Esztergom és Vidéke, 1913

1913 / 39. szám

1913. május 18.

ESZTERGOM és VIDÉKE.

3

Ez az örök emberi vonás lehetetlenné teszi az örök világbéke gyönyörű eszméjének megvalósulá sát, a megfelelő hadi szervezetek fedezete nélkül. A fegyverkezés versengését csak meg kellett kezdenie valamelyik államnak, hogy a többiek követni legyenek kénytelenek, és néha minden emberi érzésünk felforr, miért van ez, kérdezzük, de csak a csörrenő fegyverek halálrarémitő zaja ad választ, és az emelkedő adók terhe ébreszt eszméletre. Mindaz a szép, amit a kultúráról tanultunk, ilyenkor üres frázissá válik, és be kell látnunk, hogy ép úgy a nyers erő dominálja most a világot, mint valaha az ököljog korában. Pedig ugy-e azt hirdeti mindenféle erkölcs, hogy á civilizáció szent nevében kötelessége minden igazi kulturem- bernek, aki hazájának és embertársainak érdekeit komolyan veszi és szivén hordja, hogy teljes energiájával összpontosítsa minden tevékenységét a világbéke nagyszerű ideáljának megalapozására és betetőzésére.

Azonban mihelyt elhangzanak ezek a szavak, nyomban el is vesztik jelentőségüket, mert kivihetetlennek, utópiának kell, hogy tekintsük őket, amikor napról-napra tapasztaljuk, hogy a béke a kisebb kerületek keretében is kivihetetlen, nincs az a falu, vagy város, melyben a béke tökéletes harmóniájával találkozhatnánk, mert mindig akadnak kicsinyes emberek, akik a maguk egyéni érdekeit meg nem engedett eszközök felhasználásával akarják kikényszeríteni a közjó rovására.

Ha tehát a legegyszerűbb társadalmakban is illuzóriussá válik a harmonikus békének lehetősége, hogyan kívánhatjuk, hogy hatalmas embertömegek méreteiben diadalmasan emelje fel fejét az a törekvés, amely az egyesek szűk világában elbukott és napról napra csúfos vereséget szenved . . .

'Nagyobb lesz a véradó ... a béke eszméje újabb vereséget szenved és nyögni fogjuk a súlyát. Fizetni fogunk ifjúságunk legszebb éveivel, fizetni fogunk nehezen keresett garasainkkal, és fizetni fogunk az életünkkel is, ha kell. Mert a bölcselők szépen kirajzolták ugyan az emberi élet. követendő pályáját, de a rajz csak rajz marad, a problémák csak problémák maradnak s a való élet nem tud velük egyesülni, nem tudja ókat asszimilálni.

És miért van ez ? Mért nem tudnak a kultúra nyomán haladni ? Miért kell a halálfenyegető fegyverek ravaszán tartani az ujjúnkat ? Mert az emberi haladás, alapjában véve üres hivalkodás, és amely mértékben haladt a jó, ugyanoly mértékben haladt a rossz is. Sőt napjainkban azt is elmondhatjuk, hogy sokkal gyorsabb volt az emberi rossznak pályafutása, mint a jóra való törekvés lassú csigautja.

Az emberi rosszaságnak fizetjük tehát adóját, amikor a katonaság fenntartásának és fejlesztésének kény- szerűsége nehezedik a nyakunkba.

Az emberiségnek kell tehát megjavulnia, hogy ettől a tehertől megszabaduljunk. Ami előre láthatólag bizony nem fog egyhamar bekövetkeztek.

Békey.

E tanulság világos és meggyőző : Ritter von Jaeger és

Mistress Storer epizódjai a legjobb tamibizonyságok reá, menynyire elhibázott a jelenlegi magyar uralkodó pártnak politikája. Ez a politika egyrészt a lehető legnaivabb, mikor az udvari körökkel harmóniában akarja nemzeti ügyünket előbbrevinni; másrészt nyilvánvalóan oktalan, mikor kész minden anyagi eszközt rendelkezésére bocsátani annak a bécsi hatalomnak, amely még legnagyobb kudarcai idején is a mi beolvasztásunkról ábrándozik.

Ouod erat demonstrandum.

Morc.

Nagyobb lesz a véradó.

