztergom iparosságának nevelése az Inasotthon megteremtésével olyan lépést tett előre, amely kiszámíthatatlan hasznot fog hajtani mind magának az iparosságnak, mind a város kultúrájának.

Minden valamicskét tanult ember tisztában van vele, hogy iparosaink nevelése Magyarországon egész a legújabbi időkig fölötte fogyatékos, majdnem semmis volt. Értsük meg jől egymást! Nem a tanításról, nem a szakbeli kiképzésről, hanem a szivképzésről s — ami ezzel velejár — a tisztaság, rend, pontosság stb. erények útjára való tervszerű rávezetésről van szó! Bátran kimondhatjuk, hogy ez

irányban nemcsak Esztergomban, hanem egyátalán egész Magyarországon alig történt még valami.

Az inasok nevelése — valljuk meg — mind ez ideig teljesen patriarkális módon folyt nálunk. Azaz tulajdonképpen sehogyan se, mert összevissza minden rendtartás és ellenőrzés nélkül folyt! Az inasok, különösen a szegényebb s alsóbb iparágakat tanuló inasok valóságos páriái: megvetettjei voltak az emberi társadalomnak. Mint a népi szójárás mondja: csak a jó Isten törődött velük! Fogyatékos és egészségtelen táplálkozás, szutykos és lompos öltözék, rendes ágy helyett gondozatlan, piszkos vacok, a mesterségi teendők mellett a legalparibb házi munkák végzése: ezek voltak az ősi magyar inasnevelés módjai-eszközei. S ami

ELŐFIZETÉSI ARAK :

EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 K

NEGYEDÉVRE 3 K

EGYES SZÁM ÁRA 14 FILLÉR. NYILTTÉR SORA 50 FILLÉR.

HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA.

: V •

hiány még maradt mellettük, azt bőven pótolták a „majsztram“ és „majsztramné“ gorombaságai, szidalmai, meg az ütlegek : a magyar inasok „mindennapi kenyere“. Voltak természetesen kivételek is, mert hiszen minden időben találkoztak egyesek, kiket az Úristen jobb, emberibb szívvel áldott volt meg; de — mi tűrés-tagadás! — a mesterek nagy többségének bizony az volt régebben az inasnevelő jelszava: „Én is szenvedtem inas koromban, hadd szenvedjen ez a kölyök is!“ Hány mesterember akadna csak Esztergomban is, aki inaskorára visszaemlékezve szomorúan igazolhatná állításomat, aki saját tapasztalataival erősíthetné annak a régi példaszónak igazságát, hogy — „nincs keserűbb kenyér az inaskenyérnél.“

Ilyetén megrögzött balfelfo„Eszfeeftjom es Vidéke“ tárcája,

Hadgyakorlaton.

Manőverre készültünk. A hornista szomorúan fújta utolsó este acappenat- reichot, mert neki el kellett masíroznia Losoncz városából, mialatt az ő Katáját más veszi majd pártfogás alá. A kaszárnya udvarán szokatlan csend van. Az ezredes szigorúan meghagyta, hogy a legénység már kilenc óra előtt feküdjék le, mert a másnapi abmarsch nagy übunggal lesz egybekötve. A kantinban még egy két zupás őrmester szürcsöli az árpalet az ott levő regruta altisztek jóvoltából, amiért aztán egyet-mást elmondanak nekik a manőver rejtelmes világából. Azonban a cappenstreich utolsó akkordjai zendülnek meg, amely távozásra készteti őket is. Ekkorra már a kaszárnya hatalmas vaskapui is bezárulnak és a teljes csendet csak a schnárpost egyhangú topogásai zavarják meg.

*

Másnap már hajnalhasadtakor ébren voltam és a kaszárnyába készültem. Szegény jó anyám, az Isten soká éltesse, szobámnál várt reám. Még egyszer lelkemre kötötte, hogy

vigyázzak az egészségemre, ne igyák vizet, ha melegem lesz stb. e fajta jó tanácsot osztogatott. Megnyugtattam. Sohse féljen édes anyám : van nekem, hála Istennek, elegendő eszem, nem maradok én sehol az ecetes hordóban. Ő azonban még sem vigasztalódott meg, féltett a három hétig tartó gyalogolástól.