Európa államai újabb kialakulás előtt állanak. Lezajlott csaták, kiélesedő ellentétek, eljövendő összetűzések arra utalnak, hogy a Balkán forrongó katlanjában újabb perzselő tüzek gyulladnak ki, amelyek porrá és hamuvá emésztik évtizedek szorgos munkáját. A nagy Moloch, a háború, időről-időre áldozatok után vicsorítja fogait és a haladás jegyében előrehaladó embertömeg meglepetve megáll és konstatálja, hogy minden törekvésnek útjában áll az emberi gyöngeség, amely nem fogja magát sohasem alávetni kényszerítő eszközök nélkül a jogszerűség elismerésének . . .

úgy követelte. Bizonyosodjál tehát meg arról, hogy az első félreértés olyan közel áll hozzád, mint az első sze- rencsétlenségRagyogó fantáziád van. Fényes közlő tehetséged. írj meg inkább valami képtelenséget, például a te saját elhamvasztásod történetét. Vagy inkább jövendőbeli apósod bajuszpedrőjének befolyását az agyvelő működésére, vagy anyósod makacs migrénjének kellemes hatását vagy . ..

Türelmetlenül belevág Loránd :

— Vagy például — mi szakításunk történetét! Azt hiszitek nem bírnám kigondolni ?

— Kigondolni igen, de megvalósítani nem 1

— Tehát próbáljuk meg. Kezdődjék a próba 1 De ha fölsültök, el fogtok némulni ellenvetéseitekkel. Hát meglesz 1

— Három nap múlva a havas lomnicicsucsról menydörgés fog hangzani. Egy hét múlva visszacserélitek gyűrűiteket. Egy hónap múltán pedig mar magad is képtelenségnek fogod tartani a kibékülést. És akkor majd velünk együtt áldani fogod sorsodat, hogy igy történt.

— Legyen ! Tehát kiállók a próbának már csak azért is, hogy meggyőződjetek, mennyire nincs még csak sejtelmetek sem arról a derék jóravaló famliliáról. Idáig fog hallatszani az én menyasszonyom csengő kacagása.

Loránd másnap csakugyan meg- irta, hogy miképen szakit egy vőlegény a menyasszonyával. Olyan romantikusan és érzelmesen, mintha

csak átélte volna. El is küldötte a megjelent tárcát,

Es a lomnici csúcsról erre már csakugyan menyköves felhők bocsátkoztak alá. A csöndes kárpáti házba valóban beütött a menydör- gős menykő.

A próbacikk után egy hét múlva visszagurult Loránd jeggyűrüje. De valamennyi kertészkés, befőttes üveg, görögdinnye, aspirin, petróleumlámpa és mosóteknő szintén hiánytalanul visszaérkezett Loránd címére.

Az elkárhozott kárpátiak eleinte sírtak, azután káromkodtak, végre szentölt gyertyákat vittek fatornyos templomukba, hogy a jó Isten megszabadította őket a legnagyobb gonosztevőtől.

Loránd eleinte bánkódott, később bosszankodott azután jóétvágyu barátai elé tálalta valóban humorisz- tikus regénytárgyát.

Az asztaltársaságunk bölcse törzs- vagyonúnkból pezsgőt rendelt.

Nagyszerű szimpoziont ittak Loránd egészségére és a hangos vigasságból egyszerre csak szót kezd egy színész, akit ma „mesternek“ nevezünk.

— Álljunk meg egy szóra! Ide figyeljetek, gyerekek! .Most én is mondok valamit, ami egészen csattanósan belevág a mai nap ritka hangulatába.

Mikor — vagy harminc év előtt, egy alföldi városban — egy vándor trupphoz kerültem, egy igen becsületes mesterember szállásába kalauzolt sorsom.

Volt egy kis megtakarított pénzem, volt már egy kis hírnevem is, hát persze nagyszerűen megbecsültek az öregek.

Tudtam a nyelvükön, igy azután nemsokára meg is szerettek. Világéletemben nem ettem zamatosabb pogácsákat, milyeneket az a finom fehér kisasszony sütögetett nekem.

A direktorom nagy ünnepre tartogatta első fölléptemet. Tiz napom volt odáig. Ez alatt az idő alatt annyira belegabalyodtunk egymásba, hogy az öregek már nekem szánták a leányukat, ha becsületes foglalkozás után látok s fölcsapok városi Írnoknak. Milyen marha voltam én még akkor! Mit nem tesz az ilyen ember az ország legjobb pogácsájáért ?

Ur lettem. Bevett a família otthonába és én már kezdtem beletörődni abba a pillanatnyi hangulatba, hogy becsületes ember legyek, fölcsapok írnoknak és elveszem a finom fehér kisasszonyt.

Egyszerre csak földerült első föllépésem hajnala. Schiller Haramiáiban játszottam. Mikor a kordinát fölhúzták, a kulisszák mögül észrevettem, hogy a derék mesterember az ő ünneplő ruhájában tündöklő életpárja mellett ül gálában és mellette a finom fehér kisasszony szintén kicsipve.

Mikor a szinpadra léptem és feléjük pillantottam, majd a szemüket nézték ki rajtam. Azután sírtak, de az utolsó fölvonásból már eltűntek.

Megszöktem a bankett elöl, mert aggódtam menyasszonyom miatt. Bizonyosan rosszul lett a Schiller

Az Esztergomvármegyei Általános Tanító Egyesület megalakulása.

Múlt számunkban már röviden jeleztük, hogy megalakult vármegyénkben is az Ált. Tanítóegyesület. Ma, tekiotettel az ügy fontosságára, az alábbiakban részletesen közöljük ama gyűlés lefolyását.

Dr. Pacséri Károly kir. tarfelügyelő kezdeményezésére az esztergomvármegyei tanítók f. hó 13-án összegyűltek, hogy megalakítsák az Esztergomvármegyei Általános Tanító egyesületet. A gyűlés Esztergom sz. kir. város tanácstermében tartatott meg, melyre az összegyűlt tanítók dr. Pacséri Károly kir. tan- felügyelőt küldöttségileg kérték fel. A megjelenő tanfelügyelő a tanítók élénk éljenzése mellett elfoglalva az elnöki széket, örömmel üdvözölte a tanítókat s előadta, hogy az országban Esztergomvármegye az egyedüli, melyben az 1868. évi XXXVIII. t.

c. 147. §-ában elrendelt általános egyesület még megalakítva nincs. Csak általános óhajt és kívánságot vélt teljesíteni, midőn a törvénykövetelte egyesület megalakítása végett kartársait összehívta. Felkéri a megjelenteket, hogy a gyűlést közös megértéssel és egymást becsülve tartsák meg és mondják ki az egyesületnek megalakulását Elnökül Kál- nai Károly sárisápi áll. igazgató-tanítót ajánlja, mint oly egyént, kiről lelteszi, hogy általános megelégedéssel találkozik, aki magatartása után ítélve rátermett az elnöki tisztségre. Erre a közgyűlés az Esztergomvármegyei Általános Tanító Egyesületet osztatlan lelkesedéssel megalakultnak kimondja s Kálnai Károlyt az egyesület elnökének megválasztja, mire a kir. tanfelügyelő az elnöki széket átadja Kálnai Károly elnöknek.

ifjúkori költői mámorában, amit az irodalomtörténet Sturm und Dran- gyeriode cim alatt fejteget.

Néhány babérkoszorúmmal a nyakamban bekopogtatok menyországom ajtaján. Kinyílik az ablak és a kapuajtó egyszerre. Az öreg mesterember ádáz ábrázattal a kapu felé mutatott.

— Vigye el az úr tüstint a cók- mókját és tartsa bolondá az öregapját 1

— Hát mi történt az Isten kegyelmére ?

— Az, hogy máma — hála Istennek — kiismertük az urat alaposan. Ilyen zsiványnak nem adok se lányt feleségül, se szállást lakásul, se barátságot prédának. Hordja el az irháját innen az úr, mert ezzel a puskával fogom tovább igazítani 1

Vége volt persze örökre mindennek. A finom fehér kisasszony nem akart többet látni. Vége az édes pogácsakorszaknak, a mesterember jódohányának és a mesterasszony óborának.

Haramia voltam. Te pedig édes Loránd öcsém komédiás. Marhák voltunk hát mindaketten. Nagyon jól kellett azonban játszanunk nehéz szerepünket, hogy mindkettőnknek ne tragédia, hanem komédia süljön ki a saját sütetjéből.