Elbúcsúztam tőle, gyorsított léptekkel igyekeztem a kaszárnyába. Ott már nagy volt az élénkség. Az óriási udvar tele volt katonákkal. A százféle ruházatú rezervisták kalei- doszkopszerü képet varázsoltak a nézők elé, a kantinból szinte özönlöttek ki a bakák, szalonnát, pálinkás bütyköst, vagy feher cipót szorongatva kezükben. Az udvaron levő egyetlen kútnál pláne majd agyon- lapitották egymást. Kezükben az ismert pléh kulaccsal nyomultak előre. Mindegyik első akart lenni, friss vízre van szükségük, nagy az út, nagy lesz a fáradság. — Szegény baka! — kevés terhet cipel a vállán, mellére egy nehéz kulacsot is kell akasztania, mely aztán menésközben bizony nem kíméli : üti-veri a mellét, úgyhogy nagyböjtkor a legigazibb zsidó sem teszi különben. A megszokott látványt figyelmen kívül hagyva, századomhoz siettem. Szakaszomba érve, a legénységet már sorakozva találtam. Még maradt időm őket megvizitálni, mert megérkezett kapitányunk.

— Kapitány ur, jelentem alásan minden rendben van, volt az én sablonszerű jelentésem.

— Ausrücken ! — hangzik néhány perc múlva a kapitány büszke parancsa. Nagy sürgés forgás támad erre. Mindenki a maga szakaszába siet. Magára veszi a brodzsákot, kulacsot, borjút és fegyvert; meg-meg rázza vállán a terhet, aztán kiáll a sorba. A szakaszvezető figyelmesen megvizsgál minden katonai, vájjon tisztán öltözött-e ; egyiken-másikon igazit egyet, azután az udvarra vezeti őket, ahol ugyanily eljárás mellett szakaszonkint gyülekeznek a többi századok is. Alig telik bele egy negyed óra, az ezred együtt van az udvarban.

Legutóbb érkezik a katonabanda. Ennek Iámra szinte felpezsdül a vére a katonáknak. Mindmegannyi mozgolódik csak az utolsó század áll lehorgasztott fővel. Hozzájuk már nem fog elhalatszani a zene.

— Gewehr heraus ? — kiáltja el magát most a schnárpost. Az ezredes jött. A kapitányok haptákba ko- mandirozták a századjukat és jelentést tesznek a megérkezett ezredesnek, hány ember vonult ki, hány

marad itthon és köztük hány a maródi. Az ezredes rövid szemlét tart a katonák fölött, majd besprehungra hívja össze a tiszteket, kiknek az aznapi gyakorlat lényegét is elmondja, azután imára rendeli az ezredet. — Zum Gebet ! — rivaltnak a parancsnokok, mire a katonaság letérdel, s ezalatt a katonazene a Gotterhalie-t játsza. Majd ismét komandó : —Vom Gebet ! A katonák egyszerre felugranak térdelő helyzetükből. Most megindul az ezred, élén a katonabandával.

*

Aznap csak rimaszombatig kellett gyalogolnunk, de közben egy formális ütközettel kellet megmérkőznünk. Nyolc óra körül pihenőt tartottunk egy közeli faluban. Itt megkezdettük a csatározás előmunkálatait Rimaszombat felé, honnan az ellenséget vártuk, minden irányban előőrsök küldettek ki, a csapat — igy biztosítva magát — rendes menetben előrenyomult. Én szakaszommal egy jobboldali előőrsöt képeztem és embereimmel az országuttal párhuzamos vonalban elterülő erdőségben haladtam előre. Felórát mehettünk az erdőben, mikor egy előre küldött emberem jelenti, hogy a már látható tisztáson a messzeségben ellenséges katonákat lát. Megállottunk,